Azt hihetné az ember, hogy ezek az angolok nem teljesen normálisak. Mert az tényleg nem tekinthető teljesen normális dolognak, hogy hetente tucatszám rendeznek horgászversenyeket. És nem csupán „komoly”, profiknak szervezett megmérettetésekről van szó, hisz se szeri, se száma az olyan rendezvényeknek, ahol amatőrök, olyan horgászok versenyeznek, mint Te vagy én. Aki ott volt valamelyik Haldorádó Fórumtalálkozón, talán már maga is megértett valamit abból, vajon ezek a fránya angolok miért is szeretnek annyira versenyekre járni. S aki május 14-én eljött a III. Haldorádó Baráti Kör Horgászversenyre, biztos vagyok benne, már tudja az okot…
4 óra 50 perc. Hogy az a jó édes… Mondja meg nekem valaki: mi a fészkes fenéért kell minden horgászversenyt a kakasokkal együtt kezdeni? Idegesítő szokás. No mindegy. Résnyire nyílt szemekkel tapogatózom ki a konyhába, némi életet adó kávé után kutatva. Találok is valami jéghideg zaccos löttyöt a kotyogó alján. Semmi kétség: kávé, mikróba vele! Kissé fel is forralom, olyan „gyors” vagyok. Sebaj, ébresztőnek így is jó lesz. A tűzforró matériával a kezemben kivánszorgok az erkélyre. Cigi, ébredezés, buta tekintet. Aztán némi fazonigazítás és indulás Törökbálintra!
Reggel hatkor az utolsók között érkeztem a halőrházhoz, a résztvevők többsége már ott toporgott a sokat ígérő kempingasztal körül. Azon virítottak a kupák és hűvös halomban gyülekeztek a versenyzők igazolványai is. A szabály, az szabály. A társaság a helyi- és vendéghorgászok kíváncsi tekintetétől kísérve (mit keres itt ennyi „kéksapkás”?) beszélgetéssel múlatta az időt, a sorsolásra várva.
A helyek kisorsolása igazán mesebelire sikerült, köszönhetően azoknak a hamuban sült pogácsáknak, melyekben a sorszámok voltak elrejtve. Mivel a versenyzők kétfős csapatokban „küzdöttek” egymással (de legfőképp a széllel és a halakkal), ezért a sorsolás úgy zajlott, hogy az egy csapatba tartozók ne kerülhessenek egy szektorba. Támadt is ebből az elején egy kis kavarodás, de ennek csupán annyi lett a következménye, hogy az elsőként húzó néhány ember kénytelen volt egy helyett két pogácsát megenni. Az érintettek hősiesen vállalták a feladatot…
Tavaly őszhöz képest sokat változtak a szabályok, mondhatnánk úgy is: komolyodott a dolog, bár az arcokat figyelve a komolyság volt talán a legkevésbé jellemző. A kétfős csapatok két 3 és fél órás fordulóban mérték össze tudásukat. A legtöbben már „kész” csapattal érkeztek, de az is hamar talált magának társat a sorsolás előtt, aki egyedül jött. A pálya a halőrház felőli oldalon a napijegyesek részére fenntartott partszakaszon került kijelölésre. Teljesen egyenes, végig egyenletes mélységű terület, mely valóban egyenlő esélyeket nyújtott mindenki számára, már amennyire ez egyáltalán lehetséges. A pálya két szektorra oszlott, melyek folyamatosan, megszakítás nélkül követték egymást. A csapattagok külön szektorban horgásztak. A délelőtti fordulót követően a délutáni forduló rajthelyeit újabb sorsolással határozták meg. Horgászni egy bottal, egy horoggal lehetett, a módszer tekintetében azonban nem volt megkötés.
Az öreg Kaporszakállú ezúttal sem fogadta kegyeibe a versenyzőket, különösen a rakósbottal próbálkozók szentségeltek sokat a néha igen erős szél miatt. A napsütés ugyan végigkísérte az egész versenyt, de az esti órákban megérkező hidegfront „előszele” nem volt túlzottan jó hatással a fogási eredményekre.
A versenyre készülő embereket figyelve bizony csodálkozhatott az ember, milyen komoly felszereléssel, milyen felkészültséggel rendelkeznek azok, akiket egyszerűen „amatőrnek” neveztem nem is olyan régen. Ládák, rakósbotok, értékes spiccek, remek matchbotok, feederek, pickerek, orsócsodák kerültek elő az autók csomagtartóiból, az etetőanyagok, csalik garmadáról nem is beszélve. Az is igaz persze, hogy az eredményesség szempontjából a megfelelő végszerelék, a pontos horgászat és a halak kitartó keresgélése biztos fontosabb, mint a fent említett „körítés”. Mindez azért volt mégis érdekes számomra, mert bizonyságot kaptam arról, hogy az emberek igen sokat hajlandók áldozni szeretett sportjukra, néha talán erőn felül…
És jó volt látni azt is, hogy a hatszámjegyű összegbe kerülő ládán ücsörgő és a kempingszéken ülve horgászó emberek abszolút egyenrangúként tudták egymás vállát veregetni, sztorizgatni, röhögni. Lehet, hogy néhányan furcsállják most ezirányú lelkesedésemet, de higgyétek el: ez bizony fontos dolog! Azt látom magam körül, hogy új (régi) „istenünk”, a pénz és annak minden látható jele leginkább is eltávolít minket egymástól. Egyre kevesebb hely van a vízparton kívül, ahol ez nem működik. Sajnos.
Dudaszó, etetés. Repültek a gombócok, ki csúzlival, ki kézzel, s volt olyan is, aki kupakolva (na jó: etetőcsészével) juttatta be a jónak vélt etetőanyagot. Meglepően sokan használtak az idén rakósbotot, a versenyzők közel harmadánál szerepet kapott ez a „műszer”. A többség most is a feeder- és pickerbotokban vélte felfedezni a siker receptjét, de a matchbotok is kitettek magukért, az első fordulóban legalábbis többeknél láttam. Míg tavaly ősszel egyértelműen a rezgőspicces fenekezők adták kiemelkedően a legjobb eredményeket, idén ez már nem volt olyan egyértelmű. De erről majd később.
Az első forduló ígéretesen indult, itt is, ott is apró keszegek bukkantak elő a vízből, sőt, Fari_ szinte az első betolásával már pontyot akasztott az 1. számú helyen. Kétségtelen, nem volt egy óriás, de bajusza volt az istenadtának. Soha rosszabb kezdést, ebből akár egy jó halas verseny is kerekedhetett volna! Mondom: kerekedhetett volna, mert a folytatásban csak a szél erősödött komolyan, a halfogás üteme annál kevésbé. Mindez persze nem mindenkinél volt igaz, hisz akadtak olyanok is a mezőnyben, akik hosszabb-rövidebb szünetekkel ugyan, de folyamatosan „termelték” a halat. Túlnyomórészt aprókat, de ők legalább munkával múlatták az időt.
Ahogy fel-alá járkáltam a pályán, egyre inkább összezavarodtam, lényegében fogalmam sem volt, vajon kik azok, akik eséllyel pályáznak szektoruk valamely dobogós helyére. Itt-ott akadt azért egy-egy nagyobb testű hal, néhány 1-2 kiló körüli ponty személyében, de igazán kiugró fogást nem sikerült tetten érnem. Na ebből mi lesz?
A mérlegelésnél fény derült mindenre, íme az első forduló legjobbjai. A 1-től 13-ig tartó első szektort Sipos Gábor (sipos) nyerte, magabiztos és igen pontos horgászatot bemutatva, melyben a finomfenekezésnek jutott meghatározó szerep. Ahogy horgászatát elnéztem, a maconkai feederbotos versenyen komoly ellenfél lesz, bárki számára! A második helyen Gróbe Zoltán (grobez, alias Zozó) végzett. Ha a pártatlan tudósítónak szabad ilyet mondania, az ő teljesítménye kiemelkedő volt mindkét fordulóban. Bár a verseny végén nem került fel egyéniben a dobogóra, én most - ha csak jelképesen is - de adok neki egy aranyat! Mindkét fordulóban ő fogta (darabszámra) magasan a legtöbb halat. Könnyűnek éppen nem nevezhető rakósbotjával szorgalmasan fogta őket, és ami a legszebb az egészben: igazi élvezettel horgászott. Gratulálok neki! Harmadikként Pócsik Áron (fari_) mérlegelt. Bár bevallottan nincs még nagy rutinja a rakósbotos horgászatban, mégis rendkívül ügyesen kezelte a szeles időben meglehetősen kényelmetlen petrencerudat. 20 darab kifogott halával Zozó után ő szedte a legtöbbet szektorában, megérdemelten lett harmadik.
A 14-től 25-ig tartó második szektor kevesebb halat adott. Első helyen Lakatos Sándor (nickneve nem ismert…) végzett, akinek horgászatával kapcsolatban leginkább a nagyfokú koncentrációt emelném ki. Az egész verseny folyamán rendkívül pontosan, a víz és a halak minden rezdülésére figyelve horgászott. A többi már csak a halakon múlhatott! A másik szektorban első helyen végzett Sipos Gábor csapattársaként komoly lépést tettek a csapatverseny végső győzelme felé… Másodikként Inhof András (grasscarphunter) mérlegelt, aki - hogy is mondják? - nem aprózta el magát. 2,8 kg-os pontya mellett megfogott kárásza csupán hab volt a tortán, a második helyet e nélkül is biztosította magának, s egyúttal begyűjtötte a legnagyobb hal kifogójának felajánlott díjat is. Csapattársa, Zozó is kitett magáért a másik szektorban, ők is nagy reményekkel vághattak hát neki a második fordulónak. Harmadik helyen Ágoston Pál (palko) végzett, akinek igen komoly munkája volt ebben az eredményben. Rakóssal, matchbottal és bolognaival is a halak nyomába eredt, szívós munkával végigdolgozta az egész fordulót. Csak ismételhetem magam: megérdemelte a jó helyezést!
A mérlegelés befejeződött a résztvevők pedig nekikezdtek a verseny legutálatosabb munkájának: áthurcolkodtak a mérlegelés során új húzott helyükre. Bosszús arcok cipelték a szekérderéknyi cuccokat, volt, aki a pálya egyik végétől a másikig volt kénytelen „trógerolni” az egész miskulanciát. De a vidámságot csak rövid időre volt képes megszakítani e kellemetlen közjáték, s miután mindenki elhelyezkedett új helyén, ismét kezdetét vette a verseny másik „fő tevékenysége”, a szomszéddal való trécselés.
A második forduló szakasztott úgy kezdődött, mint ahogy az elsőnek vége lett. Szórványos halfogás, ismét főképp az apróbb keszegek és kárászok adtak munkát a versenyzőknek. Többen is úgy gondolták, nem kívánnak Toldi Miklós reinkarnációjaként részt venni a második fordulóban, s a szélben kemény kezeket, erős derekat kívánó rakósbot helyett picker- vagy feederbot mellett döntöttek. Pedig hát a reumatológusoknak is élni kellene valamiből… No mindegy.
Munkáját komolyan vevő riporterként nagy figyelemmel és felajzott fényképezőgéppel próbáltam megfelelni a kihívásoknak, egészen addig, míg meg nem érkezett családom többi tagja, azaz két gyermekem, feleségem és Betli, a kutyánk. E perctől kezdve riporterből családapává lényegültem, ami olyan jól sikerült, hogy hamar bele is fáradtam. A verseny hosszú volt, csemetéim pedig rátettek még egy lapáttal. Hát nem érdemeltem meg egy fél óra pihenőt?! (Kérek minden olvasót, halkan, helyeslően bólintson!) Talán ennek is köszönhető volt, hogy ugyanolyan érdeklődéssel vártam én is a mérlegelést, mint maguk a versenyzők. Vajon kinek sikerült jobban a második 3 és fél óra?
Az első szektort kiemelkedően jó eredménnyel Néder Attila (nigro) nyerte, aki végig hű maradt nemrég beszerzett rakósbotjához, s ha már így tett, aprította rendesen a kárászokat, keszegeket, s egy kétkilós forma ponttyal fejelte meg az amúgy is szép fogást. Kekszőrlemény alapú, Big Fish aromával feljavított és néhány szupertitkos összetevővel dúsított etetőkajája remekül működött, ő maga pedig végig állta a sarat, akarom mondani a szelet. A második helyen Lakatos Sándor végzett, aki ugyanolyan figyelemmel horgászta végig a második menetet, mint az elsőt. Harmadikként Jónás Sándor (borsalino) mérlegelt. Pickerbotjával az első fordulóban nem tudta magát a dobogóra „verekedni”, másodjára azonban rátalált a pontyokra. Csupán 50 grammal maradt le a második helyről.
A másik szektort Gróbe Zoltán (grobez) nyerte, folytatva az első fordulóban megkezdett látványos horgászatot. Ő is rakóssal dolgozta végig a verseny összesen 7 óráját, szerintem este rendesen remegett a kezében a söröskorsó… Sipos Gábor (sipos) lett a második, ismét rendkívül pontosan horgászva. Az első forduló után azt mondtam: komoly ellenfele lehet majd Maconkán bárkinek, a második forduló után már csak azt tudom mondani: hmmmm… A harmadik helyezett és egyúttal a legkisebb hal kifogójának járó elismerés kiharcolója Kulik István (ferroli) lett. Ő az első fordulóban még a rakóssal kezdett, aztán pickerre váltott, s a második fordulót javarészt már ezzel horgászta végig, s mint az eredmény mutatja, nem is ügyetlenül!
A mérlegelés végeztével bizony mindenki elfáradt már kicsit (nagyon), hisz kora reggel óta talpon voltak, s tiszta játékidőben számolva hét óra horgászat volt már a hátuk mögött. A pakolás sem nevezhető különösebben frissítő tevékenységnek, mégis a legtöbben mosolyogva jöttek az eredményhirdetéshez. Miközben mindannyian az eredmények összesítésére vártak, kisebb csődület támadt Kisb körül, aki „Tudom, hogy ott vannak a pontyok az etetésemen!” felkiáltással egy pickert rakott arra a helyre, ahol a verseny ideje alatt nem jelentkeztek az áhított bajuszosok. Nem kellett 5 perc ahhoz, hogy kijelentése beigazolódjon: egy másfél kilóst kapott ki az említett helyről. A fárasztást a teljes mezőny végigizgulta, s a végén olyan tapsot kapott, amilyen talán a győzteseknek sem jutott.
A teljes végeredményt a versenyről szóló topic 309. hozzászólásában olvashatjátok, e helyt csak a dobogósok nevét említem. Az egyéni versenyt Néder Attila nyerte, második Sipos Gábor, harmadik Lakatos Sándor lett. A csapatversenyben a Sipos Gábor-Lakatos Sándor páros magabiztosan végzett az első helyen. A másodiknak járó díjat a Gróbe Zoltán-Inhof András alkotta csapat vehette át. A harmadik helyezést a Néder Attila-Tóth József (figura) páros nyerte. A legkisebb hal kifogásáért járó díjat Kulik István, míg a legnagyobb halét Inhof András vehette át. Gratulálok mindannyiuknak, s azoknak is, akik most nem kerültek be a legjobbak közé! Ősszel újabb kísérletet tehet mindenki…
Ha ez a rendezvény csupán egy verseny lett volna, talán ennyi elég is lenne, de azok számára, akik ott voltak, inkább egy jó buli volt. Egy jó buli, ahol dumálni lehet, röhögni és talán néhány új barátság is elkezdődhet, hiszen a Fórumon való beszélgetés csupán a kezdet, igazi szimpátia csak a személyes találkozás során alakulhat ki az emberek között. Meg aztán történik néhány olyan dolog is, ami még hetek, hónapok múlva is megmosolyogtatja az embert.
Hősünknek szép húzós kapása van a feederen, ahogy Zsolli barátunk mondaná: be is som neki rendesen. A hal első riadalmában erősen balra húz, ilyen távolságon szinte lehetetlen még a kisebb halakat is irányítani. A ponty terve beválik, bár a szomszéd szerelékét nem sikerül összeszedni, de a kettővel odébb horgászó kolléga ijedten kap a megiramodó picker után. Hamar kiderül, hogy hősünk pontyát jelezte az érzékeny pálca. Rövid fárasztás után már a partnál kavarog a szerencsétlen állat. A horog a hátuszonyába akadva, fölötte a levegőben pedig két önetető is kalimpál. Ahogy felénk mondani szokták: ez a merítés után még röfögött is…
A másik rövid történet főszereplője vérbeli versenyhorgász, hisz alig 50 méterre kolbászol csak el bevetett feederbotjától. Kicsit szomszédol éppen, hisz a halak az utóbbi fél órában éhségsztrájkot tartanak nála. Minderről sejtésem sincs (hisz én is a pálya másik végén járok éppen), egészen addig, míg feleségem fel nem hív telefonon és izgatottan közli, hogy az előtte lévő feederbot tulajdonosa nincs a helyén, a nyeletőfékes orsót pedig úgy húzza valami, hogy szinte füstöl a szerencsétlen szerkezet. Ugyan hívjam már föl az illetőt, s szóljak neki: fáradjon a botjához. Kapkodva keresem a számát a mobilomban, de amikor felpillantok, látom, hogy felesleges sietnem, mert más gyorsabban találta meg a számot, s a kóborló horgász mobiljával a fülén veszettül rohan a botja felé. Ez a hal nem lett meg, de talán jobb is így. Mosolyogtunk.
Szóval miért is szeretnek ezek az angolok horgászversenyre járni? Talán azért, mert remek társaság gyűlik össze, talán azért, mert jó hangulatban telik az idő, s talán azért is, mert itt a bankigazgató, a taxisofőr, meg a vegyesboltos kicsit kiléphetnek mindennapi szerepükből, s fesztelenül, a hétköznapokban meglévő korlátok nélkül tölthetik együtt az időt. Vagy csak egyszerűen szeretnek horgászni?
Ősszel ismét találkozunk!
Czender Miklós (bogyo)
Fotók: Czender Miklós, valamint Bodnár Sándor képtárából egy bosszantó felvétel…
