Egy számomra ismeretlen vízterületen horgászni minden esetben izgalommal tölt el. Nem is beszélve az azt megelőző egy-két napról. A már jól megszokott, vízterülettel kapcsolatos kérdéseken túl rengeteg dolog jár ilyenkor a fejemben az alkalmazható technikákról, csalikombinációkról és nem mellesleg a víz alatt rejlő lehetőségekről vagy kihívásokról. Az indulást megelőző nap kora estéjén horgászfelszereléseim már a szokásos módon az autóban sorakoztak. Az időjárás-előrejelzés a következő napra is az aznapihoz hasonló, kissé felhős, de napsütéses időt jósolt. Már csak aludni kellett egy jót, és a következő nap első sugarai már a számomra új lehetőségekkel teli, ismeretlen víz partján találnak.
Kivéve, ha nem özönvíz utáni tájképre emlékeztető látvány fogad induláskor… Kora reggeli, vagy inkább késő hajnali ébredésemet követően gyermeki izgalommal siettem az autóhoz, ám miután kiléptem a házunk udvarára, hidegzuhanyként hatott rám a felfedezés: elég komoly zivatar volt az éjjel. Kedvemet ez egyáltalán nem szegte, izgatottan kanyarítottam be az esővédőmet a kocsiba, majd követtem én is, és már úton is voltam, hogy felvegyem horgásztársamat és jó barátomat, Szabó Tamást, akivel ezt a kiruccanást már elég régóta tervezgettük. Mire Tomi házához értem, az eső újfent rákezdett a dolgára, amit meg kell hagyni, nagyon jól végzett. A tóhoz vezető utunk során körülbelül 5 km-enként változott az időjárás, hol szitált az eső, hol zuhogott, hol ködölt - és még sorolhatnám az esőfajtákat, de azt hiszen, most itt nem ez lenne a lényeg.
A tavat nagyon egyszerű volt megtalálni és megközelíteni is, ennek köszönhetően az előre leegyeztetett időben sikerült a tóhoz érkeznünk. Érkezésünkkor a tógazda fogadott és azonnal a már előre lefoglalt helyünkhöz kísért minket. Megkaptuk a helyünkhöz járó csónakot, pontybölcsőt, nagyméretű pontymatracot, illetve elmondta részünkre a horgászat helyi feltételeit, szabályait. Egy-két mondatban elmagyarázta, melyik irányban milyen mélységű víz található, hol vannak nagyobb akadók, majd egyéb elfoglaltsága miatt magunkra hagyott minket.
Az általunk elfoglalt helyhez tartozott egy fedett kis hely, amely alatt található volt két fotel és hozzá asztal, amelyet nagy örömmel fogadtunk, így nem kellett az egész napot a kocsiban üldögélve töltenünk… Mire a botokat összeszereltük és kitaláltuk, melyik botot hová helyezzük el, az időjárás javulni látszott. Az egybefüggő esőfelhők elkezdtek szép lassan felszakadozni, és a korai nap sugarai is egyre jobban ragyogtak.
Úgy döntöttünk, hogy 1-1 szereléket fogunk csónakkal behordani. Mire a helykeresés, az aljzat kitapogatás, az etetés majd a behordás végére értünk, az esőfelhők kezdtek újra egybefüggővé válni, így mire a másik két botunkat összeszereltük és bedobtuk, menekülhettünk is be a fedett kis placcunk védelme alá.
A délelőtti órák eseménytelenül teltek, de 11 óra körül úgy tűnt, hogy az eső végre teljesen megadta magát és a napsütés veszi át az uralmat az égbolton. Ekkortájt meglátogatott minket a tógazda is, jó hírekkel azonban nem tudott szolgálni számunkra. A szomszéd horgászálláson is eseménytelenül telt a délelőtt, a hajnali órákban, még az eső előtt, sikerült szomszédoknak egy nagyobb testű pontyot partra segíteniük, és azt megelőzően az éjszaka és nap folyamán is fogtak több szebb halat, azóta azonban a csendet csak az eső törte meg. Meg is állapítottuk Tomival, hogy első alkalommal vagyunk ezen a vízen, így egy szavunk sem lehet, ha ezen az ismeretlen területen nem sikerül elsőre, ilyen időjárásban halat a szákba terelnünk, de bizakodtunk.
A tógazdát azért nem hagyhattuk elmenni anélkül, hogy kifaggassuk a tóval kapcsolatos információkról! Nagyszénáson az 1970-es évek elején kezdték meg a homokbányászatot. A tó jelenlegi állapota, formája a 2009-ig tartó bányászat során jött létre. A tulaj tudomása szerint már a 70-es években is történtek haltelepítések a tóba, mivel a termelő szövetkezet dolgozói már akkoriban is horgásztak a vízen. A tó vízterülete 4-4,2 ha, jellemző mélysége 4-5 méter, legmélyebb pontja 9 méter. Az aljzat a viszonylag kis terület ellenére rendkívül változatos, törések, sekélyebb és mélyebb részek, elsüllyedt, bedőlt fák, bokrok, különféle egyéb akadók, egy helyen pedig betondarabok nehezítik a horgászok, könnyítik a halak dolgát. A nagyobb akadók, illetve fák bójákkal vannak jelölve. A tó 2000-ben került jelenlegi tulajdonosához, aki tudatosan, kizárólag nagyobb testű halakat telepített a vízbe, hogy az azokat megfogó horgászok izgalmasan tölthessék el itt idejüket. A tavon természetesen a „catch and release” elven történő horgászat dominál. A tó halfaunája rendkívül változatos. A két fő halfaj a ponty (melyből a tórekord 17+ kg,) és az amur (melyből a tórekord 21+ kg), ezek mellett található még a tóban buffalo carp, koi ponty, fekete amur, busa, kárász, harcsa, süllő, csuka. Korábban került a tóba jász-, karika-, és dévérkeszeg, paduc, balin, tok és már angolnát is sikerült horogra csábítani a vízből. A tóban található még törpeharcsa is, amelynek állományát folyamatosan gyérítik. A tó környezete rendkívül rendezett, fásított. A horgászhelyek egymástól jól elválasztottak, tökéletes nyugalomban lehet horgászni, sátorozni, főzőcskézni, sütkérezni a parton. Emellett a tavon mindössze 10 horgászhelyet alakítottak ki, melyekhez igazodva a tó szektorokra van osztva. Természetesen, ha nincsenek rajtunk kívül horgászok, vagy csak kevesen tartózkodunk a tóparton, a szektor területén túl is nyugodtan át lehet vinni a szerelékünket a csónakok segítségével.
Beszélgetésünk végére az idő teljesen kivirult, így örömömre végre összeszerelhettem a feederbotomat is, melyben Tomi is követte a példámat. Gondoltam, hátha sikerül a kisebb testű halak eszén túljárnom. Mivel ragyogott a nap, szépen ki is költöztünk a botok mellé, hogy napfürdőzhessünk.
Késői ebédünk elköltése után végre megtört a jég! Nagy meglepetésemre a feederbotomon jelentkezett az első delikvens, elég határozott kapással. Miután ráemeltem, kissé meglepődtem, mennyire megállt a botom. A már megszokott kisebb testű pontyoktól „várható” megugrások és fejrázások helyett a hal mozdíthatatlanul állt. Egy pillanatra azt hittem, belehúzott egy akadóba, majd meglépett a horgomról. De nem! Hirtelen megindult és jócskán kért zsinórt az orsómról is. Kb. 15 perc után sikerült a part közelébe terelnem, de a mélyből felhúznom nem sikerült. Tomi nagyjából ekkor indult vissza a kocsitól a partra, és ekkor készített egy képet, majd csak ezután vette észre, hogy az első jelentkezőt próbálom a partra segíteni.
Ahogy teltek-múltak a percek, és még mindig nem sikerült az ellenfelemet a felszín közelébe terelnem, kezdett bennem felmerülni a gyanú, hogy a hal nem fogja olcsón adni a várva várt fotót. Nagyjából 20 perc és rengeteg, 3-4 méteres mélységben elkövetett kirohanás után úgy tűnt, az ellenfelem kezd végre fáradni, akárcsak én.
Ahogy a hal kezdett közeledni a felszínhez és a dobóelőkémből is sikerült a dobra valamennyit visszanyernem, egy kicsit nyugodtabb lettem. Már ha lehet ilyenkor nyugalomról beszélni… A Nevis Xenon botom rettentően jól vizsgázott, nem is beszélve a Nevis Defender orsóról, nagyon jó párost alkotnak és már több nagyobb testű és rengeteg kisebb testű ponty fogását könnyítették meg számomra. A kapástól számítva már túl voltunk 40 perc küzdelmen, amikor először megmutatta magát az ellenfél. Kissé ledermedtem és megremegett a térdem a hal láttán. Mindketten nagyon csendben maradtunk a szákolásig. Csak a víz csapkodása törte meg a csendet egészen addig, amíg végre szákba sikerült terelnünk az óriást. „Hát, haver, ez jócskán túl van a 10 kilón!”, fűzte hozzá Tomi, miközben megpróbálta kiemelni a merítőt a vízből.
Miután eltávolítottam a horgot a hal szájából és lefertőtlenítettem, jöhettek a fotók!
Gyors fotózás után nagyon izgatottan vártam, hogy megmérjük a halat, mert úgy éreztem, hogy a súlya nagyon közel lehet az eddigi egyéni pontyrekordomhoz. Szinte síri csendben helyeztük a halat a mérlegre, amely számlálója kereken 14 kg-nál állt meg. Először nem jutottam szóhoz, csak néztem a számokat a mérleg kijelzőjén. Nem akartam elhinni, hogy az első alkalommal egy ekkora hallal ajándékoz meg ez a tó. Ráadásul ezzel egyéni pontyrekordom is megdőlt… Viszont sok idő nem volt az elképedésre és merengésre, mivel a halat minél előbb vissza kellett juttatni éltető elemébe, amely egész gyorsan meg is történt. Ezután növeltem a felkínált csali méretén és már repült is vissza a szerelékem a helyére.
Bizakodtunk, hogy a napsütés majd meghozza a halakat. El is kezdtek szépen mozogni: fordulások, túrások buborékai, néhol ugrások tűntek fel a víz tükrén. Időközben újfent meglátogatott minket a tógazda, akinek nagy örömmel újságoltuk, hogy a kisebb testű halak helyett egy igencsak nagytestű ponty kívánta meg az egyik csalinkat. Ekkor ő közölte velünk, hogy nincsenek kistestű halak a tóban, vagy ha vannak is, elenyésző mennyiségben. 2000 óta horgászik a barátaival tavon, 2015 májusától a tó a nagyközönség számára is nyitva áll, de ez idő alatt a legkisebb megfogott békés hal súlya is meghaladta az 5 kg-ot.
A beszélgetésünk és az élménybeszámoló végeztével észrevettük, hogy a napsütést hamarosan megint felhők fogják tarkítani, és ekkor megszólalt a behordott botom kapásjelzője. Ejtős kapásra emeltem rá, és látszott is a víz tetején egy nagy fodrozódás ott, ahol a csalit elhelyeztük, ám a horog sajnos nem akadt, így üresen kellett kitekernem a szerelékem.
Mire újracsaliztam, már lógott az eső lába, szóval sietősre vettem a figurát és gyorsan visszavittem a szerelékem. Mikor leengedtem a csalit és elindultam kifelé, a csónak orrának közvetlen közelében kiugrott a vízből egy tokhal, melyet én elég nagy kiáltással honoráltam. Szó se róla, ennyire már régen ijesztettek meg… A kiáltás és csobbanás hallatán Tomi röhögésben tört ki és előjött a tető alól, mert azt hitte, sikerült a vízbe esnem, de szerencsére nem így történt! Mire kiértem a partra a csónakkal, az eső már újfent végezte a dolgát. Ezután újra csend következett, csak az egyre erősödő eső hangja törte meg azt. Sajnos a kapásjelzőink is csendben pihentek, és ez így is maradt egészen késő délutánig.
Ahogy a nap kezdett nyugovóra térni, az esőfelhők újra szakadozni kezdtek, a nap pedig megajándékozott még minket egy szivárvánnyal. Ekkor arra az elhatározásra jutottunk, hogy szép lassan elkezdünk összepakolni. Mire a botokat is szétszereltük és minden a helyére került az autóban, teljesen besötétedett. Elégedetten indultunk haza! Mindketten örültünk, hogy ezen a fantasztikus vízen horgászhattunk, az pedig, hogy egy ilyen hatalmas halat sikerült a szákba terelnünk, már csak hab a tortán. Nagyon pozitív véleménnyel utaztunk haza, és a végére egy dolog teljesen biztossá vált: amint tudunk, visszamegyünk!
Herédi Tamás (hereditoti)
