Bizonyára sok horgásztársamnak ismerős a munka, család, hobbi háromszögben való pattogás, ami általában azt eredményezi, hogy a hobbira jut a legkevesebb idő. Ha már ritkábban tudunk horgászni, mint szeretnénk, akkor próbáljunk - ahogy a címben említetem - „tutira menni”, ne csak nézzük a vizet!
Barátommal megbeszéltünk egy közös horgászást egy szombati napra. Nyár eleje van, sütni fog a nap, kellemes lesz a hőmérséklet, ügyesek leszünk, jó lesz ez majd.
A hely, ahová megy a duó, a Börzsöny lábánál fekszik, egy eldugott kis falu szélénél, csodás környezetben. Maga a víz mintegy 10 hektáros, rendszeresen telepített, minden részén jól meghorgászható, átlagos mélysége 2 méter. Ezt megelőzően egyetlen alkalommal voltunk az említett tavon, rendkívül jól szórakoztunk. Akkor a gáton - ami egyben versenypálya is - tudtunk horgászni. Fejenként fogtunk körülbelül 20 pontyot és néhány tucat kisebb dévért, ezek után elég nagy önbizalommal vágtunk neki a horgászatnak. Nos, a halőr rögtön át is húzta a tervünket, mivel ez alkalommal nem engedett fel a gátra. Rendben, akkor újratervezés, nézzük meg a gát utáni első helyet. Így is tettük.
Ezt a helyet gondoltuk a legalkalmasabbnak (próbáltunk a gáthoz lehető legközelebb helyet foglalni).
Hat óra körül elkezdtünk előkészülni a tetthelyen rakós bot, matchbot, feeder, pontyos etetőanyag és mindenféle csali kipakolásával. Körülnézve rengeteg pontytúrás látszódott a parttól 10-20 méteren belül. Ez igazán biztató, meg is jegyzem halkan. Nálam előkerül egy keszeges és egy pontyos matchbot, valamint egy feeder is, a barátom rakóssal készült, majd egy matchbottal, pontyokra belőve.
Próbáltunk olyan etetőanyagot összeállítani, ami elsősorban a pontyok figyelmét kelti fel, de nem túl durva a keszegeknek sem. Néhány kétkezes gombóc, aztán jöhet a desszert!
Csalinak egyaránt jó lehet a pellet és a csonti is, de leginkább a jól bevált csemegekukorica, esetleg ezek kombinációja a nyerő. A pontyozó úszós felszerelésem feltolós jellegű, fenékhorgászatot tesz lehetővé egy érzékeny, fixen rögzített, önsúly nélküli úszóval. A zsinór 18/16-os, a szerelék egy 10-es horoggal végződik. Gyors mélységmérés: kb. 2,2 métert mérünk, különböző távolságokban egyaránt homogén fenéken könnyen ment a szerelések beállítása.
Akkor hajrá! Első dobásom egy gyönyörű pontytúrás közelébe ment, gondoltam, hamar kitermelünk néhány pontyocskát, aztán lazábbra vehetjük a folytatást. Beállt az úszó. Ezt a szettet feltolós kapásokra szoktam belőni, most is arra számítottam, hogy majd szemet gyönyörködtetően repül ki az úszó a vízből. Nem is kellett sokat várni az első kapásra, az úszó komótosan elindul oldalra… bevágok, megakad, de határozottan érzem, ez nem ponty, hanem egy tenyeres kárász. Sebaj!
Jöhet az újracsalizás, dobás, várakozás. Eközben a keleti szél kezd erősödni, ennek főként a barátom nem örül kezében a rakóssal, amin egy óra elteltével nem történik semmi. Az első kárász óta eltelt már vagy egy óra, de az úszó nem mozdul. Talán mégsem leszünk olyan gyorsak, mint gondoltam, közben a feederrel kidobok a szélvízbe, a gát irányába, miután láttam egy-két pontyugrást.
Figyelem az úszómat, a feedert, a havert és körös-körül a kollégákat, de sehol semmi… talán az időjárással van valami baja a halaknak.
Tíz óra körül végre történik valami. Kapás, de még milyen! Lényegében arra ocsúdtam fel a nagy bámulásból, hogy „megy a bot”, a fék zizeg. Ez az! Egy határozott bevágás, és már érzem is az első említésre méltó halat.
Végre megjött az első ponty, egy közel kétkilós szép pikkelyes képében.
Gyors pózolás a fényképezéshez, majd szépen megy vissza a halacska az éltető elemébe. A folytatás úgy néz ki, hogy az idő halad, de a kapás elmarad. A feeder nem muzsikál… azonkívül, hogy egy jó ponty jelentkezett rajta, de az akasztás után hamar le is pattant, aztán hosszú csend. Próbálkozunk mindenféle „csodacsalival”, ilyen-olyan pellettel, de semmi. Lebegtetéssel is kísérletezünk, de azzal sincs eredmény. Dél körül már kezdünk elbizonytalanodni, mikor végre a cimborám is fog egy pontyot. Jól van, visszajön a remény, de ez még mindig nem az igazi. Előveszem hát a keszegező matchbotot, csontival csalizok és csinálok egy másik etetést, ha már a nagyobbak nem igazán jönnek, hátha sikerül majd egy jót dévérezni, és esetleg ráállnak a pontyok is. Hogy mennyire nem így lett, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy még jóképű keszegeket sem sikerült fognunk: 8-10 cm-es kis babérlevél dévérekből állt a fogás.
Később viszont még jött két ponty - úgy 1,5-2 kg közöttiek - és néhány kárász. A kapások továbbra is ritkák voltak. Délután 3 óra körül úgy döntöttünk, hogy itt a vége, mivel nem láttuk, hogy mitől lesz jobb, ha folytatjuk. Zárásig mindösszesen fél tucat pontyot és egy tucat kárászt fogtam a rengeteg apró dévérkeszeg mellett. Kettőnknek négy botra a vártnál jóval kevesebb hal jött, pedig nagyon sok variációt kipróbáltunk. Nem vigasztal túlságosan, de aznap a többiek sem dicsekedhettek. Hazafelé eszembe jutott egy régi mondás, miszerint „nem csak a jó pap, a jó horgász is holtáig tanul”, vagyis sosem mehetsz tutira.
Liszicsán Zoltán
A fotók baráti segítséggel készültek.
A képeken a szerző szerepel.
