Pontyhorgászat a Gyékényes Horgásztavon

Pontyhorgászat a Gyékényes Horgásztavon

Egy számomra ismert, többször meghorgászott vízre látogattam el a nyáron. Ezúttal a Gyékényes Horgásztavat vettem célba, ahol egy rapid horgászatot szerettem volna megejteni. A rendelkezésre álló pár órából próbáltam kihozni a maximumot a jól bevált method technikát alkalmazva.

Jó ideje járok már erre a horgásztóra, egyrészt közel van a lakhelyemhez, másrészt gyönyörű szép halak lakják a vizet, ami mindig izgalmas számomra. Három különböző víz található egymás mellett, nekem a 3-as számú tóra esett a választásom. A vízterület 1,5-2 méteres mélységű vízzel rendelkezik, rengeteg jó horgászhely található a partján, és pár darab stéges állás is igénybe vehető.

Ezen a napon a Gyékényes Horgásztavat vettem célba, ahol egy rapid horgászatot szerettem volna megejteni

Egy kellően erős botot hoztam magammal, hisz a tóban élnek nagy pontyok, tokhalak, amik bizony igénylik ezt a felszerelést. A By Döme Master Carp Pro 420 Long Cast pálcákat szereltem fel. Nagyon szeretem ezt a botot, hisz kellően erős és rugalmas a távoli dobások, illetve a fárasztások érdekében. Úgy hiszem, erre mondhatom azt, hogy bármekkora hallal megbirkóznak, egy élmény velük a horgászat. A botokhoz használt By Döme Carp Fighter LCS 6000 orsókra 22-es főzsinórt csévéltem.
Végszerelék: kézenfekvő volt, így keresőhorgászatot végeztem, amihez a By Döme TF Vario Method Feeder kosarat használtam. Az előke 0,10 mm-es Haldorádó Braxx Pro volt, amit 10 cm-re hosszban készítettem el. A horgom Guru MWG 10-es méretű volt 7-mm csalitüskével.

A kedvenc horgászbotom bevetésen

Mivel számomra ez már egy ismert vízterület, nem volt kérdés, hogy milyen csalogatóanyagokat hozzak magammal. Véleményem szerint itt az édes kaják működnek jól, melyek ma is bizonyították csalogatóhatásukat.

A horgászatom bevált etetőanyaga

Az etetőanyagot nem bonyolítottam túl, egy nagyon egyszerű keveréket készítettem el. Ez a Haldorádó Édes Ananász etetőanyag volt, ami egy nagyon tartalmas, pelletekkel is dúsított nyári halcsalogató.

Kész, mehet a kosárba!

Hasonlóan a kosárba szánt etetőanyaghoz a csali is adta magát, nem gondolkodtam sokat, mit helyezzek fel a csalitüskére. Az itt már kiválóan bizonyított SpéciCorn ananászos gumikukoricát vettem elő dobozomból. Egy érdekes dolog… az egész napot összesen két darab gumikukoricával horgásztam végig!

A bevetésre váró Vario végszerelék
Indulhat a peca!

A vízpartra érve szerettem volna minél hamarabb elkezdeni a horgászatot, lelkesen néztem a mai élmények elébe! A tó közepén található 30-as helyre ültem le, ami rendelkezik stéggel is. Az első halra nem kellett sokat várni, bedobás után körülbelül 10 perccel el is tekerte a spiccet, igazán biztató volt ez a kezdés!

A nap első pikkelyese

A horgászat kicsit gyengébben alakult, mint szokott, ami szerintem azért lehetett, mert az ezt megelőző napon verseny volt a tavon, így a halak el voltak telve. Ennek ellenére szép számban fogtam a pontyokat. Tapasztalataim szerint itt a korai reggeli órák és a kora délutáni időszakok a legsikeresebbek.

Vékonyan akadt, ez bizony nem sokon múlott…
… de meglett!

Ebben a tóban rengeteg hal él, és a sok kisebb megfogása után az ember érthetően nagyobbat is szeretne fogni. Én is így voltam/vagyok ezzel, és végre sikerült egy nagyobbat is elcsípnem!

A nap legnagyobb hala
Természetesen minden hal visszanyerte szabadságát
A puszit is megérdemli :-)

A horgászat ismét fantasztikus volt, nagyon jól éreztem magam. Mivel sajnos végül megérkezett az eső, én pedig nem akartam elázni, úgy gondoltam, összepakolok és befejezem a pecát. Amit tudtam, próbáltam kihozni ebből a szuper napból, összesen 12 darab halat fogtam, amelyek között volt egy szebb példány is. Ugyan nem egy kapitális egyed, de a maga 7 kilójával számomra élményt jelentett. Nem minden nap lehet itt ekkora halakat fogni, a sok kicsi mellett „elvesznek” a termetes halak. Egy dologban biztos vagyok, nem utoljára horgásztam itt, hamarosan újra eljövök és egy másik halfajjal fogok szerencsét próbálni. Minden kedves horgásznak ajánlom, hogy látogasson el ide, kellemes élményekkel gazdagodhat!

Írta: Pásztor Benjámin

 

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.