Viharos Viktória

Viharos Viktória

Ha az ember már a nyár közepén jár, hajlamos elfeledkezni a fogvacogtató téli menyhalazásokról, a befagyott spiccgyűrűkről vagy az átfagyott lábakról, amint a kandalló tüzénél újra magukra találnák az elveszettnek hitt ujjacskák. Ám az idei júniusi hőség már jó előre sejtette, hogy ha megérkezik a lehűlés, akkor az inkább tornádókra emlékeztet majd, mint hűsítő nyári záporra. A viharos szél nagy ellensége a horgásznak, és vajmi kevesen kívánkoznak ilyentájt a tópartra, viszont én azon kevesek egyike vagyok, akit nem tántoríthat el a szélsőséges időjárás. Reménykedve kezdtem meg az orkán erejű szélben a horgászatot. Arra gondoltam, ha csak kapásom lesz, akkor azt már eredménynek könyvelhetem el, és lám…

Régóta terveztem már egy olyan horgászatot, amikor a teljes napot csak a pecázás örömének szentelhetem. Végre kitűzhettem az időpontot, és már előző este bepakoltam a felszerelést az autóba. Akár egy kisgyereknél, már az elalvás is nehezen ment, hiszen végig csak a másnapi program járt a fejemben. Megpróbáltam kitalálni, hogy melyik horgászvízen üssek tábort, melyik legyen a célhal, amelyet megpróbálok zsákmányul ejteni. Végül az eszközök teljes leltárba vétele után tudtam csak álomba szenderülni.

Korán reggel ébredtem, csókot leheltem kedvesem arcára, akit megkértem, kísérjen el a nagy úton és készítsen fotókat az élményekről, majd búcsút intettünk a civilizációnak. Többször vállalkozott már ilyen elvetemült ötletre, de mindig örömét lelte benne, hiszen fotós passziójának hódolhatott.

A reggeli csend…

Mindannyian tudjuk, hogy milyen elképesztő ritmusban ver már az induláskor is a horgászszív. Elsőként érkeztünk a tópartra, és én azonnal megkezdem a készülődést. A pontyozás mellett döntöttem, így a két feederbotot vettem ki a gépkocsiból. Szeretem, amikor még nem özönlik el a horgásztársak a vizet és magányosan van időm szemügyre venni a halak mozgását, a madarak röptét vagy a vadregényes táj egyéb apróbb, más számára jelentéktelenebb momentumait.

A jól megérdemelt forró kávém elszürcsölgetése után nekiláttam az etetőanyag elkészítésének. Mint minden horgásznak, nekem is megvan a kedvenc keverékem, amelyet előszeretettel használok, ám a kísérletező kedvem még sosem hagyott cserben, így most két teljesen eltérő etetőanyagot állítottam hadrendbe. Feederbotjaimnak két külön etetést készítettem, amelyek fő alkotóelemei a csemegekukorica és a már jól bevált etetőanyagok voltak. Az alapozó etetés 5-5 keményre gyúrt gombócból állt össze, melyeket a kívánt helyre csúzliztam. Úgy terveztem, 20-25 percenként újabb 2-2 gombóccal toldom meg az etetéseket, illetve ha egy jobb hal érkezik, akkor ismét csak megszórom a helyet.

Íme, a csalogató illatok
A nyerő etetőgombóc

Ekkor támadt fel először a szél, majd egy kisebb felhőfoszlány is beúszott a nyári égboltra. Nem vettem… pontosabban nem akartam tudomást venni az égi előjelekről, hiszen a rengeteg tervezgetés után nem hagyhattam, hogy a Szelek Istenei keresztülhúzzák számításaimat. Gondolatban legyintettem, majd nekiláttam a botok előkészítéséhez.

A két feederbotot eltérő módon szereltem fel, mondván, így megadom az esélyt mindenféle ízlésű halnak. A keményebb botom egy 3,6 méteres 150 gramm dobósúlyú pálca, amelynél a 0,18 mm átmérőjű főzsinórra egy 60 grammos etetőkosár került. A horogelőke egészen rövid, 5 cm csupán, amelyre 6-os méretű horgot kötöttem fel. A nagyobb pontyok, amurok reményében tettem fel az egy szem csemegekukoricát és a csalit meglebegtető hungarocell golyót.

A finomabbik szereléket a 3,6 méteres, 90 g dobósúlyú botra úgy állítottam össze, hogy a 16-os főzsinór végére egy feeder oldalkosár került, amely 30 grammot nyomott. A 10 cm hosszúságú 14-es horogelőkére 4-es horgot kötöttem fel, amelyen egy kisebb szem vaníliás kukoricát és két szem csontit kínáltam a halaknak.

Bevetésre készen

Mindkét botnál 40-es méretű pergető orsót alkalmaztam, mivel tapasztalataim szerint ezek a legterhelhetőbbek a piacon. Állandó, kemény igénybevételre tervezték őket, amelyre mindenkor szükség lehet. A dobások hosszúságát illetőleg természetesen elmaradnak a távdobó orsóimtól, de a mai napon csupán 30-50 métert kellett meghorgásznom, így ezek teljességgel megfeleltek.

A meghorgászandó terület
Küzdelem a széllel szemben

Izgatottan vetettem a készségeket a vízbe, és megkezdődhetett az izgalommal és esélylatolgatással fűszerezett kényelmes várakozás. Az idő kezdett egyre barátságtalanabbá válni, az égen újabb és újabb felhőhadak tűntek fel, majd úsztak tova, és a hol gyengülő, hol felerősödő szél folytonos imbolygásra kényszerítette botjaim spicceit. Bár telt az idő, a hőmérséklet csak nagyon óvatosan, alig észrevehetően emelkedett. Hiába próbálkozott a napocska átmelegíteni a parton üldögélőket, a szél mintha elnyelte volna a napsugarak energiáját. A nyár többi napján ilyentájt már régen leveti a melegebb holmikat az ember, ám a mai napon ez meg sem fordult a fejemben. A sebesen száguldó felhőket bámulva megállapítottam, hogy a villámok és az eső elkerülnek a mai napon, ám a kellemetlen, újabb és újabb támadásokkal ostromló szélrohamok elől nincs menekvésem.

„A nyár kellős közepén átfázni? Ki hallott még ilyet?”, elmélkedtem, de gondolataim villámsebesen más mederbe terelődtek, ahogy megérkezett az első kapás. A bedobás után meglehetősen rövid időn belül jelentkezett az első határozott húzás, amelyet tisztán kivehettem az támolygó spiccek ellenére is. Rögvest pontyra következtettem a hal energiájából, de a bevágás után meglehetősen gyenge ellenállást tanúsított az első kárász. A két csontit így gyorsan kiiktattam a csalik közül, hisz ha ezek a kárászok egyszer megtalálják az etetést, akkor nem tudok ilyen csalétekkel nagyobb testű halat akasztani. Szelektálásképpen meghagytam az egy szem kukoricát, és így vettettem vízbe ismét a szereléket.

A meglepően hideg reggel különös módon valamiért nagyon tetszett a pontyoknak, mivel az első „igazi” kapás perceken belül megmutatkozott. Kedvesem ekkora már olyannyira átfázott, hogy bekéredzkedett a kocsimba csempészett hálózsákba. Bár a hidegre hivatkozott, én mégis tudtam, hogy a fáradság is közrejátszott legalább 50%-ban. Meglehet, feltöltődtek a tó lakói energiával, mert a finomabbik pálcámat már-már kirántotta az ágasból a korai látogató. Kicsit féltettem a készséget, mivel a meghorgászandó terület meglehetősen ágas-bogas. Egy-két hatalmas fát döntöttek a tóba, amit megannyi bokor vesz körül. Természetesen az én pontyom is az okosabbak közé tartozott, mivel a bevágás után azonnal ezt vette célba. A vékony zsineg ellenére sikerült visszafordítanom, pár perces heves küzdelem után a merítőhálóba terelhettem.

A nap első hala

Úgy vélekedtem, ha ma csak ezt az egy pontyot sikerült szákolnom, már akkor is megérte szembeszállni a sok viszontagsággal. Elmélkedés közben felcsaliztam a botot, röpke imát mormoltam a szél elcsendesüléséért (ez sajnos ma nem talált meghallgatásra…), majd gyúrni kezdem az etetőkosárba az anyagot. Meditálásomból egy erőteljes rántás szakított ki, és mire felocsúdtam, már félkörbe hajlott a másik feeder is. „HIHETETLEN!”, kiáltottam gondolatban, miközben a botom után kaptam. Az intenzív tiltakozás hasonló méretű halat sejtetett a pálcám végén, amely kisvártatva be is bizonyosodott. Fülig érő szájjal telefonáltam az autóban szunnyadó kedvesemnek, hogy rögvest hozza a fényképezőgépét, mert ezek a halak, bizony mondom, megbolondultak. Álmatag hangján éreztem, hogy nem kívánkozik ki a meleg hálózsákból, ám a híreim őt sem hagyták nyugodni. Friss, melegen gőzölgő kávéval érkezett, és már útközben kicsomagolta a masinát is. Elmeséltem a kalandos fogásokat, illetve csak elmeséltem volna, ha egy újabb ponty nem szakította volna félbe. A keményebb feederboton óvatos, ám határozott húzást vettem észre a beszámolóm közepette, majd a kávétól felmelegedő kezemet rákulcsoltam a markolatra. A bevágásnál megtorpant a nyél a kezemben, így horgászszívem is nagyobbat dobbant az átlagosnál. Szerencsére nem az akadók közé indult meg a hal, mert, ha így cselekedett volna, bizonyára nem bírom megtartani. A szűnni nem akaró szélvihar is a pontynak kedvezett, mivel így könnyebben úszott a partszéli bokrok és a nádas felé, de nem kis fáradozás árán sikerült visszafordítanom a nap halát. Párom szeme is felcsillanni látszott, amikor a tajtékot vető hullámok tetején először megpillantotta.

Többszöri kirohanásait a pontosan beállított fék és a hajlékony feederbot magabiztosan hárítani tudta. Másodszori próbálkozásra tudtam csak megmeríteni, mert a fél szememet mindig a másik boton tartottam. A rohamos kapásáradat megkövetelte tőlem az állandó figyelmet…

Fárasztás…
… után…
… jöhet a merítés és…
… a széles mosoly

… ám szemfülességemre csak jó félóra multán volt ismét szükség. A lágyabb boton jelentkezett egy mohó kapás, amelyet azonnali bevágásom követett. Meglehetősen közel horgásztam az bokrokhoz, így a második kirohanásával be tudta húzni a finom fékkel beállított szereléket az akadóba. Sietős újraszerelés után visszakerült az etetőkosár a megfelelő helyre. Miközben ismételten etettem, volt időm körbenézni és körbekérdezősködni a horgásztársak háztájékán, és meg kellett állapítanom, hogy a pecázók védőszentje egyik szemét biztosan rajtam tartja, hiszen a kollégák csupán egy-két kárásszal dicsekedhettek. A jó helyválasztás, a megfelelő etetőanyag vagy az odaillő csali volt-e a titok nyitja? Senki nem tudja. Valószínűleg mindhárom egyszerre. Sajnos a számos kapás veszteségekkel is járt, mert még két halam ugrott ezután az akadó kellős közepébe.

Már-már a hazaindulást latolgattam, mikor ismét csak görbülni kezdett a keményebb feeder, és így újfent pontyot érezhettem a horgon ficánkolni. Szívderítő érzés volt, hogy már a negyedik halat vezetem a partra ebben az elképesztő szélviharban. A prédát becsúsztattam a szákba, majd visszaülve a székembe elégedetten hátradőlve élveztem a horgászat minden pillanatát. Ám a delet átlépve megritkultak a kapások, ezért kedvesemmel úgy döntöttünk, hogy korgó gyomrunk zajaira hallgatva befejezzük a mai pecázást.

Az összepakolást követően elvittem maradék etetőanyagomat és csalijaimat a két szomszédos sporttársnak, majd elmondtam nekik a technikát is, amivel kézre kerítettem a gyönyörű pontyokat. Így nem maradt más hátra, csak a gyors fotózás és a halak szabadon engedése.

A nap hala 4,45 kg

A megfelelő hely kiválasztása nagyon fontos a horgászatnál, ezért telepedtem le egy bokrokkal, fákkal benőtt akadós területen. Mivel a teljes vízfelület akadálymentesnek mondható, úgy vélekedtem, hogy itt biztosan találkozom elbújni kívánkozó halakkal. Mindemellett az északi szél miatt a tó déli csücskét választottam, így mindvégig szemből fújt, ez valószínűleg felém terelte a halakat. A csaliknál és az etetőanyagnál most a lehető legegyszerűbbeket választottam, olyanokat, amelyek szélsőséges időben is mindig fogósak voltak. Törekedtem a világos színre az etetőanyagoknál, a néhány szem kukorica pedig éppen elegendőnek bizonyult, hogy ott tartsa a halakat. Szeretek feederbotokkal horgászni, hiszen a hozzájuk jellemzően használt végszerelékek is az egyszerűséget képviselik, így a horgászat napján ezeket sem bonyolítottam túl. A vékony damilok használata pedig alapvetően hozzátartozik az effajta technikához, ezek szintén közrejátszottak a sok kapás kialakulásában. A két hajlékony bottal, és a 40-es méretű orsók precízen összehangolt fékrendszerével sok terhelést levettem a zsinegekről, így bátran fáraszthattam a pontyokat anélkül, hogy félnem kellett volna a szakítástól. A horgokat illetően általában kisebb méretűeket, ám vastaghúsúakat alkalmazok. Ezek kevésbé hajlanak ki vagy törnek el, miközben biztosabban ülnek a hal szájában. A módszert összegezve ismét beigazolódott a régi mondás, miszerint a kevesebb néha több. Így összesen egy kárászt és négy pontyot sikerült zsákmányolnom a nap folyamán, amelyből a legkisebb ponty 1,87 kg-os volt, míg a legnagyobb 4,45 kg-ot nyomott.

Könnyes búcsú
Az elengedhetetlen búcsúcsók

Elégedetten mosolyogva kanyarodtam a hazafelé vezető műútra. Még utoljára visszatekintettem a tóra, búcsút intettem lakóinak, és ebben a pillanatban vettem észre, hogy a megsokasodott felhőkből ömleni kezdett az eső. Így úsztam hát meg szárazon a viharos Viktóriát.

Írta: Forgács Sándor (assassin160)
Fotó: Melcher Zsanett, Forgács Sándor

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.