Nagy a nyüzsgés a 200 literes akváriumban. Látványra a korallszirti tengeri halakkal vetekedő, színesebbnél színesebb sügérek tucatjai tülekednek mohón az ujjaim között tartott eleségtablettánál. Kissé ijesztő, bár apró fogazatuk szerencsére csak a moszatokra jelent komolyabb veszélyt, ugyanakkor némelyikük uszonyán, testén látható kisebb harapásnyomok sejtetik, aligha a békésebb viselkedésű halak közé tartoznak.
Néha persze bele-belekóstolnak ujjamba, a pici fogak azonban legfeljebb csiklandozzák bőröm. A harapdálók közt akadnak kékek, sárgák, sárga-fekete csíkosak, kisebbek, nagyobbak, egytől egyig rámenősek, harciasak, és szemlátomást nagyon szeretik a hasukat. Bárcsak a mi vizeinken is ilyen jól ennének a halak! :)
A Malawi-tó sügérei viselkedésükben, életmódjukban, táplálkozásukban - kisebb eltérésekkel - az előző rész végén bemutatott, Tanganyika-tavi Tropheus bábasügérekhez állnak közel, mindazonáltal két nagyobb csoportot lehet elkülöníteni egymástól. Az egyikbe a kisebb, általában 8-12 cm-es méretű, agresszívabb, főként növényi táplálkozású, a sziklás, partközeli élőhelyeken élő „mbuna” sügérek, a másikba a nagyobbra (akár 20-30 centisre) növő, nyugodtabb viselkedésű, többségében vegyesebb étrendű, a nyíltabb, homokos aljzatú részeket kedvelő „nem mbuna” sügérek tartoznak, néhány fajuk szívesen ragadozza a kisebb halakat, ivadékokat is. Bármelyik csoportról is legyen szó, mindenképpen jókora, a kisebb fajok esetén is legalább 200-300 literes medence ajánlatos tartásukhoz, de hosszabb távon inkább ennek duplája kívánatos. Mielőtt tovább szaporítanám a szót, lássunk néhány jellegzetes „mbuna” sügért!
A képen látható sárga-fekete halat alighanem sok akvarista ismeri, ha valahol árultak már afrikai sügért, akkor nagy valószínűséggel „ő” is szerepelt a kínálatban. Hazánkba már a 70-es évek elején bekerült, mint első Malawi-eredetű sügér. Szépsége sokakat elcsábított, de az esetek többségében kicsi akváriumba került sügér totális pusztítást hajtott végre az addig békésen éldegélő neonhalak, guppik és más, „könnyen kezelhető” halak között. Ezek után alighanem gyorsan igyekeztek túladni a „gyilkos szörnyetegen”. Szerencsére akadtak körültekintőbb akvaristák, és a türkiz aranysügér egyre több barátot szerzett magának, számos más, színesebbnél színesebb rokonával együtt.
Agresszív és kötekedő, mint minden „mbuna” sügér, ez igaz. De ha biztosítjuk számára a verekedő partnerekben (illetve a hímek számára minél több nőstényben) bővelkedő társaságot, a változatos, jó minőségű eleségekből kialakított étrendet, a tágas, sok búvóhelyet tartalmazó medencét, akkor felejthetetlen élményekkel gazdagodhatunk!
Társításnál egy „közepes” (250-300 literes) akváriumra számolva 1-2 hím és 5-6 nőstény türkiz aranysügért telepítsünk, melléjük még 2-3 másik „mbuna” sügér faj egyedeit tegyük hasonló ivararányban. Így összesen körülbelül 20-30 db halunk lesz a medencében - ennél többet lehetőleg ne rakjunk bele, gondoljunk a később megmaradó, felcseperedő néhány ivadékra, illetve arra, hogy viszonylag kisebb testméretük ellenére nagy területigényű, élénk mozgású halakról van szó. Az esetleges összeívásokat, hibridek keletkezését elkerülendő, színezetben a lehető legjobban eltérő fajokat tegyük össze, ugyanis a hímek szívesen lépnek félre más fajok hasonló színezetű nőstényeivel, illetve fordítva, a sügérlányok sem válogatnak, ha „ismerős” külsejű hímet találnak. :)
Meglepő az ivarok közötti színeltérés - a Malawi sügéreknél ez megszokott jelenség. A türkiz aranysügér hím a nőstényének „negatívja”, sötét, komor alapszínével, világoskékes csíkjaival a legszebb halak egyike. Csak a legmagasabb rangú, a „főnök” hím veszi fel az elegáns fekete „öltönyt”, az alárendelt fiatalok sok esetben alig különböztethetők meg a nőstényektől.
A röviden csak „aurátuszként” emlegetett türkiz aranysügérek a legkönnyebben szaporodó afrikai sügérek közé tartoznak. A jól táplált nőstények havonta képesek beikrásodni, anyánként 20-30 utód születhet. Akváriumi körülmények között lefotóznom nem, de megfigyelnem már sikerült jellegzetesen körző násztáncukat. Stilizált, nem létező fajú sügéreket ábrázoló rajzaimon próbálom bemutatni a 18 éven aluliak számára is megnézhető eseményeket - a Malawi sügérek túlnyomó többségénél hasonló módon megy végbe az órákat is igénybe vevő ívás. Kezdődjék tehát a szaporodás! :)
Az ivadékok meglehetősen nagyok, így könnyen felnevelhetők porrá tört, jó minőségű, növényi anyagokat is tartalmazó műeleségekkel, illetve élő vagy fagyasztott planktonnal (legmegfelelőbb a kis méretű Cyclops, Bosmina rákocskák tömege), továbbá frissen kelt sórákokkal (Artemia). Növekedésük gyors, havonta nagyjából 1 cm-t nőnek, ha elég tér áll rendelkezésükre.
A társas akváriumban sokkal kevesebb ivadék éli túl a mindig éhes kifejlett halak támadásait, tíz-húsz ivadékból jó, ha egy marad meg. Ha több utódot szeretnénk felnevelni, érdemes külön kisebb (40-50 literes) akváriumba tenni a már 1-2 hete „forgató”, duzzadt pofájú nőstényt. Búvóhelynek tegyünk a „kismama” lakosztályába néhány követ, cserepet. Amint letelt a kb. 3 hét, az anya kiereszti rögtön táplálkozó ivadékait. Az első napokban még visszaengedi picinyeit a szájába, de a gyorsan gyarapodó kishalak hamar túl nagyok lesznek a bölcsőhöz. A nőstényt érdemes „felhizlalni” további pár napig, mielőtt visszatennénk a társas akváriumba. Akadhat azonban egy kis gond. Az afrikai „mbuna” sügérek territoriális, területőrző halak, különösen az erősebb hímek. Amint kivesszük az ikrákat, ivadékot dajkáló anyát, tüstént elfoglalják megüresedő helyét, amit a költésen átesett, „idegenné”, kívülállóvá vált nőstény esetleg nem lesz képes visszafoglalni. Rosszabb esetben pusztulás lehet a vége. Erre jó megoldás lehet az esti villanyoltás előtti visszatelepítés, az éjszakai sötétben lepihenő halak másnapra „magától értetődőnek” vehetik az „új” lakót. Macerásabb, de jobb eredménnyel jár az addig megszokott búvóhelyek teljes átrendezése (ekkor az átpakolászás után rögtön visszatehető a nőstény), ilyen esetben az akvárium lakói kénytelenek üres lappal indulva új lakóhely után nézni - nőstényünk egyenlő eséllyel láthat neki a beköltözésnek. Az is jó taktika, ha a visszaengedés pillanatában bőséges etetéssel tereljük el az akvárium lakóinak figyelmét.
A fentiekben részletezett tartási, szaporodási, táplálási szempontok minden „mbuna” sügérre érvényesek; tehát dióhéjban: minél nagyobb medencét állítsunk fel rengeteg búvóhellyel, egy hímre több nőstény jusson, sok legyen a növényi alapú eleség, illetve biztosítsunk nyugodt körülményeket az ivadékokat gondozó nőstényeknek.
Milyen „mbuna” sügérekkel találkozhatunk még? A továbbiakban néhány fontosabb fajt említek latin, illetve ahol van, magyar elnevezéssel. Bármennyire is nyelvtörő, kacifántos a tudományos név, a sügéres akvaristák általában ezt használják, nem „felvágásból”, hanem egyszerűen azért, mert a magyar nevek nem mindig jelzik egyértelműen az adott fajt, arról nem is beszélve, hogy sok sügér nevének nincs magyar megfelelője. Meglátjátok, nem is lesz olyan nehéz megjegyezni a latin halneveket! :)
A türkiz aranysügér rokona az alig 9-10 cm-re növő M. joanjohnsonae, régebbi nevén M. exasparatus, sokan ma is ez utóbbi néven ismerik (magyar elnevezése a kicsit romantikusnak tűnő „Likoma gyöngye”; származási helye a Likoma-sziget környéke, a „gyöngy” talán csillogó színezetére utal). Valamivel több plankton eleséget kíván, viselkedése egy picit „szelídebbnek” mondható. Magyarországon sokkal ritkábban tartják, mint sárga-fekete csíkos rokonát, ivadékainak száma is kevesebb. Sajnos, a hímek száma többszöröse a nőstényekének, valószínűleg a hazai állomány nagyfokú beltenyésztettsége miatt.
Szintén a Melanochromis nemzetség tagja a nálunk még viszonylag újnak számító, kényelmetlenül hosszú nevű M. cyaneorhabdos, amit régebben M. maingano-ként emlegettek; nem véletlen, hogy a mai akvaristák többsége röviden csak „maingano” néven becézi, ha már magyar nevet (még) nem kapott. Kedvelt és keresett faj, mert mindkét ivar csodásan szép, elegáns sötét-világoskék csíkos mintázatot visel. Sajnos, szaporasága messze elmarad a türkiz aranysügérétől.
A sügéresek körében egyszerűen csak „szokolofinak” becézett, mind a hím, mind a nőstény esetén világoskék színű sügér a népes Pseudotropheus nemzetség tagja. A hímek valamivel nagyobbak, kissé hosszabb hát- és hasúszóinak fekete színe élénkebb a nőstényénél. Igénytelen, jól szaporodó, de a türkiz aranysügérhez hasonlóan agresszív hal. Nem túl gyakori a kereskedelemben.
A karcsúsügérek (P. elongatus) az egyik legnépszerűbb, leggyakrabban kapható „mbuna” sügérek közé tartoznak, számos földrajzi változatuk ismert, amelyek színezetben jelentősen eltérnek egymástól. Hazánkban a világoskék-fekete csíkos, vöröses farkú ’Mpanga’ típus a legismertebb, nősténye valamivel halványabban színezett. Az előző fajokhoz hasonlóan 10-12 cm-nél ritkán nő nagyobbra, meglehetősen kötekedő természetű, ellenálló, könnyen szaporodó hal.
A Malawi neonsügér az egyik legkisebb „mbuna” sügér, általában a nagyobb hímek sem haladják meg a 8-9 cm-t. Kis testmérete dacára hírhedten „nehéz” természetű hal, nála különösen jól jön a sok búvóhely, a népesebb telepítés. A nőstények már 4-5 cm-es korban szaporodhatnak. Nagyon szép, feltűnően vastagon csíkos sügér, ám sajnos kényes a megfelelő étrendre, hajlamos a bélgyulladásos megbetegedésekre. Sok növényi eleséget, jó minőségű planktonféleségeket tartalmazó „diétára” szorul, szigorúan mértékletes adagokban.
A jégsügérek (P. sp. ’acei’) kicsit kilógnak a sorból. Kevésbé agresszívek, és gyakrabban járnak a nyílt területeken, emellett a planktont is sokkal nagyobb arányban fogyasztják, mint a többi „mbuna” sügér. Hazai akvaristáknál a világoskék testű, citromsárga úszójú ’Msuli’ változat fordul elő gyakrabban, a fekete ’Ngara’ jégsügérek újabb jövevénynek számítanak. Agresszívabb lakótársak esetén nem biztos, hogy sor kerül szaporodásukra, az ivadékok viszonylag aprók, törékenyek.
„Kicsi a bors, de erős!” - ez különösen igaz erre a valóban törpe, 7-9 cm-nél ritkán nagyobb sügérre: apró, egyáltalán nem királyi termete ellenére állandóan civakodik, pattog, hősiesen száll szembe nála jóval nagyobb halakkal is, jóllehet aligha lenne képes nagy kárt tenni bennük. A nőstények egyszerű szürkés alapon sötét csíkosak, még párjuknál is kisebbek, szinte mindig udvarló, parádézó hímjüknek köszönhetően alig van olyan időszak, amikor éppen nincsenek elfoglalva az ikrák, ivadékok költésével.
A kaméleonsügér általában a sárga és a barna különböző árnyalataiban pompázik, hangulatától függően kivilágosodva, besötétedve. Az öregebb, domináns hímek majdnem teljesen befeketedhetnek, hasúszóik látványosan megnyúlnak. Ez a faj elérheti a 14-16 cm-t is, tehát viszonylag nagynak számít. Elképesztően falánk, hízásra hajlamos, de strapabíró sügér, jól szaporodik.
A magyar névvel nem, de szép élénk sárga úszókkal rendelkező, megtévesztő (’Red Fin’ = piros úszó) elnevezést kapott tropheops sügér hímje ivarérett korban kellemes, sötét mézsárgás színt vesz fel sötétbarna csíkokkal, uszonyai még ekkor sem pirosra, hanem inkább kékesre változnak. A nőstények megtartják a képen látható fiatalkori színezetet. Eléri a „komolyabb”, 14 centis méretet, nálunk szórványosan kapható.
A jellegzetesen kúpos, „kutya” fogazattal rendelkező, a planktont az algáknál szívesebben majszoló Cynotilapia sügérek számos színváltozata volt és van jelen a hazai medencékben, a képen látható C. afra az egyik legismertebb közöttük. Általában nem nőnek 10 cm-nél nagyobbra, a hímeknél mindig kisebb nőstények színe szürkés-barnás, sötétebb sávokkal. Csak a legerősebb hím pompázik a kék különböző árnyalataiban. Egyes földrajzi változatokban a sárga szín is jelen van, vagy csak a hátúszóban, vagy akár az egész testre kiterjedően. Nem túl szaporák.
A Maylandia nemzetséghez tartozó „mbuna” sügérekre jellemző a robusztus, vaskos test, a változatos színezet (gyakoriak a furcsán foltos „OB” változatok), a széles száj. Nálunk a rendszeresen kapható ’Rot-rot’ az egyik legkedveltebb faj, amely fiatal korban narancsvörös, később a hímek átváltanak halvány rózsaszínre, fehérre. Könnyen tartható, nagyon szapora, mohó sügér, eleségben nem válogat (éppen ezért tartózkodjunk a túletetéstől).
A lombard sügér a maga nemében egyedülálló, ugyanis a hímek váltanak át sárgára, az ivadékok és a nőstények világoskék-sötét csíkosak maradnak (a többi „mbuna” sügérnél a kék szín általában a hímre jellemző). Tartása, szaporodása a ’Rot-rot’ sügéréhez hasonló.
Túlzás nélkül állíthatom, az aranysügér (akvarista körökben egyszerűen csak ’Yellow’) az egyik legkönnyebben tartható „mbuna” sügér. Élénk sárga színe, relatíve „békésebb” természete, igénytelensége, szaporasága minden afrikai sügéres medencében biztosítja helyét. A bőséges plankton eleséget meghálálja. Könnyen szaporodik, tenyésztésbe a lehető legsárgább utódokat érdemes vonni.
Nem tudok róla, hogy a L. chisumulae névre keresztelt, alig 7-8 centis sügérnek van-e magyar neve, de nem véletlen a kissé nyelvtörő latin elnevezés, ugyanis a Chizumulu-sziget környékén fordul elő a Malawi-tóban. A ’Yellow’ közeli rokona, össze is ívhat vele. A kifejlett hím sötétkék csíkos, a nőstény egyszerű ezüstfehér. Bár külsőre törékeny, szelíd halnak tűnik, meglepően harcias, életrevaló sügér. Nem terjedt el a magyar akvaristák között, valószínűleg csekély szaporasága miatt - a nőstények rendszeresen költenek, de anyánként csupán 5-10 ivadék a soványka eredmény.
Végre egy afrikai sügér, amelynek közérthető magyar neve van! :) A levendula sügér szolid, barnás-lilás külsejű, általában kevésbé erőszakos hal. A 9-10 centis hímek oldala szép kékes-lilás, a valamivel kisebb nőstények fakóbbak. Több planktonnal élénkebb színezet érhető el. Minden „mbuna” sügérrel jól megfér, könnyen szaporodik, kedvező tulajdonságai ellenére érdekes módon nem mindig könnyű beszerezni.
Az ormányos sügér magyar nevét mókás, kicsit a mi paducunkéra emlékeztető szájáról, illetve inkább az afölötti porcos orrcsúcsáról kapta, táplálkozása is hasonló - a sziklákon tenyésző alga módszeres lelegelésére kitűnően specializálódott sügérről van szó. Étrendje ezért elsősorban növényi anyagokat tartalmazzon, gyomor- és bélgyulladásra meglehetősen hajlamos. Ha a „diétát” betartjuk, élénk, heves vérmérsékletű, rendszeresen szaporodó halaink lesznek. Több színváltozata létezik, nálunk a ’Thumbi West’ típus a leggyakoribb, ahol a nőstény narancssárga (esetleg kevés fekete folttal), a hím teste kék, hátúszója többé-kevésbé vörös. Azon kevés sügérfaj egyike, ahol már születésnél látható az ivararány.
Láthattuk, hogy van választék „mbuna” sügérekből (és még jó párat nem is említettem). Mi a helyzet a másik csoporttal? A „nem mbuna” sügérek testesebbek, higgadtabbak, több állati szervezetet fogyasztanak. A hímek ivaréréskor átszínesednek (ritka a kivétel), a nőstények többnyire egyszerű szürkés vagy barnás színűek a fajra jellemző mintázattal. Ezek a „monstrumok” valamivel kevésbé népszerűek, talán nagy helyigényük miatt. Az akvárium berendezésénél kevesebb sziklát használjunk, több homokos, nyílt területet hagyjunk. Bár ezek a halak nem ragaszkodnak annyira a növényi étrendhez, hatalmas étvágyuk miatt még az egyébként „sügérbiztos” vízilándzsák (Anubias fajok), hólyagos vízikelyhek (Cryptocoryne aponogetifolia) friss levelei sincsenek teljes biztonságban tőlük - a minél bokrosabb, dúsabb beültetés segíthet a még puhább, zsenge hajtások megőrzésében.
Talán a delfinsügér (Cyrtocara moorii) mondható az egyik legkedveltebb nagytestű Malawi sügérnek, nem csoda, mindkét ivar szépen kéklik, ehhez járul a különösen az öregebb hímekre jellemző, feltűnő homlokpúp, a könnyű tarthatóság, a nagyszámú (akár 100 db) ivadék. A Malawi-tó homokos aljzatú részein él, kissé kacsacsőrszerű ajkaival kanalazza a homokot apró élőlények után kutatva. Nem is annyira nyugodtabb viselkedése, hanem jókora mérete (20-25 cm) miatt ajánlott 500 liternél nagyobb akváriumba telepítése, kisebb csapatban tartva. Feneketlen bendőjű hal, táplálásánál csak a megfelelő mennyiség okozhat gondot.
A császársügérek (Aulonocara fajok) már kevésbé kedveltek, valószínűleg azért, mert az egyébként mesés szépségű hímek mellett a nőstények unalmas barnásak, szürkések, ráadásul számos fajnál nagyon hasonló kinézetűek az asszonyok, ezért az összeívások elkerülése végett egy medencében csak egy császársügér faj tartható. Sajnos, a hímek közt is csak a legerősebbek mutatják teljes pompájukat, csak nagyobb akváriumban növelhető a kiszínesedett fickók aránya. Emellett arra is ügyelni kell, hogy lehetőleg csak hasonlóan nyugodt, békésebb sügérekkel társítsuk őket, szaporításuk ekkor vezethet sikerre. Nem túl nagy halak, 12-14 cm-re nőnek, alakra, formára kicsit a dévérkeszegre emlékeztetően laposak, magas hátúak. Táplálásuk nem gond, eleségben nem válogatnak, és sügérekhez mérten kevésbé hajlamosak „agyonzabálni” magukat. Mindazonáltal a hímek szép színezetét bőséges plankton feletetésével fokozhatjuk. Ha jó a környezet, megfelelő a társítás, a szerény külsejű nőstények megbízhatóan költik ki szájukban ivadékaikat. Nekem a képen is látható ’Red Rubin’ császársügért volt szerencsém tartani régebben, a két hím közül csak az erősebbik példány létesített kapcsolatot az öt szerény, barnán csíkos nőténnyel, amelyek lelkiismeretesen költötték ki törékeny ivadékaikat. Az ivadékok lassan, de egyenletesen fejlődtek.
A vértestű sügér a Copadichromis nemzetség leggyakrabban kapható faja. Az ivadékok, illetve a nőstények teste szürke, úszóik élénk vörösek. A hím teste ivaréréskor fokozatosan bevörösödik, végül szinte teljesen vérbe borul, miközben feje és úszói kékesszürkévé válnak. Nagy mérete (15-20 cm) ellenére barátságos, félénk természetű, szomszédnak csak hasonlóan békés sügéreket telepítsünk melléjük (császársügérek, delfinsügér). Egy hím mellé 3-4 nőstényt számítsunk, ahogy a többi „nem mbuna” fajnál is ez az optimális ivararány. Szerényebb külsejű és idehaza ritkábban beszerezhető a Copadichromis mloto ’Yellow Fin’.
A pontozott pompássügérnek (Placidochromis phenochilus = Haplochromis phenochilus) nevezett hal az egyik legfélénkebb sügér, amivel valaha találkoztam. Bár az öregebb hímek jó 15-17 cm-esre nőnek, kifejezetten ijedős halról van szó. Persze, egymás közt néha torzsalkodnak, de az esetek többségében békésen úszkálnak ide-oda. A nőstények sötétebb szürkék, a hímek először fokozatosan bekékülnek, majd ahogy idősödnek, egyre több fehéres pont tűnik fel rajtuk, flitteres, érdekes mintázatot kölcsönözve a halnak. Szelídebb lakótársak mellett kerülhet csak sor eredményes szaporodásukra.
A lenyűgöző színezetű, 14-16 cm-re növő Protomelas fenestratus sügér ’Taiwan Reef’ - sziklazátonynál előforduló változata látható az alábbi képen. A fiatalok és a nőstények ezüstösek, sötét mintázattal. Kisebb csapatokban él, csak a domináns hím színesedik ki teljes mértékben. Nem tartozik a könnyen szaporodó sügérek közé.
A következő faj első pillantásra „érzékinek” tűnő, ám egyáltalán nem csókra termett vastag ajka a sziklák repedéseiben meglapuló táplálékszervezetek kiszippantására módosult, innen a találó magyar név is. A 25 cm-es nagyságot elérő, húsos eleséget is igénylő halak hímjei ivaréréskor szép kékes színt öltenek.
A „nem mbuna” sügérek csoportja nem lehet teljes a ragadozók nélkül. A bárdsügér (D. compressiceps) a csukához hasonlóan szeret elrejtőzni a hosszabb szálú vízinövények takarásában, onnan hirtelen lecsapva áldozatára, az apró halakra. Oldalról lapított, magas hátú teste, jókora szája ehhez az életmódhoz idomult. A nőstények ezüstösek, oldalukon hosszanti sötét sávval, az ivarérett hímek kékesek, hátúszójukban, farok alatti úszójukban piros mintázattal. Nagyra, 20-25 cm-esre fejlődnek, ennek ellenére kifejezetten higgadt, nyugodt viselkedésű sügérek, leszámítva persze az etetést. Táplálásukra legjobbak az élő kishalak, de a plankton mellett a ragadozó afrikai sügéreknek gyártott speciális műeleségeket is elfogadják, legyen az lemezes vagy granulált. Ha kishalat kínálunk nekik, inkább a „házilag”, akváriumban nagyon könnyen szaporítható elevenszülőket (pl. guppikat) adjuk tápláléknak; a természetből begyűjtött apró halivadékokkal betegségeket hurcolhatunk be, arról nem is beszélve, hogy esetleg méretkorlátozással védett is akadhat köztük. A bárdsügérek nehezen, lassan szaporodnak, a szájköltő nőstények esetenként több tucatnyi ivadéknak adhatnak életet.
Másik nagy ragadozó társaság a Nimbochromis nemzetség, ahová robusztus felépítésű, akár a 25-30 cm-t is elérő fajok tartoznak. A hazai akvaristák között a hím élénk színei alapján pávasügérnek elnevezett faj a legelterjedtebb. A fiatalok és a nőstények katonai terepruhát viselnek olajzöldes-barnás foltokkal, ám a hímek ivaréréskor cicomába öltöznek sárga hátúszóval és homlokkal, kékes fejjel és testtel. Tekintélyt parancsoló megjelenésük csak a kishalakra jelent veszélyt, viselkedésük általában nyugodt, jól társíthatók a többi „nem mbuna” sügérrel, legalább 400-500 literes férőhelyen. Rendszeresen, könnyen szaporodnak, nem ritkán 80-100 ivadékot eredményezhet az ívás (ők is szájköltők). Hasonlóan tartható a leopárdsügér (N. livingstonii), amelynél egy érdekes vadászó stratégiát figyeltek meg: mozdulatlanul, magát halottnak tettetve várja meg, amíg a kisebb halak elérhető közelségbe kerülnek hozzá, majd hirtelen lecsap rájuk.
Sügérek sokaságáról nem tettem, és nem is teszek említést, egyrészt megfelelő ismereteim, illetve képi anyag híján, másrészt ehhez külön könyvet kellene írnom (ezt mások már megtették, minden sügéres írásom végén utalok a szerzőkre). Tény és való, a Tanganyika- és a Malawi-tó sügérvilága a tengerek halfaunájával vetekszik a forma-, alak-, illetve a színgazdaságot figyelembe véve egyaránt, nem is beszélve a viselkedési, szaporodási, táplálkozási eltérésekről. A pöttöm csigasügérektől kezdve a Malawi-tavi nagy ragadozókig az afrikai sügérek egytől egyig lenyűgöző példái annak, hogy a halak mennyire hozzátartozói, mondhatni teljes jogú élőlényei a vizeknek szerte a világon.
Felhasznált szakirodalom: Lukács László - Sinkó Gábor (2000.): A Tanganyika- és a Malawi-tó sügérvilága (II. kiadás, Rátaker Kft.)
Szöveg, fotók: Ördögh Máté (bagolykeszeg)
