Amikor ladikkal, evezővel jártam a folyót, csavargásaim távolságát fizikai teljesítőképességem szabta meg. Miután motor került a ladikra, kitárult a világ és egyre távolabbi kirándulásokra indultam. Tavaly óta egy könnyen trélerezhető, gyors csónakom van, a téli hónapok alatt meg is született egy többnapos csónaktúra gondolata, amelynek kezdő állomásául végül Szolnokot választottam, elsősorban azért, mert itt él Hori barátom, aki Csongrádig végül útitársamul is szegődött.
0. nap, csütörtök
Délután 1/2 5-kor találkozunk Andorral a kikötőben, addigra én bepakoltam a felszerelés nagy részét a csónakba, így percek alatt kisólyázunk, leponyvázom a hajót, és már robogunk is Szolnok felé. Hori nagyvonalúan elénk jön, a főúton találkozunk, és együtt vágunk át a városi forgatagon a belvárosi sólyapálya felé. A parton embertömeg, este 7 óra, repül a kérész, rengeteg a nézelődő. Talán elrontjuk pár ember szórakozását, de csak vízre kell tennünk a hajókat, ezért Horival letereljük a vízbe vezető betoncsíkról őket.
Az én csónakom menetkész, de társamé tetőcsomagtartón utazott, ezért jó félórás pakolás, szerelgetés következik, mire elindulhatunk.
Lassan poroszkálva hagyjuk el a várost, nem sok időnk van, ezért első éjszakázásunk helyszínéül a város alatt pár km-rel lévő Tószegi kanyart választjuk. Hori összerakja a legyező pálcáját és dob párat a rajzó kérészek közepette, én inkább leülök és megvacsorázom.
A kanyar belső ívére kötünk, fél órát még beszélgetünk, majd nyugovóra térünk.
1. nap, péntek
Reggel 6 óra körül ébredek, társam is ébren van már, így mellékötök, megreggelizem, felteszek egy kávét, majd keszegezni kezdünk a lapos homokon.
Első halam egy kapitális selymes durbincs, majd kisebb keszegek jönnek, de pont erre van szükségem, a túlpart meredek, árnyékos akadóiban szándékozom megfogni az ebédre való süllőt. Nemsokára el is kötök, alapjáraton átpöfögök a túloldalra. Hori marad, tetszik neki a sűrű kapás. Nem sokáig keresgélek, egy komolyabb akadó fölé kötök. Úgy saccolom, egy-másfél órát még árnyékban lehetek. Mindkét bottal az akadót célzom meg, elsőre óvatosságból jó pár méterrel a vízből kinyúló facsonkok elé kerül a csalim. Alattam parti fecskék kolóniája, a fiókák már kikeltek, talán éppen repülési leckéket vesznek, mert éktelen csiviteléssel és akrobatikus mutatványokkal szórakoztatnak. Ráérek sajnos, mert kapásom az nincs.
Egyre közelebb merészkedem az akadóhoz, sőt az egyik bottal túldobok a vízből kiálló gallyakon, és egy szűk folyosóba engedem a végszereléket. Csak reménykedem benne, hogy a vízfelszín alatt is tiszta a terep. Nemsokára lesz is egy kapás ezen a boton. Egyet húz, majd vinné a botot is. Bevágok, és erőteljesen emelem a balint, mert arra tippelek. Emelkedik a hal, de sajnos oldalaz is, ami a méteres tisztáson nem sok jóval kecsegtet, már majdnem a felszínen van, amikor akadót fog, engedek neki, de nem teszi meg azt a szívességet, hogy magától leakassza a zsinórt. Látom, melyik ágon van felakadva, de mire elkötnék, megoldódik a helyzet, egy erősebb rúgással letépi magát horgomról. Felszerelek és visszadobok, de a következő félórában nem történik semmi, csak Hori jön át az árnyékos oldalra. Nemsokára én is elunom és lecsorgok hozzá. Szerencsémre nem bízott a süllőebédben, szákjában darabos keszegeket, kárászokat tartalékolt. Beszélgetünk kicsit, majd úgy döntünk, hogy megtesszük a mai napra előírt 30 kilométert, és valahol a 300-as fkm környékén keresünk halsütésre alkalmas helyet. Túl okosak nem vagyunk, mert majdnem dél, nekiindulunk és a legnagyobb hőségben, pecsenyére sülve csorgunk jó másfél órát, mire észbe kapunk és beindítjuk a motorokat, de így sem bírjuk sokáig. Valahol Vezseny és Martfű között egy strandnak kinéző parton állunk meg. Odasüt persze a nap, de a jobb part árnyékos részein bokáig érő sár és rengeteg szúnyog fogadott, amikor táborhelyet kerestünk, ezért marad a strand, ahol azért a fák alatt némi árnyékot találunk. Mindenesetre rendesen megizzadunk, mire halsütésre kerül a sor. Hori akkurátusan megpucolja, beirdalja a halakat, szalonnával, hagymával spékeli, fűszerezi. Számomra feladatnak csak a megfelelő parázs elkészítése marad. Komoly, vaskos ágakat nem nagyon találok, így bizony mennyiséget kell összegyűjtenem, mire a főszakácsnak megfelelő parazsat gyártok. Szerencsémre ekkor elzavar a konyhából és elenged strandolni. :-)
Jó 20 perc, fél óra eltelik, mire rendesen átsül az ebédünk, de megéri kivárni. Rettenetesen beebédelek, Hori is fáradt, ezért nem tart sokáig rábeszélnem, hogy kössünk át az árnyékos oldalra sziesztázni. Átkötünk, beszélgetünk, majd azon veszem észre magam, hogy hangosan hortyogok. :-)
Talán félórát is alszom, de ilyenkor ennyi is elég, kipihenten, frissen ébredek és elkezdünk készülődni az esti legyezésre. Nem erre időzítettem a túrát, de ha már így alakult, akkor használjuk ki a kérészrajzást. Jómagam ugyan az elmúlt hét szombatján legyeztem életemben először, de itt sokan nem látnak, nincs ki előtt szégyellnem magam. Szóval Benyus tanácsai alapján nekiállunk csalit fabrikálni, nem nevezném légykötésnek amit művelünk, de jókat mulatunk közben és a végtermék is működőképesnek tűnik.
Amikor megvagyunk, felszereljük a botokat és nekiindulunk, hogy behozzunk néhány elvesztegetett kilométert.
Gyorsan átrobogunk a martfűi két hatalmas kanyaron, majd elhagyjuk a várost is, és egy szimpatikus szakaszon megállítjuk a száguldást, hiszen megjelennek a folyó felett az első kérészek. Csorogva kezdjük a dobálást, a parton horgászok, egy-két bekötött csónak is akad. Van, aki mosolyog, van, aki hitetlenkedve néz minket. Megértem őket, pár éve hangosan kinevettem volna azt, aki a Tiszán akar legyezni.
Ricsi barátom jóvoltából egy 2,4 m-es, finom bottal horgászom, jó volna vele valami szép halat fogni. Elhagyjuk a horgászokat és egy szimpatikus helyen lehorgonyzom. Itt jönnek fel a kérészek, rablás is van rajtuk, ezért reménykedem, hogy az én csalim is gazdára talál.
Egyre erőteljesebb a rajzás, egy-egy hal kezdi elveszteni a fejét és még a vízből is kiugrik a rovarok után. Gardának vagy kisebb balinnak nézem. Nemsokára megjön az első kapásom, ám a bevágás nem sikerül. Visszateszem a legyet, de nem jön fel másodszorra. Sebaj, megvolt az első akció. Nemsokára újabb két kapásom van, de nem eszi meg a csalit, vagy én vagyok ügyetlen. A következő hal viszont nem bízza a véletlenre, a beejtett, majd megindított műcsalira ellentmondást nem tűrő határozottsággal fordul rá, akár egy delfin, úgy bukkan ki a vízből félig, majd folytatva útját a léggyel a szájában bukik alá. Ezt nem hibázom el, és máris perecbe görbül a legyezőbot. A teljes zsinórom kint van, ezért orsóról tudok fárasztani, ami kezdőként nagy könnyebbség. Pár métert le is vesz a dobról, hiszen a sodrás is segíti, majd felcsobog a felszínre és vagy egy percig a levegőn tekereg. Nem egyszerű a finom felszereléssel a csónakhoz édesgetnem, de pár perc alatt azért sikerül.
Kiló feletti jász, gyönyörű piros úszójú állat a zsákmány. Ez a beállás nem ad több halat, a rablások is megritkulnak, ezért felemelem a súlyt, és zavartalanabb pályára csorgok. Az új helyen talán a harmadikra veszi le a legyet egy félkilós garda. Hihetetlen furcsa ebben a méretben látni ezt a halat. Közben Hori mellém köt, megbeszéljük a tapasztalatokat. Ő kezdi elveszteni a lelkesedését, rengeteg a kérész, miért pont a mi legyünket venné le?
Én nem adom fel, miért ne venné le pont a mienket? Mindenesetre keressük a rablásokat. Hullámokban jönnek a halak, de egy-egy okosabb állat a párosodó kérészekre veti magát, amivel egyszerre több rovart is szájába tömhet. Azon veszem észre magam nemsokára, hogy a folyóközépen szálló kérészek szinte kiütnek a csónakból, folyamatosan kopognak a boton, a legyezőzsinóron. Kezd fogyni az én hitem is, de látványos akcióm kerekedik a semmiből, határozott cuppanással tűnik el a sárga csali, és már szalad is a hal. Balinra tippelek, mert jókat rugdal, de becsap az erős sodrás, garda. Lassan közelebb jön, és már nem vagyok csalódott, szép példánya fajának. (Mielőtt bárki megszólna, nem horgászom gardára, nem tudom a Balatonon mekkorák a bandanagyok, de ezek a félkilós és nagyobb halak kuriózumnak számítanak az Alsó-Tiszán.) Pár kört még szalad, néha szinte a víz felszínén halad, valószerűtlen méretű mellúszóira támaszkodva. Nemsokára azonban elfogy az ereje és beemelem. Hori mellé csorgok, és közösen csodáljuk a nekünk ritka 70 dekás halat.
Hori egy kisebb gardát fog az este folyamán, de nem vagyunk elégedetlenek, fantasztikus volt látni a természet ezen apró csodáját.
Aludni pár kilométerrel lejjebb, egy belső íven horgonyzunk le, gondosan lecsomagoljuk a legyező felszerelést, megvacsorázunk, majd ahogy sötétedik, mi is nyugovóra térünk.
2. nap, szombat
Nem kapkodjuk el az ébredést, társam csodálkozik is, hogy nem akarok mindenképpen horgászni, de jólesik a pihenés. Valahogy a legyezéssel sosem ismert izmaimat is megmozgattam, és bizony érzem a 3 órás suhogtatást. Mondják pedig, hogy vannak emberek, akik egész nap tudnak legyezni…
Nem is horgászunk reggel, némi elemózsiázás után útra kelünk. Nem sietünk, ezért összekötjük a két csónakot és csak az én motorommal haladunk, így legalább tudunk beszélgetni.
Valahol Tiszakécske felett a bal parton hatalmas fák nyújtózkodnak a víz fölé, a parton több horgász is akad, a szakadt part is jó mélységet ígér, ezért megpihenni, pecázgatni kikötünk az árnyékba. Nem bonyolítjuk túl, egy-egy bottal keszegezünk. Jön is azonnal az apróbb keszeg, majd beesik egy-egy 30-40 dekás, igazi sütni való példány is. Nemsokára kukoricára váltok, hátha megjelennek a darabosabb halak. Egy-két kapitális karikakeszeg után az egyik bevágásnál lent ragad botom spicce, majd az ellenfél komótosan a meder felé veszi az irányt. Húzom, amennyire a 12-es előke engedi, de nem ezért jön felém a hal. Nyilván ismeri a terepet, és valami akadó felé közelít a sodrással szemben. Nem kell neki azonban a külső segítség, kipattan szájából a pici horog, pedig társam már parázson látta őkelmét.
Dél körül indulunk tovább, csónakjaink továbbra is összekötve, így Hori már menet közben halat pucol.
Tiszakécskéig jutunk így, a strand előtti kanyarban azonban egy száguldozó jacht 5 méterre vonul el mellettünk, hiába ügyeskedem, hiába pattan át Hori villámgyorsan hozzám, pár liter víz mindkét csónakba befröccsen. Furcsa a nyüzsgés, a tömeg a parton, a fel-alá száguldozó motorcsónakok. Mielőbb magunk mögött akarjuk hagyni őket, ezért szétválunk és nekilódulunk. Jól át is szaladunk a városkán, a tiszainokai rév alatt lassítunk, és egyből indítványozom a partraszállást. Gyorsabb a csónakom, ezért előremegyek, tanácstalankodom egy darabig, majd egy hajózási táblánál a meredek partoldalba vájt lépcsősort és frissen nyírt füvet, no meg árnyékot adó fákat találok. Tűzifa is akad bőven, pillanatok alatt jó máglyát rakok, Hori pedig az utolsó simításokat végzi el a halakon. Most nem aprózom el, partra hordom a székemet és tároló dobozaimból asztalkát rögtönzök, így még jobban esik a friss roston sült keszeg.
Későn keltünk, így túlélem az ebéd okozta sokkot, bár azért nyílván a kávé is sokat segít. Éppen ezt kortyolgatom, amikor terepjáróval két úriember érkezik, horgászoknak nézem őket, bár a címeres póló alapján gyanakodhatnék. Pár perc kedélyes beszélgetés után derül ki, hogy természetvédelmi őrök és Tiszaugtól felfelé mindkét parton 30-30 km-es terület tartozik hozzájuk. Ilyen szimpatikus, korrekt ellenőrzésre, védelemre lenne szükség a teljes folyószakaszon. Pár információra levesszük őket, főleg társam szeretne valami nagyon kellemes homokpadot találni, ahol kedvére dagonyázhatna végre. Kapunk is pár tippet és nemsokára Ők is, mi is továbbindulunk. Pár kilométerrel lejjebb szimpatikus kövezést találok, akár süllőpergetésre is megfelelne, ezért amikor Hori a kővel szemben talpalatnyi homokot fedez fel, meg is egyezünk, itt töltjük az éjszakát. Fürdünk egy jót, majd bekötünk a kő mellé, ahol reményeim szerint az első kérészek fognak megjelenni bő másfél óra múlva. Van egy-két ötletünk, hogyan tudnánk legyeinket felturbózni, ezzel babrálunk, amikor megjelennek az első rovarok. Alig múlt 5 óra, ezért hitetlenkedve nézzük őket, de nincs mese, ma hamarabb kezdődik a rajzás.
Elkap a harci láz, alig bírom befejezni az elkezdett műcsalit, villámgyorsan összedugom a botot, és már kötök is lejjebb. A tegnapinál sokkal nagyobb a kérészek száma, hihetetlen tömegben lepik el a vízfelszínt, főleg az egyik bokorsornál van sok, ezért lejjebb is megyek, hiszen egymás után fröcsög a hal. Szinte hihetetlen, de második dobásomra leveszi egy jász a csalimat, nagyobb, mint a tegnapi, mert zizegve tépi le az orsóról a zsinórt. Persze segít neki a sodrás is, de erős a hal is. Szeretném mihamarabb megszákolni, mert megvadulnak közben a halak, némelyik szinte koppan a csónakon, olyan vehemensen táplálkozik. Jó 10 percbe kerül, mire sikerül kivennem halamat, gyors mérlegelés és fotó után visszaengedem a másfél kilós jászt… és leülök.
Leülök, mert félelmetes mennyiségű kérész repül, nem egy-egy szakaszon, gyakorlatilag az egész folyó egyetlen zizegő felhővé válik.
Jó időbe telik, amíg rászánom magam a horgászatra, beljebb kötök, mert a halak is beljebb vonultak. Hori nem dobál, megint sokallja a táplálékállatok tömegét. Én arra apellálok, hogy ha elhibázza egy hal az igazi állatot a dobástávolságomon belül, és gyorsan rá tudok dobni, akkor csak van esélyem, hogy az enyémet is beszippantsa. Van is pár ráfordulásom, de nem sikerül megakasztani őket, majd egy elhibázott rablásra rádobva a legyet, ahogy elképzeltem, leveszi a jász a felszínről. Egyből felcsobog, semmi pénzért nem hajlandó rendes hal módjára lejjebb merülni, és úgy védekezni. Már az jár az eszemben, hogy leengedem Horiig, ugyan szákolja meg nekem, amikor megembereli magát végre, és hajlandó úszni. Sokkal keményebben bánok vele, 5 perc alatt a csónakhoz húzom és beemelem. Gyors horogszabadítás, mérlegelés és mehet vissza. Kisebb az előzőnél, 1 kiló 10 deka. Két kapásom jut még estig, egy pici, 30 dekás jász sikerül még, aztán befejezzük. Lecsorgunk a homokpadhoz, bekötünk, és gyors vacsora után le is fekszünk. Hajnalban megpróbálok süllőt fogni, szeretnék minél többet aludni addig.
Kiss Gábor (kissgabor)
Fotók: Horváth István, Kiss Gábor
