A tavasz, ha kicsit késve is, de megérkezett. Visszavonhatatlan jele, hogy az ablakommal szemben álló fa ágai közé fészket rakott egy balkáni gerle pár. Az ágak között kuksoló madarat még nem oltalmazza a fa lombkoronája, hiszen éppen csak pattanni készülnek a rügyek, de ő már érzi az elkövetkezőt. A fórumot olvasgatva a horgászokat már akkor megcsapta a tavasz szele, mikor még jég borította a vizek nagy részét. A tél nem figyelte a naptárat, vagy csak nem akart tudomást venni arról, márciusban ideje lenne visszavonulnia. Én is rendezgettem a felszerelésemet, de a zord idő miatt nem vállalkoztam a korai szezonkezdésre. Kivártam, míg a tavasz valóban rám mosolyog.
Erre a mosolyra áprilisig kellett várnom. Igaz, sok dolog lefoglalt előtte, így nem is tudtam volna hamarabb a víz közelébe menni. A politika éppen most dübörög keresztül az ember idegrendszerén, mindennel, amivel jár. Nyugtot csak a vízparton lelhetek. Kampánycsendet arra használom fel, hogy megejtem első tavaszi próbálkozásomat. Öreg barátom sajnos most nem tud elkísérni, hiszen az orvosoknak ad egy kis munkát, hogy később már újult erővel vethesse bele magát a halak üldözésébe. Azért, hogy legalább lélekben ő is horgászhasson, kedvenc tavára készülök, oda, ahol a tavalyi évet egy közös matchezéssel indítottuk. (Ezt most is így tervezte, de másképp alakult.) Most Gábor barátom kísér el, mert valaki megfertőzte a matchbotozással, ezért botavatásra készül. (Én ártatlan vagyok.)
Az előkészületek ilyenkor fokozottan fontosak. A téli álomból ébredező horgászeszközök nálam ezer különböző helyen várják, hogy végre vizet láthassanak. A téli hónapok során szereléket készítek, horgot kötök, átmosogatom a botokat, orsókat, majd mindent más-más helyre sikerül elpakolni. A tavaszi zsendüléskor aztán elkap a horgászláz, kapkodok, sietek, ezért sokszor előfordult már velem, hogy a vízparton döbbentem rá, az orsók másik táskában várják a bevetést. Hogy ez ne fordulhasson elő, előző nap szépen összeállítom a menetfelszerelést. Sok horgászhoz hasonlóan a Jézuska nekem is szokott meglepetést hozni a horgászat témaköréből, így ezek kipróbálása is komoly feladatot jelent.
Tavaly gyönyörű dévéreket fogtunk, most is rájuk számítok. Hogy ne bízzak semmit a véletlenre, szúnyogot, csontit, pinkit készítek be, a kora tavaszi időjárásra való tekintettel pedig egy olyan keveréket próbálok meg összeállítani, amely kedvében járhat nem csak a dévéreknek, de minden más halnak is, akik éhesen várják a tavaszt. Ahogy közeledik a hétvége, egyre többet fordulok a horgászbolt felé, ahol még számos apróságot meg kell vennem, nehogy meglepetés érjen. (Meglepetés persze akkor is ér, mikor utánaszámolok, mennyibe is kerül az első tavaszi peca.) Lázasan készülődöm, előző este mindent összepakolok. Etetőanyagok, csalik, botzsák, láda, matchtáska, minden megvan! Még egy picit alszom, és irány a víz! Nem tudom, ki hogy van vele: a horgászatok előtt nekem nehezen megy az elalvás, de mindig korai az ébredés. Tavasz tájékán egyébként sem tudok sokáig aludni, mert a park madarai igen korán kezdenek az udvarlásba. A lakásunkhoz nagyon közel található erdőből is bejárnak udvarolni a pintyek, rigók, és még ki tudja milyen fajú gavallérok. Sokkal szebb ének ez, mint a téli varjúkárogás, de néhány úrfi olyan trillával igyekszik magára felhívni a figyelmet, hogy ha a fejemre húzom a paplant, akkor is hallom. Mihelyt melegedik az idő, szeretek nyitott ablak mellett aludni, így a kis Pavarottik áriája az ablakom előtt magasodó fa lombpódiumáról egyenesen a fülembe mászik. Most még náluk is korábban ébredek.
Érzem, hogy messze még a kitűzött indulás, de csak forgolódok. Nehogy kedvesem felébredjen, inkább a konyhába száműzöm magam. Egy kávé mellett, régi horgászmagazint olvasgatva múlatom az időt. Az „Öregre” gondolok. Tegnap feküdt a kés alá, így nem tudtunk beszélni. Abban biztos vagyok, hogy állja a sarat, hiszen termetre ugyan kicsi, de lélekben, és belső erőben erősebb sokunknál. Hihetetlen nyugalommal, beletörődéssel készült az eseményre. Előzőleg megállapodtunk abban, hogy mihelyt túl van a nehezén, felhív. Ma várom a hívást. Szememmel futok a sorokon, de nem tudom, miről írnak a lapok. Az órámra pillantok. Kissé elmerengtem az időt. Gyorsan magamra kapom a gúnyát, majd be a kocsiba. Útközben felveszem Gábort, és már suhanunk is a felkelő napba. A kocsmában kiváltjuk az engedélyt, néhány gyors kanyar, és máris a víznél vagyunk. A horgászhelyen a felkelő nap pont szemből éri a horgászt, ezért amíg az égi vándor nem parkolja kicsit más pontra a szekerét, semmit sem lehet látni. A víz gomolygó ködbe burkolózott, mint egy szemérmes menyasszony igyekezett elrejtőzni előlünk. A tavaszi olvadás hatására a víz elöntötte a füves partot. A látvány mindig megigéz. A horgászatban pont ezt a titokzatosságot is szeretem. Előttem egy átláthatatlan, ringatózó víztükör. Menedék és búvóhely a kíváncsi tekintetek elől rejtőzködő víz alatti világnak. Természetesen, aki beszéli a vizek nyelvét, azoknak ez a látszólagos mozdulatlanság is sokat elárul arról, mi történik a mélyben. Szemben a nád torzsák között ponty ugrik, itt is, ott is, a táplálkozó halrajok nyomaiban buborék füzér indul a víz felszíne felé.
Komótosan kezdek a horgászathoz. A horgászláda helyét kijelölve először az etetőanyaggal foglakozom. Egy jól bevált kora tavaszi receptet keverek. Talán nem haszontalan, ha ezt is megosztom veletek.
Az etetőanyagot az első nedvesítés után félrerakom, hiszen hagyni kell egy kis időt, amíg a szemcsék rendesen átáznak - addig a lösszel és a szúnyoggal foglalatoskodom. Az élettelennek tűnő vörös masszába finom lösszel lehelek életet, a horogra szánt szúnyikat pedig rostán késztetem tornagyakorlatra. A kis lárvák ügyes gerendagyakorlatot bemutatva másznak át a rosta rácsain keresztül az edény friss vizébe. A löszös földet átrostálom, spriccnivel beállítom a nedvességét, majd kezelésbe veszem a botokat.
Egy könnyebb, dévérező szereléket készítek, és egy nehezebbet, pontyok reményében. Gábornak tanácsokkal igyekszem segíteni. Mire végzünk a szereléssel, a nap is elaraszolt az égen, megkönnyítve a finom antennák jobb láthatóságát. A mélységmérést most az összehúzott sörétekkel végzem. A nehezebb, jobban látható szerelékkel 20-25 méterre egy platót találok, amely alatt egy 30-40 centis mélyedés húzódik. A szereléken megjelölöm a feltérképezett plató helyét. Úgy tervezem, hogy erre rádobva, majd kicsit visszahúzva a szereléket, a horgot pont a törés tövébe tudom játszani. Az etetőanyag gombócokat úgy kell rálőnöm a horgászhelyre, hogy pár centivel az úszó előtt csapódjanak a vízbe. A sötét színű, csokis karamellára emlékeztető illatú etetőanyaghoz löszös szúnyogot keverek. Közelre mindig pontosabb az etetés, mint a távolabbi, 40-50 méteres horgászatnál, így a hosszú téli pihenő ellenére is elég pontosan célzok. (Néhányat a „tájolás érdekében” rálövök magára a platóra is, de a többség szépen lecsorog az árokba.) Amíg elcsendesedik a környék, van időm nézelődni. A már ismerős hattyú- és vöcsökpár most is itt van. Ide szerencsére nem ért el az influenza. Ezek a madarak már hozzánőttek a tóhoz, ahogy a mi életünkben is van sok olyan dolog, ami hozzánk tartozik. Ezekről, az apróságokról - legyen az csak egy mosoly, egy kedves emlék - is felismerhetnek bennünket azok, akikkel régen találkoztunk. Óvatosan szúnyoglárvát tűzök a horogra, hogy én is mihamarabb találkozzak régi ismerőseimmel. A waggler szépen beáll, majd kisvártatva eltűnik. De hamar idetaláltatok! A boton érzem a hal igyekezetét, de a vékony zsinór ellenére is hamar megszákolom. Egy kárász az első vendég. Nem gondoltam volna, hiszen tavaly alig párat fogtunk belőlük. Sebaj. Szórakozni velük is lehet. Minden hal után újabb gombócot csúzlizok az úszóm mellé, amit ők sűrű kapással hálálnak meg. Gábor is kezd ráérezni a dologra, bár még meg kell szoknia a finomabb összeállítást. Ugratom is folyamatosan, bár az első kuttyogatáskor én sem leszek rutinosabb.
A kárászok mellett beköszön néhány szép dévér is, de a terepet most egyértelműen a karcsik uralják. A vízpart is benépesül közben, családok és magányos pecások ülnek ki egy kis lazításra. Megcsörren a telefonom. Az „Öreg” hív. Szerencsére minden rendben, bár hangján még hallani a fájdalomcsillapítóktól bódult, ébredező ember tétovaságát. Második szava már a vízről kérdez, hogy megy a peca, mi jelent meg pénteken a Haldorádón, mintha ezek most fontosak lennének. Most csak egyvalami fontos. Az, hogy minél előbb újra „ugrathassuk” egymást a vízparton. Tudom, hogy a peca is tartja benne a lelket. Nagyon várta a fórumtalálkozót is, naponta bújta a fórumot. El sem tudom képzelni, hogy bírja ki most nélküle. (Igaz, tájékoztatom a fejleményekről.) Hogy milyen fontos lehet valakinek az életében a vízpart, csak akkor tudja meg igazán, ha valamilyen okból kifolyólag el kell szakadnia tőle. Az új találkozás azonban erőt adhat, ahogy szerintem ad is neki. Hangja fáradt, így nem akarom tovább fárasztani. Örülök a jó híreknek. A telefon elnémul, beszél helyette a víz. Átszerelek rakós botra, hiszen még ki sem próbáltam az idén új szerzeményemet. A rakóssal lényegesen kisebb halakat sikerül fognom, de élvezem az újdonságot.
Az igazi próbákat majd a folyón ejtem meg vele. Gáborral megiszunk egy sört. („Öreg” Barátom! A te egészségedre!)
Végül is jól sikerült az első tavaszi horgászat. A halakat útjukra bocsátva magunkban mondunk köszönetet a tónak. Nekem a következő peca már a fórumtalálkozón lesz. Az „Öreggel”, azt hiszem „on-line” kapcsolatot kell kiépítenem. Megígértem neki, hogy egy söröcskét is megiszok majd a vacsoránál az egészségére. Jövőre pedig már vele is koccinthatok ugyanitt. A halak is, én is várjuk az első közös pecát.
Írta: Polyák Csaba (csabio)
