Az intenzíven telepített tavak után ideje egy vad(abb) víz felé venni az irányt! Sokan nem tudnak – vagy nem akarnak – megbarátkozni azokkal a halban gazdag horgászparadicsomokkal, amik reális esélyt kínálnak a halfogásra, sőt akár életünk halával is „megajándékozhatnak”. Ezek a horgászok többnyire egyesületi kezelésben lévő tavakon, vagy nagy természetes vízterületeken horgásznak, amik a legritkább esetben kecsegtetnek igazán jó fogási esélyekkel.
Az ilyen típusú vizeken fogott halaknak viszont sokkal nagyobb az értékük egy horgász szemében, mint a „kockatavakon” fogott, akár lényegesen nagyobb társaiké. Az esetek döntő többségében ezek a horgászatok nem a nagy halakról szólnak, pedig ahol akár csak egy darab is él belőlük az adott vízben, az megfelelő stratégiával és kellő türelemmel előbb-utóbb megfogható. Ebben próbálok most segítséget nyújtani, illetve olyan praktikákat szeretnék bemutatni, ami a kis halsűrűségű vizeken is segít kiválogatni a nagyját!
Folyamatosan keresem, kutatom azokat a számomra új és ismeretlen tavakat, ahol próbára tehetem magamat. Az utóbbi időben egyre jobban vonzanak a nagy kiterjedésű bányatavak. Ezeket soha nem egyszerű feladat sikeresen meghorgászni, hisz rendkívül nagy mélységekkel bírnak, és hihetetlen változatos, egyenetlen a medrük. Ahol engedik a „behúzós” horgászatot, a bojlis horgászok radar segítségével könnyedén megoldják ezt a feladatot, hisz jóformán a hal szájába lógatják a csalit a jónak vélt helyen. Számomra ez a technika soha nem volt szimpatikus, és feederbotos horgász lévén nem is használok efféle segédeszközöket. Ám teljesen „vakon” sem szabad azért horgászni, hisz ha nem a megfelelő helyen kínáljuk fel, akkor a legjobb csalogatóanyagok is érintetlenek maradnak. Hogyan is lehet akkor egy hatalmas, öreg bányatavon igazán jó eredményt elérni feederbottal?
A Csaba-tó
„A bánya. A csabaiak, a környékbeliek csak így hívták és hívják a békéscsabai téglagyár agyaglelőhelyén évtizedek alatt kialakult tórendszert. Régen olyasféle „senki földjének” számított. Keskeny nyomtávú csilleszerelvények csattogtak végig a tavak között agyagot szállítva, s ha voltak is a területnek szabályai, inkább a nádi csapások gidres-gödrös terepein, bringán, motoron száguldó gyerekek és kamaszbandák farkastörvényei voltak mérvadóak. Ma már éltes horgászok mondhatják el magukról, hogy annak idején ott vetették be első kenyérgalacsinnal csalizott készségüket, s azóta sem fogtak olyan gyönyörű aranyszínű kárászokat. A bányatavak „vadvizei” nemzedékeket szolgáltak és neveltek ki, megléte mindig is szervesen kötődött a város jelenéhez, jövőjéhez. A bányatavak ma is megvannak. Még ma is különösebb infrastruktúra nélkül, szunnyadó lehetőségekkel, megőrizve betöltött szerepüket. Néhány gödröt feltöltöttek, helyettük újak születnek friss művelésből adódóan. Sok ötlet vetődött fel a hasznosításukra az üdülőövezettől kezdve a csónakázótóig, horgászegyesületek jöttek-mentek, de színvonalas elgondolás eddig egy sem valósult meg. Egy tó azonban mindinkább különbözik a többitől. A bányatavakban rejlő lehetőségekhez méltó irányba tart jelene, a horgászsport és a kikapcsolódás ötvöződésének ígéretes jövője felé.” Ez a Csaba-tó, ami az 1960-tól 1978-ig tartó művelési időszak alatt jött létre. Stílszerű nevét a város adta, amikor a munkálatok befejeződtek. Mérete 1250 x 200 méter, tehát 25 hektár. Az úgynevezett vonóvedres művelés következtében rendkívül egyenetlen a medre, de a szélén mindenütt hirtelen mélyül, helyenként akadók nehezítik a horgászatot. Átlagmélysége 6 méter, de nem ritkák a 9-10 méteres „gödrök” sem. Egy csepp tenger, vize kristálytiszta és gyönyörű kék, ahogy a napsugarak megcsillannak rajta. A Matróz Sporthorgász Egyesület kezelésében van, akik igyekeznek folyamatosan telepíteni, így biztosítva a jó horgászélményt. Általánosan megtalálható itt a süllő, harcsa, sügér, ponty, amur, ezüstkárász, dévérkeszeg és sajnos a törpeharcsa is, igaz, utóbbi nem nagy számban. A tóban jóval nagyobbra és gyorsabban nőnek egyes halfajok, mint pl. a ponty, mint a környező vagy egyéb más vizeken. Ennek egyértelműen sikerült megfejtenem az okait, de erre majd a későbbiek során részletesen is kitérek.
Minden kezdet nehéz
A nyár elején kaptam meghívást először erre a tóra. Sáfrány János horgászbarátom invitált egy közös horgászatra. Safi a bojlis technika elkötelezett híve. Kapitális fogásait látva egyértelmű volt, hogy elfogadom a meghívását, bár tudtam jól, hogy nem lesz egyszerű dolgom ezen a tavon. De, ami valójában várt rám, azt még csak nem is sejtettem. Első itteni, közös horgászatunkat könnyen össze lehet foglalni, hisz egy-egy kapásunk volt, ami után a megakasztott halat fárasztás közben mindketten elveszítettük. Hát, bizony ez a tó már csak ilyen, nem bőkezű a horgászokkal. A sikertelennek mondható nap után mégis egy új „szerelem” kezdete volt ez számomra, hisz óriási lehetőségeket éreztem a tóban. A nyár folyamán többször visszatértem ide, de már csak egyedül. Tisztában voltam vele, hogy a legfontosabb, hogy találjak egy megfelelő horgászhelyet, hisz ezen a hatalmas tavon ez már fél sikernek számít. Folyamatosan figyeltem a vizet, hol látok halmozgást, hol látok folyamatosan és sűrűn halra utaló jeleket. Viszonylag hosszú keresgélés után hozzávetőleg a tó középső részén találtam egy ilyen horgászhelyet, ahol a part is alkalmas volt, hogy feederbotjaimmal próbát tegyek.
Már az első horgászatok rávilágítottak arra, hogy a helyválasztás megfelelő volt, ám ez még valóban csak fél sikert jelentett. Következett az etetési stratégia felállítása. Mivel kis halsűrűségű vízről beszélünk, ahol nagy mennyiségű fehér hal is él, az alapozó etetésnek gyakorlatilag semmi értelme nem volt. Több próba után egyértelműen bebizonyosodott, hogy csak a darabosabb dévérekből és kárászokból sikerült többet fognom ezzel a módszerrel, de a pontyok nagy ívben elkerülték az etetést. Mivel viszonylag ritkán alakulnak ki a kapások, a gyorsan oldódó keverékeknek sincs létjogosultsága itt, hiszen mire egy termetesebb potyesz rátalál, már semmi nem marad a kosárban. Nagy kedvencem, a Pellet Pack termékek voltak azok, amiket elsőként sikeresen tudtam itt használni, majd egy kis tuningolással tökéletesre csiszolni. Ez a pellet mix a bedobást követően akár 1,5-2 órával is kellő alapot biztosít, így garantáltan megállítja és a csali közelében tartja az arrafelé táplálék után keresgélő bajszost.
A csali kiválasztásánál már lényegesen nehezebb dolgom volt a rendkívül kevés kapás miatt. Folyamatosan kísérleteztem, próbálkoztam, de egyik csali se működött kimagaslóan, így nehéz volt megtalálni a megfelelőt. Ráadásul, ha nagy ritkán ponty akadt a horgomra, azt a fárasztás közben kivétel nélkül elveszítettem…
Ez a sikertelenség egyre inkább frusztrált, hisz akármivel is próbálkoztam, akármennyit gondolkoztam, nem tudtam megmagyarázni, hogy miért veszítem el az összes jó halamat, és nem tudtam egy olyan csalit sem felmutatni, amire igazán jól reagált volna a hal.
Számtalan horogfajtát kipróbáltam, de egytől-egyig ugyanaz volt az eredmény. Ezek a kudarcok egy őszi horgászat alkalmával csúcsosodtak ki igazán. Egy kapástalan éjszaka után eldöntöttem, hogy semmi mással nem fogok csalizni, csak gumikukoricával. Addig is volt már pár alkalommal fent ez a csali, de érintetlen maradt, most mégis ebben bíztam valamiért. Hosszú várakozási időt követően hatalmas „tövest” akasztottam, amit sikerült is a partig fárasztanom, majd a szákolás előtti pillanatban kipattant a horog szájából. A hal minimálisan is 15 kg feletti volt. Hát ilyen nincs, egyszerűen nem is akartam elhinni, hogy ez megtörténhet! És ez még csak a kezdet volt, hisz alig fél óra elteltével megismétlődött az eset egy hasonló méretű hallal. Igen, a nap végén a helyzet úgy állt, hogy sikerült kettő 15+-os halat akasztanom és a partig fárasztanom, majd a szákolás előtt – a kristálytiszta vízben szemem láttára – lomhán fordultak vissza a nyílt víz felé. Borzasztó érzés volt ez, mégis volt bizakodásra okom, hisz egymás után két kapásom is volt ugyan arra a csalira. Erre addig nem volt példa. Ahogy a nap végén pakolásztam és törtem a fejem a megoldáson, egyszer csak összeállt a kép a fejemben. A cikk elején említettem, hogy ebben a tóban a halak sokkal nagyobbra és sokkal gyorsabban nőnek, mint a környező vizekben. Itt a megoldás, ugyanis, ennek egyértelmű oka lehet a nagy mennyiségű természetes táplálék, amely a legtöbb esetben kagylópadokat vagy szúnyoglárva telepeket jelent. Felcsillant a szemem, majd rövid keresgélés után a tó széléről egy félig vízbe érő követ emeltem ki.
Hatalmas mennyiségű természetes táplálék található a tóban kagyló formájában, ettől nőnek a pontyok viszonylag gyorsan nagyra. A folyamatos kagylóevéstől viszont a ponty szája megvastagszik és kőkemény lesz, ezért nem akadnak megfelelően a kisméretű horgok. Nagyméretű horgokat pedig hiába használtam, azokkal még csak a kapásig sem jutottam el. Ez az elméletem helyesnek bizonyult, ugyanis a későbbiek során megfogott összes pontyom kivétel nélkül kőkemény, „kagylóevő” szájjal rendelkezett.
A feladat immár adott volt, olyan horgot kellett találnom, ami kis méretben is kellő erőtartalékkal bír, illetve ideális egy szem SpéciCorn Mega vagy kettő szem SpéciCorn felkínálásához. Ezek a csalik voltak ugyanis, amelyek a legígéretesebbnek bizonyultak. Ezek a kukorica-imitációk akkor működnek igazán jól és hatékonyan, ha olyan horoggal használjuk őket, ami éppen csak lent tartja őket a fenéken, de nem „nehezíti” el túlságosan. Szinte súlytalan állapotot kell elérni a horog-csali párossal a fenéken, így a legóvatosabb „rászívásnál” is garantáltan a ponty szájába kerül a csali a horoggal együtt.
Tökéletesre hangolva
Az első nyári horgászatom óta sok víz lefolyt a Dunán, sok időnek el kellett telnie ahhoz, hogy egy olyan stratégiával és precízen összehangolt végszerelékkel tudjak előrukkolni, ami megállja itt a helyét. De végül sikerült. Az évszaknak megfelelően Pellet Pack Turbó Fagyos Pontyot töltöttem az etetőkosarakba, amit két nemes itallal tuningoltam.
Annak érdekében, hogy a ritkán kialakuló kapásokat halra tudjam váltani, szükségem volt egy olyan rendkívül acélos és erős horogra, ami kis méretben is fel tudja venni a versenyt a kagylóevő pontyokkal, akik ráadásul hatalmas erővel küzdenek a fárasztás során, és nem adják olcsón a „bőrüket”. Szerencsére sikerült ilyet találnom. A végszereléket illetően nincs nagy meglepetés, hisz több próba után a legjobbnak a Method Flat kosárral szerelt végszerelék bizonyult. Ha kereső horgászatot végzek, nincs ennél jobb.
Az első igazi áttörés egy borongós, hideg őszi reggelen történt, amikor végre megtört a jég és sikerült a szákba terelnem az első Csaba-tavi pontyomat.
E nap után nem volt kérdés, hogy sikerült rátalálnom a helyes útra, így a következő horgászatra semmit nem változtattam. Az eredmény akkor sem maradt el, sőt még nagyobb halakat sikerült fognom.
Egy átlagos horgászat alkalmával ezen a tavon kettő, maximum három kapásnál több ritkán alakul ki. Ezek a horgászatok viszont rávilágítottak arra, hogy egy ilyen, kis halsűrűségű tavon is, ha minden a halak éppen aktuális ízlése szerint van felkínálva, bizony lehet egy izgalmas és mozgalmas horgászatban részünk. Egy nagyon fontos dologról viszont még nem esett szó. Mennyi ideig érdemes várni egy kapásra, és mikor érdemes frissíteni, újat dobni? Itt lényegesen hosszabb időnek kell eltelni, hogy egy termetes ponty megtalálja a csalit, így ha nem volt kapásom, legalább 1,5-2 órát vártam. Viszont 2 óránál többet semmiképpen, ugyanis azt vettem észre, hogy ezután már egyszer sem talált gazdára a csalim. Ennek oka, hogy ennyi idő elteltével a kosárba töltött pellet mix jelentős része már szétázik, teljesen felpuhul, így nem tudja ott tartani az arra keresgélő halat.
A megfogott halaim közül egy sem volt még horgon soha. A szabályok szerint ezek közül többet haza is vihettem volna, ugyanis csak a 6 kg feletti pontyot köteles a horgász visszaengedni a tóba. Sajnos az a jellemző, hogy az ilyen típusú vizeken horgászók – ha nagy ritkán ilyen halakat fognak – gondolkozás nélkül elviszik a már nagy, de még elvihető halakat. Ezen a szemléleten változtatni kell, és nemcsak ezen a tavon, hanem a többi ilyen és ehhez hasonló egyesületi kezelésben lévő vízterületen is! Egy 4-5 kg-os vad pontynak már nem a konyhaasztalon van a helye.
Rengeteg hasonló adottságokkal rendelkező vízterület van kis hazánkban, ám ahhoz, hogy egy ilyen horgászparadicsom válhasson belőlük, elsőként nekünk, horgászoknak kell ezért tenni. A „titok” a mértékességben rejlik. Csak azt és annyit vigyetek haza, amire valóban szükség van, és az adott vízterület szabályait 100%-ban betartva. Ha ezt sikerülne megvalósítani és elérni, sokkal kevesebb ember kényszerülne a „kockatavakra”, hisz a nagy természetes vizeink és egyesületi tavaink is jó fogási eséllyel kecsegtetnének. Pont azok a horgászok, akik folyamatosan hadakoznak a „kockatavakkal” és az ide járó horgászokkal, ők tudnak a legtöbbet tenni ennek érdekében.
Írta: Borbiró Ádám
Fényképek: Libor Erika
