És jött a TERMÉSZET. Májusban az első nagy esőkkel, aztán egy hétre rá a második özönvízzel. Azt mondta: „most helyreállítjuk a rendet, visszaveszem az EMBERTŐL, ami az enyém! Megmutatta, hova nem szabad építkezni, hol kell erősebb gátakat építeni és a folyókat, tavakat is betelepítette az EMBERTŐL elvett halakkal. Mégpedig olyan mennyiségben, amelyre már rég volt példa. Ráadásul az időpontra is figyelt, májusban és júniusban, amikor a kiszabadult halak le is tudtak ívni a kiöntések meleg vizében és a lassan visszahúzódó árral az ivadék jelentős része is visszakerült a mederbe.
Gyakran horgászom természetes vizekben, így sok alkalmam van, volt látni, mi történik a vizek partján. Ezekről nem mindig lehet beszámolni, mert sokan el sem hinnék, azt gondolnák, mese az egész. Ritka alkalom, amikor képekkel, videókkal lehet alátámasztani a mondanivalót. Itt nem szépen kihúzott bajszú, mosolygós pontyokról van szó, melyek tudják, hogy úgy is visszaengedik őket néhány fotót követően. Itt bizony gyakran érik az embert már-már tettlegességig fajuló fenyegetések, később pedig karcok az autón, elsüllyedt csónakok, zaklatások stb.. A fentiek miatt nagyon kényes dolog ezeket papírra vetni és megosztani a nyilvánossággal, mert nem lehet tudni a következményeket. Korábban a Haldorádó fórumában fölvetettem, hogy a balatoni befolyóknál milyen rablás folyik. Remélem, Petinek sikerül összehozni egy értékelhető videót az általam telefonnal fölvett pillanatokról. Itt azt próbálom érzékeltetni, milyen az, amikor a Balatonból elindul a hal fölfelé a Fonyódi-árkon. Elsősorban busák, de gyakori vendég az amur és a ponty is, továbbá a harcsa. Nos, ezek nem kis példányok. Busából inkább a 20 kg fölöttiek a jellemzők, amur és ponty általában 10 kiló fölötti példányok, harcsából pedig akármekkora lehet. A filmben egy halvonulás látható és a halélet befejezése a Buzsáki-tározó kifolyójánál, amelyet egyébként horgászati tilalom véd!
Kétszer jártam arra, egyik esetben sem volt halőr a környéken sem. Egy következő alkalommal szóltam a közeli hídon elhaladó rendőrautóban ülő rendőröknek, ha mennek 50 métert a gáton befelé, megtalálják a rapsic eldugott botját, vágóhorgát és halát is, melyet szemem láttára ráncigált a hármas horoggal partra, de szemerkélt az eső, így inkább nem szálltak ki az autójukból és nem mentek a vizes fűbe…
Ugyanerről a környékről lehetett hallani megszigonyozott 33 kilós pontyról is. Tudni illik, hogy ilyenkor mindennel fogják a halat. Értsd ezen a vasvillát, vasvillából átalakított szigonyt, sarlót (ahogy a filmben is látszik) hármashorgot, emelőhálót stb.. Ezzel kapcsolatban kaptam egy levelet az illetékesektől, de nem járultak hozzá a közléséhez, így ez elmarad… És ne higgye senki, hogy ezt a rablást csak romák követik el. Példa erre a Cigányárok, ahol a helyi balatoni egyesület tagjai szinte privilégiumnak tekintik a vonuló halak minden eszközzel történő gereblyézését. Hitük szerint, ha a hármashorog nem közvetlenül a főzsinóron, hanem egy előkén van, akkor az már nem gereblyézés. Főleg, ha egy ványadt gilisztadarabot is húznak annak egyik szárára.
Itt kaptak el a halőrök egy motorral menekülő rapsicot, aki állítólag nem is sejtette, hogy halőrök üldözik. Igaz, menekülés közben végig azt üvöltözte a parton horgászóknak: „Vigyázat fiúk, jönnek a halőrök!” Végül aztán elesett és azt állította, a halőrök szorították le az útról. Nem tudom, mi lett az ügy vége.
A város mellett folyik a Kapos folyó, melyet a természet igencsak megáldott hallal az idei évben. A sok gátszakadás és gáton átfolyó víz apró halak, kispontyok hihetetlen mennyiségét telepítette a folyóba. Ehhez jött még a sikeres ívás. Az eredmény: kispontyok tömege. Zavaros a víz a sok haltól. Ezt a haltömeget senki sem vigyázza! Egyik, a Kapos mellett működő egyesület sem küld halőrt, hogy visszafogják a hallopást. Viszik a macskának, a disznónak, a szomszédnak, maszek tavaknak stb..
A napokban történt, hogy hallottam, valakik a horgásztó lefolyó patakján gyűjtik a halat. Gondoltam, megnézem. Odaérve láttam, hogy éppen egy csalihalfogó hálóval, mintegy 20 kiló apró halat emelnek ki, majd leülnek a terepjáróra felszerelt tartály mellé válogatni azokat. A kispontyokat válogatták ki a kárászok közül. A kispontyok a platón lévő tartályba kerültek, a kárászok visszamentek a patakba. Megkérdeztem, „mit csinálnak?”. Az egyikük közölte, hogy „a kispontyot gyűjtik és viszi haza a saját tavába”. Megkérdeztem, „kitől van rá engedélye, merthogy a patak halászati joga az egyesületé?!”. Azt az arrogáns kérdést kaptam, hogy „milyen törvényt sért meg ezzel?”. Közöltem vele, hogy „hármat, egyszer, hogy a hal az egyesületé, másodszor a ponty mérete 30 centi, harmadszor pedig a napi kvóta 3 db!” Azt a választ kaptam, hogy „neki erre M. I.-től van engedélye és mindjárt föl is hívja”. Fölhívta, majd közölte, hogy „igen is, az egyesület vezetőségi tagja ezt neki megengedte!”. Fölhívtam én is M. I.-t, és megkérdeztem „milyen alapon engedélyezte M. SZ. részére, hogy az egyesület halát saját tavába szállítsa?”. M. I.-től azt a választ kaptam, hogy „M. SZ. a halat az egyesület tavába szállítja és már korábban, tegnap és tegnapelőtt is oda szállította.” Részemről a kérdést ezzel majdnem lezártnak is tekintettem, de M. SZ. tiszteletlen magatartása nem tetszett, ezért tettem még egy próbát és felhívtam egyesületünk halőrét, „tud-e róla, hogy az elmúlt napokban apró pontyot telepített M. SZ. a tóba?”. Nem tudott róla!
Újabb telefon M. I.-nek, akivel közöltem, hogy „M. SZ. nem az egyesület tavába viszi a halat, hanem a sajátjába”. M. I. ellenkezett, hogy nem így van, mert „a hal az egyesületi tóba kerül”. Ezután M. I. fölhívta M. SZ-t és attól kezdve már ő is azt mondta, hogy „a hal az egyesületi tóba kerül.”Arrébb sétáltam a parton és a következőket láttam, melyeket mobilom kamerájával meg is örökítettem:
Ez nem a háromfős társaság műve, mert ők a kispontyokat nem dobták volna el. Ezek a képek ismételten csak azt mutatják, még mindig van mit elpazarolnunk. A természet segíteni akar, mi pedig egyszerűen elutasítjuk a segítséget. Egy kis ráfordítással mennyi halat telepíthetett volna a helyi egyesület a saját tavába? Nem hiszem, hogy valahol is ilyen olcsón juthatott volna egynyaras pontyhoz! Vagy hol vannak ilyenkor a környezetvédők? Akik egy letört faágért is komoly büntetéseket képesek kiszabni a Dráva, vagy a Duna partján? Egyáltalán miért tartunk fent egy ilyen szervezetet, aki nem képes odafigyelni ilyen dolgokra? Vagy milyen „szakemberek” ülnek náluk is a bársonyszékekben? De tudom jól, hogy ez a probléma nem csak nálunk áll fenn, hiszen ugyanígy sikeres volt az ívás a Tiszán, a Zagyván, a Sajón és még sorolhatnám, ahol szintén lehetne hatékonyabban végezni a halmentést és a halvédelmet. De ki tud, ki akar ebben nekünk, horgászoknak segíteni? Kihez fordulhat az átlag horgász?
De térjünk vissza a történethez, amelyet még nem fejeztem be!
Majdnem belenyugodtam a dolgokba, de bementem a horgászboltba világítópatronért. Megemlítettem a boltosnak, mit láttam. Ő közölte velem, hogy tud róla, mert a horgászok is beszélik, hogy M. SZ. egy maszek tóba hordja az ivadékot, melyet a tógazda 1200 forintért vesz át tőle, és tegnap meg tegnapelőtt, mintegy 90 kiló kispontyot vitt oda! Mellesleg megjegyzem, M. SZ. egy gazdag vállalkozó család sarja, aki szülei jóvoltából 30 milliós Mercedesszel jár. Fölfogni nem tudom, minek van szüksége ilyen embernek még arra a 100.000 forintra is, amelyet, gondolom, társaival megosztott. Megélhetésre biztosan nem.
Nos, nagyon nem szeretem, ha hülyének néznek, ezért fölhívtam az egyesületünk elnökét is, elmondtam neki a történteket. Ő is megerősítette, hogy erre senki nem adhatott engedélyt. Visszamentem a helyszínre, hogy készítsek néhány képet az örökkévalóságnak és bizonyítéknak. Már éppen összepakolt a társaság. Elővettem mobilom és közöltem, hogy lefényképezem őket. M. SZ. rohanni kezdett felém, hogy ő nem engedélyezi a fotót, közben mondta, hogy menjek a jó k….ba és milyen b…köcsög vagyok.
A kép elkészült, ő is odaért és kiütötte a telefont a kezemből, majd föl akarta venni, hogy a vízbe dobja. Én voltam gyorsabb, majd még akartam néhányat fényképezni, de M. SZ. ezt nem engedte és én is jobbnak láttam odébbállni…
M. SZ. közölte, ha valami ügyet csinálok belőle „eltöreti a lábamat”és nem fogok tudni járni. A másik illető pedig bizonygatta, hogy nincs jogom róluk képet készíteni. Mondtam neki, hogy pereljen be! A magam részéről megvoltam, eljöttem onnét. Hazamentem és kipakoltam az autóból a cuccomat, de egy gondolat azért nem hagyott még nyugodni. Fölhívtam ismét a halőrt és megkérdeztem, odaért-e a hal. Mondta, hogy majd csak délután fogják vinni. A távolság a helyszín és a horgásztó között talán kettő kilométer. Mi tarthat ennyi ideig? Meg akartam még egy dologról győződni. Úgy gondoltam még hiányzik a képből az, aki átveszi a halat. Azt találtam ki, elmegyek hozzá és beajánlom, hogy tudok neki apró pontyot vinni, mint M. SZ., csak olcsóbban. Ezzel a célom a kör teljes bezárása lett volna, de váratlan megoldás született. Odaérve ismét M. SZ.-szel találkoztam, aki éppen a kispontyot rakta ki a tartályból.
Ő is észrevett és indult hozzám. Én közben elővettem telefonom és nyomtam egy fotót. M. SZ. udvariasan megkérdezte, hogy mi a büdös p…ért nem hagyom békén és követem ide is. Megkérdezte, hogy itt is akarok-e képet csinálni. Mondtam, hogy igen, azzal készítettem még egy fotót, majd megfordultam és eljöttem. Így megvolt az átvevő, megbízó is! M. SZ. is autóba ült és most már tényleg elvitte a halat az egyesületi tóba. Gondolom, az volt a cél, hogy a megígért halat még lerakja a megrendelőnél, majd visszamegy a helyszínre, összegyűjt még néhány kispontyot, amelyet aztán szépen beletesz az egyesületi tóba. Útközben tájékoztattam az egyesület elnökét, akinek holnap fogom átadni a bejelentést és a képeket. Azóta kaptam telefonon fenyegetést, kérést, volt személyes látogatás M. SZ. anyukája részéről. És ami a legnagyobb dilemma, meg merjem-e írni ezt az egészet, és ha megírom, föl merjem-e tenni a netre ezt az anyagot. Talán a nyilvánosság ad annyi védettséget, hogy esetleges lábtörésem esetén legalább gyanúsított lesz. Mert bizonyára sokan tudnának hasonló esetekről mesélni, de mivel mindenki félti az életét, vagyontárgyait, nem meri arcát és nevét adni egy hasonló történethez. Arra szeretnék mindenkit bátorítani, hogy tegye ezt meg! Csak a nyilvánosság ereje védhet meg minket. Milyen világban élünk? Nekünk, becsületes embereknek kell rettegnünk, miközben mindenki szeme láttára teszik tönkre folyóinkat, tavainkat, vagy sajátítják ki a közvagyont?! Ha tudnak hasonló történetet, osszák meg velünk!
