Egyéb elfoglaltságaim miatt, mostanában nem tudtam egy igazán jót horgászni, valahogyan sohasem jött ki a lépés. Volt mikor a víz nem volt megfelelő, máskor sürgős tennivalók szóltak közbe, s a halakkal való újabb találkozás csak egy-két órás rövid látogatás lett. A hétvégén mindent félretettem és ellátogattam a vízpartra, melynek két oka volt. Az egyik természetesen a horgászat, a másik pedig a médiában közzétett, a Tiszán hozzánk érkező nagymennyiségű műanyag és fahulladékról szóló hírekről szerettem volna személyesen is meggyőződni.
Kora reggel indultam el otthonról. Ahogy a Tisza partjára érkeztem, azonnal elővettem a fényképezőmet, egy deres pókháló állta az utam. A maga nemében szép látvány volt.
A Tisza és a Bodrog torkolatához gyalogoltam le az autómtól. Beszédbe elegyedtem a helyi horgászokkal, nem túl biztató statisztikát mondtak az elmúlt heti fogásokról. Ezen még nem is voltam nagyon elszomorodva, annál inkább kedvemet szegte a perceken belül megérkező uszály látványa. Telis-tele volt pakolva a híradásokban közölt, a Tiszán hozzánk érkező szennyező anyagokkal (mint később kiderült, 2000 m3). Másfél órán belül három ilyen „szállítmány” vonult el előttem. Lehangoló…
A folyó vize zavaros volt, úgy, ahogy az én gondolataim is, de megpróbáltam egy kis áradáskori feederezéssel enyhíteni bosszúságom. A levegő hőmérséklete októberben már csak egyszámjegyű szokott lenni, s természetesen a víz hőmérséklete is tartósan csökkent. Ilyenkor finomabb szemcsézetű etetőanyagot szoktam alkalmazni, s szinte sohasem hagyom ki a selyemhernyóbáb őrleményt. A bekevert etetőanyagom nagyon kellemes illatú volt, reméltem a halaknak is tetszeni fog.
A szereléket sohasem szoktam túlbonyolítani, mindig a legegyszerűbb mellett döntök. A főzsinórra, amely 16-os volt, egy oldalfület kötöttem Butterfly hurokkal, s a végébe egy egyszerű végfület. Az oldalfülbe egy tégla lakú dróthálós kosár került, a végfülbe 50 centis; 0,14-es előke 16-os horoggal. A csali apróbb méretű egész szál trágyagiliszta volt.
Nem kellett sokáig várni az első jelentkezőre. Apró pöccintések a spiccen, majd türelmetlenségem eredménye egy elhibázott bevágás. Semmi probléma, a halak itt vannak, csak meg is kellene őket fogni. Kosártöltés, újabb dobás a meder közepére. A sodrás nem volt nagy, a vízbe csapódástól egy-másfél méterre landolt a szerelék. Finoman megfeszítem a damilt, hogy a 2 unciás spicc egy picit meggörbüljön. Az előbbihez hasonló rezegtetős kapás…, türelemre intem magam, a kapás abbamarad. Lelombozottan csévélem fel orsómra a kidobott damilt. A csali vége egy kicsit meg van csócsálva. Újabb apró, virgonc giliszta kerül fel, s újabb bevetés.
A halak úgy gondolták, hogy a mai műsort érdeklődés hiányában elhalasztják. Pedig engem nagyon is érdekelt volna, éppen ezért változtattam a szerelékemen. Az alkotóelemek méretei maradtak változatlanok egyetlen kivételtől eltekintve. Az előkét megnöveltem 80 centire. Alig észrevehető kapás volt a „jutalom”. Aztán semmi. Felnéztem a csalit, akarom mondani a szereléket, mert a csaliból már semmi sem látszott. A hosszú előkét bátran felvette egy durbincs.
A horogszabadító segítségével sikerült a műtét és a páciens is sértetlenül távozhatott. Meg voltam győződve, hogy ez lesz a mai nap nyerő szereléke. Visszaigazolást erről a feltételezésemről fél óráig nem kaptam.
Újabb változtatásra volt szükség. Levágtam a végfülből az előkét és egy azonos hosszúságú 0,105-re cseréltem, egy vékonyhúsú 18-as horoggal a végében. Nemcsak a szereléket módosítottam, a spiccet is az egy unciásra váltottam. Közben egy újabb uszály szó szerint elrobogott a Bodrogon, sőt egy hajó még el is húzott mellette, nem éppen ésszerű sebességgel. A víztől fél méterre letelepített ládám mögé két méterrel kicsaptak a hullámok. Perceken belül, az egyébként sem túl tiszta víz egészen tejeskávé színt öltött.
A vékony előkés finomszerelék még le sem érkezett a fenékre, máris megremegett a spicc, mint a mögöttem álló nyárfák elsárgult levelei. Felcsévéltem némi damilt és bevágtam. Egy újabb durbincs volt, amit még zsinórban négy darab követett. Lassan a pakolás gondolata érlelődött bennem, mikor egy igen heves bólintást jelzett a spicc és… és ennyi. Egy szokásos bevágást imitáló mozdulattal a damil becsévélésébe kezdek. Ellenállást érzek, oldalra téríti ki a hal a szereléket. Egy dévér. Hol lehettek eddig, teszem fel magamban a kérdést. Még talán választ is vártam magamtól, mikor egy szemet gyönyörködtető újabb kapásba nyúlok bele. Tenyérnyi karika a tettes.
Hiába vártam még egy kapást, sajnos nem jött. Ez a néhány hal is boldoggá tett, és arra a néhány órára teljes kikapcsolódást biztosított. Hálás voltam a sorsnak, hogy az ilyen apró örömöket is tudom értékelni.
A halak természetesen szabad utat kaptak, az utolsó hal még vissza is úszott a parttal szembe, lehet, hogy a többiek nevében is köszönetet mondott a szabadulásért? Ha nem tette, akkor sem haragszom rá. Minél több ideje horgászok, annál jobban megerősödik bennem az a hit, hogy a horgász a legboldogabb ember!