A nagy fogás reményében minden tavasszal ellátogatunk néhányszor magántavakra is, így történt ez ebben az évben is. Barátommal, Jánossal igazi csapatszellemben horgásztunk, a rod-podon két nehézfenekező, a bal oldali az övé, a jobb oldali az enyém, s amíg a nagy halakra vártunk, ő pickerezett, én pedig a matchbotozást választottam szórakozásul. A várttól (pozitív irányban) teljesen eltérő eredményt kaptunk, de cseppet sem lepődtünk meg, hiszen tudatában voltunk és vagyunk is, a horgászatban nincs lehetetlen!
Reggel 5:30. Az ébresztőórám fülsüketítő zajára ébredtem. Néhány másodperc elteltével azonban feleszméltem, ma van a nagy nap! „A nagy halak napja!“, reméltem és pakolni kezdtem. Már csak az etetőanyagot, a csalikat, az ételt és néhány apróságot kellett becsomagolnom, mert előző este mindent elkészítettem. Hat órára barátom előtt voltunk és indulhattunk is. Bár a tó reggel hétkor nyit, érdemes biztosra menni a jó helyek érdekében, ezért fél hétkor már a parkolóban pakolásztunk. Volt hét óra, mire bejutottunk, szerencsére sikerült elfoglalni a kedvenc stégemet. Már napokkal ezelőtt kikristályosodott előttem a taktikánk, amivel szerencsére barátom is egyetértett. Eszerint két nehézfenekezővel megcélozzuk a mélyebb vizet nagyobb pontyokban reménykedve, s míg rájuk várunk, a kisebbekkel match-picker duettel elszórakozunk. Felállítottam a rod-podot, s mire bekerültek a nehézfenekezők, barátom már első pickeres pontyát húzta, olyan kettes formát. Fotózás után visszakerült a vízbe. Megegyeztünk, a bal oldali nehézfenekező az övé, a jobb oldali az enyém. Gondos figyelmet fordítottam a nehézfenekezők szerelékének összeállítására. A bojlizásban használt legegyszerűbb végszereléket használtuk mindketten, 80 g-os fix ólommal, az ún. no-knot riget. barátom maradt a fűzött kukoricánál, én pedig halibut pellettel csaliztam. Horgomra PVA füzér is került, szintén halibut pellettel. A pickert a klasszikus gubancgátlós végszerelékkel használtuk, míg a matchbotra 6 g-os csúszó úszót tettem, az ólmozást pedig összehúztam a szél és a 4,2 m-es mélység miatt. Etetni nem etettünk, aminek oka is volt. Eddigi tapasztalataim alapján feltételeztem, a pontyok tartózkodási helyére horgászunk. A halak valóban ott voltak, de a picker kosarába került etetőanyagot hamarabb megtalálták, mint a matchbot egy szem kukoricáját, ezért az állás délelőtt tíz órakor 5:1 volt a picker javára. Ezután úgy éreztem, elhamarkodott volt az etetésről alkotott véleményem... Mint mindig, most is volt nálam vészhelyzetre etetőanyag, és ez megoldotta a problémámat. Mindenképpen szemes takarmányt akartam beetetni, ezért a kellő távolság elérése érdekében csúzlival juttattam be a konzervkukoricát. A várt eredmény nem maradt el. Másfél órával később az állás 6:5 volt, még mindig a picker javára. A délelőtt nagyon eseménydús volt.
De egy kérdés merült fel bennem: Mi van a nehézfenekezőkkel? Egy árva kapásig sem jutottunk. Ezután a halibutos szereléket messzebb dobtam, egy víz alatti padkára. Nem telt bele öt perc, és elfüstölt vele egy gyönyörű tükrös. A súlyát úgy öt és felesre saccoltuk. Fotó után ő is mehetett vissza.
Viszont a fűzött kukoricásra még csak kapásunk sem volt. Ő még hátra van! Egy ötlettel rukkoltam elő: a kukoricát meglebegtetjük úgy, hogy a horog a fenéken maradjon, a kukorica pedig ágaskodjon a mederfenéken. Barátom beleegyezett, s néhány perc múlva már az ún. critical-balanced végszerelékkel vártuk a halakat. Közben a halibutos ismét aratott, s a nap végéig még minden bottal fogtunk halat.
A végére hagytam a legérdekesebb helyzetet, amikor valóban nagyon ettek a halak.
A pickeren egy nyeletős kapás után után néhány másodperccel felfeküdt az úszóm, s rögvest el is tűnt. Gondoltuk, a pickert húzó hal átvitte rajta a szereléket, de miután a match spicce görbülni kezdett, óvatosan behúztam... és élő súlyba ütköztem! Tehát nekem is halam volt! Barátom már kiszedte a magáét, én még felszínre sem tudtam húzni. Sajnos a halról nem tudtunk fotót készíteni. Barátom szákkal a kezében várta a pillanatot, de ekkor váratlanul a kapásjelző csipogása zavarta meg játékomat a hallal. Valami felvette a fűzött kukoricát! Néhány perc múltán kint is volt a parton egy hármasra saccolt potyka. De az én halam még mindig küzdött. A 0,14 mm-es szilonnal nem mertem erőltetni, de végül meglett a szép, 6 kg feletti tükörponty.
A nap legnagyobbja tehát a legfinomabb szerelékre érkezett, a nagyágyúk pedig nem fogták meg a nagyokat. Bár az idei első halibutos halunk szintén 5 kg feletti volt, ezért panaszra semmi okunk.
Az eredmény végül 12:11 lett barátom javára. Csodálkoztunk azon, mennyire egyformán fogtunk, és milyen igazságos is volt velünk a tó. Azt hiszem, örökre megszerettük, és ezek az élmények egy életre szólnak.
Végül néhány kép a halakról:
Rózsa Arnold (Dreezy91)
Fotók: Rózsa Arnold, Gódány János
