Hazánkban rengeteg olyan kis álló- vagy folyóvíz található, amelyekről alig szól horgászbeszámoló. E vizek csendesen meghúzódnak hatalmas vizeink árnyékában, pedig ezek igazi „gyöngyszemek”. Ha kevés idő áll rendelkezésünkre, hogy szenvedélyünknek hódolhassunk, vagy ha családunkkal horgásznánk, akkor ezek a parányi tavak és csatornák némi helyben szerzett tapasztalat után feltárják igazi arcukat és megmutatják a felszínük alatt rejtőzködő kincseiket.
Célom, hogy egy olyan írássorozatot indítsak el, amiben olyan kis kiterjedésű állóvizek, illetve alig pár méter széles csatornák, holtágak szerepeljenek, ahol igazi élmény lehet a horgászat. A legtöbb víz ismeretlen lesz számomra is, de megpróbálom a lehető legtöbbet kihozni az adott napból, és némi használható információt, afféle kiindulási alapot-támpontot adni azoknak, akik kedvet kapnak, hogy ellátogassanak ezekre a vizekre. Természetesen - mint bármely más horgász - én is szeretek eredményt elérni a halfogás területén, így olyan helyszíneket válogattam össze, ahol jó eséllyel számíthatok szép zsákmányra. Így lesz közöttük több magántó is, de a vadvizek kedvelőinek is szeretnék kedveskedni pár természetes vízzel.
A várost jól ismerem, mivel itt voltam közép-, majd főiskolás, de a vizeit alig-alig horgásztam. Erről a tóról is csak annyit tudtam, hogy nagyjából hol van. Ottani ismerőseimet, horgászbarátaimat kérdeztem, és igen jó véleménnyel voltak róla. Nagyon baráti jegyárakról, viszont sok horgászról és jó pár akadóról számoltak be. Mint utólag kiderült, a tó jól halasított, rendkívül kulturált és szép, gondozott környezetben elterülő, alig 3 hektáros magántó, amit egy házaspár üzemeltet.
A tógazda a napijegyek fajtáit és árait úgy „lőtte be”, hogy bárki találhasson egy olyan konstrukciót, amivel jól jár. Ha valaki csak egy bottal szeretne horgászni, azt 600 Ft ellenében megteheti, de a kétbotos jegy ára is csak 1.200 Ft, ami egy sporthorgásznak igen jutányos. Nem jártam még olyan vízen, ahol 4 gombóc fagyi áráért egy egész napra szóló jegyet válthattam. Nem mellesleg egy kis büfé és kulturált, családbarát vizesblokk várja az ide ellátogatókat. A horgásztó megközelíthetősége, illetve minden fontos információ megtalálható a tó saját (keresővel könnyen megtalálható) honlapján.
Mivel ismeretlen volt számomra ez a tó, két bottal készültem, hogy minél előbb rátaláljak a halakat rejtő helyekre. Így egy 3,30-as és egy 3 méteres Team Feeder botot vittem magammal. Szeretek mindenhova időben odaérni, de a nyitást 10 perccel lekéstem, ami miatt kissé bosszús voltam, de ahogy a tógazdával beszélgettem, megnyugtatott, hogy bátran üljek le a tó elülső részébe, ott sem fogok hal nélkül maradni. Némiképp meggyőzött erről a széljárás is, ami a tó alsó része felé fújt, és egy jó akadó is volt nem messze. Nem találtam semmilyen használható információt arról, hogy milyen etetőanyaggal lenne érdemes horgászni, így a Nagy Ponty mellett döntöttem, mivel barna színével és gyümölcsös ízével ez az etető rendkívül jól működik lehűlő vízben is. Színe is nagyon hasonlít a mederfenék árnyalatához, nem üt el attól, ezért nem riasztja a halat, ízvilága pedig a legtöbb vízen jó eredményeket garantál.
Már a kipakoláskor bizakodtam, mert ígéretes ugrásokat láttam magam előtt. Ahogy csak tudtam, rendeztem a felszerelést, sietve fűztem át a zsinórt a botok gyűrűin, dobozomból most a Flat Method kosarakat vettem elő és már kötöttem is fel a gyorskapcsot. Ilyenkor úgy érzem, rohan az idő és egyre később tudok bedobni, alig marad időm horgászni. Sebtében bontottam az etetőanyagot, a konzervkukoricát, az aromát, a vizet hozzákevertem-kavartam. A kellemes, édes-gyümölcsös illat annyira tetszett, hogy egy kicsit bele is feledkeztem a műveletbe, csak hogy még egyet szippanthassak az aromákból.
Miután az etetőanyag megfelelő állagúvá vált, dobtam mindkét bottal, kiakasztottam a klipszeket a jónak vélt távolságokban, és mindkét helyre 3-3 dobással egy apró, de koncentrált alapot helyeztem be. Az volt a tervem, hogy 3, de legfeljebb 5 percenként újat dobok és így folyamatosan juttatom be a csalogató anyagokat. Elsőként alig 10 centis fonott előkével, apró horoggal horgásztam, amire csonticsokrot húztam, mert úgy vettem észre, hogy ha van az etetés környékén jó hal, ami keresi a könnyen megszerezhető falatokat, a csalimat előbb megtalálja, ha az mozog.
Ez most sem volt másként. A távolabbi, a túlpart közelébe dobott szerkóra érkezett kapás: némi maszatolós húzgálás után a botspicc belazult, én rátekertem és bevágtam. Általában az első jelentkezők keszegek vagy kisebb pontyok, amik nem zavartatják magukat, mohón rontanak a közelükbe juttatott etetőanyagra. Ám a bevágás után nem kis halat sejtetően görbült meg a botom, és szépen, egyre gyorsabban ciripelt az orsóm féke. De a 3,3 méteres Team Feeder bot gyorsan felőrölte a hal erejét, egyre közelebb húzhattam a szákomhoz. Ahogy sikerült megszákolnom és láttam, milyen ritka tükrös nyurgát fogtam, aminek spanyol mintás pikkelyzete volt, csak néztem és gyönyörködtem a hal látványában. Akkor és ott úgy gondoltam, hogy egy igazán jó napnak nézek elébe - főleg, ha fognék egy nagyobbat a tóban élő compók közül.
Az élet nagy rendező, így a kezdeti lelkesedésemet le is törte. Hiába dobtam újra és újra, félórákig is mozdulatlan maradt a spicc, vagy ha meg is mozdult, akkor keszegeket fogtam. Ez így ment majd két órán keresztül. Ez nem az etetés vagy a horgászhely hibája, hanem egy egyszerű tényre vezethető vissza: a keszegfélék mennyiségüknél fogva is előbb odaérnek az etetésre, gyorsan feleszik, amit találnak és továbbállnak. Ilyenkor azonban folyamatosan etetni kell a helyet, mert a keszegnépséget csakis az odasereglő pontyok tudják a kajánktól arrébb tessékelni.
Később elkezdtem variálni a csalikat. Csonti, giliszta, kukorica, puha pellet és ezek minden létező párosítását feltűztem a horgaimra, de pontyot nem sikerült fogni. A mohó apróságok mindenre rárontottak.
Az áttörést az jelentette, amikor a tűzött csalikról váltottam a fűzöttekre. A horgászbecsületemet ismét megmentették a pelletek, méghozzá a Nagy Pontyos Red Tuning Pellet, amit előtte megmártogattam a szintén Nagy Pontyos aromában, hogy egy nagyon vékony, gyorsan leoldódó ízes kéreg lepje be a csalimat.
Ha nekem is így mondanák el, mint ahogy én leírom, lehet, hogy én is kételkednék, de ahogy újra egy kisebb mennyiségű ráetetést végeztem és hajszálelőkén pellet volt, megváltozott a helyzet. Gyönyörű botgörbítős kapássokkal érkeztek sorban a szép halak! Volt, hogy megszákoltam az egyik bottal fogott halat, de már be kellett vágnom a másik szerelésre jelentkezőnek is.
Arra tudok gondolni, hogy a nagyméretű pellet már nehéz volt a keszegeknek, így gyorsan békén hagyták, a pontyok viszont megtalálták azt, ami a téli időszakra való felkészülésük közben a legegyszerűbben megadhatta nekik a kellő táplálékmennyiséget. Így jutott nekik is jó falat, nekem pedig sok kapás és ezzel együtt sok fárasztanivaló uszonyos.
Megelevenedett a horgászatom, ismét lelkesen csaliztam és dobtam újabb pontyok reményében, amik csak jöttek és jöttek. A jól működő csalit folyamatosan frissítettem a horgon, bíztam benne, hogy egész délután kitart a fogóssága. Csakis az előke hosszával és a horog-csali távolsággal játszottam, hogy minél nagyobb testű uszonyosokat tudjak megcsípni. A legjobban bevált előkehossz 16 centi volt és a legeredményesebben szelektáló csali-horog távolság nagyjából 1 centi lett.
Számolatlanul tudtam volna fogni a 2-3 kiló körüli pontyokat, ha nem találom ki, hogy felteszek 2 szem pelletet és megnézem, ezt mi húzza el. Bedobtam és vártam, de negyedóránál tovább nem tudtam várni. Újra dobtam 5 ráetető adagot, majd ismét a dupla pelletes kombináció került a hajszálra. Aztán vártam, de semmi nem történt, így visszatértem az eredeti egy pelletes csalizáshoz. Ám a halak már nem jelentkeztek. Eltelt úgy egy félóra, hogy nem volt kapásom. Kissé elszomorodtam, hogy a saját butaságom miatt álltak odébb a halak, és mára már befejeződött a pontyözön, de nemsokára egy óvatos pöccintgetés után finom, lassú elhúzós kapás érkezett. Bevágtam, és akkor ért csak az igazi meglepetés. A szorosra állított fék megszólalt, a megakasztott hal pedig komótosan elindult az egyik fél távon lévő víz alatti akadó felé.
Éreztem, hogy jó hal lesz. Az érzékeny bot hatalmasakat bólintva nyúlt utána a halnak. Magasra emeltem a botot, hogy ha lehet, elkormányozzam az akadótól a menekülni vágyó pikkelyest. Jó tízpercnyi adok-kapok után a felszín közelébe sikerült húzni, ekkor láttam meg a hatalmas farokúszóját. Ahogy fáradt és egyre többet sikerült pipáltatnom, láttam, hogy a merítőbe úgy kell majd belehajtogatnom. Szerencsémre sikerült a művelet.
A botot le kellett tennem, olyan súlyt éreztem a szák nyelén, végül a szákfejet két kézzel megragadva emeltem ki a pontyot a vízből, így helyeztem a pontymatracra. A fárasztás izgalmától remegő kézzel csúsztattam át a matracra a halat, ezután vettem ki a szájából a horgom.
A fárasztásnak gyorsan híre ment a parton és a kíváncsibb szomszédok meglesték, mivel is küzdöttem én annyit. A mérleg 8 kiló 44 dekát mutatott tisztán. Hatalmas meglepetés volt ez hal, mivel pár órája annyira megálltak a halak, hogy attól féltem, többet nem is fogok. Viszont egy egyszerű változtatás révén hatalmasat fordult a horgászatom.
Próbálkoztam még a halfogással, de úgy tűnt, hogy ez a nagy hal nagy ramazúrit is csapott az etetésen, amivel a többi halat elzavarta onnan. Így is teljesen elégedett voltam az eredménnyel. Ameddig számoltam, 16 darab pontyot fogtam, hol a hosszabb, hol a rövidebb távon.
Ezt a nem mindennapi horgászatot nem felejtem el egyhamar, az biztos. Fáradtan, de jó érzéssel pakoltam össze, mivel biztos voltam benne, hogy erre a vízre lesz még értelme kilátogatni. Én csak ajánlani tudom bárkinek, aki egy szórakoztató és tartalmas horgászatra vágyik. A tó befagyásig látogatható, így a hideg vízi horgászatokra is alkalmas helyszín lehet.
Haszilló István
Fotók: H. I. és Decsi Lejla
