Mint hajdanán vándorló, vadászó-gyűjtögető őseink, úgy vonulnak a tapasztaltabb folyóvízi horgászok az áradás idején is elérhető, meghorgászható területekre. A vízparton meglepően gyorsan terjednek a hírek, fél füllel mindig érdemes a beszélgető társakra is figyelni. A Rákos-patak az egyik olyan hely, ahol magas vízállásnál érdemes próbálkozni.
A Duna másnap tetőzött, jókora uszadék fákat, egyéb limlomot, sőt rengeteg békalencsét is cipelve magával. Magától értetődően ismét a patak felé vettem az irányt, és a tegnapi helyemen (ahol egy szokatlan, cső alakú híd vezet át a másik oldalra), a 20-30 cm-rel magasabb vízben kerestem fel kora reggel a kicsi, de szórakoztató horgászatot biztosító keszegeket.
Most is a vízben elmerült parti növényzet tövébe szórtam pár gombócot (vaníliás Maros Mix, illetve egy kevéske morzsolt csemegekukorica hivatott felkelteni a keszegek figyelmét), ezúttal is kockáztatva a snecik zabálásra mindig kész seregeinek felbukkanását. De a Duna mindig más arcát mutatja. Egyik napról a másikra teljesen más irányt vehet az előre eltervezett peca ideje, helye, módszere, és természetesen eredménye, azaz a halak fajösszetétele, mérete, kapókedve.
Bizony, a tegnapi jászvonulás elmaradt. Ki tudja, mennyivel feljebb nyomultak be a felduzzadt patakon, vagy talán visszaiszkoltak a Dunába? Még a küszök sem iparkodtak mindenáron horogra akaszkodni. Helyettük azonban színre léptek a karikakeszegek. Igaz, a többség most sem lépte túl egy tyúktojás méretét (a súlyát semmiképpen), de azért akadt néhány már-már tenyeres példány is.
A pici keszegecskék horogra kerítése nem volt egyszerű feladat. Inkább szúnyoglárva és ahhoz méretezett horog illett volna apró szájukba, de azért az 1-2 centis trágyagiliszta-darabka is megtette hatását. Akármilyen tömegben „aprítottam” az amúgy is pirinyó karikákat, az egyik hal azonnal szemet szúrt szürke uszonyaival, kisebb szemével, valamivel nyújtottabb testével, porszívószerűen kinyújtható szájával.. Ezúttal remek alkalmam nyílt a környéken sokkal ritkábban előforduló dévérkeszeg, illetve a nála jóval gyakoribb karikakeszeg összehasonlítására. A kis dévérecske egyik oldalán, kevéssel a farok alatti úszó felett talált seb talán valamilyen ragadozó (sikertelen) támadásának nyoma lehetett.
A „kínálatot” gazdagította néhány kisebb bodorka, egy-két lemaradt jász, de még egy ifjú balin is megkóstolta a gilisztát, ahelyett, hogy az ivadékot hajkurászta volna. A poszméhlárvákból maradt még néhány, arra bizony aligha szuszakolná magát a szűk szájú karikák, bodorkák népes tábora. Tévedtem! Alig hittem a szememnek, amikor a kiadós fehérjefalatra vágyó, méretes bodorka végre kezem ügyébe került. Őt követte még egy szinte ugyanakkora társa is, igaz, ezúttal ismét giliszta-csalira. Összességében jól szórakoztam a tömegesen jelentkező apróságokkal (természetesen a fényképezés céljára összegyűjtött halak - ahogy előző napon is - visszanyerték szabadságukat).
Következő napon már apadt a víz 1-2 arasznyit, az apró, éhes karikakeszegek még nagyobb számban tülekedtek a „csőhídnál”. Ennek fele sem tréfa, ideje volt valami komolyabb hal után nézni! A Rákos-patak torkolata nagyobb eséllyel szokott adni termetesebb keszegféléket, de sosem lehetett tudni, vajon miféle halakra lehet számítani az egyre gyorsabban apadó vízben. Még a sebes áramlást kedvelő márnák is be-bekukkantanak néha egy kis nassolnivaló reményében.
A horgászok többsége a torkolatban gyűlik össze áradáskor, néha összeér a válluk, úgy lesik a horogravalót. Érdekes módon most csak kevesen próbálkoztak a még mindig zavaros vízben, de azért ez nem jelentheti azt, hogy nem megy a hal. Az utolsó trágyagilisztákat is elhasználtam, ezért csonti-csokorral érdeklődtem a ki tudja, milyen halak étvágya felől. Szinte azonnal, az úszót pöcögtetőn óvatos kapással egy átlagos méretű (de az eddigi karika-gyerkőcökhöz képes óriási) bagolykeszeg jelentkezett egy fotó erejéig.
A továbbiakban viszont a csontkukac nem nagyon nyerte el a halak tetszését. Egy jász könyörült meg rajtam (aztán én irgalmaztam neki - ment vissza a vízbe). A torkolatban aznap a gilisztára buktak a főleg virsli méretű jászból álló pikkelyesek. Az egyik szerencsés kolléga sikeresen fogott ki egy szép ezüstkárászt is, persze, gilisztával. Szokatlan vendég e hal ilyenkor, inkább májusban-júniusban lehet kárászokra számítani, akkor sem mindig (vagy ha igen, lehet, hogy csak az apraja jön).
Délután valamivel jobban alakult a helyzet, bár ezt valószínűleg az újonnan hozott trágyagilisztáknak köszönhettem. Több kisebb jász, egy-két „evőkanálnyi” méretű karikakeszeg mellett egy szeleburdi kősüllő, illetve egy nemesebbik rokon is kíváncsi volt a giliszta-diéta ízére. Mindketten ifjoncok révén, hamar éltető elemükben találhatták ismét magukat - szabadon.
Áradáskor sok kishal talál menedéket a szelíd folyású Rákos-patakban. A ragadozó halak persze nem maradhatnak el mögöttük, ezért nem meglepő csíkos barátaink jelenléte. A kevésbé kedvelt, de a halfaunának teljes jogú tagjaiként itt még szerencsére gyakrabban felbukkanó selymes, széles és vágó durbincsok is felbukkanhatnak ezen a helyen (egyébként szegről-végről e szúrós halak is rokonai a süllőknek).
Egyre-másra és egymást váltva lepett meg a durbincsok e két faja, de azért a jászok sem maradtak közömbösek az ingerlően ficánkoló giliszták iránt. Ahogy közeledett az alkonyat, úgy szűntek meg a kapások, azonban a java még csak ezután következett!
Ahogy a kárász esetében, most sem én voltam a botot markoló szerencsés, de szomszédos társam úszójának apró mocorgását, majd lassú elsüllyedését remekül figyelemmel kísérhettem. Bevágását követően mintha beakadt volna egy sziklába, majd a „valami” komótos reagálásából ítélve harcsára tippeltünk az apró horog végén. Erre meg is volt az esély, tavaly július közepe-vége táján (szintén magas vízállásnál) több kölyökharcsa (többnyire 1-3 kilósak, de nagyobbak is) okozott itt izgalmat. Most azonban 2-3 perc elteltével megdöbbentünk (közben szép számú néző gyűlt össze) az aranyosan megcsillanó, jókora pikkelyekkel fedett nyúlánk test láttán. Ponty! Méghozzá nyurga ponty! A márnára hajazó formájú ritka vendég azonban - vagy a kissé lehűlt víztől lelassultan, vagy az áradástól kissé elpilledten - viszonylag lanyhán, tessék-lássék védekezett, de megakasztójának azért meg kellett dolgoznia érte. Igazán megtisztelve éreztem magam, amikor engedélyt kaptam lefényképezéséhez. Idén egyébként nem ez az első eset, hogy ponttyal akadtunk össze, de jobbára az öblökben, vagy azok torkolati részén jelentkeztek e dunai jószágok. De a Duna mindig, mindenhol szolgálhat meglepetésekkel!
Ördögh Máté (bagolykeszeg)
