A kaviáros bojli sikere a Raduta tározón

A kaviáros bojli sikere a Raduta tározón

Általában, majdnem minden bojlis horgásznak megvan a régi, jól bevált bojli receptje, ízesítése. Nekem ez már évek óta a tintahalas és a csokis-narancsos, valamint az utóbbi időkben a narancsos-fekete ribizlis bojli. Viszont nem árt újítani, variálni, új ízeket kreálni és kipróbálni, hisz nem tudhatjuk, hogy mikor bukkanhatunk rá egy igazi kincsre. A legutóbbi, Radutai horgászataim során, hosszú idő után végre megint találtam egy olyan ízt, mely valószínű még sokáig a kedvencek listáját fogja vezetni.

Készülődés a horgászatra, avagy a bojlikészítés rejtelmei

Ha egy hosszabb horgásztúrára vagy esetleg versenyre készülök, nem szoktam túlvariálni a dolgokat a bojlikészítések alkalmából. Kettő, maximum három féle bojlit készítek, melyek már beváltak és bizonyítottak már több vízen is. Az áprilisi, radutai túrára sem gondoltam ezt másképpen, egészen addig, míg egy felettébb figyelemfelkeltő telefonhívást nem kaptam.
- Szia Tamás! Elkészült a Big Carp bojlis alapanyagok komplett termékcsaládja. Nem lenne kedved megtekinteni? - kérdezte tőlem Hermesz Zsolt a Big Carp kiötlője és egyben tulajdonosa.

A Big Carp rendkívül széles választékot kínál a bojlikészítésre vállalkozóknak
Háromféle halliszt is kapható

Mivel meglehetősen kevés szabadidővel rendelkezem, kissé nyüglődve egyeztem bele a találkozásba. Az igazi meglepetés viszont akkor ért, mikor megpillantottam a termékeket. Aromáktól kezdve, a különböző porokig, hallisztekig, szójáig szinte minden, ami kell a bojlikészítéshez megtalálható volt Zsolt raktárában.
- Nem végeznél el egy tesztelést a Big Carp alapanyagokból? Nagyon kíváncsi lennék a véleményedre a termékekkel kapcsolatban.
A saját kíváncsiságomtól, valamint egy hátsó gondolattól vezérelve beleegyeztem, hogy kétféle bojlit elkészítek a Big Carp alapanyagokból. Rövid megbeszélés után a kaviáros és a fehér csokoládés mellett döntöttünk. Ebben az elhatározásomban tulajdonképpen közrejátszott az is, hogy a kaviáros aromáról csak jót hallottam. Többek között az angol rekordpontyot is kaviáros ízesítésű bojlival fogták.

A casein és a lactalbulmin sem maradhat ki a termék palettából
Nagy hiánycikkek a magyarországi piacon a különböző tojásporok, de a Big Carp ezzel is szolgálhat

A bojlikészítés

A tesztelésre szánt bojli készítése első nekifutásra nem igazán bizonyult egyszerűnek, mivel a Big Carp alapanyagok rendkívül nagy választékban kaphatóak, a bőség zavarával küzdöttem. Háromféle halliszt, különböző kezelésű szóják, tejporok, tojásporok, casein, lactalbulmin és még rengeteg rendkívül fontos kiegészítő anyag. Hosszas gondolkodás után állt össze egy olyan bojli recept, mely messze felülmúlta a várakozásomat, fényesen bizonyította fogósságát a Raduta tározón.

,"p","260","k"]Big Carp Kaviár bojli recept (4 kg)

-1 kg tengeri halliszt
- 0,5 kg fehér halliszt
- 0,75 kg izolált szója
- 0,35 kg eggalbumin
-1 kg vitamelo extra
- 0,3 kg őrölt tigrismogyoró
- 10 g Betaine HCI
- 10 g zöld ajkú kagyló kivonat
- 60 ml halolaj
- 80 ml Big Carp Ambió
- 50 ml caviár aroma[-doboz]

A különféle porok elősegíthetik a bojlik fogósságát
A tesztelés során a kaviáros bojli fényesen bizonyította létjogosultságát

,"s","90%","k"]Tapasztalatok és érdekességek a bojlikészítés során

- A Big Carp kaviár aromának érdekes módon semmihez sem hasonlítható illata van, első szaglásra nem igazán lehet besorolni sehova. A jellege nem halas, vagy büdös vagy édes, de mégis van benne valami különlegesség.
- A Big Carp száraz alapanyagok a folyékony alapanyagokkal és a tojással történő gyúrás után meglepően jól összeálltak, tökéletesen formázhatóak lettek.
- A golyók főzése átlagos ideig történt, 2-3 perc, de érdekes módon a száradás lerövidült alig kettő hétre.
- A bojlikészítés során az első igazi meglepetés a főzés során ért. Alig éreztem valamit, szinte minden illatukat elvesztették a bojli golyók a főzéssel. Nem igazán ezt vártam.
- A második meglepetés már kint ért a Raduta víztározón, mikor a dobozból, kettő heti száradás után elővettem a kaviáros bojlikat. Szinte dőlt az orromba az ikra illat. Ekkor derült csak ki, hogy "emlékezete" van az aromának! Fokozatosan adja ki magából az illatát, s egyre erősödik![-doboz]

A kaviáros aromának 'emlékezete' van, és ez egy nagyon fontos tényező a bojlikészítések során
A bojli készítéseknél az alapanyagokat alaposan keverjük össze, szitán rostáljuk át

Élő közvetítés a vízpartról

Mivel egyre nagyobb szerepe van a hírközlésben az internetnek, merész lépésre szántam el magam. Élő közvetítés, napi többszöri bejelentkezés a Radutáról a www.haldorado.hu honlapunkon! Azonnali információk a fogásokról, az időjárási változásokról, csalizási technikákról, horgászati taktikákról és egyéb hasznos tudnivalókról. Információim alapján rengetegen követték végig az egy hét eseményeit, s remélem hasznos ötletekkel gazdagodtak ez idő alatt. Éppen ezért elhatároztam, hogy szinte valamennyi horgásztúrámról, a bojlis versenyeket is beleértve beszámolok napi rendszerességgel, s remélem megfelelő segítséget nyújthatok mindenkinek egy minél sikeresebb horgászathoz.


Nézzük a bejelentkezéseket időrendi sorrendbe, kiemelve közülük az érdekesebb eseményeket.

"Éjjel 2 óra. Szerencsésen megérkeztünk a Raduta tározóra. A víz 13 fokos, a levegő 10. A hírek nem túl jók! Az itt lévő 21 horgászcsapat az elmúlt héten csak egy 5 és egy 8 kg-os pontyot fogott. Bízunk benne, nekünk több szerencsénk lesz."

Az utazás során semmiféle atrocitás nem ért bennünket, meglepően nyugodtan megérkeztünk a Raduta tározóra. A hajnali hideg kissé meglepett és megviselt bennünket, de nem igazán foglalkoztunk vele, lefeküdtünk aludni, készülvén a délutáni horgászatra.

A Radutára vezető út során ismételten lenyűgöztek bennünket a Kárpátok csodálatos szépségű tájai

"A kocsiban ülünk, s várjuk a túravezetőnket, hogy a horgászhelyünkre kísérjen minket. Túl vagyunk az első izgalmakon! Jelenleg 28 horgász, 14 csapat tartózkodik a tározón. Németek, dánok, szlovákok, osztrákok (Grabmayer). Mivel többen is ugyanoda szerettünk volna menni, horgászni, ezért sorsolással döntöttek. Én Zsoltira bíztam a húzást! Győztünk, miénk a sziget!"

A jó szerencsének köszönhetően a sorsolásnál, a szigetnél lévő hely a miénk lett!

Egy új rendszernek köszönhetően nincs helyfoglalás a Radután, sorsolással döntik el, hogy ki hova kerül az egy hetes horgászat során. Ez nekünk, magyaroknak jelent igazi előnyt, hisz eddig az angol, francia, olasz, német horgászoknak lehetősége volt előttünk a jobb helyek lefoglalására. 2004-től ez a szerencsére van bízva.

"Éjjel ismételten sikerült 3 dévért fognunk, 2-3 kilósakat! Nagyon szeretik a gyümölcsös és a fűszeres bojlit. Éjjel nagy volt a csend, senki nem fogott a tározón pontyot. A vízhőfok fokozatosan emelkedik, mégsem esznek a halak."

Na ekkor kezdtünk igazán kétségbe esni! A második éjszaka után még értékelhető fogás nélkül álltunk, s a dévérek aktivitása sem bíztatott minket semmi jóval.

"Még mindig viharos, orkán erejű szél fúj, közel fél méteresek a hullámok. A behordás nagyon nehéz, ha így megy tovább reggelre az összes cucc kint lesz, mert nem bírunk újra húzni. A dévérek persze nem hagyják békén az etetést. Továbbra is a gyümölcsös és a fűszeres bojli náluk a nyerő, a halasat (kaviárosat) békén hagyják. Variálunk, próbálkozunk, de nincs érdeklődő ponty."

Ennél a bejelentkezésnél még nem tudtuk, hogy leírtam a nyerő tippet, hogy a kaviáros bojlit a dévérek békén hagyják. A későbbiek folyamán ez a tényező döntőnek bizonyult, a sikeres pontyfogások terén.

"Végre fogtunk egy pontyot is! 10,10 kg-os nyurgát, kaviáros dupla 20 mm-es süllyedő bojlival. Ívnak a keszegek és a kárászok lehet, hogy az ikra miatt nem eszik a kaviáros bojlinkat a dévérek? A ponty viszont a kaviárosra jött, tán szereti az ikrát? Találgatunk. Az éjjel dupla vagy semmi alapon csak kaviárossal csalizunk, reggelre kiderül jó döntés volt-e."

Az első ponty, mely 'megéhezett' a kaviáros bojlira
Útban a szabadság felé!

Mivel az összes bojlit lefaragták rövid időn belül a dévérek, s egyedül a kaviáros maradt meg a hajszálelőkén, merész elhatározásra szántuk el magunkat. Mind a 8 szereléket kaviáros bojlival csaliztuk fel.

"Most hajnali 4 óra, eddig fogtunk egy 3 és egy 14,10 kg-os pontyot. A kaviáros úgy látszik bevált. Mindegyik 80 cm-es vízből jött, pedig a víz lehűlt 13,5 fokra. A légnyomás beállt 1011-re. A szél ÉK-i."

Ez az éjjel volt az igazi áttörés a horgásztúra során, mikor a kaviáros bojli meghozta a várva várt sikert. Innentől kezdve már szépen fogtuk a pontyokat, legalább is a körülményekhez képest.

A 14,10 kg-os tőponty kifogása bizonyította, hogy jó úton járunk
Az egyhetes horgászat során megfelelő kényelmet nyújtott a tározón bérelhető sátor

"Fogtunk egy 19,10 kg-os tőpontyot éjjel, bődületes erővel küzdött! A 80 cm-es vízben jött, fél órás fárasztás. A hossza 81 cm! Gyönyörű! Kaviáros bojlira jött! Reggelig még bármi lehet!"

Az egyhetes horgásztúra legnagyobb 19,10 kg-os tőpontya felejthetetlen élménnyel gazdagított bennünket. Hihetetlen erővel küzdött, közel fél órán keresztül szinte semmi közünk sem volt hozzá. Nagy szerencsénkre a rendkívül kicsi vízben, az elárasztott falu maradványai közt, nem tudott semmiféle akadót találni, s végül sikeresen megszákoltuk. Ez a hal feltette a koronát a túránkra, s bizony válaszolt egy kérdésre. Kell a kaviár!

A nomád állattartás felettébb jellemző a Raduta tározóra, de már kellően hozzászoktunk, szinte hozzátartozik a 'programhoz'
A radutai horgászatunk legnagyobb, 19,10 kg-os tőpontya
* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.