Mindenki találkozott már olyan helyzettel, mikor sejtette, hogy ott vannak pikkelyes barátaink, de valamiért nem hajlandóak felvenni a csalinkat. Ezen esetek megoldása általában a kezünkben van: változtatni, változtatni addig, amíg nem lesz kapás! Ilyenkor minden ötletet bevetünk és az elsőre túl merésznek tűnő csalizási formákkal is próbálkozunk, amelyek normál helyzetben eszünkbe sem jutnak. Lehet, hogy nem fogunk így kapitális halakat, de a kisebb pontyok is ugyanolyan örömet okoznak. Lássuk, hogyan sikerült tavaly nyáron áthidalni ezt az akadályt és becserkészni a pontyokat!
A hosszabb horgászataimhoz próbálok mindig olyan vizeket választani, ahol nagytestű, 20 kilogramm feletti halak is laknak, sőt az még extra csábítást és kihívást jelent, ha tudja az ember, hogy az előtte levő vízben ott úszkál akár élete hala, egy 30 kilogramm feletti öreg ponty. Mottóm: mindig új vizeket kipróbálni új kihívásokkal.
Mivel még nem voltam egyszer sem a Tornyiszentmiklós határában fekvő Carp Dream Lake néven ismert vízen, és egy kevés utánajárást követően kiderült, hogy gyönyörű halak lakják a tavat, elhatároztam, hogy kipróbálom. Időjárás-előrejelzés embert próbáló meleget jósolt, és bár reméltem, hogy a halak kapókedvét ez nem fogja befolyásolni, sajnos tévedtem. Budapesttől két és fél óra autóút után megérkeztem a vízhez, ahol feszített víztükör és háborítatlan környezet fogadott. A tavat úgy alakították ki, hogy csak az egyik oldalán lehet horgászni, ezért a horgászállások előtt levő vízterület szabadon meghorgászható. A 16 hektáros tavon a 9-es helyre esett a választásom, amely a második félszigeten helyezkedik el.
Gyors kipakolás után már ugrottam is csónakba, majd halradarral pásztáztam a medret. A hatalmas hőség és az csapadékhiány miatt már 1 méternyi víz hiányzott a tóból. Mivel egy öreg bányatóról beszélünk, nagy mélységek vannak benne, ami a pontyoknak akár nappali táplálkozásra is ideális. Kisebb gödrökön kívül szinte egyenletes volt a előttem a meder. Két bóját az előttem mért 5,20 méteres legmélyebb részre tettem le, a harmadikat pedig a másik oldalon található törés aljába.
Felszerelésem a következő volt: Trabucco S-Force Long Cast 0,40 mm-es főzsinór, Fox 45 lb Camo Leadcore és Lead Clips egy Fox Kling On Swivel 170 g-os ólommal. Előkének az számomra bevált - és nem kifejezetten bojlizásra kitalált, hanem pergető - Power Pro 0,15 mm-es fonott zsinórt használom, aminek remek a szakítószilárdsága, rendkívül lágy és szinte észrevehetetlen a víz alatt, mert hagyja a csalit természetesen mozogni. Horognak a Prologic C2 típust választottam 4-es méretben. Ez a horog kicsit vastagabb húsú, mint az átlag hosszú szárú horgok, de jobban megtartja a nagyobb testű halakat és fárasztás közben nem szakítja szét a halak száját. A horog kitűnő heggyel rendelkezik. A jobb akadás érdekében a PB Products horogbefordítóját húztam a horog fülére.
Alapozó etetésnek 2 kilogramm magmixet szórtam szét bójánként, valamint 50 deka 21 mm-es halibut pelletet és 30 szem bojlit nagy területen szétpöckölve. Első botom 20 mm-es Monsterfish bojlit kapott a horog alá hóemberként csalizva egy 15 mm-es rákos pop-uppal. A középső botomat - aminek szereléke a túloldali törés aljába került - egy szem 20 mm-es Red Army fűszeres golyóval csaliztam. A harmadik botomra dupla 24 mm-es Monsterfish került - bízva annak szelektáló hatásában. Ez szintén a mély vízben landolt: azt reméltem, hogy nem a víz tetején napoznak, hanem a nagy mélységben aktívak pikkelyes barátaim.
Teltek-múltak az órák… néha lementünk a vízpartra és a tó vizével próbáltuk enyhíteni a hatalmas hőséget, mert a hőmérő higanyszála majdnem 40 Celsius-foknál járt. Közeledett az este, de nyugodtan tudtunk vacsorát főzni, mert nem történt semmi. Sötétedés előtt frissítettem a csalijaimat mindhárom boton - igaz, hogy nem volt kapás, de nem tudtam, hogy milyen a tó apróhal-állománya . Nem mertem megkockáztatni, hogy egy teljes éjszaka menjen el úgy, hogy nincsen a horog alatt csali. Ennek ellenére tökéletesen kipihenten keltem reggel, mert egy csippanás nélkül megúsztam az éjszakát.
Na, akkor most hogyan tovább? Mindhárom botra valami mást, valami új ízt kellene próbálni, hátha az tetszene a halaknak. Nyáron általában megvannak a bevált csalijaim, ezért két-, maximum háromfajta bojlit szoktam magammal vinni, de pop-upból többféle is található a táskám mélyén. Első botom egy 15 mm-es édes pop-upot kapott, amit 5 centire hagytam a meder fölé emelkedni, a másik botomon hagytam a dupla 24 mm-es Monsterfish bojlit, a harmadik botomra pedig egy eddig ki nem próbált csalizási módot alkalmaztam, amit szivárvány bojlinak neveztem el. Kivágtam szikével a büdös és a fűszeres bojlik közepét, majd ezt kombináltam kétfajta édes fluoro pop-up közepével. E csalikombinációt rétegesen húztam fel a hajszálelőkémre úgy, hogy a legfeltűnőbb lebegő golyó legyen legfelül. A négyfajta íz összekeverve egy teljesen új és érdekes illatot árasztott. A szivárvány csalit addig balanszíroztam, hogy csak a horog súlya tartotta lent, majd a végszereléket elhelyeztem a bója mellett.
Egy óra elteltével a szivárvány bojlis botomon folyamatos, húzós kapással jelentkezett a mély vízből a hal, majd a bevágás után határozottan elindult jobbra és folyamatosan húzta a féket. Az első nagy kirohanás után már irányítani tudtam a halat, magam felé kezdtem pumpálni. Ahogy közeledett a parthoz és megérezte, hogy el kellene hagynia a biztonságot jelentő mélységet, heves védekezésbe kezdett és minden erejét latba vetve megpróbált visszamenni, de a jól összeállított felszerelés felőrölte az erejét, pár perc után már a szákban pihegett. Gyors fotózás és mérlegelés után már mehetett is vissza a halacska, ám addig is folyamatosan locsoltuk, hogy ki ne száradjon, meg ne sérüljön a nyálkarétege. A mérleg 13,50 kilogrammot mutatott.
A fogást egyelőre betudtam a véletlennek: vak tyúk is talál szemet. Újracsalizás után ment is vissza a kishajó a halat adó helyre. Délután 3 óra felé, a legnagyobb hőségben az előbbihez hasonló jelenet játszódott le: folyamatos, agresszív, vad kapás… a hal csak húzta a zsinórt megállás nélkül, mint egy gőzmozdony. Bevágás… és akadt! Óvatos fárasztás következett, több kirohanással védekezett a hal, de mikor partközelbe került, Móni az első pipálásnál megszákolta. Nagyon örültem a fogásnak, mivel tudtam, hogy megtaláltam a megfelelő csalit, amit hajlandóak felvenni a pontyok, és még előttem volt másfél nap! Hogy az édes-büdös-fűszeres egyveleg illat vagy a csali tetején elhelyezkedő fehér pop-up hozta meg a sikert, nem tudom a mai napig sem! Szokásos gyors mérlegelés, fényképezés és locsolás… a mérleg mutatója pedig 11,90 kg-nál állt meg.
Most már mind a három botomra ugyanaz a csali került - izgatottan vártam az éjszakát. Éjfél előtt a túloldali törésre tett szereléken ejtegetős kapásra lettem figyelmes. A bevágást követően nagyon könnyen jött felém a hal - egy 3 kilogramm körüli dévérkeszegnek tetszett meg a csali. Gyorsan, még a vízben kiakasztottam szájából a horgot és útjára engedtem. Hajnal kettő óra felé egy folyamatos, erős, húzós kapás volt a jobbos botomon, és a nyílt víz felé mehetett a hal, de mivel akkor aludtam a legmélyebben, kellett legalább 20-25 másodperc, amíg a bothoz értem… addig folyamatosan szólt a Foxom. Megemelem a botot és mintha nem is lett volna rajta semmi sem, nem akadt meg. Nagyon sajnáltam a halat, de majd legközelebb! Egy óra múlva, mikor a pirkadat első jelei mutatkoztak, sikerült fognom egy 8,30 kilogrammos pikkelyest.
Reggel a szokásos csalifrissítés következett, de a csali maradt ugyanaz: Monsterfish, Red Army és édes fluoro pop-upok összefaragva és balanszírozva. Kora délelőtt lassú húzást észleltem a bal oldali botomon, egy pillanat alatt mellette voltam és már be is vágtam. Fürgeségemet a baconos tojásrántottának köszönhetem. A hal vadul tépte Ultegrámról a zsinórt és az istenért nem akart megfordulni. Oldalazott balra, miközben sikerült egy kis zsinórt lopnom tőle. Teltek-múltak a percek… nem akartam erőltetni a halat, de már le kellett mennem a vízhez, mert már teljesen a sziget belső oldalánál volt, én pedig nem tudtam követni, mert hatalmas bokrok és fák akadályozták az utamat. Maradt a vízből fárasztás. Idővel odáig jutottunk, hogy már csak 20 méternyi damilon úszkált a hal, ám köztünk volt egy hínármező. Annyiból volt szerencsém, hogy nem volt sűrű - de azért szépen összenőttek a szálak! -, át tudtam vezetni a halat a vízinövények között, és végül megszákoltuk (nem kis hínármennyiséggel!). Mérlegelésnél „csak” 12,10 kilogrammot mutatott a mérleg, de a hal ereje felért egy sokkal nagyobbéval.
A déli forróságban, mikor megint a vízben próbáltuk túlélni a napot, kezemben egy Heinekennel - ami a jeges hűtőládának köszönhetően igazi felfrissülésnek számított - a kapásjelzőm vad muzsikájára lettem figyelmes. Pár pillanat múlva már fárasztottam is a halat! Éreztem, hogy nagy súly van a horgon, de aránylag könnyen hagyta magát a parthoz húzni. Mikor elkezdett fogyni a mélység, akkor még megmutatta, hogy mire is képes: öt-hat kirohanással jelezte, hogy nem adja könnyen magát. Ahogy fáradtan feljött a felszínre, nyomban a szákban találta magát. Mikor megpróbáltam kiemelni a vízből egy kézzel a halat, nem sikerült - azonnal tudtam, hogy szép tömegű hallal van dolgom. Az előnedvesített matracra vittük és 15,20 kilogrammot mérlegeltünk. Mivel eddig ez volt a túra legnagyobb hala, a vízben is csináltunk pár képet róla.
Ami nagyon fontos szabály ezen a tavon, és amit sokan szeretnénk, hogy a MOHOSZ kezelésében levő vizekre is vonatkozzon, az a C&R (valamilyen súlyhatárral, hogy szépen növekedhessenek halaink és esetleg pár év múlva is ki tudjuk őket fogni!).
A délután folyamán még megajándékozott a tó egy gyönyörű tükörponttyal, ami ekkora hőségben nagyon sokat jelentett nekem - főleg, hogy majdnem az összes halam 10 kilogramm felett volt.
Érdekességként megjegyzem, hogy a nappali legmelegebb órák voltak a legjobbak, éjszaka nemigen voltak aktívak a nagyobb pontyok. Ez valószínűleg a vízmélységnek tudható be -úgy gondolom, 2 méteres vízben ilyen melegben ez nem így lett volna. Ha nagyon melegben mégis kimegyünk a partra, próbáljuk meg a mélyebb vizeket vallatni, hátha ott tartózkodnak a pontyok.
Az éjszaka megvolt a szokásos „nem akadok meg” kapás… a mai napig nem értem a dolgot, de lehet, hogy csak véletlen egybeesés. Hajnalban még egy 11 kilós vendégem volt, azonkívül nem történt semmi említésre méltó a hátralevő időben.
Biztosan mindenkinek megvannak a saját bevált csalijai, mint nekem Monsterfish és a Red Army - ezek nélkül soha nem indulok el horgászni, legyen nyár vagy jég beállta előtti hideg. De egyvalami fontos, ha nem válnak be az addig jól működő, megszokott dolgok, akkor lehet, hogy csak egy picikét kell változtatni, és már megint túljárhatunk pikkelyes barátaink eszén. Sosem tudjuk előre, hogy éppen milyen kedvükben vannak, ezért ha kell, mindig változtassunk valamit, a siker nem marad el!
Írta: Knitli Sándor
Fényképezte: Gál Mónika
