Egy hideg, borongós január végi estén, horgászat elvonási tüneteim szakújság olvasással való enyhítése közben komoly elhatározásra jutottam. Majd tizenöt évnyi állóvízi horgászat után megismerkedem a folyóvízi horgászattal! Az elhatározást hamar tett követte, és másnap már a helyi horgászboltban találtam magam, ahol az állami horgászjegy mellett kiváltottam a területi jegyet is a Komárom-Esztergom megyei Duna-szakaszra. Nagy reményekkel és konkrét elképzelésekkel láttam neki a horgászidénynek, azonban a kezdeti lépések nehezebbnek bizonyultak eredeti elképzeléseimnél, ahogy az már lenni szokott.
A kiszemelt Duna-szakasz lakóhelyemtől bő harminc kilométerre helyezkedik el, azonban nem kellett a helyismeret teljes hiányában belefognom a horgászhely kiválasztásába. Két évig Esztergomba jártam gimnáziumba. Tanítás után barátaimmal rengeteg időt töltöttünk a városban, jó idő esetén általában a Duna-parton. Már akkoriban voltak helyek, melyek felkeltették érdeklődésemet, ám ezek a gondolatok megragadtak a puszta spekuláció szintjén.
E helyek felderítése, újabbak keresése és egyáltalán a folyóvízzel való ismerkedés jegyében egy könnyed délutáni pergetést terveztem be folyóvízi kalandjaim megnyitásaként. Néhány nappal később sikerült is időt szakítanom rá, az idő is kezdett kitisztulni, így bizakodva vágtam neki az utazásnak. A parton vegyes érzelmek kerítettek hatalmukba, izgatottság, csodálat és tanácstalanság.
Igen, hirtelen tanácstalanul álltam a parton, hiszen a belátható partszakaszon végigtekintve semmi nem törte meg a hatalmas víztömeg egyenletes sodrását. Sehol egy akadó, dobótávolságon belül forgót sem tudtam felfedezni, ráadásul az alacsony vízállás következtében a kövezés alja is szárazon állt. Nem vagyok tapasztalt pergető horgász, sőt egyáltalán nem vagyok az. Eddig ahányszor pergető botot vettem a kezembe, konkrét tereptárgyakat, bokrokat, bedőlt fákat, ismert medertöréseket vettem célba. Szűk másfél óra alatt beláttam, ameddig nem kérek segítséget egy tapasztalt sporttárstól, vaktában dobálok. A hátralévő idő nagy részét inkább e Duna-szakasz megismerésének szenteltem. A nap e része már jóval sikeresebbnek tekinthető, az ekkor gyűjtött tapasztalatok, ígéretesnek talált helyek alapozták meg egész éves horgászataimat ezen a vízen. Azonban pergetéssel ezt követően hosszú hónapokig nem próbálkoztam újra.
A következő napokban szomorúan konstatáltam, hogy horgászismerőseim között nem akad egyetlen folyóvízi horgász sem. Maradtak a horgászújságok és internetes cikkek, fórumok. Ezúttal is hatalmas segítségemre volt a Haldorádó horgászportál cikkarchívuma. Évek óta rendszeresen olvasom a legújabb cikkeket, azonban mind ezek, mind a korábbi cikkek kategóriákba rendezve még hasznosabbnak bizonyultak. Figyelmem hamar egy másik horgászmódszer és konkrét célhal felé irányult. Bár az időjárás korántsem volt eszményi, gondoltam, megpróbálkozom a menyhalazással. Két kapástalanul átvirrasztott éjszakámat egy kiadós megfázással sikerült megkoronázni. Ennek hatására a menyhalhorgászatot határozatlan időre, valószínűleg a következő tél beálltáig elhalasztottam. Mire teljesen kilábaltam a makacs megfázásból, március elejét mutatott a naptár.
Az idő lassan, de biztosan melegedett, a napsütéses napok száma nőtt. Egy verőfényes tavaszi napon értem el a következő mérföldkövet. Kiválasztottam egy sekély vizű, lassú sodrású öblöt, és nekiláttam az évben először a békéshal-horgászatnak. Szerelékem, illetve elemeinek megválasztásában Döme Gábor Folyóvízi praktikák című videó-sorozatát vettem alapul. Orsóimra Haldorádó Pellet Line főzsinór került 0,20 mm-es átmérőben, monofil előkezsinórnak 18-as Haldorádó Visitort választottam. Fonott horog- és dobóelőke alkalmazásakor14-es Nevis Technology zsinórt használtam, mely már sokszor bizonyította számomra kiváló tulajdonságait. Horogból a Gamakatsu A1-Hard széria nyerte el a tetszésemet, ezeket 8-12-es méretben használtam. Feederkosaraimat a sodrás függvényében választottam meg 60-100 g-os méretben, több formát is tesztelve. Ezekből a termékekből alakítottam ki több, az említett videókban bemutatott végszereléket, melyek közül a műanyaggyöngyös forgókapcson szabadon futó feederkosaras szereléket alkalmazom legszívesebben mind a mai napig.
Az addigi csalódásokat figyelembe véve nem kívántam semmit a véletlenre bízni, az általam legeredményesebbnek vélt csalogatóanyagokhoz fordultam, a Haldorádó Sajtos Bajszos termékcsaládhoz. Az etetőanyaghoz barna agyagot adtam nehezítésképpen, valamint forrázott csontkukacot a csalogatóhatás fokozása érdekében.
Az eredmény nem maradt el, szép számmal fogtam a karika- és dévérkeszegeket, sőt még egy-két jászkeszeghez is szerencsém volt egy rövid időre! Természetesen a gébek jelentkezése sem váratott sokáig magára. Az első példányoknak még örültem is, hisz tovább színesítették az általam fogott halfajok listáját, ám később be kellett látnom, hogy a helyzet kísértetiesen hasonlít egyes, gyerekkoromban gyakran látogatott, törpeharcsával erősen szennyezett vizeken tapasztaltakhoz.
Március végéig többször látogattam még ki hasonló eredményekkel. Ekkor érkeztünk el a horgászidény általam legjobban várt szakaszához, a tavaszi harcsázáshoz. Gyermekkorom óta csodálattal töltenek el ezek a halak, mindig is szerettem volna sikeres harcsahorgásszá válni, ez volt az egyik legfőbb oka, hogy folyóvízi horgászatra adtam a fejem. Ez idáig mindössze néhány sikertelen próbálkozást tudhattam a hátam mögött. Ezért - amikor az időjárást megfelelőnek ítéltem - a cirógató tavaszi napsütéses horgászatokat felváltotta a csípősen hideg és nyirkos éjszakák átvirrasztása. Első ilyen éjszakámon valamivel sötétedés után egy másik horgász érkezett a partra, nem messze tőlem kipakolta a felszerelését, majd odajött hozzám érdeklődni. Ahogy beszélgetésbe elegyedtünk, kiderült, hogy ő szintén harcsát szeretne fogni, ráadásul - velem ellentétben - komoly tapasztalattal rendelkezik. Azt és még két éjszakát horgásztunk végig egymás mellett, ezalatt Jani rengeteg tapasztalatát osztotta meg velem. Végre sejtettem sikertelenségem okait, választ kaphattam kérdéseimre és útmutatást későbbi terveimhez, melyeket ezúton is köszönök! A legfőbb témát végig a harcsahorgászat szolgáltatta. Annál is inkább, mivel e három éjszakán ő több 2-4 kg-os harcsát is partra terelt, míg én két termetes keszegtől eltekintve eredménytelen maradtam. A felszereléseink közötti különbség kézenfekvő volt. Ő a 3,6 méteres botjaival jóval nagyobb dobótávolságot tudott elérni, mint én a 2,4 méteres botommal. Ezt felismerve következő alkalommal felszerelésemet egy hosszabb távdobó bottal kiegészítve láttam neki a horgászatnak.
Nyolc óra környékén már a parton voltam, rövid szerelés után mindkét botomat kanadai óriásgilisztával csaliztam, és kezdődhetett a várakozás. Tiszta, ám kissé szeles éjszaka volt. Ezúttal egyedül ültem a partszakaszon, így éjfél után küzdelmes volt ébren maradni. Fél kettőkor azonban értelmet nyert az összes addigi virrasztás! Egyenletes, húzós kapásra vágtam be, a botot kézbe véve eddigi keszegeimnél tapasztaltakhoz képest valamivel nagyobb ellenállással találtam szemben magam. Kifejezetten rövid fárasztást követően egy karcsú, hullámzó mozgású test jelent meg a víz felszínén. Az éveken át tartó álmodozás után perceken belül kezemben tarthattam első harcsámat! Örömöm határtalan volt! A hal partra emelésénél már tudtam, mindössze egy kölyökharcsát sikerült nyakon csípnem, azonban így is sokat jelentett nekem. Sajnos ezen a napon felejtettem otthon, az addig és azóta is mindig nálam lévő, harcsamatracként funkcionáló ponyvámat, azonban thermoruhám csomagolásával sikerült pótolnom azt. A rögtönzött matracon megkezdtem méréseimet, melyeken harcsám 59 centiméteresnek és 1,52 kg-osnak bizonyult. Gyors fotózást követően visszahelyeztem éltető elemébe. Hamar visszanyerte erejét és gyorsan eltűnt a víz sötétjében. Mindig is szem előtt tartottam a kíméletes bánásmódot, valamint a catch & release elvet, ezúttal sem a „hiányzó” 1 centiméter miatt engedtem útjára halamat.
Egy héttel később az alkony ismét a parton ért. Ez a horgászat kísértetiesen hasonlított az előzőre. Az éjszaka egyetlen kapása ismét harcsát eredményezett, ráadásul ezúttal egy kissé termetesebb példányt segíthettem partra egy rövid időre. Ez a példány 61 centiméteres hossza mellett 1,92 kilogrammot nyomott, ez pedig azt jelentette, a múlt heti siker után megfoghattam első mérethatáron felüli harcsámat is!
Itt egy komolyabb szünet következett be folyóvízi kalandjaimban. Először a harcsatilalom, majd az egyetemi vizsgaidőszak tartott távol a Dunától, bár ez időszak alatt sem voltam teljesen tétlen, rövidebb állóvízi horgászatokat többször is megejtettem.
Július közepén járt az idő, amikor újra Esztergom felé vettem az irányt. Az idő és a vízállás kedvezően alakult, enyhe árhullám vonult végig a folyón. Ráadásul sikerült beszereznem a jól bevált kanadai óriásgiliszták mellé lótücsköket, így bizakodva álltam neki a horgászatnak. Az eredmény nem maradt el, azonban komoly meglepetéssel szolgált a Duna. Lendületes, húzós kapást követően a megakasztott hal hosszú, gyors kirohanással indított. Ekkor még úgy hittem, tekintélyes méretű harcsával állok szemben. Ahogy viszont sikerült megállítani, és néhányat pumpálni rajta, változott a kép. A hal több hosszú kirohanást is produkált, amikor viszont megtorpant, a vártnál könnyebben terelhettem magam felé, fárasztása nem hasonlított az eddig tapasztaltakhoz. Hatalmas meglepetést okozott, mikor a vízfelszínen megjelent előttem egy ezüstös hát és a jellegzetes, csúcsos hátúszó. „Márna!”, konstatáltam meglepetten. Nem gondoltam, hogy a folyónak ebben a szinte álló öblében találkozunk először! Nagyon örültem, hiszen újabb halfajt pipálhattam ki képzeletbeli listámon. Gyors fotózkodás és mérlegelés - melyen 2,54 kg-osnak bizonyult - után mehetett dolgára. Őrizze meg jó szokását és találkozzunk legközelebb is!
Ezen a kalandon felbuzdulva többször is próbálkoztam célzott márnahorgászattal. Ez idáig sajnos nem sikerült újdonsült célhalammal ismét találkoznom, keszegekkel és gébek tömegével annál gyakrabban. Azonban ezek a horgászatok is tartogattak meglepetéseket: egyik első ilyen délutánomon akadt horgomra ez a kis küllő.
A másik, említésre méltó momentum - bár nem közvetlenül kapcsolódik a márna horgászatához - is egy ilyen délutánon esett meg. Mint említettem, a január végi fiaskó után hónapokig nem próbálkoztam újra a pergetéssel. Egészen idáig. Ekkor sem a horgászmódszer mellőzése miatti hiányérzetem késztetett cselekvésre, egyszerűen a horgászhelyem melletti folyamatos rablások provokálták ki. Egy újracsalizást követően nem dobtam vissza szerelékeimet, hanem pár méterrel lejjebb nekiláttam dobálni egy apró körforgóval. Harmadik dobásomat siker koronázta egy apró balin képében! Még próbálkoztam egy rövid ideig, azonban a rablások hirtelen megszűnése jelezte: a csúcson kell abbahagyni, ideje visszatérnem feederbotjaimhoz.
Ezzel el is érkeztünk a történetemben szereplő utolsó horgászathoz. Augusztus huszadika előtt látszólag eszményivé váltak a harcsahorgászat körülményei. Az idő kissé csapadékosra, hűvösebbre fordult, az előrejelzések jelentősebb árhullám érkezését jósolták. Sajnos csak egy éjszakát fordíthattam horgászatra, így igyekeztem körültekintően dönteni, végül 19-ére esett a választásom. A délutáni heves esőzést kora estére szitálás váltotta fel, indulásomra pedig ez is abbamaradt, így a ténylegesen megérkező áradással együtt minden adott volt egy sikeres horgászathoz. Az eredmény nem is váratott sokáig magára. Tizenegy óra környékén maszatolós, keszegektől megszokott kapásra vágtam be, azonban legnagyobb meglepetésemre egy apró, mindössze 45 centiméteres harcsát sikerült horogra csalnom. Igyekeztem a lehető legkevesebb stresszt okozni az aprócska állatnak, így mérlegelés és fotózás nélkül, azonnal útjára bocsátottam. Éjfél előtt még nem sikerült harcsát fognom, ez a gyors kapás megerősített benne, hogy jól döntöttem az időpont megválasztásakor. Izgatottan ültem vissza botjaim mögé, azt reméltem, tartogat még számomra valamit az éjszaka. Bizony tartogatott! Fél egyre járt az idő, mikor kapásjelzőm hangjára riadtam. Mint eddig mindig, a távolabbra juttatott szerelékem talált gazdára. A kontaktus felvételét követően éreztem, jobb hallal van dolgom. Erősebbnek, és kitartóbbnak bizonyult az eddigieknél. A fárasztás végén partra emelhettem eddigi legnagyobb dunai harcsámat. Méréseimnél 65 centiméteresnek és 2,54 kg-osnak bizonyult.
Ahogy a szabadon engedett harcsa lámpám fényében lassan távolodott, úgy éreztem, ha abban a pillanatban véget érne dunai horgászidényem, már teljes megelégedéssel tekinthetnék vissza rá! Ugyan ez a hal sem tekinthető kapitális példánynak, jómagam is több, jóval nagyobb halat fogtam akár ebben az évben is, ám számomra nem is ez a legfontosabb. A kezdeti tanácstalanság, felmerült problémák és sikertelenség után így is hatalmas sikerként éltem meg eddigi eredményeimet, melyek méltó megkoronázása utolsó fogásom. Ennyi idő alatt nem sikerült, nem is sikerülhetett kitapasztalnom a folyóvizek horgászatának minden rejtelmét, mindössze ízelítőt kaphattam belőle. Azonban eddigi tapasztalataim, melyek ugyan csak a felszínét súrolják a horgászat eme összetett területének, elegendőnek bizonyultak ahhoz, hogy tudjam, folytatni akarom megkezdett utamat, újra és újra vissza szeretnék térni. Nemcsak ez év hátralévő részében, ezentúl minden évben! Utólag sajnálom, hogy eddig hiányzott a kellő elhatározás. Sok élménytől fosztottam meg magam az évek során! Mindenkit arra biztatok, aki szeretne megismerkedni a folyóvízi horgászattal, esetleg folyóink halfaunájának egy konkrét faját venné üldözőbe, ne késlekedjen! Amennyiben a lehetőség adott, ne tántorítson el senkit a kezdeti nehézség vagy a pillanatnyi tanácstalanság! Az elért sikerek bőven kárpótolják az embert a befektetett időért és energiáért.
Fazekas Roland (cptroland)
Fotók: Fazekas Roland
