Ritkán horgászom együtt az öreggel. Többnyire csak telefonon beszéljük meg, hogy ki mit fogott. Ha apuval telefonon beszélek, mindig jön az érdeklődés. „Na, és mit fogtál mostanában?” Ilyenkor röviden be kell számolnom, mikor, hol, mit mivel fogtam. A gazdag keszegzsákmányok annyira nem hozzák édesapámat lázba, de ha egy-egy szebb ponty vagy amur fogásáról számolok be, mindig érdeklődve hallgatja az élménybeszámolót. Én szerencsés helyzetben vagyok, hiszen a közelemben van egy olyan tó, ahol minden esély megvan ahhoz, hogy az ember összeakaszkodjon egy-egy szebb példánnyal. Mikor a sokadik szép halam fogásának eseményeit meséltem el, jött a kétkedő válasz a telefon túlsó végéről: „Hiszem, ha látom!”
Elég régóta élek már Nyíregyházán, de apuval még nem voltam a közelben sehol sem horgászni. Mentségemre szól, hogy nem jön gyakran hozzánk, inkább mi utazunk haza a szülői házhoz. Otthon én vagy matchbottal horgászom, vagy rakózom, apu pedig ilyenkor többnyire süllőzik. A finomszerelékes módszerek közül egyedül a feederláz fertőzte meg, de nem kóros mértékben. Amolyan kiegészítő módszerként került be apu kelléktárába. A kis spiccbottal mindig szívesebben szórakozik. Kimondottan feederezni szerintem még soha sem ült le. Rövid töprengés után arra az elhatározásra jutottam, hogy a legközelebbi látogatást kihasználom, és összehozom az öreget egy szép, termetes hallal, aminek a segítségével kicsit jobban beoltom a rezgőspiccek szeretetével. Ha látja, mire képes egy ilyen bot, talán többször veszi kézbe. A kérdés, hová vigyem horgászni? Édesapám életében talán egyszer járt olyan vízen, ahová a halak tartálykocsiban érkeznek. Mindig a Tiszára, csatornákra, a tározóra jár lógatni, lévén nem is nagyon van más lehetőség a közelben. A szépen karbantartott, igényes horgásztavak hiánycikknek számítanak szülőfalum környékén. A nyár beköszöntével azonban olyan emberáradat lepi el a partokat, hogy természetes víz ide vagy oda, helyet sem lehet már találni. Ráadásul nem csak a partot lepik el a horgászok, de a vizet is a motorosok. Nyáron akkora a zsivaj, hogy a halak a part közeléből messzire szaladnak. A szép fogások is a múlt ködébe vesztek, csónak nélkül nem sok esély van szép halra. Csónak persze van, csak nincsen hová kikötni. A magánkikötők elég magas árat kérnek a tárolásért, ahol pedig nincsen őrzés, onnan percek alatt megfújják a magányos csónakot. (Az őrzött kikötőből sem lehetetlen ez a mutatvány.) Szerettem volna az öreggel olyan vízen horgászni, ahol talán megfoghatja a régen vágyott „nagy Ő-t”, de mindenképp egy élvezetes, eseménydús pecára van esély.
Apu a hallottak és a portálon olvasottak miatt régóta nagyon kíváncsi volt a Verba tanyára, többször is célzott arra, szívesen megnézné ezt a vizet.
Mivel én is előszeretettel gyakorolok és tesztelek ezen a vízen, tudtam, mire lehet számítani. Szeptember közepére jelentkeztek be anyuval egy hosszú hétvégére, így elérkezett az idő, hogy megejtsük a rég időszerű, közös pecát. Megegyeztünk abban, hogy csupán egy feederbotot hoz magával, a többi szükséges apróságot én biztosítom. A tógazdával megbeszéltem, hogy éjszakára engedélyezze a horgászatot, így a denevéreken kívül más nem fogja zavarni a horgászatunkat. Apu végül megérkezett, hóna alatt kedvenc, és mindezidáig egyetlen feederbotjával. Karácsonyra kapta tőlem, és igen megszerette. Erős, robosztus felépítésű, igazi nagyhalas feederbot. A gyűrűi kifejezetten nagyméretűek, ezért azon túl, hogy nem fagy be a hidegebb időben, és hogy nagyobbat lehet vele dobni, könnyen be is lehet fűzni a zsinórt, azoknak is, akik nem sasszeműek. (Anyun nem láttam a kitörő örömöt a horgászbot miatt, hiszen valójában egy fesztivál miatt érkeztek. Jobbnál jobb koncertek vannak ilyenkor, így talán az járt a fejében, koncert konyec.)
Igyekeztem úgy szervezni a programot, hogy minden beleférjen. Párom aznap estére elkísérte anyut a koncertre, mi pedig apuval szervezkedhettünk a halak ellen. Az öregen láttam, kíváncsian várja a találkozást, de nem bízik az első „randi” sikerében. Hogy ne legyen igaza, nem bíztam semmit a véletlenre, mindent szépen összekészítettem. Pelletek, csemegekukorica, aromák és kevés etetőanyag várta az éjszakai kalandot. Feederezésre készülve a lehető legegyszerűbb összeállítással terveztem a pecát. Ezt szokta Zsolli barátom is használni, tőle figyeltem el ennek egyszerűségét, és nagyszerűségét. Egy klasszikus gubancgátlós, bordás feeder kosár, forgó, gumigyöngy, horog. Csak ennyi kell hozzá. A szükséges motyókat a kocsiba pakolva, este 7 óra körül indultunk. A lányok a koncertre, mi a tóhoz.
Kellemes, igazi nyárutó volt. Nem volt még hideg, de nem volt már forróság sem. Esténként egy polár is megtette, nappal pedig már nem kívánkozott le a póló az emberről. Az iskolakezdés miatt kevesebben szánták rá magukat a horgászatra, vagy csupán már mindenki hazaindult, esetleg koncertre. A parkolóban csak néhány autó várakozott. Apu rám bízta a cuccolást. Ez legyen a fiatalok dolga. A ládára szerelhető kerék szett most is bebizonyította, hogy ez egy áldás. A kihúzott lábtartóra minden táska, keverő, bot simán felfért. Apu csupán a magunkkal hozott kartonos csemegekukoricára és két zacskó pelletre tett megjegyzést. „Ennyi kukoricával én egy évig elhorgászom”. Illetve: „Nem csoda, hogy jó kondiban vannak itt a halak, ennyi proteintől te is úgy néznél ki, mint Schwarzenegger.”
Ismerve aput, nem sértődtem meg, mindig ugrat, ha pecázunk. Én sem szoktam adósa maradni, de most egyelőre várni kellett a megfelelő alkalomra.
Igyekeztem még világosban elfoglalni a harcálláspontot, hogy mindent még napfény mellett elrendezhessek. Apura bíztam a botokat, én az etetőanyagot vettem kezelésbe. Kétkilónyi EA Record ponty-kárászt kevertem be. Ez az etetőanyag sok vizet vesz fel, és könnyedén elbírja a komoly mennyiségű szemes terményt is. Egy jól tapadó, tápanyagban gazdag keveréket készítettem.
Apu eközben nem kapkodott, kényelmesen kialakította a horgászhelyét. A botok még rám vártak.
- A szemközti sziget elé kell dobni, éjszaka a szigetet körbeúszva szedegetik fel a morzsákat a halak! - határoztam meg a horgászat helyét.
Hogy találjanak is morzsákat, kihasználva a világosságot, csúzlival alaposan megetettem a kiszemelt sávot. A ráetetést a kosarak majd elvégzik. Apropó, kosarak. Azok bizony még sehol sincsenek…
- Mit szólnál, ha lassan felszerelnénk a botokat is? - tettem fel a költői kérdést.
Korábban én figyeltem apu szerelékeit, most apu nézte érdeklődve, milyen szereléket készítek. Első lépésben egy erős dobóelőkét kötöttem fel. A távolság, és a kosarak tömege ezt indokolttá tette. Ezt követően a gubancgátlós kosár került fel a zsinórra. Apu mindig panaszkodott, hogy ezek a kosarak hajlamosak elvágni a damilt. A gubancgátló műanyag valóban éles peremmel rendelkezik, de én ezt egy öngyújtó és egy szög segítségével mindig „lesimítom”. A művelet nagyon egyszerű, a szeget az öngyújtóval felhevítem, majd a gubancgátló csőbe illesztve körkörös mozdulatokkal kisimítom az éles peremet. (Apu az eljárást rögtön ésszerűsítette. A műanyag csövet melegítette fel, és így érte el ugyanazt a hatást. Megint tanultam tőle.)
A kosár alá egy gumigyöngy, és egy forgó került. A forgóba rövid, erős előkébe került a horog. Hajszálelőkén kínáltam fel a csalit, így végre mutathattam apunak én is valami újat. A füles horgokat még nem használta, ezért érdeklődve szemlélte a csalizási technikámat. Rövid bemutatót tartottam arról, miért célszerűbb ez a fajta csalizás.
- Hiszem, ha látom! - jött a végső verdikt. „Na, majd csak figyelj!”
Lassan beesteledett, a tó is kiürült. Ahogy az lenni szokott, a halak az elcsendesedett vízen látványos bemutatót tartottak. Szebbnél szebb fordulók, loccsanások jelezték, jó időt fogtunk ki. A kiszemelt horgászhelyünk körül is szép burványok jelezték, elindultak a halak morzsaszedegető körútjukra. Ideje lesz bevetni a horgokat! Apu az első bedobást követően kényelmesen elhelyezkedett a horgászszékében. Ahogy azt eddig megszokta, a bottól kellő távolságra helyezkedett el. Szunyókáláshoz kimondottan megfelelő a távolság.
- Nem ártana közelebb ülni a bothoz! Itt jobb, ha résen vagy, pillanatok alatt lekapják a botot a tartóról! - tanácsoltam.
- Elérem én azt innen is. Nem olyan forrón eszik a kását! Hiszem, ha látom!
A halak azonban úgy határoztak, itt az ideje a „látásnak”. A szemem sarkából figyeltem apu botját. Előbb két apró pöccintés, majd egy elementáris erejű belehúzás következett. A bot úgy ugrott le a feedertartóról, mintha valaki lerúgta volna. Félig már a vízben volt, mikor sikerült elkapni.
- Erről beszéltem, Nyuszómuszó! - idéztem a reklámszlogent.
A bot ígéretesen hajlott, apu pedig ígéretesen görnyedt a botba kapaszkodva. A hal mozgásából ítélve termetes jószágnak ígérkezett. Ellentmondást nem tűrve, komótosan ment arra, amerre csak akart. Próbáltam segíteni apunak a fárasztásban, de végül hagytam, hadd csinálja úgy, ahogy megszokta. A kellően erős szerelék a halat végül jobb belátásra bírta. Egyre rövidebbek lettek a kirohanásai, és szűkültek a körök. A szákolásnál a fejlámpa fényében láttam, hatalmas ponty lett az első jelentkező. Apu kipirulva toporgott a matrac körül.
- Gyönyörű példány! Ekkorát még nem fogtam!
Szeretettel simogatta a fáradt halat. Hogy higgye, amit lát, elővettem a mérleget. A ponty 10,20 kg-ot nyomott. Édesapám öröme határtalan volt.
A fotózást követően boldogan engedte útjára a szépséges halat. Nem gondoltam volna, hogy elsőre olyan halat fog, ami átveszi a vezetést képzeletbeli rekordlistáján.
A széket most már közelebb húzta a nyélhez. Ezt nagyon bölcsen tette, mert aznap este nagyon étvágyuknál voltak a halak. Sokszor a bedobást követően a spiccet sem sikerült megfeszíteni. Amint vizet ért a kosár, máris felkapta egy éhes amur a horgot, és szépen elindult a part felé. Szinte folyamatosan kellett felcsévélni a zsinórt, mégsem akart a spicc rendesen beállni. Végül bevágás lett a dologból, majd hangos csobogás, ahogy a meglepett amur hirtelen irányt váltva a szigetet vette célba. A szákolásnál is bemutatott minden trükköt. Háromszor vetette ki magát a szákból, amivel a frászt hozta apura. Én ezen már meg sem lepődtem. Felváltva fogtuk a halakat. Amurok, pontyok minden méretben.
Én is szépen fogtam, de többnyire apunak szákoltam. A legszebbeket természetesen apu fogta, amit én egy cseppet sem bántam. Öröm volt látni, ahogy minden egyes halat babusgatott. Jó volt látni, hogy élvezi a horgászatot. Végre ráérzett a feederbotban rejlő erőre, és a termetes pontyokkal feszegethette a határokat is. A fárasztások során megmutattam, hogyan érdemes tartani a botot, hogyan lehet úgy irányítani a halat, hogy az csak akkor kapjon észbe, mikor már a közelünkben van. Mivel komoly hallal még nem tudta tesztelni a „karácsonyi botot”, bizony kapóra jöttek a próbálgatásra jelentkezők. Ha majd a tározón akad össze eggyel, nem akkor kell kísérletezni. Inkább itt maradjon le egy-kettő a horogról, mint ott.
Közben meggyőződött a hajszálelőke előnyeiről is, rossz akadás egyszer sem fordult elő, és hal sem maradt le a horogról.
- Ezt nekem is meg kell tanulnom!
Ugyanúgy tanítottam meg a kötésre, ahogyan annak idején ő engem. Vastagabb damillal kezdtük, nagyobb horoggal, és ha így már jól ment, jöhetett a vékonyabb zsinór, kisebb horog. A kosár megtöltését követően az előkét egy apró etetőanyag darabkával belegyúrtam a kosárba, így a felcsavarodás esélye a nullára csökkent. Ez az aprócska trükk is tetszett apunak, mert előtte sok bosszúságot okozott neki a felcsavarodott előke.
Örültem, hogy most én tudok tanácsokat adni, fortélyokat mutatni az öregnek. Ő is látta, hogy a finom szerelékkel is kifogható bármekkora hal, ha ésszerű kompromisszumot kötünk. A horgászat végére már a kezét a bot felett tartva várta a kapást. Ahhoz képest, hogy egyébként sokszor szundikál peca közben, ezt komoly változásnak tudtam be. A halak mindent megtettek, hogy az éberségünk ne lankadjon. Éjfélre elfogyott a kosárba való töltelék, és alaposan elfáradtunk mi is.
- Ideje visszavonulót fújnunk! Már a lányok is biztosan hazaértek. Ha legközelebb is jönni szeretnénk, a békesség miatt jobb, ha indulunk.
Igazat adtam apunak, hosszú évek bölcsessége beszélt belőle. Anyu mellett kitapasztalhatta a horgászfeleségek reakcióit, ha nem a megbeszélt időpontra ér haza a horgász. Gyorsan összepakoltunk, és hazaindultunk.
- Na? Hiszed már? - kérdeztem aput.
- Már láttam. Köszönöm, fiam!
Boldogan autóztunk haza, ahol egy sör mellett még ki kellett értékelni az estét. A fotókat is azon nyomban le kellett menteni, hogy a lányok is részesei lehessenek a „nagy fogásnak”. Látva a lelkesedést, másnapra is kimenőt kaptunk, de ezt követően nem volt több kedvezmény. Sebaj. Idén is lesznek koncertek, aput biztosan nem lesz nehéz elcsalni. Na jó, fordítunk a sorrenden. Előbb koncert, aztán a szórakozás, bár hiszem, ha látom.
Írta: Polyák Csaba (csabio)
Fotók: csabio
