Vannak olyan parti helyek, amelyek autóval és sok felszereléssel egyszerűen megközelíthetetlenek. Gyakorta esek egyébként is abba a hibába, hogy túlzottan sok cuccal vágok neki a horgászatnak, amely csak arra jó, hogy kipakoljam, majd visszapakoljam… Most egy olyan „gazdaságos” horgászatomat mutatom be, amely során kényszerűségből kézben kellett mindent magammal vinni. A végeredményt azonban két kézzel is alig bírtam felemelni…!
A folyóvízi túráim során gyakorta fedezek fel olyan ígéretes helyeket, amelyet autóval, partról szinte lehetetlen megközelíteni. Csónakom pedig nincs, így ha itt akarok horgászni, két választásom marad: minimális cuccal a kézben megközelítem, vagy pedig maradok a bevált, de jó vízállás esetén gyakran zsúfolt helyeimen. Megvallom őszintén, hogy kényelmes vagyok, így szinte mindig a jól ismert, könnyen megközelíthető helyeimért „küzdök”.
Egy szép, napsütéses ősz eleji reggelen azonban minden jó helyem ültek. Ekkor jött el az ideje egy régóta kiszemelt, számomra új, „érintetlen hely” meghorgászásának. Az autóból pakolva azon törtem fejem, hogy mi az a minimális eszközigény, amely elengedhetetlen egy gondtalan 4-5 órás folyóvízi horgászathoz. A lista végül így állt össze:
Nélkülözhetetlen kellékek
- Spro Pellet Feeder 360 MH + Spro Blue Arc 940 orsó, 20-as főzsinórral feltöltve
- Keverővödör, amelyben elfért:
- 2 kg Haldorádó Feeder Master Nagy Dévér etetőanyag
- 0,5 liter csontkukac
- Kéztörlő ruha
- Egy hőálló szivacs, amely ülőpárnaként funkcionált
- Feeder dobozom tartalék horgokkal, etetőkosárral, előkezsinórral, horogszabadítóval
- Merítőháló
- Haltartó háló
- Egy üveg ásványvíz
- Egy szendvics
- Mobiltelefon
- Baseball sapka + napszemüveg
- Szúnyogriasztó
- Fényképezőgép
Ezt a felszelés mennyiséget egy felnőtt ember könnyedén magával tudja vinni, és akár több kilométer megtétele sem jelent akadályt. Nekem ennyit azért nem kellett vándorolnom, de egy fordulóval mindezt könnyedén magammal tudtam volna vinni. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy segítőmmel, Csapi Karcsival vágtunk neki az új helynek, hogy fotók is készülhessenek a túráról, ha sikerrel járok.
Folyóvízi horgászatok során a sikert döntő módon befolyásolja a helyválasztás. A halakat nem érdekli, hogy milyen felszereléssel és etetőanyaggal horgászunk, ha nincsenek a közelben. A kiszemelt helyen többször láttam ígéretes halmozgást, ezért is izgatta a fantáziámat. Mivel kicsit késve, 8 óra után érkeztem a helyre, a hajnali, napfelkelte környékén jól megfigyelhető nagy ugrálásról már lemaradtam. Viszont most is lehetett időnként egy-két dévérfordulást és balinrablást látni, amely bizakodóvá tett.
Bekevertem az etetőanyagot, amelyet bőségesen meghintettem csontival, felcsaliztam és bedobtam. A víz lassan áramlott, de kellően mély volt, minimum 5-6 méteresnek saccoltam a kőláb szélét, ahol végszerelékem nagy valószínűség szerint megállt. A bevetés után a merítőháló összerakásával és a haltartóval bíbelődtem, amikor Karcsi határozott kiáltására lettem figyelmes: „kapás!”, hangzott el a varázsszó. Anélkül, hogy a spiccre tekintettem volna, bevágtam. Az ismeretlen ellenfél jelezte, hogy a horog megakadt a szájában, de nem adja könnyen meg magát. Rövid fárasztás után azonban beletörődött sorsába, és méltóságteljesen csusszant a merítőbe az első szép dévérkeszeg. Összenéztünk Karcsival és mindketten egyre gondoltunk: „ha ilyen gyorsan jött a kapás, milyen lesz a folytatás?!”. No persze, gondolom, mondanom sem kell, hogy ilyen vehemens és gyors kapás több nem volt, sőt a kapások jelentős része, ahogy a nap egyre magasabbra kúszott, úgy lett mind finomabb és alig érzékelhető. Nem egyszer a csonti ki volt szívva, de kapást nem láttam.
Variáltam az előke hosszát, vastagságát és a horog méretét. Végül egyértelműen a 60-70 cm hosszúságú, 14-es vastagságú előkezsinórra kötött, 12-es méretű horog vált be. A csali 6-8 szem csontkukac volt. A kapásokat akkor tudtam a legjobb arányban megfogni, ha a botot kézben tartottam. Ekkor még a halak gondolatát is megéreztem, egyszerűen nem lehetett téveszteni! Nem ritkán kilós dévérkeszeget akasztottam egy apró pöcögtetés után. A jászok és a nap egyetlen márnája viszont majdnem kivették a botot a kezemből, annyira határozott volt a kapásuk.
Délután 2 órára nagyobb mennyiségű hal gyűlt össze, mint gondoltuk. A gyakori dobások miatt ekkora a két kiló kaja már vészesen megfogyatkozott, illetve a halak kapókedve is kezdett alábbhagyni. Hogy a halakat sérülésmentesen tudjuk lefotózni, majd visszaengedni, szükség volt a kocsiban maradt pontymatracra. Amikor ezt megemlítettem Karcsinak, sejtette, hogy kinek kell visszamenni érte… Jó félóra múlva tért vissza, miközben még néhány hallal gazdagítottam a zsákmányt.
Egy biztos, nem hétköznapi teríték gyűlt össze! Szóval akár szükségből, akár célszerűségből, kevés cuccal és etetőanyaggal is lehet nagyon szép fogásokat produkálni, ezt bizonyítja az én példám is
Írta: Döme Gábor
Fotók: Csapi Károly
Ábra: Takács Péter
