Manapság a gyerekeket annyi információ veszi körül, hogy a legfontosabb dolgokat egész egyszerűen nincs idejük észrevenni. Pedig a világ, amelyben élnek, tele van értékekkel, csodákkal, melyek nélkül a gyerekkor elszürkül. Az Internet és a kábeltelevízió korában nagyon egyszerű információt gyűjteni a természetről és annak lakóiról, de megismerni azokat csak személyes tapasztalatok alapján lehet. Nincs mese, meg kell tanítani a srácokat arra, amit nekik őrzünk, számukra óvunk, hogy ők is értékelhessék és őrizhessék a természet csodáit! Erre vállalkozott Kücsön Gyula, a Haldorádó - Matula Gyerek Horgásztábor megálmodója is, akit most arról faggatunk, mi inspirálta arra, hogy belevágjon egy ilyen hatalmas vállalkozásba.
Haldorádó Team: Gyula, kérlek, mesélj arról, mi késztetett arra, hogy gyerekekkel kezdjél el foglalkozni?
Kücsön Gyula: Abban a szerencsés helyzetben volt részem, hogy az egész gyerekkoromat a víz közelében tölthettem el, hiszen nagyszüleim háza közvetlenül a Holt-Szamos partján állt, és a család egyik ága valódi halászdinasztia volt. Édesapám és nagypapám is horgászott, így viszonylag hamar megfertőződtem a horgászás és a vízpart szeretetével.
Természetesen ideje már akkoriban is főleg nagypapámnak volt rám, aki beavatott a halfogás tudományába, a felszerelés elkészítésének mesterségbe. Mert akkor még a legtöbben maguknak gyártották a „pecát”. Ne gondoljatok itt nagy dolgokra, akkoriban még senki nem hallott sem a bojlizásról, sem a gumihalazásról. A botokat magunknak vágtuk a parton vagy az iskolaudvaron, anyaguk bodza vagy mogyorófa vessző volt, amit egy télen át szárítottunk a „szén”-ben, hogy minél egyenesebbek és könnyebbek legyenek. A cérnát nagymamám varrókészletéből szereztük, miként a gombostűt, amit igyekeztünk megfelelően meghajlítani, hacsak az ujjunkba nem állt. Nagyapó mindent türelmesen megtanított, s nem volt rest a libák egy-két tollát is más célra felhasználni, mint amire azt a természet szánta, hisz azokból készültek az úszóink. Aztán mikor így felszerelkeztünk, kértünk egy kis kukoricadarát a csirkéktől, ástunk a kertben 10-20 szál gilisztát a trágyadomb mellett és így „felszerelkezve” elindultunk horgászni. Kedvenc helyünk egy sekély, homokos rész volt, a régi malom palaj, ahol térdig be is sétálhattunk a vízbe, itt még nagymamám sem ripakodott papóra, hogy vízbe fojtja első unokáját. Pipaszár lábaival ott állt mellettem a vízben az én öreg tanítómesterem, aki miközben vártuk a kapást, elmagyarázta, hogy milyen halra milyen csalival érdemes horgászni, milyen az egyes halak jellegzetes kapása és csak mesélt a kalandjairól, a halairól, Lajcsi bácsival közös halászatairól, az egy húzásra fogott szekérnyi halakról… Eközben az én vízen úszó botomat pedig elvitte egy hal. Volt ám kapkodás és rohanás a vízben távolodó bot után, bízva abban, hogy egy ponty menekül a gombostűvel a szájában. Térdig feltűrt gatyám már a vízbe ért, s amikor már-már elértem a bot végét egy hínárszál rátekeredett a lábamra és elterültem a vízben… persze elkapva a bot végét. Egy fürge naphal vergődött a horgon, ami nem is tudom, miért nem menekült el a szakáll nélküli gombostűről. Nem tudom, melyikünk rettent meg jobban, a hal a horogtól vagy nagypapám és én a vízbe eséstől. Ijedtségünk oka nem a vízparton ránk leselkedő veszély volt, hanem nagymamám határtalan féltése (no és temperamentuma), ami nemigen tűrt meg semmit, amitől akár egy hajam szála is meggörbülhetett volna. Így közösen nagypapámmal úgy döntöttünk, hogy jobb az ilyen férfias ügyeket egymás között titokban tartani, ezért gyorsan minden ruhám a Holt-Szamos fáinak ágára került, s meztelenül apríthattam tovább a halakat, míg meg nem száradtak.
Ezek az élmények egy életre belém ívódtak: szülőfalum szeretete, a vízpart megnyugtató varázsa, a halak tisztelete és nagyszüleim emléke. Ma már csak néha látogatok el kedves emlékeim falujába, nagyszüleim már a másik partról vigyázzák lépteimet. De az emlékek, a gyerekkori élmények ma is bennem élnek, s bárhová sodor is az élet, visszavezetnek a vízpartra, a természet csendjébe…
Hosszú évekkel a halas fürdés után fedeztem fel magamnak a csodálatos Tisza-tavat. Azt a helyet, amit a természet megtöltött élettel és egy ember által alkotott mesterséges víztározóból az ország egyik legszínesebb élővilágát hívta életre. A mai napig nem tudok betelni a változatos növény- és sokszínű állatvilágával. Az ország második legnagyobb tavának varázsa mindenkit rabul ejt, aki legalább egyszer ellátogat ide. Aki nem járt még itt, talán legjobban Fekete István Tüskevár című művében megfogalmazott természeti képekben képzelheti el az itt megélhető csodát.
Egyik este, miközben párommal azt elemeztük, hogy mi is hiányzik a mai gyerekek életéből, arra a következtetésre jutottunk, hogy talán leginkább az élővilág, a természet felfedezése, önmaguk megismerése a virtuális világ helyett, valamint a testközelből felfedezett szépség, a hozzáértők által bemutatott titkok és a többi gyerekkel átélt közös élmények. Nekem nagypapám volt a tanítóm, a mesterem, aki átadta nekem mindazt, amit ő a szüleitől, a természettől tanult. A Tüskevárban Matula bácsi volt a vigyázó, aki felfedte a természet rendjét az ifjú Tutajos előtt. De ki mutat ma, ebben a rohanó világban utat a gyerekek számára a természet felé - a számítógépek világa helyett? Vagy tényleg az a természetes, ha a gyerekek jelentős rész elhiszi, hogy lila a tehén?
Ma még nagyobb szükség van Matula bácsikra az értékek közvetítéséhez, hisz sajnos kevés gyereknek érnek rá a szülei, hogy a szünidőben csak rájuk figyeljenek. A nagyszülők közül kevesen tudnak egész nyáron az unokáikkal lenni, ám a nyár 11 hetében mégis meg kell oldani a gyerekek felügyeletét és programját, hisz ennyi szabadsága egyetlen szülőnek sincs.
Így fogalmazódott meg bennünk a gondolat, hogy a Matula bácsi által járt utat igyekszünk folytatni a Tisza-tó partján és elindítunk egy tábort, hogy a gyerekek visszatalálhassanak a természethez, és közben hódolhassanak kedvenc hobbijuknak, vagy épp megismerkedjenek vele. Sok kalanddal, ismerettel, játékkal, különleges falusias környezetben, ahogy azt annak idején nagypapám mutatta nekem. Mogyorófa vessző, hajlított gombostű és a természet, így indul ma is a Haldorádó - Matula Gyerek Horgásztábor, Sarudon - az Élményfaluban.
(Folytatjuk!)
Addig is némi információ a táborról:
Tábor helyszíne: Tisza-tó, Sarud - az Élményfalu
Tábor időpontja: egész nyáron
Turnusok: hétfőtől péntekig
Életkor: 6- 14
Csoportlétszám: 10 fő
Tábor díja: 55.000 Ft (az ÁFA összegét az ár tartalmazza)
A Haldorádó - Matula Gyerek Horgásztábor fő szponzora 2015-től a Haldorádó Team Kft., így lehetőség nyílik arra, hogy a gyerekek megfelelő minőségű és mennyiségű felszereléssel, csalogatóanyaggal felszerelkezve vághassanak bele életük egyik meghatározó élményébe!
(X)
Haldorádó Team
