Prologic pontyozó merítők

Prologic pontyozó merítők

A horgászat egyik legörömtelibb pillanata a szákolás. A horgász számára legalábbis. A halakat hiába kérdezném, de azért mindannyiunk számára nyilvánvaló, hogy nem tartozhat a kedvenc élményeik közé. Ahhoz, hogy biztosan a miénk legyen a megakasztott, majd sikeresen kifárasztott példány, hogy ne érje több stressz és sérülés, mint amennyi ilyenkor elkerülhetetlen, egy megfelelő merítő szákra lesz szükségünk.

A Prologic T-Series Carp Landing Net, azaz pontyozó merítő több szempontból is figyelemre méltó. Először is hatalmas. A kisebbik is. Nem kell azon szurkolnunk, belefér-e az, amit megfogtunk. Széles, irdatlan az átmérője és mély is, hogy kibontsam az elnagyolt leírást. A nagy átmérőt nem kell magyarázni, könnyen beletalál a legnagyobb potyka is, nem kell a hal alatt lavírozni, hogy valahogy minden része átcsússzon a szák peremén.

Ez a pontyozó merítő szák valóban nagy…
Kellően mély ahhoz, hogy gond nélkül megszákoljunk vele bármekkora halat

A mélység azért is fontos, mert segítségével akár egyben, akár a nyélről levéve (ezt egy Prologic gyorscsatlakozóval egyszerűsíthetjük, az azonban külön kapható, nem része a száknak), a szák peremét összefogva a vízben tarthatjuk birtokunkban a kifogott halat addig, amíg szükséges - pontymatrac lelocsolása, fertőtlenítő előkészítése, horogszabadító eszközök, mérleg, fényképezőgép előkészítése satöbbi. Amíg ez zajlik, nem kell szárazon fuldokolnia halunknak, a víz szélén állva vagy csónakból a vízben tarthatjuk, hogy kipihenje a fárasztást.

Az Y alakú fejből mindkét szár kihúzható
A szárakat egymás mellé fogva, a hálót feltekerve kényelmesen tarthatjuk a vízben a halat, amíg a mérlegeléshez, fotózáshoz mindent előkészíttetünk… a hal kiemelése is kizárólag ilyen módon történjen!

A szák anyagára érdemes kitérni. Pereme és az 1,8 méteres kétrészes nyél erős karbonból készült. A hosszú nyél - mely a hal elérésére szolgál, nem arra, hogy annál fogva mint valami Toldi Miklós, kiemeljük a halat a vízből - a toldásnál és a csatlakozásoknál megerősített, végén japán csúszásgátló borítással rendelkezik. A nyélre saját anyagából készült karbon beakasztó szem is került, amibe beleillik a háló aljára rögzített fül.

Az 1,8 méter hosszú nyél menetes fejjel…
… csúszásgátló borítású peremmel…
… van ellátva
A kisebb merítő szárainak mérete 106 cm, míg a nagyobbnak 127 cm

Az Y-elágazás eleme egyetlen darabból készül, benne és a peremek végén helyet kapott egy furat, amibe világítópatront tehetünk. Ez nagyban megkönnyítheti az éjszakai orientációt a szákolás során. A háló oldalának és aljának anyaga is finom szövésű, kíméli a hal bőrét, érzékeny szemét és úszóit, de bírja a mérlegeléssel járó terhelést is.

Az Y elágazás egyetlen darabból készült, végébe világítópatront tehetünk
A merítőháló anyaga dupla varrással készült, hogy még strapabíróbb és időállóbb legyen
A szák oldalának és aljának anyaga is finom szövésű, kíméli a hal bőrét, érzékeny szemét és úszóit, de bírja a mérlegeléssel járó terhelést is
A nyélre saját anyagából készült karbon beakasztó szem is került, amibe beleillik a hálón alul rögzített fül
A toldások erősítést kaptak
A mérlegelésnél nagy segítség a fül

A kisebb szák egy-egy oldala 106 cm, a nagyobbé 127 cm. Ha akkora halat fognak, hogy nem sikerül ezzel megmeríteni, küldjék el a fotót a lanitex@lanitex.hu-ra. Sok szákolást mindenkinek!

Sok hasonlóan szép szákolást mindenkinek!

(X)
Írás, Videó: Lanitex Kft.

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.