Komáromi Tiborral, a Palotás és Vidéke SHE elnökével folytatott beszélgetésünk során a halak táplálkozására tértünk ki. Órákig beszélgettünk arról, hogy vajon az ilyen „szélsőséges” januári időjárás milyen hatással lehet a pontyokra. Említést tett egy aznap fogott 2 kg-os pontyról, ami már kellő motivációt jelentett számomra. Aztán pár nappal később egy kéttagú csapat bojlizással töltötte el ott a hétvégéjét. Ekkor végérvényesen eldöntöttem, hogy teszek egy próbát én is. Bojlival próbálok pontyot fogni 2007. január 15-én!
A Palotási-víztározó mindig is szeszélyes volt. A tó környezetében érdekes időjárási tényezők uralkodnak. Példaként említeném meg, hogy ha a környező településeken sok csapadék hull, az még nem feltétlenül jelenti azt, hogy ez Palotáson is bekövetkezik. Sőt! A széljárás is nagyon nagy befolyással van a halak tartózkodási helyére, ezért alaposan felkészültem minden eshetőségre. Az elindulás pillanatában ért az első meglepetés. A hőmérő -3 fokot mutatott, ami az előző napok enyhébb időjárása után igazi meglepetésként hatott.
A tó túlsó oldalán az első egy órám helykereséssel telt. Figyelmesen kémleltem a tavat halról árulkodó jelek reményében, eleinte hiába. A víz felső területére, a sekélyebb részekre érkezve sikerült megpillantanom egy gyűrűzést a nádfal közelében, ezen fellelkesedve azonnal neki is láttam a felszerelések összeállításához. Ez a rész azért is tűnt jónak, mert innen a szemközti nádfal és a nyílt víz is könnyen meghorgászható. A rod-pod felállítása apróbb akadályba ütközött: a part szélét jégtakaró borította. Ezt a problémát könnyedén megoldottam egy mellcsizma segítségével, abban sikerült utat törnöm a bottartó állvány számára.
A parttól 10 méterre, a vízben sikerült megfelelő helyet találni a rod-pod felállításához. Innen könnyen elérhető volt a jobb oldali kiszemelt terület és a szemben lévő nádfal is.
A szerelékek végre a vízbe kerültek, de nem elsőre… A nádfal elé szánt csalit mintegy 30 méteres vízben történő gyaloglást követően és csak többszöri próbálkozásra sikerült a nád tövéhez juttatnom, a pontatlan távolságmérés miatt. Az első félóra eseménytelenül telt, majd megérkezett az első kapás. Apró, finom mozdulatok jelezték a swinger mozgásán, hogy valami készül. Többszöri emelés, majd ejtés után bevágtam. Szinte nem éreztem semmit, mérges is voltam magamra, hiszen egy ilyen kapás felér bármivel, én pedig elrontottam. Végül nagy meglepetésemre mégis hal volt a horgon: egy kárász kapott kedvet a sonkás-kolbászos jellegű bojlihoz.
Az éppen ott tartózkodó idősebb úr meg is jegyezte, hogy pontyra ne is számítsak, ilyen időben maximum a kárászok zavarják majd meg az idilli csendet. Ekkor már a napsugarak erőteljesen melegítettek, és a kora reggeli fagyos hangulatot napsütéses, kellemes idő váltotta fel.
Természetesen hosszabb beszélgetésbe kezdtünk, meséltük egymásnak élményeinket, de végül „teljesen véletlenül” a pontyok táplálkozási szokásainál kötöttünk ki. Halkan megjegyezte, hogy jó 20 évvel ezelőtt már ő is pontyozott kora tavasszal, és főtt burgonyával fogta a halakat. Miközben ezen gondolkoztam, beszélgetésünket megtörte a kapásjelző hangja. A vízbe rohantam, majd gondolkodás nélkül bevágtam. A boton éreztem a hal súlyát. Ez már nem kárász lesz! Körülbelül 5 perces fárasztás után sikerült megszákolnom egy gyönyörű tőpontyot. A 3-4 kg körüli halat azonnal vissza is engedtem, majd a csalit visszajuttattam a nádfal elé. Ezt követően ismét beszélgetésbe elegyedtünk, és az idősebb horgász a következővel állt elő: annak idején, amikor hasonlóan enyhe tél volt, ő is rengeteg pontyot fogott januárban, de ő már szinte kizárólag ragadozó halakra horgászik, mert számára az nagyobb kihívás.
Ne számítsak pontyra, de ő ilyen időben már pontyozott? Hogy is van ez? Ez a bácsi horgász a javából… Ezután felesége telefonhívására elviharzott. Szerencsére nem sokkal később érkezett István, az ügyeletes halőr, akivel az elmúlt hetek történéseiről beszélgettünk. Elújságoltam fogásomat, amin ő is meglepődött, hiszen a sekélyebb részek ilyen időben, eddig nem igazán adtak halat. Távozása után pár perccel a kapásjelző ismét jelzett. A fárasztást követően egy 4,7 kilós tőpontyot sikerült kifárasztanom. Visszaengedése után szinte azonnal jelzett a nádfal előtt lévő szerelésem jelzője. Mire a botokhoz értem, az ismeretlen ellenfél már folyamatos húzásba kezdett. A fárasztás 5 percen keresztül zajlott. A szákolás után egy gyönyörű tőponty pihegett előttem. A mérlegelés során, a kijelző 7,9 kg-ot mutatott. Fotózás és fertőtlenítés után azonnal útjára engedtem. Feléledt a természet, gondoltam, és a másik szerelékemet is a nádfalhoz helyeztem.
Az idő tökéletes volt, szinte egy kellemes nyári napot idézett, enyhe déli szél lengedezésével. Majd másfél órán keresztül nem volt érdeklődés a csalikra, ekkor úgy döntöttem, némileg változtatok. A FOX gyorskapocs-készlet segítségével pillanatok alatt lecseréltem az előkét. Az addig használt egy szem 18 milliméteres bojlit duplára cseréltem, majd tömény füstölt sonkás aromába áztattam. A két szem bojlit 3 centire elengedtem a horogtól. A fix szereléket talán a legjobb helyre sikerült bejuttatni, a 70 grammos ólom a nádfal előtt alig pár centivel csapódott be.
A dobás után dobócső segítségével 5-10 szem bojlit juttattam a horog közelébe. Fél óra múlva apró mozdulatok jelezték, hogy ismét érdeklődővel állok szemben. Gondolván a nád között lévő zegzugos járatokra, azonnal bevágtam. A hal - nagy meglepetésemre - a nyílt víz felé indult el.
Ezután talán életem legóvatosabb fárasztása következett. A vízben állva, a mellcsizmán keresztül éreztem a rendkívül hideg víz hatását. Lábaim szinte megdermedtek, miközben folyamatosan mozognom kellett, mert lassan, de biztosan süllyedtem az iszapban. A finomra állított féknek köszönhetően a fárasztás 15. percében mutatta meg magát egy gyönyörű tükörponty. Az első burványlást követően, még 10 percig szinte a lábaim előtt úszkált. Ezután óvatosan felhúztam a víz felszínére, majd a merítőhálót kézbe véve szákoláshoz készültem. Szerencsére a ponty nyugodtan tűrte a próbálkozást, a hálót finoman alátolva megszákoltam. Percekig csak álltam a vízben, végiggondolva a fárasztás folyamatát. A partra érkezéskor szemügyre vettem ellenfelemet. A tükörponty háta szinte teljesen fekete volt. Gyönyörködtem benne, majd lemértem. A mérleg 11,7 kg-nál állt meg. A fotózást és a fertőtlenítést követően azonnal újat dobtam.
A hallal való ténykedés közepette szinte észre sem vettem, de a szélirány megváltozott. Közepes erősségű északi szél fújt. Ez azért fontos, mert Palotáson nagy jelentősége van a széliránynak. Az északi szél hatására a halak a tározó gáti szakasza felé tolódnak. Végiggondolva azonban nem voltam biztos benne, hogy ez az ilyen korai időszakban is így van-e… Mindenesetre már nem volt több jelentkező, néma csönd következett, csak a közelben lévő madarak színesítették a hangulatot. A kora délutáni órákban úgy döntöttem, hogy hazaindulok, majd útközben végiggondoltam ezt a felejthetetlen napot.
A megfelelő motiváció, elszántság, és a szerencse meghozta gyümölcsét. Ezen a napon mindennél jobban szerettem volna fogni egy pontyot, talán ennyire még soha nem akartam. Vágyam beteljesült, de ehhez több összetevő is szükségeltetett, elsősorban - amin a legnagyobb hangsúly volt - a sikeres helykeresés. Az ilyen időszakban, ha megtaláljuk egy ponty tartózkodási helyét, esélyünk lehet a kifogására. Bármilyen hihetetlen, de az időjárás kegyes hozzánk. Talán már csak pár napig… Ezért azt tanácsolom mindenkinek, hogy aki teheti, látogasson ki egy vízpartra és próbálkozzon, mert - véleményem szerint - ez ritkán adódó alkalom a pontyhorgászok számára. Kívánok mindenkinek hasonló élményeket!
