Az idei évben második alkalommal sikerült pár órát eltöltenem a vízparton és kedvenc szenvedélyemnek hódolni. A mindössze 3-4 fokos vízben igazán csak a legfinomabban összeállított szerelékkel lehetünk eredményesek. A felszerelésemet úgy állítottam össze, hogy a finom kapásokra is időben tudjak reagálni. A hideg, szeles idő ellenére egy sikeres szezonkezdő horgászatot tudhatok magam mögött.
A vízparton elkezdtem a kirakodást, azonban elkapott minket egy tavaszi zápor, így jobbnak láttam, ha először az sátras ernyőt állítom fel. Szerencsére amilyen hirtelen jött ez a kis eső, olyan hamar el is állt. A horgászatra egy zacskó Haldorádó Top Method Feeder etetőanyagot hoztam. Azért erre az etetőanyagra esett a választásom, mert már korábbi hideg vízi horgászataim során is bizonyította hatékonyságát. A hideg vízben még fontosabb, hogy az etetőanyag a lehető leggyorsabban oldódjon. A színére is oda kell figyelni, ilyenkor inkább a sötétebb keverékeket (fekete, barna) részesítem előnyben.
![Az általam használt hideg vízi etetőanyag és csalik Az általam használt hideg vízi etetőanyag és csalik](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Total Fish bekeverés után + egy kis csontival dúsítva Total Fish bekeverés után + egy kis csontival dúsítva](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Finomszerelékes pecára készültem, ezért egy 360-as és egy 390-es feedert vittem magammal a horgászatra. A 390-esre egy 50 g-os method kosarat fűztem fel a 0,20 mm-es főzsinórra. A Haldorádó Braxx előkezsinórra 12-es méretű horog került 10 mm-es csalitüskével.
A másik bot főzsinórja szintén 0,20 mm-es átmérőjű, erre azonban Pellet Feeder kosarat tettem 25 g-os kivitelben. Az előkezsinór ezen a szereléken 0,12 mm-es Nevis Vision volt 14-es méretű horoggal.
![A csalitüskére fokhagymás SpéciCorn, míg a horogra 3 szem csonti került A csalitüskére fokhagymás SpéciCorn, míg a horogra 3 szem csonti került](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A Pellet Kosaras szerelék horgára három szem csontit fűztem, amit utána dipbe mártottam A Pellet Kosaras szerelék horgára három szem csontit fűztem, amit utána dipbe mártottam](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Csalizás után megtöltöttem a kosarakat is Csalizás után megtöltöttem a kosarakat is](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
A szerelékek elkészítése és a csalizás után végre kezdetét vehette a horgászat. Mindkét kosarat a nádfaltól pár méterre próbáltam dobni. Külön etetést nem végeztem, úgy gondoltam, az etetőkosárban lévő anyag bőven elég lesz és meghozza a kívánt eredményt.
Az első kapásra nem kellett sokat várnom. A jobb oldali feederem spiccén erőteljes húzással érkezett meg első jelentkező. Mindössze pár perces fárasztást követően szákban volt az első halam egy 2,40 kg-os tükrös személyében. Ekkor még nem tudhattam, hogy ő lesz egyben a nap legnagyobb hala is.
![A nádfalat céloztam meg… A nádfalat céloztam meg…](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![… kisebb-nagyobb sikerrel … kisebb-nagyobb sikerrel](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A botok spicce mozdulatlanul A botok spicce mozdulatlanul](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Első halam erőteljes kapással jelentkezett Első halam erőteljes kapással jelentkezett](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Végre kezemben az első Végre kezemben az első](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Az etetőanyaghoz adtam még 1 dl csontit, csak ezután jutattam be újra a szereléket a vízbe. Megpróbáltam ugyanoda visszadobni a csalit, mint ahova először sikerült dobnom. Második kapásom nagyon finoman jelentkezett, bevágás után szintén pontyot sikerült a matracra tennem.
![Türelem halat terem Türelem halat terem](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Szintén a három szem csontit választotta Szintén a három szem csontit választotta](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Egészséges, erős kis ponty Egészséges, erős kis ponty](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Horgászállás Horgászállás](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A csalitüskén felkínált SpéciCornra éhezett meg A csalitüskén felkínált SpéciCornra éhezett meg](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
A délután folyamán aztán felpörögtek az események. Kapást kapás követett. Az időjárás is kedvezett a számunkra, talán ennek az enyhülésnek is köszönhettem, hogy sorra jöttek a halak. A három szem csontis szerelékem spicce kiegyenesedett. A bevágást követően megszákolhattam idei első dévéremet is, amit ezután gyorsan vissza is engedtem.
![Part felé szánkázó dévér Part felé szánkázó dévér](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Horogszabadítás közben Horogszabadítás közben](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Innen már nem menekülsz! Innen már nem menekülsz!](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Szintén a csonticsokrot választotta Szintén a csonticsokrot választotta](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Gyors fényképezést követően ment is vissza éltető elemébe Gyors fényképezést követően ment is vissza éltető elemébe](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
A Pellet Feeder kosaras szerelékem kis horgára kísérletezésképpen felfűztem 6 szem csontit, a method szerelékem 10 mm-es csalitüskéjére pedig egy szem Oldódó Fluo Lebegő Pelletet szúrtam fel. Abban bíztam, hogy a 12 mm-es édes ananász ízű pellet hideg vízben is gyorsan oldódik, és ez talán a halakat sem hagyja majd „hidegen”. Általában methodos szerelékeim csalitüskéjén szoktam alkalmazni ezt a csalit. A pellet sikerének titka, hogy nem süllyed az aljzatra és nagyon gyorsan fejti ki hatását a vízben.
![A 6 szem csonti között szinte elveszik a kis horog A 6 szem csonti között szinte elveszik a kis horog](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Az édes ananász pellet csalitüskén Az édes ananász pellet csalitüskén](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
A nap végére még sikerült fognom három pontyot és kettő darab ezüstkárászt. Az esős, hideg idő ellenére úgy gondolom megérte kijönnöm fagyoskodni a vízpartra. A peca során az élő csali bizonyított, azonban a fokhagymás spécicornnal és az édes ananász fluo lebegő pellettel is sikerült túljárnom a halak eszén.
Írta: Horváth Viktor (Vitya)