Professzionális akvarisztika II.

Professzionális akvarisztika II.

Annak a három kedves olvasónak, akit még érdekel az akvarisztika ;-), szeretnék egy képes beszámolóval szolgálni a nemzetközi akvarista élet legnagyobb versenyéről. Az International Aquatic Plants Layout Contest elnevezésű megmérettetésre a 2007-es évben 52 ország 1142 akváriuma nevezett. Nyugodtan állíthatom, hogy ez az esemény akkora horderejű az akvaristák szemében, mint a horgász VB a pecások körében.

A verseny kiötlője Takashi Amano, akinek a munkásságát egy korábbi cikkben már bemutattam. A versenyt 2000 óta minden évben megrendezik, egyre több ország részvételével és egyre több akváriummal. Az akváriumot minden nevezőnek szemből le kell fotóznia, és ezt a képet a medence összes paraméterével (méretek, halak, növények, világítás, trágyázás) együtt, egy adott e-mail címre el kell küldenie. Fontos, hogy a résztvevők egy évben csak egy akváriummal indulhatnak. A fotók leadási határideje minden év májusa, az eredményhirdetésig azonban egészen augusztusig várni kell. Ebből is látszik, hogy milyen komoly elbíráláson esnek át a nevezők akváriumai.

Ha létezik olyan, hogy akvarista nagyhatalom, akkor ez az utóbbi években Japán. 2007-ben mintegy 400 munka érkezett a felkelő nap országából. Taiwan és Malajzia emelkedik még ki 100-100 akváriummal az ázsiai régióból. A minden másban nagyhatalom USA 47 pályamunkával és nem túl kiemelkedő eredménnyel zárta ezt a versenyt. Európából négy ország (Franciaország, Olaszország, Németország és Lengyelország) képviseltette magát a megmérettetésen kb. 40 nevezéssel, más európai ország csak néhány pályaművet adott be. Kis hazánkat ez idáig senki nem képviselte. Mi azonban jól ismerjük magunkat, és tudjuk, hogy a focin kívül - bár kétségkívül mindenki ért hozzá - mindenben jók vagyunk. Eljön még az idő, amikor a Feng-Shuit lenyomja a „magyar-wirtschaft”…  Térjünk azonban vissza a jelenbe!

A beérkezett rengeteg akvárium fotóját egy 11 országból delegált 16 fős bíráló bizottság kötött szempontok alapján pontozta. A maximálisan adható 200 pont 6 szempont pontozása alapján keletkezett. A legfontosabb az első benyomás, amit az akvárium kelt a bírák szemében. Erre 100 pont volt adható. A többi aspektus, a növények kondíciója, a természetes atmoszféra, a harmónia a halak és a berendezett akvárium közt, a teljes kompozíció és végül a kreativitás, mind-mind további 20-20 ponttal volt díjazható.

Bár Japánból érkezett a legtöbb nevezés, az első három helyen hongkongi és tajvani akváriumok végeztek. A 2007-es év akváriumának alkotója Chow Wai Sun.

Ashy range 120 x 60 x 45 (cm), 324 liter

A bírákat lenyűgözte a természetes elrendezés, a vasfa remek elhelyezése és az oldalak egymással való ellensúlyban tartása. Az előtérben látható apró kavicsok elhelyezése nagyban növeli a természetesség érzetét. A növények kiváló kondíciója és ideális összeállítása, a megfelelő halak megválasztása 2007-ben a trónra emelte ezt az alkotást. Az elismeréssel 1 millió yen jutalom is járt.

Az aranyérmet Chan Shih Hsien egy merész Iwagumi típusú akváriummal nyerte el.

Spectacular Mount 180 x 55 x 60 (cm), 594 liter

A sziklák megválasztása és elrendezése lenyűgözte a bíráló bizottságot. A koreai és a tajvani zsűritag is erre adta a legmagasabb pontszámot. Nekem azért annyira nem tetszik… Sokkal inkább az ezüstérmes alkotás, a szintén hongkongi Cliff Hui által megalkotott műremek.

Field of Dream 100 x 40 x 40 (cm), 160 liter

A mohazuhatag és a sziklák elrendezése szerintem zseniális. A növények a jobb és a bal oldalon egyensúlyban vannak egymással. Egyediségével megérdemelten lett az egyik legjobb alkotás. Ennek az akváriumnak azonban a dobogó második fokát a koreai Lee Dojae művével meg kellett osztania.

An eastern exposure 130 x 45 x 50 (cm), 293 liter

A bírák kiemelkedőnek találták a vasfán használt Bolbitis elrendezését, valamint a folyami kövek használatát. Ebben az akváriumban mindig talál a szemlélő valami apró érdekességet.

2007 bronzérmese és egyben az első díjazott japán alkotás Hironori Handa munkája.

Early Summer (90 x 45 x 45 (cm), 182 liter

Nagyon szépen nyírt növényeket és az aranymetszés szabályainak tökéletesen megfelelő elrendezést láthatunk. Elképesztően sok, 17-féle növényfajt használt fel az alkotó. A profizmusa ebből is látszik, mert az ilyen „mindent bele” akváriumok általában nem szoktak sikerülni.

A dobogó harmadik fokát azonban további két akváriummal kellett megosztania, méghozzá a Szintén japán Koji Nakamura és a tajvani Chen Huang Jen fantasztikus munkájával

God knows…180 x 80 x 60 (cm), 864 liter

Elképzelni is nehéz, hogy miképp mutathat élőben, ebben a 860 literes akváriumban ez a közel kétméteres vasfa. Igencsak „komoly” látvány lehet. Akárcsak a vízesés, mely a következő képen látható.

Beauty of Waterfall 70 x 60 x 60 (cm), 252 liter. A képen látható „vízesés” működését még nem sikerült megfejtenem, ezért kérném, aki tudja, árulja el nekem

Ez az akvárium az egyik kedvencem. Megfejthetetlen és felejthetetlen. Teljesen olyan érzetet kelt, mintha valóban egy vízesés hullana alá, majd a lenyugvó víz nyugodtan folydogálna tovább. Kiváló munka.

Amint látszik, a díjazottak mind az ázsiai régióból kerültek ki, holott a bíráló bizottság tagjai a Föld minden pontjáról érkeztek. Ennek oka, hogy egyrészt innen indult az ilyen típusú akvárium-berendezés, másrészt az ottani folyókban és tavakban igen sok olyan vízinövény található, ami megfelelő egy ilyen akvárium berendezéséhez, mert nem nő nagyra, szép és színes. Ráadásul arrafelé a legtöbb helyen a csapból is lágy víz folyik, nem úgy, mint mondjuk idehaza. Azért az első tízbe sikerült beférkőznie egy európai versenyzőnek is, a portugál Filipe Oliveirának, méghozzá nem is egy akármilyen akváriummal.

Syrah 55 x 35 x 30 (cm) 58 liter

Több próbálkozást is láttam már, hogy víz alatti fát imitáljanak, de ennyire jól még egy sem sikerült. A lombkoronának használt moha és a többi tereptárgy annyira arányos, hogy a szemem elhiszi, hogy egy fát látok.

Személyes kedvenceim közé tartozik Cheung Wai Shan Susanna akváriuma.

Érdekes elrendezés

Meghökkentően - és szerintem igen látványosan - helyezte el a vasfákat és futtatott rá többféle moha fajt. A vízoszlop teljes magasságát berendezte, igen egyedi összképet alkotva.

Szintén nagy kedvencem a következő két akvárium. A sziklák és a kvarchomok hatásos látványelem lehet az akváriumban.

A Supernal forest 90 x 45 x 45 (cm) 180 liter
Fragrance of summer breeze 90 x 45 x 45 (cm) 180 liter. A képen látható Seiryu kő az ázsiai akvaristák elsőszámú kedvence

Egy német akvarista, Oliver Knott évek óta szereplője a versenyeknek. Több évben nyert már díjat. 2007-ben kitüntetést ugyan nem kapott, de extrém akváriuma mindenképpen figyelmet érdemel. Az akvárium méretei hátborzongatóak, akárcsak a lakók, akik lakják.

6000 literes akvárium az Amazonas vérszomjas ragadozóival

A medence hossza 5 méter, a magassága és szélessége egyaránt 1-1 méter. 100 db szívóharcsa (Ottocinclus affinis), 1000(!) db vörös neonhal (Paracheirodon axelrodi) és 35 db kifejlett vöröshasú pirája (Serrasalmus nattereri) lakja ezt a gigantikus medencét. Bár tartottam már piráját, és közel sem olyan vérengző fenevadak, mint ahogy a hollywoodi filmek beállítják, de hogy őszinte legyek, azért nem szívesen takarítanám ezt az akváriumot…

Végezetül, hogy egy kis önbizalmat öntsek azokba, akik - hozzám hasonlóan - ezek után otthoni akváriumaikat nem látják olyan szépnek, íme, egy az ízlésficam határait súroló remekmű.

Vörös az ég alja, alighanem szél lesz…

A fent bemutatott akváriumokat látva (persze az utolsó kettő kivételével ) felötlött bennem, hogy bármikor elfogadnám, és gondolkodás nélkül a nappalimban a tévém helyére tenném. Azt hiszem, a műsor is izgalmasabb lenne, mint ami manapság a fekete dobozból folyik. De jobb ötletem támadt. Csinálok inkább egy ezeknél is szebbet!

Néder Attila (Nigro)

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.