Éppen az ónos eső hiusította meg a mai horgászatot. Nagyon lassan jön már a tavasz, vagy én vagyok türelmetlen. Kifele bámulva az ablakon egy időre elfelejtettem a fagyos szelet, a csúszós köveket, amikor az az október elejei egy hét jut az eszembe, amit ismét a Duna-deltában tölthettem, tölthettünk.
Erdélyi barátainkkal egyeztetve szerveztük az őszi gorgovai túránkat. Míg az előző évben a magas vízállásról futottak be hírek, most az elmondás szerint az ellenkezője várt bennünket. De addig történt egy és más.
„Hosszú az út a pohártól az ajkadig”- tartja a kínai mondás. Valóban, hosszú az út is hazánkból a torkolatvidékig. Szokás szerint este indultunk két autóval, utazásra szánva az éjszakát. Kevés időt akartunk az értékes nappalokból elvesztegetni.
Kicsit másképp alakult. Átlépve a határt, néhány tíz kilométer után egy lakott területi kanyarban az úttest közepén álló két rendőr leállította az akkor már három autóból álló sort. A középen haladó helyi autóst tovább tessékelve begyűjtötte az útleveleinket. Majd ékes román nyelven értésünkre adta, hogy gyorshajtáson kapott bennünket és autónként 3 millió lei büntetést szab ki. Hosszas alkudozás és tanakodás után - mivel ennyi lei összesen nem volt nálunk - sikerült az árfolyamot 1 millióra csökkenteni. Visszakaptuk úti okmányainkat, üres zsebbel feldúlva távoztunk.
A problémánk ott folytatódott, hogy sehol nem tudtunk Euro-ért, vagy forintért üzemanyagot vásárolni. Nem maradt más, meg kellett várni az első bank kinyitását. Ezzel aztán oda is lett a napunk.
Ezek után csak jó jöhet.
Sok minden változott az elmúlt év óta. Mindjárt az engedélyek beszerzése körül is támadtak nehézségek. Az ágrendszert koncesszióba adta az állam, néhány társaság felosztotta egymás között a területet. Más a kezelője a főágnak, más az ágrendszer egyes területeinek. Mindenképpen érdemes ezt figyelembe venni aki horgászni készül itt a jövőben!
Végre a horgászattal is foglalkozhattunk!
A vízállás meglepően alacsony volt valóban. Az ágakban alig folyt a víz, az elmúlt évihez képest sokkal tisztábbnak is tűnt.
Az első napon a süllőket kerestük az ismert helyeken. A reggeli csalihalfogás gyorsan ment, elképesztő mennyiségű sneci rontott a néhány bedobott gombócra. A közeli mély vizű kavargót vallattuk elsőnek.
Gyorsan jött is néhány éppen méretes süllő. Ezek bilincsre kerültek. Aztán az elmúlt évi forgatókönyvet utánozva szinte csak apró süllőcskéket sikerült horogra csábítani.
Hamar abba is hagytuk, sajnáltuk a csalihalnál néha alig nagyobb növendékeket.
Már az első napon megbizonyosodhattunk arról, amit az előzőleg itt horgászók tól hallottunk, olvastunk: rengeteg lett a rák. Ha a csalihal sokáig a fenéken feküdt, a farkát, hasát elkezdték megrágni. Különösen igaz volt ez a halszelettel való horgászatra.
Később aztán megtapasztalhattuk, hogy nem kímélik a száraz kukoricát sem.
Ezért elhatároztuk megritkítjuk a számukat kissé. Ehhez a vacsorára való elfogyasztás módszerét választottuk. Jó döntés volt, nagyon ízletes és finom étel a főtt rák.
Elkezdtük néhány helyen a szoktató etetést szárazkukoricával, majd a csukák becserkészése következett. Innen is, onnan is jöttek a hírek, elkezdett enni a csuka. Igazán kapitális példányok nem jöttek, sajnos nekünk is csak méret körülieket sikerült fogni.
Gyakran 4-5 csónak is állt a jó helyeken az Olguta- csatornán, vagy a Razbonita-csatorna torkolatának környékén. Sok mindennel próbálkoztunk, de az igazán eredményes a fűzött csalihallal való pergetés volt.
Az őszi napsütésben kellemes dolog várni a nyurgák kapását, és a minden kishalat elfeledtető elemi erejű torpedók fárasztása kárpótolt bennünket.
A megszokottnál sokkal lassabban folyó Sontea jó pár termetes nyurgával ajándékozott meg bennünket. A halak szinte csak és kizárólagosan 4-5 szem átfúrt felfűzött kukoricára jöttek. Ami a meglepő volt, hogy sokkal gyakrabban kellett cserélni a csalit, mint vártuk volna. Sajnos a rákok még a száraz kukoricát sem kímélték a fenekező felszerelés horgán. Ha sokáig nem volt kapás, azzal a gyanúval kellett élni, hogy üres a horog, és bizony gyakran csak a felfűző zsinór árválkodott a horog öblén.
Ejtőzve a kellemes melegben, figyelve a spiccek mozdulását, váratlan látogatók érkezését jelezte a nádzörgés. A szabadon élő állatok elropogtattak néhány csigát, turkáltak egy kicsit az iszapban, aztán békében továbbálltak. Vagy talán a kukorica érdekelte volna őket?
Barátaim kissé elvetemültnek tartottak, amikor puha csemegekukorica került a mártogató felszerelésből átalakult úszós bot horgára. Ki látott ilyet? Keszegezni a Deltában? Pedig hihetetlenül szórakoztató a pompás színű kárászok, vörösszárnyúak és bodorkák folyamatos kapása.
Persze más érzés egy vad nyurgával birkózni, de nem hiszem, hogy ezen a portálon sokat kellene mentegetni a „keszegezők becsületét”. Aki szereti csinálni, annak bárhol és bármikor szórakoztató.
Igaz, a fényképezőgép lencséje elé mégis kellemesebb dolog egy hasonló hallal állni. Zsolt most is bizonyította, nagyon otthon van pontyfogásban is!
Sajnos rohanvást közeledett a hazatérés időpontja. Az utolsó napokat kissé beárnyékolta a ránk törő hidegfront és szakadó eső. Az idejövetelünk sem volt egyszerű, a visszautat is el kellett halasztani egy nappal a járhatatlan töltés miatt.
Sikerült meggyőzni a kétkedőket, rávenni a mielőbbi indulásra. "Gyáva nyúlnak nincs káposzta" felkiálltással nekivágtunk a dagonyának.
Csúszkálva, sárosan, egy nap késéssel, de kijutottunk az úttalan utakon.
Nagyon sok új tapasztalatot gyűjtöttünk ez az egy hét alatt. Egy teljesen más arcú vizet láttunk, mint előző alkalommal. Ez úton is szeretnék köszönetet mondani székelyudvarhelyi barátainknak: jó volt együtt horgászni ismét. Így visszagondolva is szinte érzem az Al-Dunai halászlé illatát, a reggelire evett zakuszka furcsa-új de nagyon kellemes ízét a számban. Még a ruhámon kopogó eső hangját sem feledtem el, akár el is viselném újból, csak horgászni lehessen már!
