Ülök a szobában és bámulok ki az ablakon, szakad a hó. Nem is lenne ezzel semmi baj, de a múlt héten már egész jó idő volt, pár halat is sikerült fognom. Most meg itt van ez a lehetetlen idő, pedig már annyira várom a tavaszt. Mondjuk, nem is lepődöm meg, számomra mindig is a leghosszabb és nem a legrövidebb hónap volt a február. Ekkorra legtöbbször véget ér a lékhorgászat, napközben olvad, éjszaka fagy, beköszönt az átmeneti időszak. Persze lehetne otthon a meleg szobában fényképeket nézegetni, orsót szerelgetni, műlegyeket kötni, de a szobafogságot én nem sokáig bírom. Muszáj horgásznom vagy csak csavarognom a vízpartokon.
Ezek az első horgászatok legtöbbször nem a zsákmányszerzésről, hanem a felderítésről szólnak. Persze nem baj, ha néhány halacska is horogra kerül, de én ilyenkor szívesen bóklászom ismeretlen vagy ritkán járt vizek partjain. Teszem mindezt azért, hogy mire eljön a szezon, valamiféle képet kapjak a horgászvízről. Sok hasznos információhoz hozzájuthatunk az Internet segítségével is, de a személyes élményeket semmi sem pótolhatja.
Vannak vizek, amelyeket szinte csak ilyenkor keresek fel, ezek közé tartoznak a télvégi horgászatok legjobb helyszínei, az ártéri kubikgödrök. Nyáron itt sár, milliónyi szúnyog, lábalhatatlan aljnövényzet és sajnos rengeteg törpeharcsa keseríti életünket. Sár februárban is van, de a többi ellenség még alszik.
Nem alszanak viszont a bodorkák, akik a jég alatt is táplálkoznak és egész idényben folyamatosan foghatók. Lakik ezekben a kubikokban más keszegféle is, elsősorban karikakeszegre és dévérre számíthatunk, majd a víz melegedésével előkerülnek a kárászok és sajnos a törpeharcsák is. Nem a zsákmány miatt szeretek ezekre az eldugott vizekre járni, hanem főleg azért, mert csend van. Nem mászkálnak kirándulók, kutyasétáltatók a partján, a horgászok közül is csak egy-egy, hozzám hasonló nyughatatlan lélek jelenik meg. El lehet bújni kicsit a világ elől, és át lehet gondolni, el lehet indítani a horgászévadot, rá lehet hangolódni, rá lehet alapozni a majdani nagyobb fogásokra. Ahogy nem tartom szerencsésnek, hogy a gyerekek alapok nélkül egyből pergetéssel vagy bojlizással kezdjék horgászpályafutásukat, úgy én is képtelen vagyok egyből a horgászszezon sűrűjébe ugrani. A kubikgödrök horgászatának van még egy számomra nagyon fontos előnye, mégpedig az, hogy egyszerűen lehet/kell horgászni. Ezek a vizek általában kis felületűek, tehát minden pontját elérjük egy pickerbottal, másrészt hirtelen mélyülnek és partjaik fákkal, bokrokkal vannak tele. A halak megszokták, hogy mind búvóhelyet, mint táplálékot a partok közelében keressenek. Ideális terep egy egyszerű spiccbotos horgászatra. A fentiek alapján tehát elegendő két botot, valami ülőalkalmatosságot illetve némi etetőanyagot vinnünk, persze a szükséges aprócikkek mellett. Így legalább lesz kedvünk a vizek távolabbi pontjaira is besétálni.
A helyválasztásnál arra ügyeljünk, hogy valami masszívabb, vízbe nyúló bokor mellett tudjunk a spiccbottal horgászni, tapasztalataim szerint a bodorkák nagyon szeretik az ilyen búvóhelyeket. Az első horgászatok alkalmával, a pickerboton előszeretettel használok csontikosarat, és mondhatni kereső üzemmódban, nem egy területet, hanem hosszabb-rövidebb dobásokkal a teljes előttem elterülő vizet lehorgászom, hátha beletalálok a halak vonulási útvonalába. A spiccboton már kell a pontos etetés. Kevés, de jó minőségű etetőanyagot javaslok és sok-sok élő anyagot. Mivel általában elég a 4-5 m-es bot, az etetőanyagba kevés csontit, pinkit teszek, inkább a halak megérkezése után pár szemenként szórogatom az úszóra. Jégolvadás után először a pickerbot lesz eredményesebb, majd egyre inkább lekörözi azt a partközeli szerelék. Amikor zsákmányunkban előtérbe kerülnek az egyéb keszegfélék vagy esetleg a kárászok, akkor bizakodhatunk, szinte megérkezett a tavasz.
A közelében járunk, így egyúttal akár az élő vízfolyást is felderíthetjük. Horgászati szempontból nem sok jóval kecsegtet ez az időszak, hiszen a jégolvadással, az esőkkel általában kissé megemelkedik a folyó vízszintje, és ami még rosszabb, be is zavarosodik. Ez a zavarosság melegedő, 10 fok feletti vízhőmérsékletnél már nem zavarja horgászatunkat, de a 2-3, maximum 5 fokos folyóban fogási esélyeinket lenullázza. Egy-egy menyhalat, ahol van, ott kisebb márnát szerencsével elcsíphetünk, de több haszna lesz, ha időnket a terep felderítésére fordítjuk. A fák, bokrok ilyenkor csupaszon állnak, nem takarják a horgászcsapásokat, több méterre belátunk közéjük, így hasznos információkat szerezhetünk. Amíg nem volt csónakom, addig ebben az időszakban rendbe raktam azokat a helyeket, ahol sűrűbben megfordultam, egy-egy új helyet is kialakítottam. Reménykedve a tavaszi áradásban a befolyó csatornákon is kitakarítottam egy-egy területet, most még könnyedén, hiszen a víz méterekkel lejjebb folydogált. Félreértés ne essék, nem ipari mennyiségű fát, bokrot kell kivágnunk, jobban járunk, ha csak az elszáradt aljnövényzetet takarítjuk ki és egy-egy belógó ágat, kisebb bokrot távolítunk el.
Van egy másik víztípus is, ahol télvégeken - és szinte csak ilyenkor - előfordulok, ezek pedig a városok közepén húzódó kisebb-nagyobb csatornák. Itt nyugalomra nem számíthatunk, de általában intenzíven telepített vizekről van szó, ahol a vermelő halak nem tudnak elbújni, ezért kis szerencsével első pontyainkat is megfoghatjuk. Általában futótűzként terjed a hír, ha megfogják az első halakat, ne legyünk restek vagy szégyenlősek, biztos hírforrás esetén egy-két napon belül látogassunk el a vízre. A komolyabb fogás reményében azonban fogadjuk el előre, hogy látványosságok leszünk. Meg fog állni mellettünk az unokáját sétáltató nagymama, a kutyáját vezetgető nagypapa, vasárnap délután az ebéd utáni sétán lévő teljes család. Jobb, ha ezt előre lerendezzük magunkban, és nem rontja el horgászatunkat. Ezekre a vizekre már komolyabb felszereléssel kell készülnünk, mert csatorna mivoltából kifolyóan a víz valamerre mozogni fog, emiatt a spiccbot nem lesz ideális fegyver. Amennyiben engedélyezett, akkor a rakós bot a legeredményesebb. Ahol én horgászom télen/tavasszal, ott a kerékpárosok védelme érdekében tiltott eszköz, ezért a mindent tudó picker mellett a bolognai és a matchbot jöhet szóba. A víz áramlási sebessége általában minimális és elsősorban a víz legfelső rétegét érinti, ezért jön szóba a waggler úszós horgászat. Ezen a vízen etetni is tilos, ezért egy-egy horgászat alkalmával nagyobb területeket kell meghorgászni, hogy megtaláljuk a halcsapatokat. Itt már biztosan találkozunk horgászokkal, és mivel elképzelhető, hogy az ő fogásaik híre jutott el hozzánk, legyünk udvariasak, ne álljunk a nyakukra, és ne akarjunk mindenáron halat fogni. Beszélgetni szabad, sőt kötelező, hiszen információra van szükségünk, no meg miért ne tartanánk össze, hiszen e vizek partjain mi vagyunk kisebbségben. Ezeket a vizeket az év minden időszakában, a legnagyobb sárban is kényelmesen meg tudjuk közelíteni, relatíve jól telepítettek, mégsem lesznek soha a horgászok legkedveltebb helyei, hiszen „kirakatban” horgászni nagyon kevesen szeretünk.
A horgászkezelésű vizek azok, amelyeket ebben az időszakban derítek fel, már a szezonra készülve. Ezek lehetnek elsődlegesen horgászvíznek készült tavak, bányatavak vagy a folyóinkról leválasztott holtágak. Ebben az időszakban kevés a horgász, a partokat borító, nádas, bokros terület csupaszon áll, sok helyen még a vízállás is alacsonyabb valamennyivel. Szóval ideális ez az időszak arra, hogy feltérképezzünk egy vizet. Most van itt az ideje, hogy körbesétáljunk, betájoljuk az esetleges akadókat, barátkozzunk a vízzel és esetleg az itt horgászókkal is. Fiatalabb koromban meg voltam róla győződve, hogy én tudok a legjobban mindent, hiszen elolvastam a horgászújságban. Aztán ahogy szaporodtak a tapasztalatok, úgy kellett rájönnöm, hogy a halak igen ritkán olvasnak, és sokkal többet tanulhatok a vízparton. Sokszor elég, ha figyeljük horgásztársainkat és megpróbáljuk megfejteni, miért úgy és ott horgásznak, ahol. Persze létezik egy különleges horgászfajta, aki mindig fog, pedig semmit sem úgy csinál, ahogyan azt mi elképzelnénk. Nos, ő vagy nagyon tud horgászni, és akkor bizony érdemes vele szóba elegyednünk, vagy azon a szerencsére ritka horgászok közé tartozik, akik hihetetlen mázlival horgásznak.
Különösen nagyobb bányatavakon, de holtágakon is jellemző lehet a februári, de még a márciusi időszakra is, hogy a vermelő halak a parttól jelentős távolságra tartózkodnak. Ekkor nekünk is utánuk kell mennünk, és ha az adott vízen a csónak használata nem engedélyezett, akkor bizony csak a távdobó fenekezés marad. Ekkor alakul ki egyébként a számunkra legtöbb információt adó esemény, a horgászok bandázása. Nagyon unalmas ugyanis a kapásjelző karika bámulása, ezért sokszor nagy területről is összegyűlnek a pecások beszélgetni. Ilyenkor elég, ha mi is odasomfordálunk, és figyelmesen hallgatunk, esetleg egy-egy jól irányzott kérdéssel irányítjuk is a beszélgetést. Magam is meglepődtem, hogy a szezon forgatagában titkolózó, morgós horgászok milyen jóízűeket tudnak anekdotázni, amikor a kellemetlen időjárás miatt összeszorulnak a vízparton. Sajnos ez abban a pillanatban, egyik napról a másikra megszűnik, amikor megtörténik az első telepítés… a pár napja még kedélyesen mosolygó emberek visszavedlenek pontyfogó automatává.
Február közepén megállt az idő, pedig a december gyorsan elszaladt, január első felében kipihentük az ünnepek fáradalmait és az évkezdés sokkját, majd megkezdődhetett a léki horgászat. Aztán menetrend szerint beköszöntött a felmelegedés, egykettőre meggyengült a jég, majd el is olvadt, de mielőtt tavaszt köszönthettünk volna, valami megfoghatatlan, gonosz szándék által vezérelve a Tél visszafordult és olyan intenzitással fogott munkához, mintha legalábbis igény lenne rá. Szóval ülünk a szobában, szomorkodunk és várjuk a Tavaszt. Ahogy leírtam, várhatjuk máshogy is, hamarabb ugyan nem fog megérkezni, de ha kimegyünk a vizek partjára, akár horgászbot nélkül, akkor talán mi leszünk az elsők, akik köszönthetjük.
No meg egy kiadós fagyoskodás után sokkal jobban fogjuk értékelni az otthon melegét is.
Kiss Gábor (kissgabor)
Fotók: Kiss Gábor
