A horgászszezon igazi kezdetét nekem már évek óta a csónakos horgászat megkezdése jelenti. Horgászom ugyan egész télen a folyón, alkalomadtán állóvizeken még lékről is, sőt az egyik legkedvesebb időszaknak a kora tavaszi ártéri pecázásokat tartom, mégis a tavasz legszebb pillanata számomra, amikor több hónapos kényszerpihenő után csónakom újra a vízre kerül.
Meglehetősen korán indulok, de ekkor még eszembe sem jut a horgászat, dolgozni megyek, langyos, csepergős reggel van, enyhe szél fúj. Ráérősen végzem a dolgom, mégis jól haladok, és délben szöget üt fejemben a gondolat, akár ki is mehetnék délután a csónakkal.
Elsőre elvetem az ötletet, nem szeretek kapkodni, de rögtön tovább is gondolom.
Az elmúlt pénteken vízre került végre a csónak, hála barátaim segítségének, kitakarítva, kiglancolva várja az első bevetést. Tegnap hívtak a kikötőből, hogy helyére került az a ponton, ahol az én helyem is van, ezért még este kiszaladtam és átkötöttem a csónakot, és ha már úgyis menni kellett, vittem 10 liter benzint is a motorhoz. Otthon pont az a két bot van előkészítve, amelyre szükségem van, sőt véletlenül még kétfajta giliszta is akad, sajnos menni kell! :-) Nem részletezem, mekkora kapkodássá fajul a délutánom, de a lényeg a lényeg, 16 óra előtt pár perccel leparkolom az autót a kikötőben.
Egy táska, egy botzsák, ennyi csak a felszerelés. Néhány dolgot a ladikban tárolok, ezért a táska is inkább ruhával van tele, csalóka a tavaszi napsütés, főleg motorcsónakázás közben lesz hideg. Pillanatok alatt leponyvázom, a motor indul első rántásra, a nap is kisüt, mi kell még?
Lassan poroszkálok ki a kikötőből, nem sok hajó van még vízen, inkább csak a faladikok, azoknak nagyon nem tesz jót a szárazföldi pihenő, no meg gazdáik is horgászok, ki nem hagynák az áprilisi harcsázást. Én is erre készülök, de van nálam egy finomabb bot is, hogy valami halat azért fogjak a szezonnyitó horgászaton. Kiérek a kikötőből, a vízen evezősök bizonytalankodnak, régebben inkább csak kajakosokkal találkoztunk a Tiszán, az elmúlt években jelentek meg a 2-4 személyes párevezős egységek Itt ugye többen ülnek egy csónakban, ezért elég, ha egy bizonytalan, máris megtorpannak, én meg kerülgethetem őket. Most is óvatosan, még jobban lelassítva váltok irányt, nem szeretném, ha megfürödnének.
Lassan haladok tovább, majd amikor úgy érzem, kellő távolságban vagyok, gázt adok, és amikor siklásba vált a hajó, élvezem az arcomba vágó friss tavaszi levegőt, elönt egy nagyszerű érzés. Elkezdődött! Elkezdődött egy újabb tiszai horgászszezon!
Ezeken az első horgászatokon különösebb cél nélkül szoktam csavarogni, megnézem a tavalyi eredményes helyeket, keresem a tavalyi tuskókat, felfedezem az újakat, általában ennyi elég is. Persze majd megállok valahol, horgászom is, de pár keszeg most még elég lesz.
Két csónakossal találkozom mindössze, az egyik inkább csak kirándulgat, a másik azonban komolyan horgászik a kövezett part mély langójában. Ismerem azt a helyet, így tavasszal túl mélynek tartom, no de a Tisza tartogat meglepetéseket, lehet, hogy a kolléga már ült ott idén. Széles mozdulatokkal intek oda neki, mosolyogva visszaint, de rázza a kezét, zsákmány még nem akadt. Két kilométerrel feljebb, egy hosszú kövezés felett meglátom az egyik kedves süllőzőhelyemet. A három évvel ezelőtti nagy víz idején akadt meg egy hatalmas faóriás, aminek egyetlen apró ágacskája nyúlik a víz fölé, először még rákötni sem mertem, hogy nem bírja el a hajót, de aztán kitapasztaltam, hogy mekkora fatömeg fekszik a folyó fenekén, azóta minden ősszel felkeresem. Általában ad halat, ha jókor és jól kérem. Újabb két kilométer szalad el, találkozom a hiányolt kajakosokkal, már visszafele jönnek, ezért remélhetőleg nyugtom lesz tőlük. Megérkezem ősszel sok pontyot adó helyemre, sajnos most 4-5 karó is jelzi, itt most semmi keresnivalóm, itt most a halász az úr.
Át is váltok a másik partra, az lesz a napos oldal estefelé, kellemeset akarok horgászni, most ez is számít. Le is lassítok hamarosan, egy csatornatorkolathoz érkezem, ide készültem. A parton lábnyomok, bottartó ágasok jelzik, más is szereti ezt a helyet. Megállítom a hajót, kicsivel a torkolat felett, 10 m-re a parttól, így a part mellé és a folyásba is tudok horgászni. Lesúlyozok, aztán csak üldögélek pár percig, mellettem méhek döngenek a fűzfán, az erdőben madarak csicseregnek, süt a nap, kék az ég. Elégedett vagyok.
A folyásban komoly csobbanás. Úgy látszik, a busák ezen a szakaszon teleltek ki, ősszel is itt riogatták a gyanútlanul csónakázó horgászokat. Két botot szerelek, először a nehezebb fenekes kerül elő: 150 grammos bot, 35-ös zsinór, csalinak 3-4 szál zöldgiliszta. A folyás belső szélére küldöm, harcsában reménykedve. A második bot igazi mindenes, legalábbis remélem, hogy az lesz, új beszerzés, nyelén még ott a védőfólia, hiszen nemes halat még nem fogott. Van persze hasonló botom kettő, két kemény teleszkópos, rezgőspicces bot, de azokkal egy szebb kapásnál még a 20-as előkét is el tudom tépni bevágáskor, ez - remélem - valamivel rugalmasabb lesz. Mindesetre a 35 grammos ólom meg sem kottyan neki, amikor bedobom a trágyagiliszta csokorral csalizott horgot. Erre a finomabb botra bármi jöhet ilyenkor tavasszal, keszeg, kisharcsa vagy akár ponty is. Titkon ebben reménykedem, hiszen tavaly áprilisban ezen a szakaszon jó néhányat akasztottam.
Nemsokára két határozott húzás a nehezebb boton, de sajnos nincs folytatás. Pár percig bent hagyom, majd felnézem a csalit. Egy gilisztát elvitt az elkövető, nyilván keszeg lehetett.
Mindenesetre a másik botot is a sodorvonalba dobom. Nemsokára meg is van az eredmény, kér gyors rántást közvetít az új bot vége, és pár pillanat múlva kezemben az első hal, egy durbincs. Rég találkoztam velük, úgy látszik, van még a folyóban. Van bizony, mert a következő kettő is az, úgyhogy vissza is dobom a torkolatban lévő langóba a szerelést.
Tűz a nap, a két réteg ruhában szinte elalszom, annyira kellemes az idő, és annyira nem történik semmi. Előveszem hát a wobblereket és kicserélgetem a horgokat rajtuk, majd leellenőrzöm a mozgásukat a csónak mellett, hogy a nagyobb horgok mennyire butították le őket. Ezzel jól elszöszmötölöm az időt, ha nem kúszik a nap elé egy felhő, talán ennyi lett volna horgászat végeredménye, de elkezdek fázni és felébredek. Elcsomagolom a wobblereket, kiveszem mindkét botot és felfrissítem az agyonrágott gilisztákat, a nehezebb bot szerelékét messze a sodrásba dobom - majd megáll, ahol szeretne -, a másik bottal meg kidobok egész a part szélére. Pár perc múlva ezzel a bottal újat, kicsit hosszabbat dobok, keresem, merre járhatnak a halacskák. Van is egy kapásom, de lemaradok róla, majd a következőnél már résen vagyok és megvan az első keszeg, jó 30 dekás laposkeszeg, egész jól rugdal, szépen, jól érzem a boton, kezd tetszeni a pálca. A következő halam durbincs, kezdem sokallni létszámukat, de visszadobok ugyanoda, hiszen onnan jött a keszeg is. Karikakeszeg a következő, ez kisebb, de keszeg legalább, mint ahogy a következő is, jó félkilós dévér. Megnézem az órát: fél hét, egy órát még maradhatok, és úgy látszik, estefele kezd enni a hal. Újabb rántás a spiccen, bevágni nem tudok, de kezemet a bot nyelére kulcsolom, így amikor egyenletesen görbíteni kezdi, tökéletes ütemben akasztok. A bot benne marad az akasztásban, a hal pedig egy helyben csóválja magát. Ponty!
„Ezek a tiszai pontyok nem riadnak meg, amikor megakasztom őket, hanem állnak egy helyben és csak tanácstalanodnak”, fut át az agyamon, majd megijedek, hogy akadóban van a halam, és azért nem mozdul, ezért ráerőltetek kicsit. Erre elszalad, de nem sok erő van benne, inkább komótosan mozog, mint nyargal. Kezdem nem érteni a dolgot, majd furcsa kaszáló mozgást végez a zsinór. Ajaj, vagy kívülről akadtam, vagy magára tekerte a zsinórt, jön közelebb, de tapodtat sem tudom feljebb emelni, pedig van alattam némi kósza akadó. Egy-egy burvány azért már felkavarja a felszínt, de a halat nem látom még, majd egy fordulónál felszínre csap a farka és megértek mindent: harcsa van a horgomon. Már a felszín alatt kavarog, de a sodrás ellenében nem könnyű a csónakhoz húznom, hiszen nem a „harcsázó” felszerelésre jött. Azért csak-csak sikerül, és másodszorra jól is fordul, így megszákolom.
Nos, akkor megvan az első idei nemes hal. Közelebbről szemügyre veszem, igen sovány, nyúlánk állat, 70 cm, de csak 2 kg, viszont nagyon pocsék napjai voltak mostanában, hiszen óriási fognyomokat fedezek fel a tarkóján és a hasán. Ezek nem a harcsák íváskor szokásos harapásai, ezt szegényt valamelyik éhes fajtársa bizony tápláléknak vélte. El is merengek, hogy mekkora és mennyire éhes harcsa lehetett, amelyiknek étvágya támadt egy kétkilós halra.
Visszadobok, majd a harcsázót is kiveszem a sodrásból és kihajítom a part alá, ha ott jár a harcsa, akkor ott kell rá horgászni. A következő félórában egy durbincs jön, lassan pakolászni kezdek, sőt már a kiszálló halat várom. Aztán rájövök a hiba okára, és rituálisan leszaggatom a picker nyeléről a védőfóliát, hiszen ezennel letöltötte a próbaidőt, hivatalosan is a csapatom tagja lett. Nyilván nem ez hozza a következő kapást, ami a nehezebb boton jelentkezik. Nem akar kifejlődni, két erősebb rántás és otthagyja, vagyis mintha kisebb rándulások azért lennének rajta, vagy csak én látom úgy? Gúvasztom a szemem, nem vagyok benne biztos, de mintha leheletnyit hajlana a botvég, ezért behúzok neki. Magam is meglepődöm, hogy súlyt érzek a zsinór végén, elég élettelen, ezért beemelek egy erősebbet, erre jókat visszapumpál - hűha, megjött a harcsa párja! Szaladna párhuzamosan a parttal, de nagy a szám, nem engedem, hiszen végre a megfelelő pálcán van a hal. Meg is fordul rövid úton, és fél perc múlva már a csónak mellett rója a köröket, de néha furcsán meg-megszalad. Szeretném megfogni, ezért nem erőltetem túlságosan, hadd fárassza magát. Nemsokára így is felszínre jön, a… a jó kettes ponty, szájában a harcsázó kampóval. Ilyenkor eszembe jut, hogy gúnyt űz belőlem a folyó, azt hiszem, hogy ismerem, hogy tudom egy-két titkát, aztán tavasszal megbolondul, és megmutatja, hogy azért Ő az úr, és nem érdekli, hogy mit és miért is kellene tennie.
Szóval csodálkozom egy fél percet, majd beszákolom a pontyot. Elég kerek, nem a szokásos tiszai hal, a telepített pontyokra hajaz, olyan magas hátú - emiatt alá is saccoltam, a mérleg 2,6 kg-ot mutat. Visszaengedem és megkérem, hogy ne menjen most már varsába, ha eddig sikeresen elkerülte a végzetét.
Elég volt mára, elégedett vagyok, ezért komótosan összecsomagolok, majd ahogy érkezéskor, most is üldögélek pár percet és átgondolom, mi is történt.
A masszív apadás ellenére a partközelben voltak a halak, vagy az is lehet, hogy csak estefelé húzódtak ki oda, mindenesetre a sodrásba dobott horgokon csak durbincs jelentkezett. Hétvégén némi etetéssel növelve esélyeimet ide vissza kell térnem, határozom el, majd felveszem a súlyokat és hazaindulok. Hazafelé kétszer is meg kell állnom, mert uszadékot szed össze a motor. Mitől van uszadék, ha apad a víz? Beérkezve a kikötőbe váltok pár szót az őrrel, meggusztálja harcsámon a harapásokat, majd közli, hogy áradt ám a víz pár centit, gondolta is, hogy kint leszek. Mosolygok nem létező bajszom alatt, nehogy észrevegye és megnyugszom, hogy olyan nagyon mégsem állt fejére a világ, az áradás hozta meg a halak kapókedvét, és ezért szedegettek a partközelben.
A következő nap megint korán kelek, be kell hoznom a tegnapi elpecázott időt, valahogy most nem vagyok fáradt, hiszen megérte, nem?
Kiss Gábor (kissgabor)
Fotók: Kiss Gábor
