BOJLI ABC

BOJLI ABC

Egy új lap elindításakor rengeteg gondolat kavaroghat az ember fejében. Ezzel jómagam sem voltam másképp, ezernyi ötlet suhant át szélvészként rajtam. - Tulajdonképpen mi legyen a célom? Mit akarjak elérni az írásaimmal? Milyen jellegű cikkeket írjak? Mire helyezzem a hangsúlyt? - és még több tucat ehhez hasonló kérdés merült fel bennem. Ha újdonsággal találkozom, és abban hatékonyan részt is veszek, általában kettőzött erővel, maximálisan felpörgetve próbálok segíteni. Ez nem volt másképp honlapunk beindításának alkalmából sem. Az első írásomban egy rövid bemutatkozás után az ezt követő cikkeimet szeretném felvázolni Önöknek.

Az eddig kifogott legnagyobb, 24 kg-os pontyom.

Nagypapám hathatós közreműködésének köszönhetően, már kisiskolás korom óta, szabadidőm nagy részét a vízparton töltöm. Az "Öreg" beoltását követően a mai napig elkötelezett híve vagyok a pontyoknak! Érdekes módon már gyerek fejjel is vonzódtam a nagy testű halak felé. Ha választani lehetett volna napi három méretes és heti egy 5 kg-os ponty közül, azonnal az utóbbira szavaztam volna. A későbbiek folyamán a bojlis horgászattal való megismerkedésem végett, kézzelfogható közelségbe kerültek a kapitális pontyok. A Mosselának, Top Secretnek és a saját, házilag készített bojlijaimnak ebben elévülhetetlen érdemei vannak. Ez fontos, de a lényeg nem itt van! Három nagyon fontos szó kívánkozik ide, mely egyetlen horgász szótárából sem hiányozhat. Tapasztalat, kitartás és szerencse!!! Ezek nélkül lényegesen sikertelenebbek lehetnek a horgászataink, legyen bármilyen szuper felszerelésünk és bojlink. Testnevelő tanárként a szüneteknek köszönhetően minden évben 150-200 napot vízen, vízparton tudok eltölteni. Ennek köszönhetően az évek folyamán rengeteg tapasztalattal gazdagodtam, melyeket szeretnék Önökkel megosztani. A kitartásomra sem lehet panasz, hisz több esetben akár két hetet is eltöltöttem, magányosan egy szigeten.

A legszebb felvételeket a vízben lehet készíteni a kifogott pontyokkal.

A horgásztúráim során elsődleges szempont számomra, hogy minél nagyobb pontyot sikerüljön fognom. Az évek során a szerencse mellém szegődött, hisz három darab 20 kg feletti pontyot sikerült kifognom különböző vízterületekről. Köztük az egyéni csúcsomat jelentő 24 kg-os Pölöskei tőponty. Szép emlékek fűznek a "Kagylós" tavi 21,30 kg-hoz is. A 2001-es Háromfai Bojli Show során kifogott 21,40 kg-os pedig igazán közel áll szívemhez, hisz segítségével a verseny második legnagyobb pontyát sikerült megszákolnom. Külön fejezetet érdemelnének horgászataim során az amurok. Táplálkozásuk végett (növényfalók) kissé haragszom rájuk, hisz számos kedvelt hínáros, nádasos vizemet tették tönkre, de páratlan küzdeni tudásukkal, harcmodorukkal és nem utolsó sorban kiismerhetetlen viselkedésükkel kivívták tiszteletemet.

Az egyik tórekorder 21,30 kg-os tükörpontyom.

Elhatároztam, hogy a honlapunkon megjelenő írásaimmal teljes mellszélességben a hallakkal való bánásmód mellett török pálcát. A Bojli ABC-ben minden írásom végén egy külön fejezetet fogok szentelni védelmüknek. Szeretném elérni, hogy minél több ember magáévá tegye a "Fogd meg és engedd vissza" szemléletet. Kíméljük meg a kapitális méretű pontyokat, hogy esetleg még egyszer átélhessük velük a fárasztás nem mindennapi élményét! Ha egy írásommal csak egy embert nyerek meg ez ügynek, már megérte! Minden olyan jellegű felszerelést, mely a pontyok kultúrált életben tartásához, ápolásához elengedhetetlen, be szeretnék mutatni. Remélem, hogy írásaimnak köszönhetően majd szaporodik a pontyokkal, mint érző élőlényekkel foglalkozó emberek száma.

Megértő feleség nélkül nehéz a horgász élete!

A Bojli ABC-ben szeretném az elejétől a végéig átvenni a felszerelések és technikák különböző választékát, melyek segítségével könnyebben eligazodhatnak e bonyolult horgászati módszerben. Helyszíni jelentéseket tervezek a horgásztúráimról, mikor is naprakész információkat kaphatnak bizonyos tavakon a halak kapáskedvéről, táplálkozási szokásaikról, és egyéb a horgászatot elősegítő ötletekről.

Hozzáértő társ segítsége nélkülözhetetlen a horgásztúrák során.

Bízok benne, hogy írásaimmal minél több horgásznak segítséget tudok nyújtani, ötleteimmel, tippeimmel elősegítem egy-egy szép ponty kifogását. Bízok abban is, hogy előbb-utóbb átérzik Önök is a ponty visszaengedésének jelentőségét, hisz hazánkban egyre kevesebb a kapitális méretű pontyok száma, és ha ez a tendencia így halad tovább, valószínűleg el is tűnnek. Segítsünk rajtuk és ez által magunkon is!

Rendkívül jó küzdőszellemük végett kivívták tiszteletemet az amurok is.

Háromfai 16 kg-os.

Egy újabb 20 kg feletti ponty.

Csodás éjszaka végeredménye Szeliden ez a négy amur.

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.