Fagyos pontyok az Öntöző horgásztavon

Fagyos pontyok az Öntöző horgásztavon

Az idei év második horgászatát egy borongós ködös szombaton sikerült összehozni. A tó kinyitott egy napra, így péntek este lebeszéltem a fiúkkal, hogy reggel irány a vízpart. Nem sokat kellett kérlelni őket, mert már ki voltak éhezve egy kis halfogásra. Bíztunk benne, hogy a halak is hasonlóan ki lesznek éhezve a felkínált csalikra.

A vízpartra fél 8 körül érkeztünk meg, ekkor már két sporttárs vallatta a vizet. Az etetőanyagot már előző este bekevertem, amihez már csak minimális vizet és aromát kellett hozzáadnom. A halibutos micro pelletet először vízzel, majd aromával locsoltam meg, hogy tovább fokozzam a hatását. Az etetőanyag választásom a Fagyos Pontyra esett, amihez a hozzá illő hideg vízi betainos Fagyos Ponty folyékony aromát kevertem, majd a helyszínen rostán is áttörtem a kaját.

A vizet egy hattyúpár vette birtokba
Várjuk a kapásokat
A hideg vízi horgászatra ezeket a csalogatóanyagokat hoztam

A csali tekintetében a jól bevált 5 mm-es Pro Method pelletet tűztem a fine csalitüskére epres ízesítésben. A gilisztafarmról egy kisebb adagot sikerült összevadásznom, ezt szintén magammal vittem. Az előke 14-es monofil volt, de a csalitüskét 0,06 mm-es fonottal kötöttem fel. Az utóbbi időben elkezdtem használni a Gamakatsu Power Carp Hair Rigger horgokat, amelyek nagyon beváltak nekem, most is ezt kötöttem fel 14-es méretben.
A botok közül egy 330-as Power Carpot és egy 360-as Fine Carpot vittem magammal.
A method kosarak közül 35 és 45 g-osokat fűztem fel a 20-as főzsinórra, dobóelőkét nem kötöttem, mert nem igényelte a meghorgászandó távolság. A 0,20 mm-es főzsinór maximálisan bírta a kiképzést. A rövidebb feedert kiakasztottam 35 m-re, azzal kezdetben ezt a távot erőltettem. A másikkal kereső pecában gondolkoztam.

Fine Max akcióban
Lassan, de biztosan fárad
A szákolás
Az év első pontya
Pár fotó és mehet vissza
Nálam is akció van
Újabb ponty ideiglenesen a szákban

Az első pontyot az ifjú Boldi fogta, amelyet hamarosan újabb társa követett. Az első kapásom az 50 m-re bedobott szereléken jelentkezett, az 5 mm-es pelletre egy kis tőponty csábult el. Az etetőanyagra és a micro pelletre is bedobás előtt epres vagy mézes BlendeX Serumot nyomtam. Az etetett távra pár óra múlva se álltak oda a halak, ezért ezzel a bottal is a tó közepét vettem célba. A váltás jó döntésnek bizonyult, mert hamarosan egy ezüstkárász rázta a spicc végét. Az egyik bottal 15 percenként újat dobtam, míg a másikkal inkább a kivártam a kapást.

Rudi papa
Boldi és egy tükrös
Az etetőanyag egy része
Fine Carp akcióban
Derekasan küzdött
Most a pontyoknak jutott a főszerep

A finom kapásokat szerencsére sikerült halakra váltani, legfőképpen pontyokra. A mindössze 5 órás horgászat alatt 5 pontyot és egy ezüstkárászt sikerült becsapnom. A többieknek se volt okuk panaszra Boldi pontyokat, míg Rudi mester kárászokat varázsolt ki a tóból.
Sajnos, amikor ezeket a sorokat írom, tavainkat már jégpáncél borítja, így pár hét kihagyás következik.

Rajtunk kívül is voltak kitartó horgászok a parton
Szép kárászok lakják a tavat
A téli horgászatot 5 ponttyal és 1 kárásszal zártam

Írta: Horváth Viktor
Fotók: Mikli Rudi

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.