Sokunk szemében a Dráva egy legenda. Misztikus ködbe burkolózó, titokzatos, kiismerhetetlen, vadregényes, nehezen megközelíthető, halban bővelkedő csodafolyó. Mivel 45 évig - lévén határfolyó - egyszerű, halandó horgász ritkán, a környező települések lakója meg engedélyek tucatjainak kiváltása után tehette csak partjára a lábát, vizére csónakját, csak a hírét hallhattuk, és néha-néha horgászújságokban olvashattunk róla. Gyerekként, 12 évesen láttam meg először, amikor Somogy-Zselic vándortáborunk útvonala Barcson keresztül vezetett. Akkor csak félve, óvatosan pillantottam a rohanó, sebes vízre. Másodjára 34 évesen… és ez már szerelem is lett, bár második látásra.
2005-ben - mint a megelőző években és az idén is - a Haldorádó-Sporthorgász Feederkupa előtti napokon a „Haldorádó szigeten” sok új, jó fej horgászbolond horgásztársat volt szerencsém megismerni. Ekkor ért az a szerencse, hogy megismertem Istvánt és haverját, Zsoltot, akik mint egyetlen „Drávai-pecás” illetőségű csapat indultak a feederkupán. Szerintem kevesen mondhatták el, hogy messzebbről érkeztek Maconkára. Hát, hiába, furák vagyunk mi horgászok, szeretett hobbinkért még sok száz kilométer autózástól sem riadunk vissza. Természetesen, ha már rengeteg horgász összekerül, akkor mi más lehetne a téma, mint a halak, horgászmódszerek és horgászvizek kitárgyalása, az emlékezetes, érdekes fogások felidézése. István olyan óriási szeretettel és átéléssel mesélt az otthoni vizekről, hogy sokunk fantáziája bizony alaposan meglódult. Két horgászvízről mesélt a legtöbbet. A Hotedráról, ami egy csodás holtág, és a Dráváról, a folyamatosan változó, szeszélyesen viselkedő, kígyózó, kanyargó folyóról. Felajánlotta többünknek, hogy ha elmegyünk, Ő örömmel segít kiválasztani a megfelelő horgászhelyeket, megmutatja azt, hogy mikor mire érdemes próbálkozni.
Tavaly a Hotedrát látogattuk meg, s a Dráván csak egy órácskát horgásztunk. Idén viszont már eleve a Drávát szemeltük ki célpontnak. Mivel családostól mentem, István is elhozta barátnőjét. Így még családiasabb lett a hangulat.
Horgásztúránk kezdete némileg kalandosra sikeredett. Igencsak sok cuccunk volt, s összesen heten voltunk (mint a gonoszok…), ezért két fordulóban kellett a horgászhelyre elcsónakázni. Első körben két fiam és a full Caddy-nyi cucc került be a homokpadra, ebben segített István haverja, Balázs, majd másodikra maradt Istvánék cucca, plusz a leányom és mi négyen felnőttek. Ekkor jött némi bonyodalom. A csónakmotor, ami Balázsé, beadta a kulcsot. Úgy döntött, hogy nem műkszik. No sebaj, István dörzsölt csónakos pecás, otthon volt néki másik, csak azért vissza kellett ugrani Siklósra. Így az időveszteségek miatt csak némi késéssel, úgy vasárnap este 8 után kerültek bevetésre botjaink.
Mostani horgászatunkkor főleg az amurok érdekeltek, de sűrűn érdeklődtem Istvánnál az „igazi” nyurgapontyokról is. Elvégre, ahol az amur jól érzi magát, ott a nyurgáknak is meg kell élniük. Érdekes infót mondott István. A Dráván többnyire 2-3 kilósakat lehet megfogni, nagy ritkán 4-6 kilósakat is, de ha valahol valaki fog egy 10 felettit, azt már erőteljesen megsüvegelik. Miért? Mert nyílt terepen csak elvétve tartózkodnak, többnyire a bedőlt fák, vízbe hajló bokrok, és a víz alatti gyökerek dzsungelében tartózkodnak. Ott minden természetes táplálékukat megtalálják, csak kitartó etetéssel lehet onnét őket kicsalogatni. Igen ám, de ha az ember még meg is akaszt egyet-egyet, az már egyáltalán nem biztos, hogy a megakasztott halat ki is lehet fogni. Bár sok olyan helyet láttam, amit szívem szerint meghorgásznék, s azt hiszem, sort kerítünk majd arra is, hiszen ami késik, az nem múlik.
Bevallom, nem kis izgalommal vártam, hogy az esti órák hoznak-e még nekünk halakat, hiszen későn etettünk be, csörögtünk, zörögtünk, s hát köztudomású, hogy az amurok óvatos jószágok. Nem szeretik a hangoskodást.
Nem kis meglepetésünkre azonban az első bedobásokat követően nagyjából egy óra múlva már amurt fáraszthattunk. Az etetésünk roppant egyszerű volt. A homokpad langója és a sodrás közötti vízrészt szórtuk meg naponta kétszer (reggel és este) 1-1 vödör erjesztett büdös kukoricával.
A csalizás is roppant egyszerű volt. Az egy szem kötözött (hajszálelőkés) kukoricától az 5-6 szemig bármennyivel lehetett csalizni. Ha viszont több szem került a hajszálelőkére, akkor érdemes volt 1 szem pufit is közbeiktatni, így a kukorica egy kicsit elemelkedett a fenéktől.
A Dráva vízszintje horgászatunk ideje alatt folyamatosan ingadozott. Este és éjjel emelkedett, reggeltől mindig csökkent. Ez a jelenség István szerint főleg a horvát vízerőműveknek tudható be.
Sajnos most 10 feletti amurkomát nem sikerült nyakon csípni, bár akasztottunk többet is, ami komoly „húzóerővel” rendelkezett. Ezek többsége nagyrészt a saját hibáinknak köszönhetően lépett meg. Például otthon felejtettem a bojlis merítőt, s a damilos fejet mondhatni gyorsvonati sebességgel száguldva szakította át az első nagyobb amur. Kicsi volt a merítő…
Látva a helyi szokásokat, kíváncsiságból én is felkötöttem egy felső horgot. Ennek hátrányáról egymás után hirtelenjében kétszer is meggyőződhettem. Elsőre, amikor István egyszerre két amurt akasztott, s szép egymásutánjában sorra meglépett mindkettő, majd nálam volt a felsőn keszeg, az alsón amur. Csak a keszeg lett meg. Pedig István még figyelmeztetett is, hogy ha bármilyen hal van a felső horgon, akkor az alsón lévő amur 100%, hogy elmegy. Igaza volt! Pedig ekkor már még inkább megpróbáltam kíméletesen fárasztani. Az amur kitör, a szegény keszeg a víztetőn pattog utána, ezt többször elismétli, majd az akárhányadik kirohanásnál lemarad. Éjjelre kíváncsiságból beraktam a bojlis szereléket. Erről, mire észbe kaptam, lehúzott egy óriási jószág vagy 250-300 méternyi zsinórt a nyeletőféknek „köszönhetően”, majd a megakasztás után még vagy 80-at. Csónakba ültünk, utána eredtünk. Amit láttunk belőle, az az óriási hátuszonya volt, s egy emberes méretű burvány. Aztán ez is lemaradt. Valószínűleg amikor a közelben volt, még egyszer be kellett volna vágni, mert az eredeti bevágás a nagy távolság miatt semmit sem ért.
Szerencsére sok, másféle halat is sikerült fognunk.
A Dráván rengeteg paducot lehet fogni. Sokszor még erőteljes etetésre sincs szükség ahhoz, hogy tevékeny, eseménydús horgászathoz segítsenek minket. Kiváló, szórakoztató peca a keszegezés. Aki viszont profi, az még kenyeres zsákot is beküld, így biztosítva folyamatos etetési sávot. De egy hasznos tanácsot hadd adjak. A kenyérrel és kővel megpakolt zsákot mindig kötélen juttassuk be a vízbe. Így nem tudja elgörgetni a sebes folyás, és sem másnak, sem magunknak nem hagyunk bent akadót, mivel a horgászat befejezésekor ki tudjuk szedni.
Az amuros etetésen kettő darab leánykoncért is fogtunk. Ezeket gyors fotózás után visszahelyeztünk éltető elemükbe. A Drávában élnek 3-4 kilós példányok is belőlük. Nagyon szép hal. Ha fogunk, bánjunk vele óvatosan, mert védett.
A homokpad környékén folyamatosak voltak a rablások, ezért bevetettünk egy kishalas szereléket. Ezen nagyon érdekesen kínáltuk fel a kishalat. Istvánék kitaláltak egy újfajta csalizási módot, amit Ők „göngyölthalas” szereléknek neveztek el. A hal ugyan nem göngyölt, de döbbenetes újdonságként hatott ez a csalizási mód számomra. Ilyet még sehol máshol nem volt szerencsém látni. Bár talán az a legmegfelelőbb meghatározás, hogy ez a dunai és a balatoni döglött halas csalizás keveréke, némi plusszal. Sajnos fotót nem készítettem róla, de ígérem, majd fogok, s valamelyik következő írásomban részletesen leírom a megfelelő előkészítés módot.
Hétfőn csurogtunk egyet, és kuttyogattunk is, de sem kapás, sem rámozdulás nem volt a csalikra. A nagyobbik fiam, Dániel azonban szerencsésebb volt, keszegezés közben megakasztott egy kisebb bajszost. Mivel nagyon nyugodtan tűrte a fotózást, jutalomképpen alig pár percet kellett csak eltöltenie a szárazon, pár kattintás, s úszott ő is tovább dolga után.
Nehezen bár, de megszelídítettük fotózáshoz a halakat, de hogy védjük őket a kiszáradástól, ezért locsolgattuk őket vízzel.
Indulásunk előtt a több szákban összegyűjtött amurokat (+ a balint) egy füves terület közepére leterített esőkabáton lefotóztuk. Elsőre így soknak tűnik ez a 13 amur, de az országos horgászrend szerint elvileg 18-at tarthattunk volna meg. A folyóvízi amur húsa kiváló, a Dráva vize tiszta, ezért párat megtartott István és párat én is, a többi meg ment vissza éltető elemébe.
Mivel a becuccolás is két fordulóban történt, ezért a kicuccolás is kétfordulós lett. Az utolsó fordulóra maradt családom, akik - mondanom sem kell - szerét ejtették egy utolsó, szertelen pancsolásnak.
Még egy apróság a beszámolom végére: sajnos vizeink partja tele van szeméttel, ezért ha bármi szemetünk van, ne dobáljuk szét, hanem gyűjtsük össze szemeteszsákba vagy zacskóba! Ha van tönkrement horgász szék, asztal, bot, bármi, annak is a kukában a helye, és nem a vízparton, netán a vízben!
Szóval annak ellenére, hogy sok halat veszettünk, és csak alig 40 órát horgásztunk, még így is fantasztikusan eredményes horgászatban volt részünk. Ez szerintem főleg István barátomnak köszönhető, hiszen kiváló horgászvezetőként kalauzolt, vezetett minket a megfelelő helyre, mutatta, mit hogyan érdemes csinálni. Mivel több mint 20 évet töltött a Dráván horgászattal, ezért nagyon szereti, ismeri, érzi a vizet. Ez egy csodás adottság.
Szomorúan búcsúztunk a Drávától, nem vágyódunk vissza a lakás falai közzé. Egyvalami azért halványan vigasztalt minket. Szeptemberben egészen biztosan visszatérünk. Akkor jön velünk Csiga, alias Csirmaz Gabi barátom is.
Hazaindulásunk után két nappal felhívott István, hogy egyik barátjának, Balázsnak igen érdekes fogásban volt része a homokpadon, kukoricára.
Írta :Nyika Sándor / Sanyamester
Fotók: Nyika Sándor (1-18.),
Kovács István (19.)
