Tavaly, ahogy hazafelé autóztam, azon siránkoztam, milyen kár, hogy újabb egy évet kell várni a következő találkozóra. Ez az egy év azonban hihetetlen gyorsan elröppent. Hirtelen azon vettem észre magam, hogy a fórumon újból téma a találkozó. Ahogy közeledett a kitűzött időpont, egyre jobban felpörögtek az események. Szupertitkos, letesztelt keverékekről, komoly edzésekről, és természetesen ugratásokról lehetett olvasni minden nap. Vidámság, jókedv árasztotta el a fórumot. Öröm volt látni azt, hogy igazából a hangulata miatt várta mindenki a találkozót. Az, hogy esetleg halak is lesznek? Szívesen látjuk őket is!
Nagyon vártuk már ezt a hétvégét. Szinte minden nap szóba jött, hiszen egy év elteltével találkozhattam azokkal a sorstársakkal, akikkel csak monitoron tudtam csevegni. Nick-nevek, amelyekhez nem köthető arc, de természetesen sok névhez már élmények, arcok, hangulatok is kötődtek, hiszen ez már a harmadik összeröffenésünk volt. Olyan ez, mint a jó bor. Idővel egyre jobban összeérnek az ízek, egyre nemesebbé válik.
Mivel ebben az évben, csapatverseny formájában (is) zajlott a nemes vetélkedés, a felkészülést Cibussal együtt végeztük, hiszen hiába leszünk más-más csapatban, az élmény mindenképp közös. Ahogy közeledett a hétvége, egyre jobban belemerültünk a szervezkedésbe. Csalirendelés, rendelésmódosítás, módosítás módosítása, és még sorolhatnánk. Családunknak minden bizonnyal már az agyára mehettünk, de szó nélkül tűrtek. Egyedül a hibernációra ítélt csalik hűtőbe csempészése, és az esténkénti sörözgetés válthatott volna ki némi rosszindulatú fejcsóválást.(A sok-sok, sörözéssel tarkított felkészülés is kellemes része a találkozónak.)
Végre elérkezett az indulás előestéje. Cibus még este felcsörgött, hogy figyelmeztessen. „Csabikám, annyi cuccom van, hogy rosszul leszel, ha meglátod!” Biztos poénkodik az „öreg” - gondoltam, és magamban csak mosolyogtam az ijedelmén. Nagy a kocsi, lehet bele cuccolni. Másnap hajnalban be kellett látnom, tévedtem.
Miután a saját szerelésemet bepakoltam, még bőven volt hely. Egészen addig, míg meg nem érkeztem Cibus garázsához. Vigyorogva nyitotta ki a garázs ajtaját, és valóban megdöbbentő látvány fogadott. A bepakolásra váró felszerelések hosszan kígyózó sorát láttam. Kis táska, nagy táska, még nagyobb táska, botzsák, láda, dobozok, vödrök, gumicsizma, ernyő…
Édes istenem! Egyhetes túrára is elég lenne! Barátom csak somolygott. „Én szóltam!”
Amennyire csak lehetett, ésszerűsítettük a regiment cuccot, de így is az eredeti mennyiség 3/4-ed részét kellett bepakolni. Az autó fényszóróját is alacsonyabbra kellett állítanom, nehogy kisüssük a szembejövők szemét. Hajnali 5-kor sikerült is Kiskunhalas irányába fordítani a gép orrát, majd szerencsés, közel 5 órás út után landolnunk a szálló parkolójában. A szobák elfoglalása helyett, a Haldorádó horgászbolt kínálatát vettük szemügyre. Néhány „na, ilyen még nincs!” mütyürt megvásárolva csillapítottuk gyűjtőszenvedélyünket. Ezután megmásztuk a 3 emeletet, (legalább háromszor, így még most is izomlázam van), hogy legalább a ruhákat ne kelljen kivinni a tóhoz. Alaposan leizzadva, fáradtan, de annál több várakozással vetettük magunkat a tóra. Ahogy közeledtünk a vízhez, az utolsó kanyart is sikeresen bevéve feltűnt valami szokatlan szín kavalkád. A tavat körös-körül sárga lepedők ékesítették. Ha ezt Sanyamester meglátja, rögtön, reflexből nyom egy aquát!
A sok sárga folt között feltűnt egy igen piros folt is. Grass volt az. A jelek szerint a kezében szorongatott sörrel nem magát locsolgatta, mégis sikerült újévi malac módjára lepirulnia. Később bevallotta, hogy locsolgatta ő a sört, csak nem magára. Egy biztos. A rézbőrű indián helyett inkább Piroskára, a halfarkasra hasonlított. A parton egyre több ismerős arccal találkoztunk. Zsolli, Bogyó, Origó, Gazza, Fman, Ferroli, Tmpgenc, Kisb, Bodnár, Holi, Ria, Fari_ Family, Nigro, God, Csg, Fisherboy, Andada, Lujzim-Lazac és még sokan mások. Mindenki elmélyülten hajkurászta a halakat. (A felsoroltak közül lehet, hogy nem mindenkivel pénteken találkoztunk, de sok jó ember között összezavarodik a memória.)
Az utolsó simításokat végezték a szereléken, vagy éppen etetőanyagot kavartak. Mi is leültünk egy kicsit dobálni, bár többet dumáltunk, mint pecáztunk. (Én a ládával sem bajlódtam, bepofátlankodtam Zsolli és Bogyó közé egy farönkre.)
Arra azért futotta, hogy Bogyónak dobjak egy laza keresztet. A gubancot Team munkában megoldottuk. Biztattuk Cibust, hogy csak higgadtan bogozza a gubancot, mert nincs kedvünk szerelni. Itt is, ott is fogtak pontyot, sőt Ferroli késő délután kifogta az addigi tórekorder potykát is. (Hogy két nap múlva ez a rekord is megdőlhet, arra akkor senki sem gondolt.) A felkészülés során megállapítottuk, hogy sörrel a kézben nem szabad elszundítani a napon, és semmit nem szabad komolyan venni. Ha ilyen marad a hangulat, fergeteges hétvégének nézünk elébe.
A második emeleti társalgóban folytatott rendkívül komoly meeting (ejtsd: sörözés-pálinkázás-adomázás) után kiéhezve vetettük magunkat az étlapra. Cibus nem hozta a szemüvegét, így nekem kellett ómagyarról lefordítanom az étlapot, és ebből felolvasást tartani. (Soha nem hallottam még a húslevest ilyen körmönfontan megfogalmazni, de röpke fél óra alatt megoldottuk a rendelést.)
Bandi (webmesterünk) kapta meg elsőnek a vacsorát, csak nem volt éhes, így bő három óra múlva kezdett hozzá. Mi szerencsések voltunk, mert feleségem még csak Kecskeméten járt, mikor a levesbe kóstoltunk. Mire megérkezett, meg is ettük.
A Montgomery Lovagi Étterem régen láthatott ilyen vidám társaságot. Ment az ugratás, a hecc, és természetesen a komoly szakmai vitáknak is helye volt. A másnapi versenyre mindenki kőkeményen alapozott. A fáradtság azért még éjfél előtt rendet vágott a vidám csapatban, így mi is aludni tértünk. (Mire újfent megmásztuk a 3 emeletet, már nem is voltunk álmosak.)
Reggel egy gyors ébresztő - csak halkan, nehogy asszonykám is felébredjen -, és már kezdődött is a sorsolás. Papp „Top Mix” Józsi ismét jó ötlettel állt elő. A rajthelyek száma egy kis kulcstartóra volt felírva, ami szintén aranyos kis emlék erről a találkozóról. Csapattársammal mi is elfoglaltuk a sors által kijelölt helyet. Mellettünk God készülődött, csapattársa tavaszi napfényigényét próbálta kielégíteni.
A munkát igazságosan elosztottuk. Zsolli szerelt, én a csontikkal szórakoztam. Csodával határos módon a versenyt indító „tülökhangra” sikerült elkészülnünk. Zsolli alaposan beetetett, majd besomta. Látva higgadtságát, nyugodtan magára hagytam. Idegösszeomlás nem fenyegeti. Körbejártam a tavat, a konkurenciát figyelve. Mindenki beleadott apait-anyait. Feszült arcok, izguló csapattársak. A halak is kegyeibe fogadták a fórumosok lelkes csapatát, mert hamarosan itt is, ott is görbültek a botok. Az első halat (ha jól emlékszem) Faszent fogta, de Kriszrudi hamarosan felzárkózott. A tavalyi évi győzteshez méltóan pecázott. Szerencsére nem mellettünk.
Ahogy elnéztem, mindenki igyekezett „kihorgászni” a hely adta lehetőségeket. Sanyamester is precízen, pontosan célozgatta az akadó környékét. Grass is a szemem előtt termelt ki egy szép potykát. Nem hazudtolta meg bojlis önmagát, a horogütötte sebet lefertőtlenítette. Ha holnap fogok egy zöld szájú pontyot, tudom, kinek köszönhetem.
A surranó pályán Drozdik kollega szép komótosan húzta a halakat
Nézzük, hogy áll a csapattárs! A mindig vidám Zsolli épp a túlpartot célozta, mikor odaértem. A haltartóban már bújócskázott két ponty, így szektorában esélye volt a dobogós helyezésre. A szomszédban God épp egy „kapitális” kárásszal huzakodott, de a hal végül elengedte a szájában tartott csontit, és odébbállt. Goosegunmatch csapattársa is bevetette a csodafegyvert. Az oldal spiccet most láttam először akcióban, és igencsak megtetszett. Ki gondolta volna, hogy ilyen hasznos kis szerkezet?
Ezalatt a középső szektorban is komoly csata dúlt. A pecások és a halak között. Szlávik Szabolcs szép rendet vágott a pontykolóniában, de Bogyó is rácáfolt nádi remeteségére. A feedert is igen ügyesen forgatta, és annak ellenére is tudott pontyot fogni, hogy nádat még csak mutatóban sem láttam. Az idő rövidsége azonban a halaknak kedvezett, a verseny végét jelző dudaszóra megkönnyebbülhettek…
… de csak egy pillanatra. A mérlegelést követően megszállott úszósok vették őket ostrom alá, felkészülvén a másnapi versenyre. Zsolli a begyűjtött 2 ponttal igencsak feladta a leckét. Lőttek a kényelmes pecának, most majd koncentrálhatok, hacsak nem akarom jövőre az ugratásokat hallgatni.
Vacsora előtt a szokásos második emeleti társalgóban komoly aromatesztelés folyt. Csg aszútörköly pálinkája, és Cibus szabolcsi nyelvcsettintőse versengett. Ez utóbbinak a vacsora végére lába kélt, de valószínűnek tartjuk, hogy az időközben befutó turistacsoport tagjai között kellett volna keresni a tettest. Egyikük éjfélkor ott horkolt a fotelban, enyhén mámoros állapotban.
Cibus az úszósok versenyére már hajnali háromkor elkezdte a ráhangolódást. Ez abból állt, hogy felkelt, fordult kettőt, majd lefeküdt. Szerencsére fél négykor úgy döntött, hogy lecuccol a kocsihoz, és köt még néhány előkét. Az úszósok versenyéről nem sokat tudok mondani, hiszen én is ott ültem a sűrűjében, de mint résztvevő is nagyon jól éreztem magam. Zsolli folyamatosan szerelt, én pedig lelkesen célozgattam a bokor alját.
Néha magát a bokrot is sikerült megfogni, de sajnos szák közelébe nem tudtam húzni. Ha meguntam a bokor közelségét, és nagyon elengedtem a dobást, a szemközti fával kerültem közelebbi ismeretségbe. Ez is benne van a pakliban. Andada a szemközti etetőgyűrűbe dobott célba, de ezt sem sikerült kifogni. Maradtak a halak. Halason ez volt az eddigi leghalasabb versenyünk.
A hírek szerint szépen jöttek a potykák, kis vörösszárnyú keszegek. A végelszámolásnál is csupán a kifogott halak össztömege alapján lehetett rangsorolni, hiszen több csapatnál is azonos helyezési pontszám gyűlt össze. Ezen a versenyen azonban mindenki győztesnek mondhatta magát, és egy pici kupát mindenki hazavihetett. A szívében. A kialakuló/kialakult barátságok, a közös élmények, a hangulat többet ért mindennél. Talán ezért találkozom évről évre ismerős arcokkal.
A fórumtalálkozó nekem mindig egy kicsit ünnep is. Megerősít abban, hogy a közös hobbi/mánia milyen összetartó erőt jelenthet emberek között, hiszen lehetett volna közöttünk akár miniszter is valaki, ezen a találkozón csak horgász volt mindenki. A fórumtalálkozó csapatversenye is ezt erősítette. Megköszönni a szervezést, gratulálni a győzteseknek, - hisz mindenki az volt - a legjobban úgy lehet, ha a legközelebbire is elmegyünk, és újra együtt leszünk. Erre most egy évet kell várnunk, de ez az év is olyan gyorsan fog elszelelni, mint az előző. Csak annyit üzenek a Tóth-tó halainak: Jövőre újra jövünk!
Írta: Polyák Csaba (csabio)
Fotók: csabio
