Sok feltételnek kell teljesülnie, hogy olyan nem hétköznapi fogásokkal „dicsekedhessünk”, mint amelyek ebben az írásban láthatók. Az ok egyszerű, ezeket a halakat nem egy állóvízből, hanem hazánk legnagyobb folyóvízéből sikerült kifogni, s ez bizony még a Dunát jól ismerőknek sem egyszerű feladat… Az öreg folyó és haljárása kiszámíthatatlan, de a szerencsés és kitartó horgász néhány alkalommal nem hétköznapi élmény részese lehet. Most egy késő őszi, dunai pontyportyára csábítom az érdeklődőket.
Minden évben elhatározom, hogy ősszel több hetet szentelek kizárólag a folyóvízi pontyok felkutatására és becserkészésére. Ebbe persze mindig beleszól valamilyen váratlan esemény. Vagy nem érek rá, vagy a legjobb időszakban árad a víz, amely lehetetlenné teszi a jó helyek horgászatát. Az elmúlt év őszén egyetlen olyan hetem volt, amikor tényleg minden összeállt, és nem volt más dolgom, csak a pontyokat kellett várnom. Megvolt a megfelelő horgászhely, amelyet Feri barátunk már több napja etetett, ideális volt a vízállás, és kora hajnalban mindig lehetett pontyugrást vagy fordulást látni, amely arról árulkodott, hogy jó helyen vagyunk!
Az eredményes pontyhorgászat titka egyértelműen a megfelelő hely kiválasztásával kezdődik. A dunai pontyok felbukkanására sajnos nagyon kevés helyen számíthatunk. Elvétve keszegezés, márnázás közben is horogra akadhat 1-1 darab, de az olyan, mint a fehér holló, ráadásul az alulkalibrált felszereléssekkel ezek többsége még így is a vízben marad.
Meg kell vallanom, hogy én sem ismerek túl sok, garantáltan jól működő pontyos helyet. Sőt ezek is évről évre változnak, mindig újat kell keresni. Azonban az eredményes parti helyek sok hasonlóságot mutatnak. Kizárólag a mély, minimum 4-6 méter mélységű, erőteljes medertöréssel határolt, lassan áramló vízrészeken számíthatunk felbukkanásukra. Remek haltartó lehet egy víz alatti kőszórás, bedőlt fa vagy tuskó. De ezekből nagyon nehéz az őserővel rendelkező halakat kifordítani… Ráadásul, itt is csak akkor van esélyünk pontyot fogni, ha néhány nap előetetés után megízlelték a később horogra is kerülő csemegénket.
A pontyok folyóvízi horgászatában (is) mind a mai napig az egyik legjobban bevált csali a kukorica. Mi főtt, „öreg” kukoricát használtunk erre a célra. Ennek bejuttatása az ártéri erdőkben található agyaggal történt. De ennek is a „feldolgozott” változatát, a vakondtúrást használtuk. Az agyaghoz olyan mennyiségű kukoricát és főtt aprómag mixet kevertünk, amennyit az csak fel tudott venni. Ebből formáltunk etetőgombócokat, és ezt dobtuk be a meghorgászandó helyre. Így viszonylag koncentráltan kerültek be a csalogató falatok.
A kapás az alapozó etetés után legjobb esetben is 1 óra múlva érkezett. Az első jelentkezők minden esetben dévérkeszegek voltak. A 2 szem kukoricát nem ritkán kapitális egyedek vették fel. Öröm volt ezeket a nem hétköznapi keszegeket is szákba terelni, de a csalit nem nekik szántuk.
A pontyok - ha jöttek - általában az alapozó etetés után 2-3 órával, a déli órákban érkeztek. Szerencsés esetben 1, maximum 2 pontykapást lehetett kicsikarni. De még ezek kifogása is kérdéses volt az akadókkal tarkított mederfenék miatt.
Egy biztos, a folyóvízi pontyhorgászat nem könnyű műfaj, hiszen nagy türelmet, kitartást és remek helyismeretet igényel, de aki első dunai pontyát partra segítette, az mindig erről álmodik! Én már csak tudom…
