Január lévén a horgászati lehetőségek erősen korlátozottak, ugyanis a legtöbb állóvíz befagyott. Ettől függetlenül a tanóra nem maradhat el, és bőven van olyan téma, amelyet egy szobában is be lehet mutatni. A felszerelésünk előkészítése a szezonra ugyanis pont annyira fontos, mint maga a horgászat. Ebben a részben együtt elkészítünk egy kompletten felszerelt botot, valamint megpróbálok kicsit segíteni abban, hogy milyen végszerelék elemeket érdemes beszerezni, mire kezdődik a nagybetűs szezon!
Az ünnepnapi horgászatoknak van egyfajta varázsa, az ember mindig vár valami nagy durranást. Bevallom, párszor nekem is sikerült szép élményekre szert tennem az év utolsó napjaiban, valamiért pont az ilyen napokon fogadott kegyeibe szeretett Zsitvám.
Az év minden hónapjában sikerült már pontyot fognom a Dunán, de januárban eddig még nem jártam sikerrel. Elhatároztam, hogy legyen bármilyen zord is az időjárás, nem érdekel, MOST mindent beleadok, mindent megteszek azért, hogy végre szeretett folyómból ekkor is pontyot foghassak!
A T-Force Spinning Pike egy verhetetlen pergető zsinór! Legfontosabb tulajdonsága, a rendkívül alacsony nyúlás, amely késedelem nélküli bevágást és biztos akadást tesz lehetővé. Ez egy impozáns szakítószilárdsággal párosulva, igazi fegyvert ad nem csak a pergető horgászok kezébe. A színe sötétzöld ezért a hínárral benőtt csukás terepeken szinte láthatatlan (a gyártó fekete sügér horgászatára is ajánlja). Ennél a zsinórnál minden egyben van ahhoz, hogy a halak ne érezhessék magukat biztonságban. A legnépszerűbb közép méretekben gyártják, 0,16-ostól, 0,35-ig. Egy tekercsen 150 méter található, ami egy átlagos méretű pergető orsó dobjára pont megfelelő mennyiség.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A T-Force Spinning Pike egy verhetetlen pergető zsinór! Legfontosabb tulajdonsága, a rendkívül alacsony nyúlás, amely késedelem nélküli bevágást és biztos akadást tesz lehetővé. Ez egy impozáns szakítószilárdsággal párosulva, igazi fegyvert ad nem csak a pergető horgászok kezébe. A színe sötétzöld ezért a hínárral benőtt csukás terepeken szinte láthatatlan (a gyártó fekete sügér horgászatára is ajánlja). Ennél a zsinórnál minden egyben van ahhoz, hogy a halak ne érezhessék magukat biztonságban. A legnépszerűbb közép méretekben gyártják, 0,16-ostól, 0,35-ig. Egy tekercsen 150 méter található, ami egy átlagos méretű pergető orsó dobjára pont megfelelő mennyiség.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.