Ahogy az elmúlt években, úgy 2025-ben is lehetőséget biztosítunk a versenyszerűen horgászóknak, hogy éljenek a kedvezményes vásárlás lehetőségével. Ennek mértéke idén 14%, ami azt jelenti, hogy az év során leadott összes vásárlását ezzel a kedvezménnyel élve tudja megtenni, az, aki regisztrált felhasználónk és rendelkezik érvényes versenyzői igazolvánnyal. Az alábbi videóban Sipos Gábor részletesen elmondja, hogy pontosan mit is kell tenni a kedvezmény érvényesítéséhez. Mi ezzel igyekszünk segíteni a versenyhorgászokat abban, hogy még több lehetőségük legyen a jó eredmények elérésére!
Lassan, de biztosan közelít a tavasz és a jó idő. Az első felmelegedések, amikor a tél enged a szorításából, kiváló lehetőséget kínálnak egy tartalmas horgászatra. Bár ekkor még nagyon finoman táplálkoznak halaink, egy jól felépített stratégiával ilyenkor is szép eredményt lehet elérni. Emellett a szezonra és a tervezett horgásztúrákra való felkészülésről sem szabad megfeledkezni, hiszen a siker gyakran az apró részletekben rejlik…
A zsákmánnyal történő kíméletes bánásmód hál’ Istennek immár a horgászhétköznapok részét képezi. Köszönhető ez többek között annak is, hogy a legtöbb intenzíven telepített tavon, ahol akár napi egy tucat kapitális halat is meg lehet fogni, odafigyelnek erre és kötelezővé teszik a halkímélő eszközök használatát. A By Döme TEAM FEEDER palettán is immár több ilyen céllal készült eszköz található, így ebben az írásban és filmben szeretném ezeket bemutatni, valamint részletesen elmondani, hogy melyiket milyen helyzetekre ajánlom.
Sokféle kiszerelésű, színű és tulajdonságú zsinórt kínálunk, melyek között szinte minden pontyhorgász technikához és horgászati körülményhez megtalálható a megfelelő típusú, illetve méretű változat. Ezek közül talán a kifejezetten feederzéshez kínált alternatívák a legnépszerűbbek, így folyamatosan igyekszünk haladni a trendekkel, vásárlói igényekkel. Ezúttal kifejezetten a finomszerelékes method feederezéshez ajánljuk az új Camou zsinórcsaládunkat. A TEAM FEEDER zsinórok a legjobb minőségű alapanyagok és japán technológia felhasználásával készülnek.
A methodos horgászat egyik fő elvárása az alacsony nyúlóképesség és a gyors süllyedés. Mindkét szempontból kimagasló tulajdonságokkal rendelkeznek az új típusok. Ehhez párosul a kiváló csomózott szakítószilárdság, illetve a teflonbevonatnak köszönhető kopásállóság. Nem túl merev, és a különleges felületkezelésnek köszönhetően gyorsan kiszalad még a kisebb méretű gyűrűkön is, segítve a távoli dobásokat még az érzékenyebb spiccű botokkal is. A magas szakítószilárdság lehetővé teszi a hatalmas pontyok kifárasztását is.
A Camou zsinórcsalád különlegessége, hogy színezetének köszönhetően szinte észrevehetetlen a vízben. Annak érdekében, hogy a zavaros, tiszta, vagy éppen az algazöld vízhez is legyen alternatíva, a paletta barna, zöld, és kék színben is elérhető. Ez főleg akkor fontos, ha dobóelőke nélkül horgászunk, ahol a főzsinór a végszerelék elemeként is funkcionál.
A TEAM FEEDER Camou Green zsinórcsalád immár 1000 méteres kiszerelésben is elérhető 0,20, 0,22, 0,25, 0,30 és 0,35 mm vastagságban.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.