Method suli 54. rész – április

Method suli 54. rész – április

Az április szeszélyes hónap. Időjárás tekintetében az enyhülés és a visszahűlés ilyenkor kéz a kézben járnak. Nagyon ritka a stabil, kiszámítható, folyamatos melegedés, amely pozitívan hat a tavak hőfokának alakulására. A nagy hőingadozási értékek a sekély tavakat kicsit jobban megviselik, de már korántsem annyira, mint egy hónappal ezelőtt. Éppen ezért most egy kifejezetten sekély, ám halban gazdag vízterületre látogattam el, amely már régóta áll nyitva a horgászok előtt.

Helyszín
A Törökbálinti Horgászpark már gyerekkoromban is jól csengett az ország középső tájain élő horgászok körében, ugyanis a Budapest határában fekvő tórendszer könnyen megközelíthető. Az elsők közt volt ez a vízterület, amely intenzíven telepített mivolta miatt kiszámítható és könnyen meghorgászható helyszín hírében állt.
Manapság azonban – főleg a versenyhorgászok információi alapján – az a hír terjedt el róla, hogy sok esetben kizárólag az extrém nagy dobásokkal lehet a pontyokat elérni. Igaz, ami igaz, érdemes felkészülni távdobó bottal annak, aki itt szeretne jót pecázni, de azért nem kell átesni a ló túloldalára! Ebben a részben elsősorban az egyszerűen kivitelezhető, parttól távoli, de nem extrém távoli horgászatot fogom bemutatni. Olyat, amelyet kis gyakorlással bárki el tud végezni. Az egymást túllicitáló hatalmas dobásokat hagyjuk meg most a versenyzőknek, lássuk azt a módszert, amelynek célja nem az erőfitogtatás, hanem az élménydús horgászat!

A Törökbálinti Horgászpark nagy kiterjedésű horgászvíz, melyet az M1, M7 és M0 autópályák vesznek körbe
A „napijegyes” oldal kényelmes, komfortos kialakítású

Methoddal nagy halas vízen
Ezt a tavat gyerekként egy átlagos egyesületi víznek ismertem meg, majd egyre inkább lett intenzív víz, most pedig már inkább mondanám nagy pontyos, bojlis tónak. A klasszikus nagy halas tavakon method módszerrel akkor tudunk eredményesen horgászni, ha igyekszünk legalább annyi etetést bejuttatni a vízbe, amennyire már felfigyelnek a nagytestű halak. Azonban ez itt nem erről szól. A víz adottságai ugyanis egész egyszerűen methodos körülményeket teremtenek. Mit is jelent ez? Egyszerű!
Ha jó helyre horgászunk, akkor egyszerűen nem tudunk úgy bedobni, hogy előbb-utóbb ne találkozzon hal a végszerelékünkkel. Ehhez csupán be kell dobni, méghozzá olyat, amely kiváltja a táplálkozási reakciót a kapitális pontyokból is. Egyszerű ez! Legalábbis úgy hangzik! Fontos megemlítenem, hogy semmiképp sem akartam egy sokadik, „hogyan dobj távolra” filmmel gyarapítani a Method Suli sorozatot. Sokkal inkább próbálom meg egyszerűen és mindenki számára érthetően bemutatni azt, hogy e népszerű tavon hogyan lehet jót pecázni. A 100+-os, hajszálpontos dobásokat és a feszített tempót meghagyom az általában a túloldalon brillírozó versenyzőknek, jó helyen vagyok itt, a napijegyes oldalon, ahol bárki, bármikor tud pecázni!

A Törökbálinti Horgászpark igazi nagy halas vízzé vált az elmúlt években
Nem akartam még egy „nagyot dobós” filmet és írást, így nem is ez áll a középpontban, de távdobó bot nélkül azért ne menjünk ide horgászni!

Felszerelés
A bentebbi régiók meghorgászásának sikere attól függ, hogy van-e olyan felszerelésünk, amellyel stabilan és pontosan be tudunk-e oda dobálni Nos, ebben a helyzetben szerencsére nem kell csillagászati távolságokban gondolkodni, hiszen ha nincs konkurenciánk, akkor a 90-100 méteres távolság is elegendő szokott lenni.

A By Döme TEAM FEEDER Kaiwo 395LC távdobó feederbotok ideálisak erre a vízre (is)

A felszerelés alapja, amelyet itt használok, a By Döme TEAM FEEDER Kaiwo 395LC távdobó feederbot. Ez bőven elegendő arra, hogy a kívánt távolságot meg tudjam horgászni és a kosaramat precízen le is tudjam tenni! Mivel két bottal lehet pecázni, két azonos méretű összeállítással próbálkozom. Az orsó a már megszokott By Döme TEAM FEEDER Master Long Cast, amelyre 0,22 mm-es főzsinór került. Ez az orsó nemcsak a dobások közben, de a végszerelék kivontatásában is nagy segítséget jelent! Fontos szabály itt, Törökbálinton, hogy nem szabad fonott dobóelőkét használni, így a felvastagodó dobóelőke jöhet csak szóba. Bár ezzel jóval nehezebb nagyot dobni, természetesen megoldható. A Haldorádó MAX TAPERED Leader 0,20-0,57 mm-es előtétzsinórt használtam.

Nagyméretű távdobó orsó nélkül egy ilyen bot csak félkarú óriás!
A főzsinór nálam általában 0,22 mm-es, jelen esetben ezt felvastagodó monofil dobóelőkével egészítettem ki

Végszerelék
A végszerelék lelke ebben az esetben is a method kosár. Mivel nagy halakra horgászom, ráadásul a kapásra várás időtartama is hosszabb lehet az átlagosnál, érdemes nagyméretű kosarat használni. A 45 grammos Haldorádó Dart Pro Aqua XL kosárba fér bőven csalogatóanyag, valamint kellő tömeget nyújt ahhoz, hogy el tudjam dobni a kívánt távra és ott stabilizálni is tudjam. Ez alá a már megszokott Tungsten Swivel Bead Small került, továbbá egy hozzá passzoló Method Snap Link & Swivel. E karabinerbe most fonott horogelőkét csatoltam, melynek anyagát a 0,14 mm-es MAX Braxx – Super Soft Hook Line adta. Horog tekintetében sem finomkodtam túl a dolgot, ugyanis a nagytestű halak magabiztos megfogásához erre szükség van. Sőt, a normál vastagságú csalitüske is indokolt, de ennek oka nem a halméret, sokkal inkább a pop-up csali, amely a nehéz horog kikönnyítéséhez szükséges.

Ezúttal XL méretű Dart Pro Aqua kosarakat használtam
A már megszokott, praktikus kiegészítőkkel és elemekkel készítettem el a végszerelékeimet
A nagy befogadóképességű kosár hasznunkra van akkor, ha nagytestű halakra horgászunk

Csalogatóanyag, csali
Mint már mondtam, etetés ebben az esetben nem történik, mindössze a method kosárban felkínált mennyiségű kaja kelti fel a pontyok figyelmét. Nyilván az egy helyre bejuttatott kosarak azért termelik befelé a pelletet, de ez még akkor is kevés, ha az összes dobás egy négyzetméteren belülre esik, és azért arra kevés az esély.
Ami itt a tálcán most van, annak az alapja a 2026-os újdonságok közül a MONSTER Pellet Box - Fire Tiger. Ez egy Aqua Garant Pellet alapú keverék, amely eltérő szemcseméretű granulátumokat tartalmaz. A szárazanyag mellé egy flakon aromakivonat is jár, amelyet érdemes a csalogatóanyag bekeveréséhez használni. Az eredmény egy ízes, aromás egyveleg. A „Fire Tiger” ízvilág csípős, barackos kivitel, amelyre méterekről felfigyelnek a halak.
1 doboz MONSTER Pellet Box és 1 csomag Carp Micro Pellet Aqua Garant Pellet Uni 2 mm-es változat tartalmát kevertem még be a horgászathoz.

Nem variáltam túl: egyszerű, de hatékony keveréket állítottam össze
Az egyszerűséghez hozzá tartozik, hogy a két komponensből álló keverék közül az egyik – név szerint a MONSTER Pellet Box - Fire Tiger – egy nagyon komplex összeállítás
A Fire Tiger fantázianevű ízvilág csali(k)ban és aromában is megtestesül

A tüskére ezúttal a MONSTER Pop Up Method - Fire Tiger került. Ez nagy felhajtóerejű csali, amely még a nagyobb horgokat is képes kikönnyíteni. A kosárba helyezve garantált, hogy az arra rászívó hal szájába kerül! Azonban itt kell egy kicsit másként gondolkodni, mint általában. Méghozzá azért, mert a tóban sok keszegféle is lakik, akik képesek a gombócunkat másodpercek alatt széttúrni, így a csalit kitúrják a kajakupacból. Ekkor kell egy kis bojlis trükkhöz folyamodni, ami annyit jelent, hogy olyan csalit kell használni, amely bizony önmagában, a kosár tartalma nélkül is potenciális táplálékot jelent. Éppen emiatt tettem fel gyakrabban a dobozban található nagyobb szemeket.
A hosszabb várakozási idő miatt érdemes lehet a család aromaváltozatát is használni, amely a MONSTER Gel Booster - Fire Tiger névre hallgat.

A nagy felhajtóerejű csalihoz a 10 mm-es normál vagy a medium vastagságú tüske való
A nagy horog és a méretes tüske épphogy, de lent tartja még a dobozban található nagyobb golyócskát is

Horgászat menete
Többször fordult már elő velem itt, Törökbálinton is, hogy olyan sporikkal találkoztam, akik nem jártak aznap sikerrel és alig vagy egyáltalán nem tudtak pontyot fogni. A túloldalra látogató versenyzők számára elképzelhetetlen az, hogy vannak olyanok, akik sajnos mindent rosszul csinálnak. De ez nem az ő hibájuk. Egyszerűen csak nincsenek tisztában azzal, hogy minek mekkora jelentősége van az eredményes horgászatban. Jó szándékkal mondom, hogy egy átlagos pecán semmi jelentősége nincsen annak, hogy a horgász be tud-e dobni 130 méterre, vagy sem! Sok pecásnak veszi el a kedvét az a számtalan videó, amelyek arról szólnak, hogy itt bizony csak az fog halat, aki kilövi az univerzumba a végszerelékét. Persze, le a kalappal azok előtt, akik ilyen nagy távokat tudnak dobni, de ez róluk szól, a versenyzésről szól, nem a hobbihorgászatról.

A nagy töltőforma számos lehetőséget biztosít számunkra. Elsőnek én pár szem pelletet szórok a szilikon formába…
… e pár szem pelletre nyomok rá egy kevés sűrű aromát

Sokkal fontosabb az, hogy megértsük a miérteket. Én ezen a pecán kb. 90 méterre horgászom! Szükség van a 395 LC botra, mert nagy kosarat használok, nagytestű halakra pecázom, és fúj a szél is. Ilyen felszereléssel nem elérhetetlen ez a megdobált a táv.
E módszer kulcsa itt és most az, hogy egyszerre nagy mennyiségű kaját tudok bedobni viszonylag pontosan a tó bentebbi régiójába. A pontyok reagálnak a becsobbanó kajára, hiszen gyorsan alakulnak ki a kapások. Pontosan ezért (is) kell nagy befogadóképességű kosár! Persze, a kulcs most is abban van, hogy a dobás-kivitelezés legyen rendben! Szépen érkeztessük a kosarat és stabilizáljuk! Inkább legyen a táv 5-6 méterrel kisebb, mintsem zuhanjon be a kosarunk fékezés nélkül a sekély vízbe, mert akkor tuti, hogy nem fogunk semmit, vagy legalábbis sokkal kevesebbet.

Az aromázott „pellet ágyra” helyezem a csalit…
… majd jól telitöltöm a formát sok-sok pellettel
A préselést jó erősen kell végezni! Dolgozzon csak meg az a ponty azért, hogy ki tudja szívni a kosarunk tartalmát! Minél nagyobbat kell szívnia, annál biztosabb, hogy a csalit is felhörpinti
Tökéletes töltet!
Ennek egyetlen egy ponty sem tud ellenállni!

Szóval, összetett technika ez is, de nem elérhetetlen! Nem szabad és nem is kell összehasonlítani a versenyhorgászok által használt és bemutatott technikákat azzal, amelyet itt, egyedül eredményesen lehet bevetni. Teljesen más szituáció egy verseny, és más egy hobbipeca. Persze, nem azt mondom, hogy kárára van valakinek, ha tud dobni 150 métert, ha rendelkezik olyan felszereléssel, amely alkalmas az extrém távok eléréséhez, mindössze azt mondom, hogy nem mindig a végletekben kell keresni a megoldást! Sokkal inkább magunkhoz mérten kell meghatározni a horgászatunkat.

Halkímélő eszközök

Az új Haldorádó Big Carp Cradle minden nagy halas tavon megfelel a halvédelmi szabályoknak
A sebfertőtlenítés se maradjon el!
Érdekes módon a sok tükrös közt a két legnagyobb halam tőponty volt
A nap utolsó hala volt a legszebb

Methodos nagy ponty szett
Ez a szett most elsősorban azoknak készült, akik nagytestű halakra szeretnének method technikával horgászni, hasonlóan, ahogy azt én is tettem az alábbi filmben. Az összeállítás tartalmazza a legszükségesebb aprócikkeket, zsinórokat és egy doboz nagyon fogós csalit is, sőt a szokásos dedikált fotó sem maradhat ki a csomagból.

Methodos nagy ponty szett

A szett pontos tartalma:

  • 1 csg HALDORÁDÓ Dart Pro Aqua XL 45 g kosár szett
  • 1 db HALDORÁDÓ MAX TAPERED Leader 5 x 15 m - 0,20-0,57 mm
  • 1 db HALDORÁDÓ MAX Braxx - Super Soft Hook Line 0,14 mm
  • 1 db HALDORÁDÓ MONSTER Pop Up Method - Fire Tiger
  • 1 db HALDORÁDÓ Doctor Blue
  • 1 csg HALDORÁDÓ Tungsten Swivel Beads Small - Volfrám végszerelék megütköztető gumi adapter
  • 1 csg HALDORÁDÓ Method Snap Link & Swivel - karabineres forgókapocs method előkékhez
  • 1 csg HALDORÁDÓ Bait Sting Black Medium 10 mm - Közepes vastagságú csalitüske
  • By Döme TEAM FEEDER Method Pro - 10
 

Írta: Sipos Gábor
Fotó: Putz Tamás

Termék katalógus

Haldorádó
Katalógus

Megjelent a Haldorádó 2026 termékkatalógus, lapozz bele!

Tovább
2021 Széchenyi napelem

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.