Gyakorta felmerülő kérdés ez a horgászok körében, hogy milyen botot is válasszunk. Legyen szép, legyen jó, legyen erős, de semmiképp se durung. Számos bot megfordult már a kezemben, sokféle márka és típus, így mindenképp hiteles infókkal szolgálok nektek ezen írásomban is.
Egy fantasztikus tavaszi szezon és több 20 kiló feletti fogás után egy dolog hiányzott még a bakancslistámról: felfedezni a Balatonnak azt a részét, ahol még korábban sosem horgásztam célzottan nagy pontyra. Ez a keleti medence! Izgalmas napok és alapos felkészülés előzte meg a horgászatot, majd végül május utolsó hetében, szinte már nyárias időben nekivágtunk az ismeretlennek… Ebben rendhagyó írásomban szeretném bemutatni azt a stratégiát, amellyel az eddigi egyik legsikeresebb balatoni nagyhalas horgászatomat zártam…
Az elmúlt tél nem kényeztette el a horgászokat, ugyanis huzamosabb ideig be voltak fagyva az állóvizeink, így horgászatra alig volt lehetőség. Ettől azonban sokkal nagyobb vágyakozással vártuk már a tavaszt, néhányan csak azért, hogy végre vízparton lehessenek, néhányan pedig azért, hogy végre kipróbálhassák a 2025. évi újdonságokat. Ebben az összeállításban szinte minden csomag tartalmaz valami új terméket, így bármelyik érdemes lehet a kipróbálásra.
Hihetetlen erőssége, megbízhatósága és minősége miatt az egyik legnépszerűbb monofil zsinór Észak-Amerikában. A Berkley Trilene zsinór édes és sósvízi körülmények között is megállja a helyét.
A hirtelen, nagy erővel jelentkező kapások elnyelésére a zsinór tökéletesen alkalmas. Kifejezetten nagy halak fárasztásához ajánlott, ezek heves kirohanásait, vízből való kiugrásait is remekül viseli.
Hazánkban a bojlis és a feeder horgászok kedvelt monofil zsinórja, de a klasszikus fenekező horgászatban is kiemelkedően népszerű termékről van szó. Kopásállósága és megbízhatósága már-már legendás.
A Trilene Fluorocarbont kifejezetten előtétzsinórnak javasoljuk!
Tulajdonságok:
- Láthatatlan a víz alatt
- Széles méretválasztékban kapható
- Jól süllyed
- Tökéletes csomótűrés
- A Berkley Pro csapat által fejlesztve
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Hihetetlen erőssége, megbízhatósága és minősége miatt az egyik legnépszerűbb monofil zsinór Észak-Amerikában. A Berkley Trilene zsinór édes és sósvízi körülmények között is megállja a helyét.
A hirtelen, nagy erővel jelentkező kapások elnyelésére a zsinór tökéletesen alkalmas. Kifejezetten nagy halak fárasztásához ajánlott, ezek heves kirohanásait, vízből való kiugrásait is remekül viseli.
Hazánkban a bojlis és a feeder horgászok kedvelt monofil zsinórja, de a klasszikus fenekező horgászatban is kiemelkedően népszerű termékről van szó. Kopásállósága és megbízhatósága már-már legendás.
A Trilene Fluorocarbont kifejezetten előtétzsinórnak javasoljuk!
Tulajdonságok:
- Láthatatlan a víz alatt
- Széles méretválasztékban kapható
- Jól süllyed
- Tökéletes csomótűrés
- A Berkley Pro csapat által fejlesztve
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.