Családomnak megígértem hogy az éves nyaralás ideje alatt nem zaklatom Őket, azzal hogy horgászni megyek. Végül mégis sikerült egy napot illetve éjszakát kiimádkoznom, célpontnak a Balaton magas partján elterülő Balatonakarattya szabadstrandját tűztem ki. Az elmúlt években itt fogtak több rekordlistás pontyot, idén az alacsony vízállás miatt ez szinte reménytelen vállalkozásnak látszott...
Mint mindig, mikor idegen helyre szándékozok elmenni horgászni, itt is előtte jól körüljártam, hogy milyenek voltak mostanában a fogások, mire érdemes készülni. Erre legalkalmasabbak a környékbeli horgászboltok és természetesen maga a vízpart, a horgászok. Pontyok tekintetében senki nem tudott bíztatót mondani, azonban rengeteg szép keszeg esett mostában zsákmányul. A horgászok bizakodva mesélték, hogy inkább a partközeli sáv ad újabban több halat. Itt előfordul időnként, akár rekordlistás ezüstkárászt is. Csali tekintetében megoszlottak a vélemények, azonban én jól felkészültem. Vittem mindent, ami csak szóba jöhet: csonti, pinki, trágyagiliszta, pufik, kenyér és természetesen a különböző kukoricák.
Este hét órakor érkeztem a partra, szerettem volna jó helyet választani magamnak. Szerencsére a legszélső - szabadstrand felől - hely még üres volt, letelepedtem a bozót mellé. Mivel volt még vagy 2 órám sötétedésig, szépen komótosan elkezdtem kipakolni. Összeállítottam a két feederbotot, feltöltöttem őket 16-os zsinórral, elkészítettem a gubancgátlós szerelékeket. Megkevertem az etetőanyagot, ami gyakorlatilag két kilogramm keszeges alapból állt (kék Milo, Katus keszeg).
Majd miután rendet tettem magam körül, megtömtem az első feederkosarat és repült is a helyére. Majd kisvártatva elkészült a másik is, ment utána. Egyiken giliszta a másikon csonti. Miután beállt a szerelék megjelöltem a zsinórt, hogy a következő dobások pontosan is oda kerüljenek. Ez a jelölés az éjszakai horgászatban is nagy segítség, mert ilyenkor az ember elveszti a távolságérzetét.
Technika roppant egyszerű, egy kicsit nagyobbat kell dobni, mint legelőször - a jelöléskor - majd visszahúzni a szereléket a jelig. Miután mindkét szerelék a vízben volt, elkezdtem csúzlizni pár gombócot a kosarak mellé. Talán a második gombócot lőttem, amikor erőteljes kapásra lettem figyelmes. A gilisztás szerelékre rácsimpaszkodott egy kisdévér. Gyors csalizás és már dobtam is vissza a másik mellé, ismét gilisztával. Ekkor már kezdett alkonyodni, kezdtem egyre gyengébben látni a spicceket. Megtörtem hát a világítópatronokat és felhelyeztem őket mindkét botra. Épphogy leültem a székembe hatalmas kapásom volt, karikás kapásjelzőnél mindig úgy mondtuk, hogy “kitartós”. Erőből feszítette a spiccet, bevágnom sem kellet! Kivontatáskor éreztem hogy nem akkora hal, mint a korábbi. Aztán amikor kiért a partra, akkor jött rá mekkora bajban van, mert meglódult és lehúzott megint vagy 10 méter zsinórt. Úgy 5 perc fárasztás után sikerült megszákolni a 29 cm-es gyönyörű, kerek telepített nemespontyot. Hibátlan alakját sokan megcsodálták a parton. Valójában mindenki azt hitte, hogy hatalmas halat fárasztok, mert úgy hajlott a könnyű feederbot.
Mire visszaengedtem a halat teljesen besötétedett. Mivel a parton semmilyen térvilágítás nem volt, elő kellet vennem a fejlámpát és biztonság kedvéért a kislámpámat is. Fárasztásnál ennek használatát mellőzi az ember, mert ilyenkor mindkét kézre szükség van. Természetesen vittem jó pár előkötött horgot is, éjnek évadján egyszerűbb így cserélni. Érdekes - bár gondolom hogy nem én vettem először észre - hogy a szélcsendes időben a víz milyen jól viszi a hangot, elsősorban a mély frekvenciájúakat. Ebből nyilvánvaló következtetést vonhat le az ember, mindig a lehető legkevesebb zajjal kell tartózkodni a vízparton.
Érdekes, hogy a helybéli horgászok szinte csak naplemente után érkeztek, s szinte mindegyikőjük pontyra szerelve. Többükkel beszédbe elegyedtem, s az idei fogásról a vélemények megoszlottak. Volt, aki szinte mindig fogott pontyot, és volt, aki csak nagyritkán. Bár szerintem, aki fogott nem árulta el mi volt az a plusz, aminek - feltehetően - köszönhette a fogást. Közben már rutinszerűen rohangáltam kivenni a botokat, amikor csontival csaliztam akkor bodorkát fogtam, amikor gilisztával akkor dévért. Talán éjfél fele járt, amikor alább hagytak a kapások. Próbálkozhattam én bármivel, nem sikerült a keszegállományt kapásra bírni. Még a szomszéd két évig érlelt büdös kukoricáját is megpróbáltam - nagy rábeszélések után - de csak a horgom hegyét vette ki...
Mivel mindenki egybehangzóan állította hogy ez az állapot reggel négyig tart, úgy döntöttem, hogy összepakolok és visszamegyek a nyaralóba. Pakolás közben folyamatosan figyeltem mindenkit, hátha mégis fog egy-egy halat valaki. Már az utolsó adag felszerelést vittem a kocsihoz, amikor az egyik "kolléga" hatalmas csörömpölések közepette bevágott, olyan igazi rettenetest. Szegény hal, csodálom hogy életben maradt... egy gyönyörű másfél kilós kárász volt a horgán... hihetetlen, de a büdös kukoricára...
Halaim, a fotózás után visszanyerték szabadságukat, csak 3 darabot vittem magammal. Miután visszaértem a szállásra következett a halpucolás, majd megkaptam a jól megérdemelt puha ágyamat, egészen délelőtt tíz óráig. Ébresztő után egyből neki láttam a halak elkészítéséhez. A technika nem megszokott (úgymond egyedi): az erősen beirdalt halat kifilézem, majd bepácolom és így sütöm meg grillen. A teljesen átsült, forró halat megforgatom reszelt sajt és petrezselyem keverékében. Nagyon finom! Jó étvággyal fogyasztottuk el a frissen fogott Balatoni halat.
