Mikor eljön az ősz, sokan már csak legyintenek, hogy minek menjünk ki horgászni, úgyis hideg van és nem fog enni a hal… A bojlis horgásznak az átlagnál több felszerelése van és sokaknak nincsen kedvük pár óráért végigcsinálni a ki- és bepakolási tortúrát. Ellenben sosem tudhatjuk, hogy mi fog velünk történni és nem is sejthetjük, hogy a rövid, 6-8 órás horgászat alatt kimagasló eredményt érhetünk el, sőt tórekordot foghatunk és egy emlékezetes horgászatot élhetünk át!
Tavaly október végén, egy csendes őszi napon horgászatot terveztem a lakhelyemhez csak pár kilométerre levő Benta Horgászparkba. Egy gyors nappali horgászatot szerettem volna, és szerintem ilyenkor mindenki a közeli tavakat részesíti előnyben. Az időjárás-előrejelzés kicsit felhős, de napos időt jósolt, reménykedtem benne, hogy ez kedvezni fog a pontyoknak.
A Benta Horgászparkban mindenki megtalálja a számítását, mert 7 tó várja az idelátogatókat. Van egy különleges tó, amely közel áll a szívemhez. Ez a nagyhalas (7-es) tó, amelyben nagytestű és vad pontyok élnek. Itt szigorúan a C&R (fogd meg és engedd vissza) szabályai működnek. A tó nem nagy, 2,5 hektár területű és úgy alakították ki, hogy csak az egyik oldalon lehet horgászni, a másik oldalon vadregényes nádas rejtegeti kincseit. A nádfalat dobással is kényelmesen el lehet érni, de én a etetőhajó használata mellett döntöttem, hogy ne zavarjam a sekély vízben keresgélő pontyokat.
Lássuk a mederviszonyokat! A horgászállás felőli oldalon, a parthoz közeli részen alakították ki a halágyat, ami 2-2,5 méter mélységű, innentől kezdve a nádfal irányában csökken a vízmélység. A nádfal előtt 25 sávban torzsás és bizony sokszor horog- és szerelékmarasztaló is a fenék. A torzsás rész elején 1,6 méteres víz van, a nádfal tövében pedig mindössze 60 centiméteres a mélység. Meglepő módon nem a mélyben vannak a halak, hanem még hideg vízben is előszeretettel tartózkodnak is a „torzsáson”. Ha valaki rövid, egynapos horgászatra megy, akkor nem ajánlom, hogy bemenjen és beetessen, illetve bebójázzon, mert ilyenkor a pontyok gyakran fél napra is eltűnnek a sekély vízből és sok idő kell, míg visszatalálnak az etetésre. Használjunk inkább etetőrakétát, spombot vagy etetőhajót.
Felszerelésem a következő volt: Trabucco S-Force Long Cast 0,40 mm-es főzsinór, PB Products Mussel 2 Tone 35 lb leadcore, Korda Lead Clip és gumiharang a hozzá tartozó 4-es forgóval, Fox 170 g-os ólommal. Előkezsinórnak 0,15 mm-es Power Pro pergető zsinórt használok kiváló kopásállósága miatt. Horognak a kitűnő hegyű Fox LS modellt választottam 4-es méretben, amit kis fémkarikával és zsugorcsővel „karom” szerelékként készítettem el.
Etetési stratégiám a következő volt: mivel elég kicsi a víz, az etetőhajó kiürítésekor nem akkora területen szóródnak szét a magok, bojlik, mint például egy 5 méter mély vízben, ezért nagyon lecsökkentettem az etetés mennyiségét. Gondoljunk csak bele, ha 1 méteres vízbe beküldünk több kiló bojlit, magot és pelletet, akkor valóságos etetéshegyet csinálunk a fenékre, és nem hinném, hogy az halfogáshoz vezetne. Bojliból és pelletből 10-10 szemet raktam a hajóba, magmixből pedig 20 dekát. A kevesebb néha több! Csaliként az egyik szerelékre erősen polipos-rákos, 20 mm átmérőjű Monsterfish bojlit raktam, amit gyúrásnál direkt úgynevezett „dumbell” (hordócska) alakúra gyúrtam, hátha a szokatlan alak még jobban elnyeri a halak tetszését. A másik horogra RedArmy-t fűszeres-halas-csilis golyót választottam, hátha a csípős hidegben a csípős csalit is szeretni fogják.
Világosodás után elkezdtem behúzni a két végszerelékemet az ígéretesnek tűnő helyekre.
Az első szereléket közvetlenül a nád mellé, a sekély vízbe helyeztem el - sosem lehet tudni, merre kószálnak kora reggel a pontyok -, a másikat pedig a „torzsás” elejéhez raktam, ahol a mélyebb víz nagyobb reményt adott a halfogásra. Egyedül néha elég macerás behúzni a szereléket, ezért - hogy az orsóról ne csomóba jöjjön le a damil hatalmas gubancot okozva - egy szivacsot raktam a felkapókar alá, ami nem szorul meg, csak hozzáér a dobhoz és szépen fokozatosan engedi a damilt, ahogy a hajó húzza befelé.
A szerelék behúzásakor fontos, hogy a másik parton valami támpontot keresünk - legyen az fa, bokor, nádcsomó -, hogy a továbbiakban szinte ugyanoda vihessük vissza szerelékünket. Ezzel egy helyben tarthatjuk a halakat, ami kapásaink számát növeli.
Nos, az irány már megvan, már csak a távolságot kell beállítani, azt pedig egy jól látható jelöléssel tehetjük meg - erre megfelel az alkoholos filctoll vagy pedig az kifejezetten erre kifejlesztett zsinórjelölő. Ezek után szinte méterre pontosan vissza tudjuk juttatni a szerelékünket a kapás helyszínére!
Ezen a tavon a pontyok általában erős és vad kapásokkal jelentkeznek, és semmiféleképpen nem akarják elhagyni a védelmet jelentő nádast, a biztonságot jelentő torzsás részt. Reggel 8 óra körül megállíthatatlan sípolással jelzett a Foxom, hogy valakinek ízlett a Monsterfish és megakasztotta a tűhegyes Fox horog! A bot felemelése után a hal elkezdte a féket húzni és elindult balra - tudtam, hogy nem egy kölyök potyesz van a horgomon. Lassan elkezdtem magam felé pumpálni, miközben a damilt az állások között levő nádas teteje felett elvezetve - lábujjhegyre állva és a botspiccet magasra tartva, hogy ne sérüljön meg - követtem a halat a parton. 2-3 perc múlva már előttem forgolódott, de addigra már elfáradt és hagyta, hogy megszákoljuk. Mérlegelés után nagy volt az öröm, mert 12 kilós, hibátlan pikkelyest tarthattam a kezeim között, pedig még csak egy órája horgásztam!
Óvatosan visszahelyeztem a halat a tó vizébe és gyorsan újat csaliztam. Már ment is vissza a szerelék az etetőhajóval szinte ugyanarra a helyre, ahonnan a halat fogtam - ebben segített a jelölés, amit az első behúzás után tettem a damilra.
A következő órában nem volt kapás. Úgy döntöttem - mivel a RedArmy-ra nem volt érdeklődés és gyorsan telik az idő, minél jobban szerettem volna kihasználni azt a pár órát -, hogy a másik szerelékemre is Monsterfish csalit teszek, hiszen az már adott egy szép halat és már régebben is bizonyított. Mialatt frissítettem a csalit, a másik jelzőm megint megszólalt, majd megállíthatatlan húzásba ment át a kapás! Csak a botot tudtam felemelni, olyan elemi erővel húzott a hal, mindenáron a szemben levő nádfalban akart magának menedéket keresni. Kézzel kezdtem fékezni a dobot, mire lassult a hal húzása és a tükörvíznél láttam, ahogy kidugja a fejét a vízből és megfordul, felém tart. Ezt azonnal kihasználva erős pumpálásba kezdtem, hogy a halat a biztonságos mély vízbe kényszerítsem, hogy még véletlenül se tudja magát belekeverni a nádszálak vagy torzsák közé. A partnál még produkált pár kirohanást, de már nem volt esélye és megadóan hagyta, hogy megszákoljuk. Szájfertőtlenítés és mérlegelés - 11,30 kg-osnak bizonyult - után visszanyerte szabadságát.
Sajnos a horog hegye megsérült, ezért egy előre kötött horogelőkét tettem a végszerelékre. Nagyon kényesen figyelem a horog hegyét, ha valami oknál fogva veszít a minőségéből, illetve már nem „ragad” meg a körmömön, azon nyomban horogcsere! Tanultam már a saját hibáimból és nem engedhetem meg magamnak, hogy egy horog áráért vagy lustaságért elmenjen esetleg a nap vagy életem hala!
Negyedóra múlva már újra tűhegyes horgok várták a pikkelyeseket. Nem telt bele félóra, és gyenge ejtegetős kapás után - ami szép lassan húzásba ment át - bevágás következett. A hal gyengén védekezett, biztosan a hideg víz miatt ő már elveszítette erejét, de a kiemelésénél meglepetés várt, mert megint tíz kiló feletti halat a szákolhattam. Pontos mérés után 11,20 kg-nál állt meg a mérleg nyelve.
Jöttek a csendes déli órák. A nap szépen sütött, minden aranysárgában ragyogott, de a kapások abbamaradtak. Vajon ilyenkor a víz tetején napoznak az egészen kis vízben a halak és nem hajlandóak a fenék közelében levő csalit felvenni? Kitartottam az eddig alkalmazott taktikánál, mert eddig is bevált, valamint bíztam abban, hogy a halak délután megint aktívak lesznek. Sejtésem beigazolódott, egy óra körül, mikor a legmelegebb volt és a hőmérő higanyszála felment legalább 15 fokig, egy pittyenés törte meg a csendet. Odasétáltam a bot mellé… pitty pitty… majd szépen lassan elindult felfelé a swingerem, a bot spicce lassan elkezdett a víz felé hajlani, és amikor már pattanásig feszült a damil, bevágtam. Megvan! A hal komótosan jobbra kezdett úszni és tudtommal adta, hogy őt nem fogom könnyen megszákolni! Gyenge kapás után erős csatába váltott át a fárasztás, a hal nem akarta elhagyni a menedéket jelentő nádasos részt. Ám ereje idővel elfogyott, lassan-lassan kénytelen volt megadni magát, mert a jól összeállított készség felmorzsolta összes erejét. Következett a szokásos torna - a damilt szépen átvezettem az állások közötti nádcsomókon -, majd 3 állással jobbra Móni egy szempillantás alatt megszákolta a halat. Horogszabadítás után 12,10 kg-os súllyal mértük a halat!
Éppen az etetőhajót töltöttem bojlival és pellettel, mikor a fülembe sípolt a másik bot kapásjelzője. Gyors bevágás után könnyedén húztam magam felé a pontyot. Éreztem, nem a nagy öregek közül való, és valóban: szinte egy-két perc alatt már a matracon feküdt a 8,50 kg-os hal.
Ránéztem az órára: még belefért egy csalizás mindkét bottal, ámbár barátnőm már nyüstölt, hogy neki mehetnékje van, de csitítgattam… megegyeztünk, hogy egy bő órát ráhúzunk, hisz szép halakat sikerült fogni és a napocska is melegített még egy kicsit. Mindkét botra változatlanul Monsterfish bojlit raktam, már nem volt kedvem próbálkozni új csalikkal. Negyvenöt perces várakozás után nagyon erős és vehemens kapásom volt a bal oldali boton, olyan igazi „állvány-remegető”, ami után a hal gőzmozdonyként indult jobbra. A kapásjelző egyfolytában sípolt, az orsóról meg úgy fogyott a damil, mintha valami búvár húzta volna a végét… Nem tudtam mást csinálni a bot felemelése után, csak követtem a halat. Iszonyatos erővel húzott jobbra. Következett a nádcsomók kikerülése, de még közben is húzta a féket. Pár állással arrébb megálltam és elkezdtem pumpálni a halat, mert ha így ment volna tovább, akkor belerohant volna a tó keresztgátjánál levő nádasba. 1-2 perces huzavona után egy helyben forgott, majd megindult felém. Kihasználva az alkalmat további nádcsomókon emeltem át botomat, így elértem a tó legszélső állásába. A halat még nem láttam, és bár már csak 10-15 méter damilon fárasztottam, minden egyes emelésemre heves csapkodással és kirohanással válaszolt. Ami damilt 1 perc alatt nagy nehezen visszaloptam, azt ő 3 másodperc alatt lehúzta a dobról. Így ment hosszú perceken keresztül, úgy a tizedik kirohanásánál járhatott a hal (és persze még mindig nem láttam a halat teljes egészében, fogalmam sem volt róla, mekkora hallal is van dolgom), mikor húzós kapás érkezett az otthagyott botra. Móni készen állt a szákolásra, de a halnak esze ágában sem volt megadni magát… nyeltem egyet és folytattam a fárasztást. Pár percen belül sikerült megszákolnunk, addigra másik botom is elcsendesedett. A pontymatracról keresztben lelógott a ponty farka - tudtam, hogy a nap halával van dolgom. Horogszabadítás és sebfertőtlenítés után 18,40 kg-mal mérlegeltük a tórekord halat.
A késő délutáni őszi napsütésben remekül látszott az aranysárga színe, ami arról árulkodik, hogy lassan itt a tél. Gyors fényképezés után mihamarabb visszaengedtük a halat éltető elemébe, hogy minél kevesebbet legyen a parton. Reméljük, jövőre is találkozunk vele, addigra talán már átlépi a 20 kilós álomhatárt!
Ránéztem a másik botomra, amin kapás volt fárasztás közben és úgy gondoltam, ideje pakolni. Már percek óta mozdulatlan volt a swinger, biztos voltam benne, hogy már nincsen a horog végén senki. Megemeltem a botot, elkezdtem volna tekerni az orsót, de ellenállásba ütköztem! Mégiscsak rajta volt a hal! Pár perces fárasztás után sikerült megfognom a nap második legnagyobb halát. Van, akinek pakoláskor szokott néha jönni a „pakolós” ponty, nekem fárasztás közben jelentkezett, de akkor is „pakolós” pontynak hívom ezt a 13,40 kg-os gyönyörű tükröst!
A napot összegezve 7 darab pontyot, 87 kilogramm halat sikerült zsákmányolnom, ami egy késő őszi horgászathoz képest nagyon jó, illetve sok olyan nyári horgászat van, aminek eredménye meg sem közelíti ezt a remek teljesítményt. Ne legyünk lusták kimenni a partra akár pár órára is, mert sosem tudhatjuk, hogy mit hoz a horgászszerencse!
Engedjétek meg, hogy eme írás margójára még egy rövid dolgot elmondjak. Amikor e sorokat írom, január közepe van, és pár napja meglátogattam ugyanezt a tavat, mert már lassan elvonási tüneteim voltak. Egy kapást sikerült kicsikarnom a jéghideg vízből és megfogtam idei legelső halamat. Rettentően örültem neki, bár egy pici ponty is ugyanekkora örömet okozott volna.
Mindenkinek hasonló évkezdést kívánok!
Írta: Knitli Sándor
Fényképezte: Gál Mónika
