A horgászatban nem sok minden tud pillanatok alatt megváltozni, egyvalami azonban biztosan: az ember hozzáállása. A jó dolgoknak nem kell bonyolultnak lenniük, ez sokszor igazolja magát, azonban a precizitásra és az apró részletek helyénvalóságára azt gondolom, hogy mindig érdemes figyelmet fordítani, mert ha valami, hát ez képes megadni a siker kulcsát, különösen, ha a csalik felkínálási technikájáról van szó.
Mivel csalizzunk?
A különféle modern csalikkal való feederhorgászat mellett mind a mai napig a magvak, ezek közül is leginkább a kukorica bizonyul a leguniverzálisabb, szinte minden vízen és minden körülmények között működőképes (főként pontyot és amurt adó) csalinak. A tegnapi nyári pontykalandot folytatva egy egyszerű, de nagyszerű kukoricás csalikombinációt szeretnék megmutatni, amiben hosszú évek óta töretlen a bizalmam. Semmi ördöngösség nincs benne, hiszen akárcsak az első részben megismert etetőanyag-összeállításnak, ennek hatékonysága is elsősorban naturális jellegéből adódik, de legalább ilyen fontos szerep jut a megfelelő felkínálásnak is! Mi kell hozzá? Egy üveg Vad Ponty Kukorica Tuning és egy sárga színű lebegő szivacsdarab. Mindössze ennyi! Az ízesített tengeriből 3 szép szemet szoktam hajszálelőkére fűzni, majd végül egy sárga lebegő szivacs darabot teszek a füzér végére. Ezt éppen akkora méretűre kell faragni, hogy a felhajtóerejével teljesen balanszírozza a kukoricákat. Akkor működik legjobban, ha a horog még éppen csak lehúzza a csalit a mederfenékre, de már az is álló helyzetben van, csupán a hegye és a füle érinti az aljzatot, felette pedig a hajszálelőke hosszában súlytalanul lebeg a csalifüzér. Ez a legkisebb vízmozgásra is fellibben, megmozdul és természetes hatást kelt, miközben garantáltan elsőként hívja fel magára a figyelmet az etetőkosárból kioldódott, vagy épp a korábban alapozásként bejuttatott csalogatóanyagok között. Érdemes a szivacsot apránként méretre szabni és egy kis vizes edényben többször ellenőrizni, hogy elérte-e már a kívánt lebegőképességet. Fontos megjegyezni, hogy ahányféle lebegő szivacs, legalább annyiféle anyagsűrűség létezik, így némelyikből elég egy kisebb darabka, míg egy másikból némileg nagyobbat kell használni. Végezetül már csak alul és felül fixálni kell egy-egy stopperrel (annak érdekében, hogy ne tudjanak szétcsúszni a szemek a hajszálelőkén és megmaradjon a formáció), és kész a tökéletesre hangolt, lebegő kukoricás csali!
Nagyszerű pontyos délután
Igazi mintapéldája volt ez a horgásznap annak, amikor érdemesebb volt a természetes, fanyar ízvilágú csalogatóanyagok felé fordulni, mint a halas variációkhoz. Próbálkoztam néhány ilyennel, de ma valamiért jóval kevesebb érdeklődés mutatkozott irántuk, mint például a fenti csali és a hozzá illő etetőanyag iránt. Mire ebédidőhöz értünk, sikerült megfogni a tizedik pontyomat, melyek közül 8 db-ot ezeknek köszönhettem.
Ekkor volt a legmagasabb a hőmérséklet, a nap úgy tűzött, mintha nagyítót tartottak volna elé, nem is lepett meg túlságosan, hogy ekkor némi szünet következett. A nyári horgászatok során egyébként ez teljesen természetes és általános jelenség. Igyekeztem hasznosan kihasználni az időt és 15 pótló Spombos dobást ejtettem meg a reggel megalapozott területre.
Gyakorlatilag majdnem 2 óra telt el kapás nélkül, amikor egyszer csak a semmiből egy lassú, de határozott görbítés keltette életre a rövidebbik botom spiccét. Azonnal érezhető volt, hogy ez jobb hal lesz, mint az eddigiek! Ezt támasztotta alá a több mint 10 perces küzdelem is, amibe beletelt, hogy az ellenfelet a part közelébe tudjam kormányozni. Többségben komótos, lassú mozgás jellemezte őkelmét, de tartogatott néhány brutálisan erős kirohanást is. Rendkívül izgalmas és élvezetes fárasztás után egy csodálatos tőpontyot meríthettem, ami az én szememben már abban a pillanatban feltette a koronát a napra, de mint utólag kiderült, összesítésben is a horgászat legnagyobb példánya volt.
Ettől kezdve rendesen felpörögtek az események, a délután hátralévő részében állandóvá vált a halak jelenléte az etetésen, mert szinte fél óránként kapásra reagálhattam. A zömében 4-5 kg-os, harcias pontyok látványos kitörései igazán élvezetessé tették a napomat.
Ebből az időszakból kiemelkedik egy gyönyörű nyurgatestű ponty, ami olyan állhatatosan küzdött, hogy a fárasztása során többször azt hittem, amurral van dolgom. Sportos, vehemens mozgása mellett színpompás pikkelyei is emlékezetessé tették, főleg a farokrészénél annyira élénk volt az aranysárga tónusa, hogy már-már koi beütésűnek tűnt.
A pontyok aktivitása a napnyugtához közeledve ért véget. Felszerelésem nagy részét már össze is pakoltam, csupán a hosszabbik feederem volt még bedobva. Nem is hiába, mert megérkezett rá a búcsúhal! Nagy meglepetésemre ez nem ponty, hanem egy szép kis lénai tok volt, ami szintén a balanszírozott kukorica csalit kívánta meg.
Összegzés:
Amit ettől a horgászattól reméltem, az maximálisan teljesült, hiszen jó időben, friss levegőn tölthettem a napomat és sok gyönyörű pontyot sikerült fognom. A végére úgy elfáradtam, hogy alig akart véget érni a parkolóhoz vezető bandukolás a felszerelésekkel, de a hátam mögött álló megannyi élménnyel feltöltődve mégis úgy érzem, remek kikapcsolódásban volt részem. Ha Ti is kedvet kaptatok egy hasonlóan szórakoztató, egyszerű pecához, jó szívvel ajánlom, hogy próbáljátok ki a bemutatott naturális praktikákat, illetve látogassátok meg a Millér Horgásztavat!
Írta: Putz Tamás
Fotók: Császár Bence
