A fórumtalálkozók sorában az idei volt a negyedik. Mint a jó bornak, egy találkozónak is időre van szüksége ahhoz, hogy nemesedjék, hogy idővel egyre harmonikusabbá váljon. Egy találkozó sikere természetesen a résztvevőkön is múlik. Sőt! Talán leginkább rajtuk múlik. Szerencsére az évek során kialakult egy olyan kis csapat, akik évről évre összejönnek egy szabad áprilisi hétvégére, hogy csak és kizárólag a közös „mániának” hódolva kicsit jobban megismerhessék azt, aki a képernyő másik oldalán ül. Minden évben jönnek új, még ismeretlen arcok is, de a találkozóban az a szép, hogy nem csak az számít, aki minden évben eljön, hanem mindenki számít, aki eljön. Nem volt ez másképp az idén sem: ezt e mozgóképpel kibővített élménybeszámoló is alátámasztja!
A telefonom regiszterébe évről évre ismétlődő dátumként be van állítva az április 15-16-i időpont. Erre a hétvégére nem szervezek semmilyen programot. Megteszik ezt helyettem mások, nekem csak el kell mennem, és jól kell éreznem magam. Egyébként sem vagyok egy mélabús alkat, ezért minden alkalmat kihasználok, hogy olyan élményekkel legyek gazdagabb, amelyekre évek múlva is szívesen emlékezem. Minden évben átnézem a korábbi évek fórumtalálkozós fotóalbumait. A képekről sokan minden évben visszanéznek rám, de mindig találok új arcokat is a résztvevők között. Néhányan „igazoltan” kihagynak ugyan egy-egy alkalmat, de mihelyt rendeződnek a dolgok, újra eljönnek. A fórumtalálkozót mindenki másként éli meg. A következő sorokon arról fogok írni, hogy én (mint a BorSörs Team tagja) miként éltem meg ezt a pár napot.
Az indulást úgy oldottam meg, hogy a munkából rögvest indulni tudjak. Mivel Nyíregyházától igen messze van Kiskunhalas, már csütörtök délután megérkeztem, hogy a másnapi „edzésnapot” pihentebben kezdhessem. Ezzel a gondolattal nem voltam egyedül, hiszen másoknak is eszébe jutott ez a megoldás. Bogyó és Zsolli azért nálam is gyorsabb volt, (vagy csak Budapest esik közelebb Kiskunhalashoz?), pont a késői ebéd utáni sziesztájuk közben futottam be. Egy gyors leves és kávé mellett szót ejtettünk az élet komoly dolgairól, de mindannyian kíváncsiak voltunk a Tóth-tó idei arcára, ezért első utunk a vízhez vezetett. Néhányan már vallatták a tó lakóit, igaz, bevallásuk szerint csekély sikerrel. A pontyok nem akartak vallani arról, mit szeretnének a horgon látni. A tavaszi esőzések a tóra és leginkább annak partjára is, rányomták bélyegüket. A vízszint magasabb volt a megszokottnál, jól jöttek a gumicsizmák. Nem egy kényelmes viselet, de inkább izzadjon a lábunk, mint ázzon a talpunk. (A zoknikat legfeljebb az erkélyen parkoltatjuk.) Néhány ponty azért idegborzoló ugrással jelezte, ők itt vannak. Este nagy magányunkban dugótlanítottunk pár üveg bort, és félve, hogy megpimpósodnak, gyorsan megittuk a flaskák tartalmát. A finom tokaji nedű segédletével a stratégiát fejben kidolgoztuk, és vártuk a pénteki edzésnapot.
Reggel az első utunk az új Haldorádó Centrumba vezetett, ahol mindenképpen el kellett egy kis pénzt költeni. Nem mintha kötelező lett volna, de annyi szemkápráztató apróságot találtunk, hogy nem bírtunk ellenállni a kísértésnek. Az új bolt valóban szépre, de leginkább barátságosra sikeredett. A fa szerkezet olyan természetközeli hangulatot sugárzott, hogy biztos vagyok abban, az ínségesebb téli horgászidőkben is szívesen elidőznek majd a látogatók a falak között. A választék olyan széles, mindenre kiterjedő és színes volt, hogy horgász legyen a talpán, aki ellen tud állni a kísértésnek. Mi is „csapdába estünk”. A szerelékes ládákat feltöltöttük a „ha ez pont nem lenne nálam” apróságokkal, és meg sem álltunk a vízig. Ahogy az már megszokott, a verseny előtti napon többen is körbeülték a tavat. A hangulat a megszokott. Ugratás, poénkodás, röhögés. Nem feltétlen ebben a sorrendben. Mi is elfoglaltuk a még szabad helyek egyikét, és vad szerelésbe kezdtünk. Jómagam annyira szeretek szerelgetni, hogy kb. 6 órán keresztül mást sem csináltam. Mikor elkészültem egy szerelékkel, mindig sikerült azt néhány dobás után rommá tépni. Vagy az ütköző nem akart ütközni, vagy a szemben lévő bokron ütközött meg az egész miskulancia.
A tavat legalább háromszor kellett megkerülnöm, hogy kiszabadítsam a felakadt szerelékeket. Gyenge kezdés után erős visszaesés volt jellemző ténykedésemre. Halat, azt nem fogtam, de jobbról és balról is szedegették a pontyokat. Legalább tudom, hogy van itt hal. Grass kitermelt egy 9 kiló körüli pontyot, T_peti egy 4 kiló körülivel vigasztalódott, a mellém telepedő srácok pedig már-már idegesítő módon húzták a halat. Lazac is végre lecserélhette a vízilabdát egy horgászbotra, így ha csak egy kóbor délutánra is, de beleszagolt a fórumtalálkozó hangulatába. A család „becsületének” megvédése édesapjára maradt. Lujzim is szorgalmasan szerelt, előkészítette másnapi helyét. (Gyulával szisztematikus szoktató etetést végeztek, bízva abban, hogy mindkét napon oda sorsolhatnak. Vagy mégsem ez volt a taktika? A történtek fényében nehéz lesz megmagyarázniuk. J )
A végére azért csak elkészültek a tuti szerkók, így nyugodtan, felkészülten várhattam a verseny napját. Bíztam abban, hogy az edzésnapi eredményemen csak javítani tudok. (Rontani nem nagyon lehetett volna rajta.) Az esti vacsora után jólesett egy újabb „szeszeldei szeánsz”. Mielőtt bárki azt gondolná, hogy a fórumtalálkozó nem más, mint magányos alkoholisták horgászattal egybekötött találkozója, elmondom, hogy csupán kóstolgatásról volt szó. A mértéket mindenki betartotta, többnyire csak az „íze kedvéért” iszogattunk ezt-azt. Kis hazánk szinte minden jelentősebb pálinkatermő vidéke felvonultatta magát. Eper, aszútörköly, barack, szilva az, amire emlékszem, sőt, Tferi jóvoltából még Skócia is képviseltette magát.
Szegény Sanyamester vérben forgó szemekkel szemlélte, ahogy a finom kukoricára való ízesítők lecsúsznak a bendőkbe. Egy szó, mint száz, hangulatos kis estét csaptunk. Csapattársamnak természetesen időben fellőttem a pizsamát, neki holnap horgászni kell!
Másnap. (Na így félreérthető, kezdjük újra.) Az estét követő reggelen már a tóparton toporgott mindenki. Sorsolás. Lujzim kihúzta azt a helyet, ahol Gyulával előző napon kidolgozták a tutit. (Lám, működött a terv.) Zsolli barátom pedig az én tavalyi helyemet rendelte magának. Mint segítő csapattárs etetőanyagot kevertem, figyeltem a szomszédok fogásait, elfogadtam Kisb meghívását egy Metaxára, sőt kettőre. Egyszóval, mindent megtettem a siker érdekében. A verseny a szokásos menetrend szerint zajlott. Kriszrudi földharcban (is) leküzdött egy amurt. Az, hogy szétcsúszott a száknyél, majd elkapta a távolodó botot, ráadásul újból sikerült szákba terelnie áldozatát, nem nagy kunszt, már megszoktuk tőle, hogy van érzéke az idegek borzolásához.
Sanyamester sem volt hűtlen önmagához. Kevert, kavart, kutyult, szabdalt, darabolt, és fogta a pontyokat. Zsolli is kiaknázta a hely adta lehetőségeket, csupán a fogott pontyok többsége az aprajából származott. Vigasztaltam, hogy ha a horgászok összsúlyát mérlegelik, esélyesek lehetünk a dobogóra. A halfogás szépen beindult mindenkinél. Bogyó is kitermelt egy szép potykát a túlpart mellől. Sajóék igazi csapatmunkával izgultak egy szép ponty fárasztásánál, de a hal egy víz alatti akadóra felcsavarva magát, búcsút intett. Sokan az évek során kialakult taktikát követték. A legtöbben túlpart előtti keskeny sávot igyekeztek meghorgászni. Kbaloo titokban epres aromával tuningolta a bedobásra szánt kosár tartalmát, és talán ennek is köszönhetően szépen felzárkózott. Holiék is kiizgultak már egy szép pontyocskát, Feribayern pedig biztosan vezette szektorát. Csapattársamért nem kellett izgulnom, tudta ő a dolgát. Megpróbáltuk a szemközti terebélyes fát is átcibálni, de nem sikerült. Nagyon jó ötlet volt ez a csapatverseny. Sokszor jobban izgultam, mint aki horgászott. Ez az izgalom persze messze nem az az idegeskedés, amit más versenyeken érez az ember. Én tudtam örülni annak is, ha más fogott a közelünkben halat.
Nem bosszantott a dolog, hiszen mind egy csapatban játszottunk. A horgászatra szánt idő homokszemei sajnos gyorsabban peregtek, mint ahogy azt szerettük volna. Most is bebizonyosodott, hogy a végsőkig érdemes kitartani, nincs lefutott meccs. Pintér Zoli az utolsó 20 percben hajrázott ki két szép pontyot, a verseny lefújását követően pedig egy közel 8 kilós amurt fogott ki, csak úgy ráadásnak. A mérlegelést követően mindenki farkaséhesen a zúzapörköltre vetette magát. Ebéd közben persze ment az esélylatolgatás, kinek a párja fordult jó helyen, mi legyen a másnapi taktika. Délután sokan maradtak, hogy felkészüljenek a következő napra. Este egy kellemes „lovagi” vacsorát követően ott folytattuk, ahol előző este abbahagytuk.
Az emeleti társalgóban éjfélig tartó meeting kezdődött. Taktikusan próbáltuk az esélyes párokat sokáig ébren tartani, hogy másnap elnézzenek egy kapást, de a számításunkba hiba csúszott. Gyulára, mint később kiderült, serkentőleg hatott a zsibbasztónak szánt isteni párlat, ellenben marci88-nál bevált a taktika. J
Aznap este nekem lőtték fel a pizsamát, bár igyekeztem kitartani. Reggel - nem tudom miért - korábban ébredtem. Zsollival a tónál kipakoltuk a tengernyi cuccot, és izgatottan vártuk a következő sorsolást.
Mivel előző nap mi kezdtük a sorsolást, most nem kellett izgulnunk a helyet illetően. A negyvenes szám maradt a kalapban. Érdekes. Tavaly Zsolli pont ezen a helyen horgászott. Tegnap csapattársam az én tavalyi helyemen, most én az ő tavalyi helyén. Nem rossz ómen. Az idő az én szektoromban nem volt túl kellemes. Míg a tó másik oldalán pólóban nyomták, én két polárban is vacogtam. Ránk még a nap se süt, de legalább szembe fúj a szél - vigasztaltam magam. Mellettem Fisherboy már az elején elkezdte szedegetni a kárászokat, sőt nem sokkal később egy szép pontyot is akasztott. A finomra hangolt szerelék azonban nem tudta kivédeni a vehemens rohamokat, így a potyka lemaradt. Hogy mi történt a másik két szektorban, arról csak Zsolli híreiből értesültem.
Csg aprítja a kárászokat, Andada a tegnapi helyünkön él a lehetőséggel, és jól áll szektorában. Bodnár Gyuláról pedig csak annyit, láttam, mit művel.
Akármikor néztem oda, vagy fárasztott, vagy szákolt, vagy horgot szabadított. Tette ezt annak ellenére, hogy mikor kihúzta magának azt a helyet, ahol eddig nem sikerült szinte semmit sem fognia az edzésnapokon, de csapattársát Lujzimot is megviccelte a hely szelleme, azonnali szabálymódosítási beadványon gondolkodott. A testvéri segítség, Kisb képében, néhány jó tanács kíséretében azonban meggyőzte. Gyula nekiveselkedett, és csak úgy nyugodtan, a rá jellemző derűvel rommá vert mindenkit. A végeredményt mindenki ismeri, most egy évig Gyula törölgetheti a port a vándorserlegről. Is. Egy biztos, nagyon megérdemelten nyert! Ezúton is gratulálok! (Jövőre komolyabb hátráltató tényezőt kell kitalálnunk. J)
Közben azért én is horgásztam, elvégre csapattársam feladta a labdát az előző napi eredményével. A túlsó part elől sikerült egy pontyot kivarázsolnom, így a kárászokkal kiegészítve sikerült a tavalyi eredményemet megismételni. Most ez a negyedik helyre volt elég, de ki bánja? Örülök annak, hogy Origóék is serleggel térhettek haza, a két Krisztián ismét bebizonyította, tavaly sem a véletlennek köszönhették az elért eredményt. Sanyamester pedig feljebb lépett Andadával a dobogón. Kriszrudi most is hozta formáját, Gyula pedig bebizonyította, az évek rutinja és a finom pálinkás kukorica (kukorica nélkül) a legjobb csalogató anyag.
A „versenyzőket” elkísérő családtagok, barátoknak is jár egy köszönöm, hiszen jó azt látni, a peca lehet akár családi kiruccanás is. Végezetül csak annyit. Jövőre ugyanitt veletek, ÚJRA!!!
u.i: A pacal pedig nagyon finom volt!
Az itt látható rövid filmben bepillantást nyerhettek a Fórumtalálkozó nem hétköznapi történéseibe, és együtt izgulhatjuk végig Jankovich Krisztián kapitális amurfárasztását is. Ezt érdemes megnézni!
További képek:
www.kep.tar.hu/origo
www.kep.tar.hu/donald06
www.kep.tar.hu/sanyamester
Írta: Polyák Csaba (csabio)
Videó: Takács Péter (t_peti)
Fotók: Donald, Origo, Sanyamester
