Úgy alakult, hogy újra eljutottam arra helyre, ahol egész pontosan 1 évesen jártam utoljára édesapámmal és keresztapámmal. Akkor még csak totyogtam Ráckevén, miközben ők kergették a nagy halakat. Most azonban lehetőségem nyílt újra ezen a helyen horgászni, és erről a 72 óráról írok most nektek.
Andris barátom megkérdezte tőlem, hogy lenne-e kedvem vele tartani a Ráckevei Duna-ágra, a nyaralójukba és egyúttal egy jó horgászatot csapni. Aki ismer, az tudja, hogy nem nagyon kellett győzködni, így hamar rábólintottam. Hamar be is pakoltam a kocsiba azokat a csalikat és felszereléseket, melyekről úgy gondoltam, hogy szükségem lehet rájuk.
Megbeszéltük, hogy egy 72 órás jegyet váltunk ki, aztán meglátjuk, mi lesz. Andris mondta, hogy nem könnyű ez a rész, és nem biztos, hogy eredménnyel zárunk, de nagyon szép lesz és tetszeni fog nekem.
Megérkeztem Andrishoz, aztán mentünk is megnézni a stéget. Rögtön láttam, hogy ez egy gyönyörű hely! Nagyon izgatottan vártam, mit tartogat számomra.
Hamar el is kezdtem a kipakolást, hisz már tűkön ültem, hogy milyen halak is lakoznak ebben a nagy kiterjedésű vízben, és miket sikerül majd horogra csalni.
A fejemben az a terv kezdett kibontakozni, hogy az egyik szereléket közelebbre vetem be, míg a másikat bedobom, amennyire csak tudom. Ezekkel a gondolatokkal vágtam neki az első RSD horgászatomnak. Ahogy később kiderült, nem is volt ez olyan rossz ötlet.
Elkezdtem a pecát, és nem is kell mondanom, hogy Haldorádó csalikból aztán minden is volt nálam. Először a kis csalikat próbáltam, azon belül is a HALDORÁDÓ TORNADO Methodokat, de csak keszegek jöttek…
Mivel rengeteg volt a keszeg, azt találtam ki, hogy azon a szereléken, amelyet közelre dobok, kis csali lesz, míg a másikra, amelyet egész bentre dobálok, nagy csalikat teszek, többek között HALDORÁDÓ LEGEND PELLET Waftereket vagy épp Haldorádó TORNADO Wafterereket. Mint várható volt, a közelebbi szereléken, amelyen a kisebb csalik voltak, jóval több kapás volt, mint azon, amely sokkal bentebb volt nagy csalival. Etetőanyagból a Haldorádó Ready Method - Winter működött jól.
Ami még emellett bevált, az a Haldorádó Ready Method - Chili és a Haldorádó Ready Method - Mangó keveréke volt.
A kosarat minden alkalommal vizes kézzel jól megnyomkodtam bedobás előtt, így is lassítva az oldódást és azt, hogy becsapódásnál sok kaja essen le a kosárról. Egyszóval a célom az volt, hogy egyben érjen le a fenékre és ott kezdjen el dolgozni az etetőanyag.
Az első napon igazából a keszegeké volt a főszerep, pontyból egy kisebbet sikerült fognom. Ezekkel az eredményekkel vágtam neki az első éjszakának, ami nem volt túlzottan meleg, és a pontyok se voltak kapókedvükben, inkább csak keszegek jöttek, ők is csak a kinti távon, kis csalikra.
Kicsit ugrok az időben, mert a nappalok igazából ugyanúgy teltek. A következő este viszont mozgalmasabb volt. Andris este egy 9 kg-os ponttyal kezdett, majd nem sokkal később egy maszatoló kapással egy 7 kg-os ponty tette nálam tiszteletét. Keszegekből is jöttek kisebbek és nagyobbak is, illetve Andrisnak még egy füstölős kapása is volt, ám a hal sajnos egy mások által bennhagyott bójára feltekeredett és el is ment.
Igazából ez az este is nagyon jól telt, és bár melegünk nem volt, igazán jó eredménnyel zártunk. Az utolsó nap reggelén aludtam kicsit, aztán kiültem újra próbálkozni. Az előző napokból tanulva már nem vártam nagy csodát a nappaltól, de szép idő volt. Gyorsan össze is raktam a szerelékeket és dél körül neki is kezdtem a horgászatnak. Ahogy arra számítottam, ugyanúgy keszegek jöttek, de beugrott néha egy-egy kisebb ponty is.
A benti távra folyamatosan bejuttatott végszerelékem egy 60 g-os Nevis távdobó kosárból és egy 0,13 mm-es fonott zsinórból kötött 20 cm-es előkéből állt. Rajta egy Korda Basix Wide Gape 6-os horog és a Korda Kickers S Green horogbefordító volt.
A kisebb távon használt végszerelékem egy Haldorádó Dart Pro L 30 g-os kosárból, egy Guru N-Gauge 0,19 mm-es előkezsinórból és egy Guru QM1 10-es horogból állt.
Térjünk is vissza! Délután 4 óra körül egy nagyon lassú, húzós kapásra lettem figyelmes a benti boton. A bevágást követően éreztem, hogy ez egy komolyabb hal lesz, mert lassú, komótos mozgása volt. A bot szépen dolgozott, ahogy kell, szépen karikába hajlott lassan felőrölve a hal minden erejét. Nagyon sokáig csak a nagy súlyt éreztem, mert a hal nem akarta megmutatni magát, és ahogy sikerült kicsit is közelebb hozni, rögvest megindult befelé. A fárasztás 20 percig tartott, és addig nem is láttam, milyen hallal is van dolgom. Végül csak megadta magát és sikerült a merítőbe terelni ezt a 15 kilós, 75 centis tőpontyot.
Egyszerűen hihetetlen érzés volt, hogy egy ekkora halat sikerült horogra csalni itt, ahol még nem is horgásztam.
A benti távra használt szereléken nem finomkodtam a horogmérettel, hiszen nagy csalikat tettem fel rá, hogy a keszegek és a kisebb pontyok ne tudják felvenni. Így esett a választásom a Korda Basix Wide Gape 6-os horgára és a Korda Kickers S Green horogbefordítóra.
Ez a szép hal 2 szem hajszálelőkén felkínált Haldorádó Tornado Wafters - Tintahal & Barackra csábult el.
A dobóelőkének is nagy szerepe van ilyen nehéz terepen, így én is tettem az összes orsóra felvastagodó zsinórt, mely 0,20 mm-ről 0,31 mm-re vastagodik, nehogy meglepetés érjen. Ilyen vadvízen ki tudja, mit rejt a víz. Kagyló, akadó, bármi lehet a fenéken, tehát nem érdemes kockáztatni.
A nyerő csaliról még néhány szót ejtek. A Haldorádó Tornado Wafters - Tintahal & Barack csali adta nekem a túra alatt a legnagyobb halat. Ez a dupla felkínálási mód tökéletesen szelektálta a halakat, illetve mind színében, mind illatában igen impozáns volt a halaknak.
Botok és orsók, melyeket a 72 órás túrán használtam:
- By Döme TEAM FEEDER Pro Method Feeder 380MH
- By Döme TEAM FEEDER Pro Method Feeder 350Ml
By Döme TEAM FEEDER Pro Method 6000-es orsókat vittem magammal, melyek By Döme TEAM FEEDER Camou Blue Line 0,22 mm-es zsinórral voltak feltöltve. Dobóelőkének pedig By Döme TEAM FEEDER Tapered Leader 5 x 15 m - 0,20-0,31 mm volt fent.
Összegezve: Nagyon eredményes túrát zártunk. Szép halakat sikerült fogni, és megküzdöttünk minden nehézséggel. Részemről minden percét élveztem az itteni horgászatnak, és bátran ajánlom ezt a gyönyörű, halakban gazdag helyet annak, aki szeretne kicsit kikapcsolni – és persze halakat is horogra csalni. Azt viszont a tapasztalataim alapján leszűrtem, hogy ha igazán nagy halat szeretnénk fogni, arra inkább éjszaka vagy kora hajnalban lesz lehetőség. Bár délután fogtam a 15 kg-os pontyot, Andrisnak a nagyok csak este jöttek, ahogy az én 7 kg-os pontyom is este érkezett.
Köszönöm, hogy elolvastad! Tarts velem következő kalandomon is!
Írta és fényképezte: Csönge Roland