A szeptemberi márnafogások után optimista voltam az ősz hátralévő részét illetően. Azt gondoltam, hogy a marcikat majd jól lehet fogni a továbbiakban. Sajnos nem így lett. Ami a fogásokat illeti, a mennyországból a pokol mély gödreibe zuhantam. Pedig nagyon lelkes voltam, jártam erre-arra, megpróbáltam minden tőlem telhetőt. Így, utólag úgy látom, hogy a teremtő azt akarta, hogy ismét érezzem át az élet keserves oldalát, hogy utána a még általam soha nem látott, át nem élt fantasztikus élményekben, fogásokban legyen részem.
Nem akartam a hidak környékét ott hagyni és elzarándokolni Budapest külső kerületeibe. Bíztam a helyeimben egészen addig, ameddig jöttek a márnák. Aztán amikor túl voltam pár betlin, mégiscsak útra keltem. Úgy gondoltam, hogy nekem kell megkeresnem a cimboráimat. Sok olyan helyszínen jártam, ahol előtte sohasem. Pár hely kiakasztott idegileg, de a közmondás is úgy tartja, hogy „ami nem öl meg, az megerősít”!
Vártam rájuk, csak vártam… de nem voltak kíváncsiak rám és a sajtomra a haverjaim…
Jó híreket hallottam egy bizonyos helyről, ahol az enyémnél sokkal finomabb felszereléssel horgásznak az ottaniak, és csontival csaliznak. Nem akartam odatolakodni „huszadiknak”, így ismét felkerestem a kedvenc helyemet és nekiláttam csontival becserkészni a márnákat, de…
Elkezdtem olyan helyeken is szerencsét próbálni, ahová azelőtt még csak el sem sétáltam.
Kifogtam olykor nagyon kemény, nehéz pályákat. Kopott a felszerelésem rendesen. Megszabadultam jó néhány cuccomtól az elmúlt őszön.
… ezt a végszereléket egy kegyetlen akadós helyről cincáltam ki. A horog eltörött. Ha ilyet tapasztalok, rögtön a kukában landol az egész csomag, nem érdekel, hogy mennyibe került. Inkább hajoljon ki, mintsem hogy eltörjön. A másik fontos dolog számomra az ólom vagy etetőkosár karabineres forgókapcson történő rögzítése. Ezt úgy választom meg, hogy a forgókapocs szakítószilárdsága kisebb legyen, mint a fonott főzsinóré, méghozzá a halak érdekében. Fárasztás közben, ha a kövek közé akadna az ólom, akkor csak rántok egyet, és folytatódhat a fárasztás. Egy ólom oda így, de a hal biztosan megéri azt az egy-kétszáz forintot!
… a medveölőm az örök horgászmezőkre költözött. A bottörés oka én voltam, kétszer akkora súlyokat dobáltam vele, mint ami optimális lett volna. Eleinte bírta a feszített tempót, de kinyírtam sajnos. Én már több teleszkópos botot eltörtem az utóbbi néhány évben. Fárasztás közben soha sem történt semmi, dobás közben viszont annál inkább. Egyszerűen túlfeszítettem a húrt. De legalább megtudtam a bot terhelhetőségének a határait.
Telt-múlt az idő, betlit betlire halmoztam, fogalmam nem volt arról, hogy miben hibázok, mit csinálhatok rosszul. Azt tudtam, hogy valami történt a folyón, amibe én beleszólni nem tudok, amivel szemben tehetetlen vagyok. Néhány hete még tudtam halat fogni, most meg nem. Csak azért is mentem tovább, hiszen láttam a halakat! Bent a mederben mozogtak, de nem jöttek partközelbe, dobástávolságba. Miért? Később rájöttem.
Volt még az évből egy kevés idő, csak tovább próbálkoztam. Láttam néhány meleg vizes kifolyónál horgászokat. Gondoltam, felkeresek egy ilyen helyet. Már hideg volt, csak nem viccből ülnek ott…
Félek az ilyen helyektől, mert azt gondolom, hogy elkapok valamit. Később kiderült, hogy nem is alaptalanul…
Hiába a szennyvíztisztító, hiába a sok duma, hogy ilyen meg olyan tiszta a Duna vize, csak kerül a folyóba mindenféle illegális hulladék. Többször éreztem már a szennyvíz szagát, de fotók a legjobb bizonyítékok arra, hogy a gyanúm nem volt alaptalan. Sajnos. Túl nagy az isten állatkertje.
… azt gondoltam, a márnák gyanútlanabbak a monofil zsinórral szemben. Így, utólag arra a megállapításra jutottam, hogy a márnát nem érdekli különösebben a főzsinór milyensége, ha kedvét leli a csaliban! A monofil horogelőke (jelenlegi ismereteim szerint) szükséges!
Mindent összevetve, azért nem volt olyan rossz a 2012. esztendő! Voltam a fellegekben is. Igaz, év végére nyomorultul éreztem magam, de a megpróbáltatások megerősítettek. Nem így terveztem, de az élet ilyen! Egyszer fent, egyszer lent! Alig vártam, hogy január legyen, hogy ki tudjam váltani az engedélyt az új szezonra! Új év, új célok, új remények! Hogy sikert értem-e el? Az a folytatásban, a második részből kiderül!
Írta: Dajnics Ferenc(deferi08)
Fotók: Dajnics Ferenc és Ifj. Dajnics Ferenc és járókelők, turisták
