Vége a nyárnak, de vizeink hőmérséklete még ideális az amurfogáshoz. Kis szerencsével a szeptemberi vénasszonyok nyarát is kihasználhatjuk a növényevő torpedók megfogásához. E cikkem főszereplője, Gergely Gábor most - bár a horgászat minden területén otthonosan mozog - egyik kedvenc módszerét mutatja be a Haldorádó horgászportál olvasóinak. Ezúttal a Szentes mellett található Kurca vadregényes részéhez kalauzol el minket azzal a céllal, hogy bemutassa nekünk, hogyan kell a csatorna óriásait horogra csalni.
Gábort már évek óta jól ismerem és nagyon jó pecásnak tartom. Precíz, kitartó horgász és valószínűleg a szerencse is vele van, mert akár hányszor találkozunk, mindig gyönyörű halfogásokról számol be. Azt a nézetet vallja, hogy mindennek megvan a maga ideje. Vagyis ősszel előszeretettel veszi üldözőbe pergető botjával a csukákat, télen spiccbotjával és egy marék főtt kendermaggal a bodorkákat és - ahogy most is - augusztus, szeptember környékén a kapitális amurokat.
Kedvenc horgászhelye - és mostani cikkünk helyszíne - egy stég, amit csupán egy éve épített ide Gábor és nagybátyja. Utólag belegondolva a hely kiválasztása több mint tökéletes volt, mert a Kurca e szakaszán hatalmas amurok laknak. Egy stég, ami egy „halbányával” szemben épült! Kell ennél több?
Ha nagytestű halakra horgászunk, az etetési technikát és a csalit is úgy kell megválasztani, hogy az a kisebb testű halak számára ne legyen túl attraktív. Magyarul egy olyan etetést kell létrehozni, amit kizárólag a közelben ólálkodó óvatos amurok fognak nagyra értékelni. Hanyagoljuk tehát az apró magvakat. Ilyen például a főtt búza és a kendermag, amit egyébként imád az amur is, de az etetéshez vonzza a kisebb pontyokat és kárászokat. Gábor az etetésre szánt csalit már napokkal a horgászat előtt bekeveri, azonban a cikk és a fotók kedvéért készségesen bemutatta itt a vízparton, hogyan kell mindezt elkészíteni.
Az etetés technikája és trükkök
A dolog különlegessége, hogy a horgászat napján máshogy etet, mint akkor, amikor csak a szoktató etetést végzi. Ennek több oka is van. Gábor elmondása szerint, ha csak etetni megy a horgász, akkor egy nagyobb területet érdemesebb megszórni 4-5 kg szemes anyaggal. Ekkor a halak rá vannak kényszerítve arra, hogy keressék a finom falatokat, és több időt töltsenek el az etetésen. Viszont a horgászat napján egész más a helyzet. Gábor mindössze 2 kg magot készít elő a fotókon látható módon. E magmixnek csak egy részét (kb. a felét) szórja be a horgászat megkezdése előtt, mégpedig azért, mert barátunk meg van róla győződve, hogy ilyenkor elegendő kevesebbet etetni. Ez a megoldás sokkal több kapást eredményez, mivel a kevesebb kukorica és tigrismogyoró közül gyorsabban megtalálják a horgon felkínált csalit az amurok. Ez az egyszerű recept természetesen nem szentírás, valamint ettől az aránytól is el lehet térni. Sokszor próbálkozott más magokkal és technikával, de valahogy mégis ez lett a leghatékonyabb. Gábor azt is elmesélte, hogy huzamosabb időn keresztül nem érdemes etetni egy helyet, mivel a Kurca e szakaszán nagyon sok harcsa él. Ezek a nagytestű ragadozók egy hét után gyakorlatilag beköltöznek az etetésre. Bármekkora is legyen az a harcsa, nyilván nem ellenfele egy 10 kilós amur, viszont a jelenlétük is pont elég ahhoz, hogy messziről elkerüljék az etetést az óvatos békéshalak.
Gábor előre kiszámolja, hogy mikor tud kijárni horgászni, és előtte 3-4 napig szórja a helyet. Ezzel pénzt és időt takarít meg. Ehhez persze találni kell egy olyan helyet, ahol feltételezhetően járt a hal. Egy apró - Gábor által sokszor alkalmazott - trükkel egy-két nap alatt meggyőződhettünk arról, hogy megfelelő helyet választottunk-e ki. Egyszerűen csak a közelben le kell törni néhány szál nádat, hogy megbizonyosodjunk róla, van-e amur a közelben. Ha igen, a hínár- és nádevő óriások jelenlétére utaló jeleket rövidesen észlelhetjük, mivel a vízbe lógó leveleket az éjszaka folyamán előszeretettel lerágják.
Gábor amuros magmixe:
1 kg Maros Mix Tigrismogyoró
1 kg Maros Mix Főtt kukorica (2 év minőség-megőrzési idővel)
1/2 flakon Maros Mix Mézes vagy Barack-polipos Aktivátor
Gábor a stéggel szemben, 45-50 méterre található nádas és bedőlt fa alkotta öblöt részesíti előnyben. Ezt a helyet horgássza már a kezdetek óta. Itt a víz mélysége 1,5 méter, a mederfenék kemény, mivel a halak kifürödték, és apróbb gallyak, kagylók találhatók rajta. A végszerelékét is ezekhez a körülményekhez alakította. Mivel a Kurcán tilos a végszerelék behordása, barátunk pontos dobással juttatja helyére a csalit. De vegyük sorra pontosan, hogyan áll össze a végszerelék. A 3,25 oz, vagyis 92 g-os lapos in-line ólmot fixre szereli. Ennek szerepe, hogy a kapás pillanatában megtörténjen az önakasztás. Az ólom fölé 1 méter hosszú leadcore előkét köt. E különleges zsinórnak több funkciója is van: ellenáll a súrlódásnak, az apróbb kagylók sem tudják elvágni, valamint az etetésen tartózkodó halak nem tudnak beleúszni, mert a súlya miatt a fenéken fekszik. A horog 2-es méretű, ami első hallásra talán nagynak tűnhet, pedig nem az: ezt Gábor eredményei alátámasztják. Az előke hossza 20 cm, amit 25 lbs teherbírású előkezsinórból készít. A horgot csomónélküli kötéssel köti fel úgy, hogy a hajszálelőke hossza akkora legyen, amin egy szem kukorica, tigrismogyoró és a lebegtetésre szánt parafagolyó is elfér. Az 50-es méretű nyeletőfékes orsóra tavasszal 30-as, később viszont - amikor melegszik a víz - 35-ös főzsinórt tekercsel.
Az effajta horgászatban az a jó, hogy nem igényel 20 percnél több időt a kipakolás, főleg úgy, ahogy Gábor csinálja. A megszokott két bot helyett csupán egyet készít elő. Így garantáltan nem szedi össze a menekülő hal a másik szereléket, és barátunk azért a halaknak is szeret adni némi esélyt. A felkészülés és szerelék összeállítása során feltűnt, hogy mindössze 3 méteres bottal fog horgászni. Ennek egyszerű a magyarázata. A régi, 200 g dobósúlyú, úgynevezett Pilk bot még nem hagyta cserben soha. Erős és tökéletesen ellátja szerepét. Elmondása szerint biztos jó lenne egy 3,6 méteres bojlis bot is, de a nem túl nagy távolság miatt nincs szükség hosszabbra. És amiben teljesen igaza van, a halat csakis a horgon lévő finom falat motiválja, nem pedig a bot hossza. Apropó, csali. Számtalan ízesített kukorica és tigrismogyoró került elő a Gábor dobozából. A hajszálelőkére a mai napon egy szem Maros Mix mézes-muskotályos Hard Cornt, egy szem Maros Mix mézes Aktivátorban áztatott tigrismogyorót (ezt egyébként az etetőanyagból válogatta ki) és egy parafagolyócskát tett. Ez utóbbit pótolhatjuk mással is, pl. színes hungarocell golyócskákkal vagy szivaccsal. Az apró parafa meglebegtetné az egész előkét, ami természetesen nem lenne jó, ezért egy apró trükköt alkalmaz. A horogtól 2-3 cm-re egy speciális nehezéket használ, melynek tömege 0,4 g. Így az aljzat felett 3-4 cm-rel lebegő csalit lényegesen gyorsabban megtalálja az etetésen táplálkozó amur, és az akadás is jobb…
Megtörtént a bedobás. Rutinos mozdulatoknak köszönhetően hajszálpontosan az etetés közepén landolt a szerelék. Ilyenkor a zaj hatására valószínűleg az összes hal menekülőre fogja, de Gábor megnyugtatott, hogy ez csak átmeneti állapot. Igaza is lett! Háromnegyed óra elteltével az etetés közelében amur keltette hullámok, valamint pár apró beleúszás és apró csippanó hang az elektromos kapásjelzőn tudatja velünk, hogy a halak egyre aktívabbak és visszamerészkedtek az etetés helyére. Mindketten tűkön ülünk, és szuggeráljuk a kapásjelzőt, hogy mikor szólal már meg végre. Bedobástól számított két óra múlva egy gyönyörű kapás jelentkezik. Megtört a jég! A swinger felcsapódik, és végre sípol a kapásjelző. Gábor egy határozott mozdulattal bevág, majd még egyszer megismétli a mozdulatot. Hogy miért van minderre szükség? Kérdésemre fárasztás közben kaptam meg a választ. A nagyobb amuroknak rendkívül csontos a szájuk, ezért előfordulhat, hogy a horog képtelen a kemény részen áthatolni, érdemes tehát kétszer bevágni a biztos akadás érdekében. Percekbe tellett, mire a horgon küzdő „tengeralattjáró” közelebb került a stéghez és sikerült megszákolni. Egyikünk sem akart hinni a szemének. Gábor módszerének köszönhetően egy gyönyörű, kereken 9 kg-os példányt sikerült kifogni. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a kifogott hal után minimum másfél óra kell ahhoz, hogy legyen esélyünk újra halat fogni. Ennek tudatában mesterünk a gyors mérlegelés és visszaengedés után udvariasan felteszi a kérdést: „maradjunk még, vagy elégendőek képet tudtál készíteni a cikkhez?”. Részemről megvagyunk!
Tanács 1.:
Ne bízz semmit a véletlenre! Gábor minden egyes kifogott hal után új horog rak fel, a főzsinórt visszavágja, és új szereléket készít.
Tanács 2.:
Pontymatrac, pontyzsák legyen mindig a horgásznál, és ami nagyon fontos, használjunk hatalmas méretű bojlis merítőt. Ha ugyanis kicsi „lepkefogó” hálóval indulunk útnak, kevés esélyünk lesz megszákolni egy hatalmas amurt.
Tanács 3.:
Fárasszuk ki rendesen a halat, mert a félig kifárasztott amur előszeretettel csapkod, ezáltal képes összetörni magát a stégen.
Tanács 4.:
A bevágás pillanatában és a fárasztás közben nehéz megbecsülni az amur súlyát, mert legtöbbször a horgász felé indul el. Legyünk tehát óvatosak és próbáljuk meg ilyen helyzetben is feszesen tartani a zsinórt.
Végszónak pedig csak annyit, hogy amurvadász barátunk máris újabb kreatív ötleten töri a fejét, melynek hallatán azonnal kikerekedett a szemem. A kiszemelt horgászhelye mellé ónabóna (vadszilva) fát és eperfát akar ültetni. Ezek vízbe hulló érett termését ugyanis imádják a halak, és ami nem mellékes, különböző időpontokban érnek a nyár folyamán, tehát az egész horgászszezon alatt rengeteg halra lehet majd számítani. Ígérem, ha Gábor megcsinálja a helyet, én írok róla egy cikket…
(X)
Egedi Róbert