Az Adige rádiós jelző szett

Az Adige rádiós jelző szett

Az idei év bizony kiemelkedő jelentőséggel bír a Carp Expert történetében, soha nem jelent meg azelőtt ennyi remek elektromos rádiós kapásjelző a márkán belül, mint idén. A Carp Expert már eddig is bővelkedett a jobbnál jobb pontyos jelzőkben, gondoljunk csak a Brenta, a Tevere, a Piave vagy az Enza rádiós szettjeire. Le kell szögezni az elején, hogy nem „sablontermékről" van szó. Meg fogjátok látni, hogy az Adige különleges funkciói révén a legnagyobbakkal is felveszi a versenyt, csak éppen lényegesen kedvezőbb áron érhető el mostantól bárki számára, ami valljuk be, egyáltalán nem elhanyagolható szempont.

Hívogató őszi vízpart. Ha nem mehetek, az nálam is komoly fizikai tünetekkel jár
A legígéretesebb októberi napokat sokan pontyozással töltik, és mennyire igazuk van

A két-, három- és négybotos kivitelben kapható Adige jelző szett érzékeny vevőegységgel van ellátva, a megnövelt hatótávolság miatt a kapás észlelése a botoktól akár 200 méteres körzetben is akadálytalanul történik.

Nemcsak esztétikus, de biztonságos szállításról, tárolásról gondoskodik a cipzáras, bélelt koffer
Kétbotos használatra tervezett szett, de ha kevés lenne, választható 3 és 4 botos verzió is

A jelzőkön 3 gombot találunk, velük egyszerűen, gyorsan állíthatunk hangerőt (BE/KI kapcsoló gomb is egyben), hangszínt és szabályozhatunk érzékenységet is. Mindhárom esetben 8 fokozat áll rendelkezésünkre. A fokozatok változásairól az állítást kísérő hang mellett a kapásjelző bal oldalán található LED-sor felvillanásával is kapunk információt. Ha az első fokozatban vagyunk, akkor egy LED fog világítani, ha a másodikban, akkor kettő és így tovább.

Olcsó, gazdaságos üzemeltetés: az adó- és a vevőegység is egyaránt 9 V-os elemmel működik
Ahogy azt a Carp Expert jelzőknél megszokhattuk, igény szerint erős támvillákat csavarhatunk a jelzőkbe, így a legvehemensebb kapások sem rántják le botunkat az állványról
Leginkább oldalra kitett szereléknél jelent előnyt a fémcsapok használata, amikor a kapás a bottal szöget bezáró zsinórra érkezik
Az Adige jelzők sokat emlegetett LED-sora, melyről nagyon sok információ olvasható le villámgyorsan, hangjelzés kíséretében

A jelző bal oldalán található nyolcas LED-sor jelzi a húzás erősségét is! Minél agresszívebb a kapás, annál több LED világít egyszerre. A kapást követően még 20 másodpercig világít a jelzőnk, hogy mindig pontosan tudjuk, melyik botunkra érkezett az akció.

Az elmaradhatatlan swinger csatlakoztatási lehetőség a megszokott helyen
Az Adige legfontosabb jellemzője, hogy húzásra és ejtésre is különböző hanggal figyelmezteti a horgászt

A sötétben való könnyebb tájékozódás érdekében éjszakai fényt is be tudunk állítani a jelzőnkön, ehhez tartsuk nyomva 3 másodpercig a „T” gombot. Ha alacsony az elem energiaszintje, szintén LED világítással és hanggal jelzi azt számunkra.

Esőálló köntösbe öltöztetett burkolat és gombsor, nem jelent tehát problémát a váratlanul érkező monszun
Kilós kárász maszatolását is tökéletesen lekövethetjük az Adige-vel, a kapás intenzitására érzékenyen és pontosan reagáló hang- és fényjelzés nem hazudik
Csak ínyenceknek: nagyon finom pontyos pálca blankján csillog az októberi napsütés
Szuper lassú dobemelés, mérnöki zsinórkép, extra finom gyorsfék minden pontyhorgász álma, ez a Carp Expert Neo Cast

Az Adige vevőegysége könnyű, kompakt, és annyira kézbe simuló, amennyire csak lehet. Bár sokat bizonyára nem ő lesz kézben, hanem pontyos botjaink, ezért is tervezték álló helyzetben stabillá. Alsó részén csukló- vagy nyakpántnak helyet adó fülecskét alakítottak ki. Rajta is találkozunk egy bekapcsoló és két hangerő állító gombbal, melyekkel hangosabbra, vagy halkabbra tudjuk venni vevő egységünket.

Visítva füstölő kapás miatt ugrott egy másodperc alatt a LED-ek fénye nyolcra, percek múlva már partközelben pihegett a szépséges töves
Rezgő üzemmódot is be tudunk állítani a vevőn, lehetőségünk van így a legdiszkrétebb használatra, másokat nem zavarva értesülhetünk a kapásról
Egyszerű, de nagyszerű és fölösleges lett volna bonyolítani. A bekapcsoló gomb alatt és fölött találjuk a hangerőszabályzót

A vevőegység hátoldalán erős mágnes található, melynek segítségével fém tárgyakhoz (rod-podunkhoz) könnyedén tudjuk biztonságosan rögzíteni.

Hangosan vagy rezegve, de jelezni fog a bázistól 200 méterre távolodva is!

Forrás: Halmos Mihály

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.