Mindennek vége lesz egyszer, így van ez a kezdettel is, ám esetünkben a kezdet vége egyben a vég kezdete is. A horgászszezont próbálom kissé keszekuszán szóba hozni, melyet egy nagymaroknyi keménymaggal és néhány új hajtással nyitottunk meg magunknak. Rendhagyó módon egy olyan helyszínen, ahol már tartottunk hasonlót, sőt, ha a lehetőségek nem romlanak, még leszünk is ott többször is! Az időpont már állandósulni látszó, március idusán, a történelmi hőseink nyomdokain. Erről a szezonnyitó kulcsásásról olvashattok most, ha érdekel…
Jól tudom, nehéz olyan eseményekről hangulatos beszámolót tartani, amin az olvasó nem volt jelen, talán nem is ismeri a résztvevőket, a helyszínt, a körülményeket, én mégis megpróbálom betűkbe önteni a hétvége vagy inkább hételeje történéseit, hátha személyesen is meg szeretné valaki látni, igaz-e ez az egész? Higgyétek el, nem kell túlzásokba esnem, sokkal inkább mérsékelten kell fogalmaznom, hogy ne tűnjön a leírás hihetetlennek, hiteltelennek. Nehéz higgadtan visszaadni azt az érzést, amikor több mint 40 ember, aprónép és fehérnép, na meg persze a teremtés koronái úgy üdvözlik egymást, úgy borulnak egymás nyakába, ölelkeznek, vállakat veregetnek, mintha ezer éve nem lett volna szabad találkozniuk, vagy ne adj’ Isten, utoljára találkozhatnának.
Lévén, hogy a kulcskiásó találkozó a nevében hordozza jellegét, miszerint az Interneten szerveződik, ráadásul az ország legnépszerűbb, leglátogatottabb horgászportálján azzal a nem mellékes elképzeléssel, hogy mégiscsak horgászok vagyunk, legalábbis annak hisszük magunkat, nem is akármilyennek, szóval horgászattal kellene kezdeni a horgászszezont!
Az erre specializálódott fórumban már hetekkel előbb megy a lázas szervezés… meg persze az ökörködés. Elhiszem és megértem azokat, akik csak olvasóként néha-néha elveszítették a történetek fonalát, de mentségünkre legyen mondva, hogy egyrészt ennyire vagyunk képesek saját eszünktől egymást közt, „szűk körben”, másrészt szeretnénk, ha az olvasóknak is az a kép alakulna ki a beírásokból, hogy többségünk jámbor, balga mókamester, akik a gyanútlan bizonytalankodókat ilyen tréfás kedvcsinálókkal szeretnénk meggyőzni. Harmadrészt azért úgy formálgatjuk a dolgok menetét, hogy ne lehessenek senkinek vállalhatatlan elvárásai, sem a keménymagnak, sem az újoncként érkezőknek, mindenki tudja, mit szeretne kapni és mit szeretne adni a másiknak. Egy-, de inkább két szóval, röviden kifejezve: tiszteletet, szeretetet. Hát, erről szól a mi hatéves találkozónk… és most sem volt ez másképp!
A helyszínről pár sorban: Kunadacson, a Kiskunsági Nemzeti Parkban, csodálatos környezetben, kilométeres erdőkkel övezte, csendes rónaságban, családias hangulatú faházak között megbúvó halastó partján, minden kényelmi elvárásnak megfelelő infrastruktúrával ellátva és főleg megfizethető áron vásárolható, az elvárhatónál is sokkal korrektebb ellátást kapva tud kikapcsolódni ott nő és férfi, gyermek és felnőtt, öreg és fiatal. Nem húzzák a szájukat (legalábbis telefonban nem látszott), ha este nyolckor, szemerkélő esőben szeretnénk szalonnát sütni és nincs hozzá tűzifánk. Szinte hamarabb kiért a fa a sütögetőhöz, mint mi a nyársakkal…
Az időpontról: lehetne korábban is kezdeni, sokan már sokkal előbb horgásznak, jól tudom. De mi a hivatalos kezdést nem lékről és nem hóban tervezzük már évek óta. Többen közülünk persze már előbb is horgásztak, de a rituális és hivatalos kezdetet ettől a rendezvénytől számoljuk magunknak. Ráadásul többeknek az idei hasznosító-váltás miatt nem jutott még területi engedély a kedvelt vizeire, legalábbis sokkal később, mint szerette volna, tehát már nagyon éhezik egy jó pecára a barátias hangulatban. Március közepe már nem tél, még csak alig tavasz, így pont alkalmas a kezdéshez. Nagy lehetőség természetesen a hosszú hételeje, az ünnep miatti szabadnapok és a tavaly megtapasztalt kényelmes helyszín, ahova nem kell korán reggel - mint 3 évvel ezelőtt - térdig érő hóban botladozni a helyszínt keresve. Sokkal jobb ünnepnapként, esetünkben duplán ünnepelve, reggel kialudtan kelni a fűtött faházban és a közös reggeli után kezdeni a horgászszezont! Az idén szinte minden faházat betöltöttünk…
A lista lassan telt. Ilyenkor mindig elkezdek aggódni. Nem mintha nem érezném jól magam a nejemmel és pár jó baráttal is, de félek, hogy valamit rosszul szerveztem, hogy nem tetszik a program sokaknak és bár a jó hangulaton, a kellemes érzéseken felül semmi hasznom, egyéb előnyöm nem származik egy-egy ilyen találkozóból, mindig azon izgulok, hogy a nagy létszám az elégedettség tükre.
Aztán lassan, de biztosan telt az a lista… már többen voltak rajta, mint tavaly, és többen, mint előző években több évet összeadva is! Nyugi, öreg, nem lesz itt baj!
Voltak, akik a hétfői napon nem tudtak jelen lenni, de előtte, vasárnap mégis meglátogattak, hogy legalább az előzetesből kivehessék a részüket, és volt a másik véglet, akik jóformán haza sem akartak menni kedden.
A vasárnap többnyire a horgászatról, a beszélgetésről, evésről-ivásról szólt, mint ahogy persze a hétfő is, de hétfőre egy versenyt is beszerveztünk. Megelégedettséggel láttam, hogy bár rengeteg alkoholos italt összehordtunk, mégsem esett senki túlzásba, még viccelni is lehetett a józanságunkkal. Rájöttünk, hogy sokkal mókásabb ittasnak játszani magunkat, mint ittasan józannak.
A feleségek mindegyike meglepte valamivel a társaságot és úgy általában elmondható, hogy sem ételben, sem italban nem szenvedtünk hiányt. Ráadásul még az étteremben is fogyasztottunk… így aztán lehet a kilókra vigyázni?!
Megbeszéltünk mindent, még amihez közünk sem volt, hallottunk és elmeséltünk minden viccet, még többet is, mint amennyire emlékeztünk, de néha a fél viccen is pont egy egészet kuncogtunk. Ment a cinkelés, folyt a sztorizás, néhányan itt is megközelítették az ezer karakteres limitet egy-egy hozzászólásban. Éjfélig tartott a vasárnap, vagyis tartottuk magunkat, hogy a hétfőt előbb ágyban, majd talpon töltsük.
A hétfő reggel csúcsra járatott létszámmal, kevés hiányzóval kezdődött, egy kis köszöntőt próbáltam összekomolykodni, hogy mehessen mindenki a szabadon választott horgászhelyre egy laza versengésre. Kilenctől délután egyig tartott a megmérettetés, sok hallal, kevés betlivel. A teljesség igénye nélkül néhány pillanatot megosztok veletek a versenyről: Sori és Nagy-I természetesen az előző napi etetésükön próbáltak szerencsét, véletlenül sem szerettek volna nagyon túszok lenni és a söröktől messzire kerülni. Igaz, csapatszellemben versenyeztek, egy haltartóba gyűjtötték a fogott halakat, sőt még Tápos halát is elkunyizták.
Kálmánék a tőlük elvárható pontossággal kötöttek, etetettek, jelöltek, csaliztak és várták a halakat… aztán tovább várták a halakat… még mindig várták a halakat. Nem volt szép a halaktól, hogy alig értékelték igyekezetüket!
Csóriról nem lehetett megállapítani, hogy véletlenül vagy szánt szándékkal felejtette bent nagyja cuccát az épületben, mert minden egyes elmaradt cucc mellé kellett neki vinni egy-egy üveg pálinkát is. Biztosan dipeltek vele…
Kósa Pali bátran mert kóborolni, mert jól tudta, hogy Eszti profi módon felügyeli a felszerelést, aminek elkészítéséhez ráadásul legalább olyan profi módon ért Eszti, mint Pali. Nem Esztin múlt, hogy a lefújás előtt megakasztott, de csak az után megmerített 3,275 kilós pontyot nem mérették be. Igaz, nem volt arra nézve szabály, hogy ez beszámít-e vagy sem…
Kecsa egy csalizásra tette horog elé az egész napra szánt csontit. A magot clip alig bírta el azt a kb. 50 darab lárvát, halat azonban nem sikerült ezzel felingerelnie…
Bolváriék és Biczóék családi kategóriában tolták-húzták, igaz, olyan nem volt, ennek ellenére nagyszerűen összedolgoztak. Nem mellékesen megjegyzem, hogy Zolcsi lánya előző este egyedül egy spiccbottal kifárasztott egy méretes pontyot. A jövő horgászlánya…
Józsi néni kérte, hogy ha az idén is belealudna a versenybe, ne fényképezzem le! Hát, én nem is… Csóri annál inkább.
A Filkorn család is „egységben a kétségben” versenyzett, Lacinál voltak félreérthető cselekmények, amiről nem lehetett eldönteni, hogy inkább pecázik, fát termel ki, vagy netán vadászik. Eleinte bedobásnak látszott a mozdulatsor, de a csali nem csobbant a vízben, kisvártatva a fát akarta kitépni, vagy a mókusokat lépre csalni…
Ennyit sikerült tapasztalnom, a többi esetről nem tudok…
Egykor a „duuuuudaaaaa”szóra lett vége a versenynek. Egy gyors mérlegelés után kiderült, ki lesz a dobogós, és ki nem. Többen ajánlottak fel különdíjat, így nem „csak” a három kupát oszthattuk ki, hanem 3 üveg nemes nedűt - Kottmayer Szabinak köszönhetően - a betlisek között, egy „szalámi malacot” adhattunk a legnagyobb hal elejtőjének - hála Bolvári „Mesterhentes” Gabinak - és Filkorn Laci jóvoltából 3 bottartó állvány (melyeket cipős szekrénynek osztottam ki) a kupásoknak. Köszönünk mindent mindenkinek!
Az eredmények ülési sorrendben:
Biczó Zolcsi 1.030 g
Dunadan 1.600 g
Zsoszi 8.400 g (2. helyezett, legnagyobb hal: 3.890 g-os ponty)
Misi 2.860 g
Hohó Csabi 15.390 g (1. helyezett)
Koty Szabi 1.700 g
Józsi néni 1.810 g
Kecsa -
Csóri 400 g
Danna 6.460 g
Zsolti 2.450 g
Kriszti 4.610 g
Kálmán Papi 6.150 g
Titusz 4.470 g
Tihany Feri 4.390 g
Belencsik Zoli 6.480 g
Pista -
Steve 3.050 g
Filkorn Lackó ifj. -
Filkorn Laci 1.310 g
Bolvári Gábor 1.410 g
Bolvári Geri 1.830 g
Gyulanagy 460 g
Kósa Pali -
Sori 2.300 g
Nagy-I 2.300 g
Tápos Miska 200 g
Gratulálunk mindenkinek!
Az ebéd megint hibátlan volt, marhapörkölt tarhonyával és savanyúval. Az ebédet egy közös fotózás követte, majd akik maradtak, vagy pihenni tértek, vagy vissza a partra és folytatták, most már tét nélkül. Többen ekkor kezdtek el halakat kitermelni…
Sötétedéskor egy közös szalonnasütögetést terveztünk, a lobogó tűz láttán, az ünnep előestéjén ihletet kaptunk a Himnusz és a „Kossuth Lajos azt üzente” kezdetű dal közös eléneklésére, adózva eleink 1848-as hősiessége előtt.
A sütögetés jól sikerült, bár nem is a szalonnák voltak a főszereplők, azok inkább csak kellékek voltak egy jó hangulatú közös esti programhoz. Szüntelen poénkodás, viccelődés és emlékezések közepette nejem frissen sült fánkjaival zártuk le a sült szalonna és hagyma által kibélelt gyomrainkat. Ezen az estén hamarabb kerültünk az ágyba, mert mindenki nagyon fáradt volt. Ilyen az aktív pihenés…
Kedd reggelre nagyot változott az időjárás. Úgy egészében elmondhatom, hogy a vasárnapi szeles, borongós időt már elviseltük, a hétfői napsütésest gyorsan megszerettük, de a keddi havast, esőst nem vártuk. Keveseknek volt kedve horgászni, de ők sem sokáig bírták. Maradt a pakolászás, pár maradék poén, vicc megosztása, majd néhányan a búcsúzás, távozás mezejére léptek. Mi elrendeztük a maradék rendeznivalót a tulajdonossal és hazaindultunk.
Így értünk hát a kezdet végére, de ezzel még nincs mindennek vége, aki a folytatásra (is) kíváncsi, tartson velünk!
Szóval, senki se csüggedjen el túlságosan, mert - miután a szezont megnyitottuk - hamarosan ismét találkozni szeretnénk, nevesül a tavaszi Duna NHT-n Ordason.
Ha netán valakinek feltett szándéka volt, lett, hogy eltöltsön velünk egy hétvégét (április 28-29-30-május 1.), ajánlom, próbálja ki! Itt az idő, most vagy soha…
Mert baráti társaságban eltölteni egy hétvégét, horgászattal, versennyel, minden földi jóval, szóval élni jó!
Jeszy
