A tavalyi év végén mutattuk be a Haldorádó Fogási naplójának bejegyzései közül kiemelt 2007. évi legszebb nemes hal fogásokat. Szavazataitokkal ti választottátok ki azt a horgászt és fogását, aki végül megkaphatta a „2007. év fogása - nemes hal kategóriában” díjat.
A válogatott fogásokat szavazásra bocsátó írásban ígéretet tettünk, hogy a következő évben egy cikk keretében bemutatjuk magát a horgászt, kedvenc módszerét és horgászhelyét is. Nézzük hát, mit tudhatunk meg Vass Endréről (Endru), aki a Desedán megfogott (és visszaengedett) 9,7 kg-os süllőjével fölényes győzelmet aratott a „nemes hal kategóriában”!
- Mióta horgászol? Ki fertőzött meg a horgászat szeretetével?
- Nem tudnám pontosan megmondani, mikor horgásztam először, talán 6 éves lehettem? Anyám kollégája meghívott minket egy egész napos, vízben állós küszözésre (pirkának neveztük) a Maroson, Marosvásárhely fölött. Teljesen elvarázsolt az élmény, és mivel a horgászat után maradt egy kisebb adag csonti (akkori nevén: kukucák), másnap egyedül is leballagtam a Marosra, és csodával határos módon jó pár rontott kapás után sikerült fognom három darabot! A csoda abban rejlett, hogy kb. dió nagyságú úszóval pecáztam, amit manapság talán harcsázáshoz használnék… azért megrángatták azt is. Nagyon büszke voltam a zsákmányomra, haza is vittem őket, s napokig tartottam őket egy műanyag gyerekfürösztő kádban. Szegények annyira ijedősek voltak, hogy harmadnapra véresre verték magukat a kádban, kénytelen voltam végül elfogyasztani őket…
Igazából ekkortól kezdve fertőződtem meg véglegesen a horgászattal. Tulajdonképpen ezenkívül egy Duna-deltai kirándulás kivételével soha senki nem tanított horgászni, ismereteim elsősorban könyvekből származtak, amellett - ha lehetett - igyekeztem tapasztaltabb horgászoktól tanulni.
A 80-as évek Romániájában nem volt egyszerű a horgászcucc beszerzése sem, a magamfajta gyereknek meg főleg nem volt pénze ilyesmire, annál is inkább, hogy a meglévő minimális zsebpénzemet általában mind elköltöttem az akváriumban tartott halaimra.
Apám ugyanolyan szenvedélyes síző, mint amilyen horgász én vagyok, egy elég sikeres kis sícsapatnak volt az edzője. Magam is hosszú évekig versenyeztem, és bár sikeresen indult a karrierem, tehetségesnek is tartottak, jó néhány éven keresztül valahogy nem jöttek a versenyeredmények. Apám azonban bölcs volt, és tudta, hogy horgászfelszerelés után vágyakozom, megtalálta a módját, hogyan motiváljon: pénzdíjat tűzött ki minden versenyen elért helyezésre. Nem tudom, mondanom kell-e, de ettől kezdve, két szezonon keresztül minden egyes versenyt megnyertem, amin elindultam! Mint egy hollywoodi filmben… A sors azonban közbeszólt, családommal 1990-ben Magyarországra költöztünk, és félbetört a karrierem, elveszett az összenyert pénz, pedig már elég lett volna egy tisztességes felszerelésre is.
Kőszegi horgászélményeim inkább a kárászokhoz, és a nádi pontyokhoz kapcsolódnak, érintve a Gyöngyös-patak domolykóit és pisztrángjait is, ez az időszak azonban még mindig a sötétben való tapogatódzás jegyében telt.
Az igazi áttörést az 1996-os év hozta meg, amikor Kaposvárra kerültem egyetemre. Esküszöm, addig fogalmam se volt arról, hogy itt egy ilyen csodálatos tó található, mint a Deseda.
Egyetemistaként az egykori „Kis Halász” sörözőbe jártunk, itt találkoztam először a pultra kitett horgászújságokkal. Azt hiszem, ezt nyitotta fel a szemem igazán. Meglévő ismereteim alapjait, sőt nagy részét a horgászújságokból és -könyvekből szereztem, azt hiszem, elég buta lennék nélkülük.
Az első két évben csak a Deseda-patakra jártam, itt is a kárász volt a fő hal, ám találkoztam majd mindenféle hallal a süllőn, csukán, harcsán, pontyon át egészen az angolnáig, beleértve első pergetve fogott halaimat is! Minél finomabb szerelékkel igyekeztem rászedni a halakat, és mikor már jó néhány termetesebb potykát is sikerült legyőznöm, megalapozottnak éreztem az önbizalmam ahhoz, hogy a nagy tó halaival is megbirkózzam. Akkoriban 4000 (!) forintba került egy ifjúsági jegy a Desedára, ez még egy magamfajta diáknak sem okozhatott gondot.
Egy barátom meghívott az etetésére pecázni (akkor még lehetett a Desedán éjszakázni is), és ettől kezdve odaragadtam a tópartra. Mindenképpen meg akartam mutatni, hogy a finom szerelésem itt is megállja a helyét. Az első napon 3 szép úszós ponttyal kápráztattam el vendéglátómat, aki csodálkozott ugyan a dolgon, de már kezdett sejteni valamit… A következő kihívás a kb. 80 méterre fekvő etetés meghorgászása volt. Nyilvánvalóan voltak ott halak, mert lehetett látni egy-két tekintélyes fordulást, barátom 35-ös előkére kötött 1/0-s horgára, 3-4 szem fűzött kukoricájára mégis alig akadt kapás. Megpróbálkoztam a fenekezéssel: 4 méteres, 15-30 grammos teleszkópos botom volt, 14-es zsinórom, 8-as horog mellé kötött egy szem kukoricám, ezt egy 20 gramm körüli ólommal be tudtam dobni a szükséges távolságra. És láss csodát! Még aznap felvisított a kilazított fék, és 25 perces izzasztó és izgalmas fárasztás után egy 16 kilós amur boldog elejtőjének vallhattam magam! Szerettem volna nagy halat fogni, de ekkoráról nem is álmodtam! Bekövetkezett az, amit utána többször tapasztaltam mások példáján is: a Deseda megajándékozza a kezdőket! A szerelem nem lehetett kérdéses.
A következő nyáron úszómesterként dolgoztam a strandon, és a szolgálati csónakom segítségével megfogtam első kuttyogatott harcsáimat is - azt hiszem, innentől kezdve horgászom igazán intenzíven. Kezdetben a finomszerelékes pontyozás kötött le elsősorban, nagyon sokat tanultam a fárasztások közben, amelyek mindig kétes kimenetelűek voltak, és nagyon résen kellett lenni, nehogy a nádba, hínárba szökjenek a potykák. Elég sikeresnek érezhettem magam, végül egy majdnem 10 kilós ponttyal koronáztam meg békéshalas pályafutásomat, de ezután valahogy nem vonzott annyira a pontyozás, egyre inkább a ragadozó halak felé fordult az érdeklődésem, olyannyira, hogy mára ez kizárólagossá vált, szinte teljesen lemondtam a békés halakról.
- Hol laksz? Mivel foglalkozol?
- Lakhelyem kiválasztása sem volt véletlenszerű, a Deseda partjához legközelebb eső utcában lakom, 5 percnyi bicikliútra a kikötőtől. Agrármérnöki és halászati szakmérnöki a végzettségem, eddig halszaporító mérnökként dolgoztam egy halgazdaságban, januártól azonban új állásom van, amely Budapesthez fog kötni, azonban, ha lehet, még közelebb áll a hobbimhoz, mint az eddigi.
- Melyek a kedvenc horgászmódszereid?
- A nyári cserkészős, leskelődős, úszós harcsázás (ez a legizgalmasabb), a kora őszi villantós-jerkes csukázás (ez a legélvezetesebb) és a késő őszi-téli gumihalas-twisteres süllőzés (ez a legtöbb sikerélményt adó). Próbálkozom a legyezéssel is, bár abban igazi amatőrnek számítok. Olykor szívesen keszegezek spiccbottal (bár utána mindig bűntudatom van).
- Melyek a kedvenc horgászhelyeid?
- A Desedán kívül a gyékényesi kavicsbánya tavakra és titkos zalai tőzegtavakra járok csukázni, néha a Dunára márnázni, menyhalazni, és idén voltam először a Tisza-tavon, ami teljesen elvarázsolt! A következő cél a Pest környéki Duna meghódítása!
- Milyen nagy fogásokkal dicsekedhetsz?
- Legnagyobb harcsáim 45 és 48 kilósak, süllőm az ismert 9,7 kilós, csukám 6,4 kilós. Pontyból 11,4 és 9,5 kilósak a legnagyobbak, amurból a már említett 16 kilós, és sajnos fogtam néhány 30-40 kiló körüli busát is.
Nem lehetek maradéktalanul elégedett ezekkel az eredményekkel, de bízom a fokozatosságban, és talán szép lassan tovább növekednek ezek a számok.
Egyébként nem a minél nagyobb halak megfogása az elsődleges célom, hanem az üres napok számának a minimalizálása. Régi vágyam egy többkilós dévérkeszeg elejtése, de attól tartok, nem teszek meg mindent a cél érdekében…
- Milyen versenyeredményekkel dicsekedhetsz? Volt ilyen próbálkozásod?
- Életemben egyetlen horgászversenyen indultam, 2007-ben a Magyar Horgász Klub Pergetőkupán, Tiszafüreden, Matchmester barátommal. Elég reménytelen körülmények vártak a verseny napján, és végül mi lepődtünk meg legjobban, hogy 6 darab fogott hallal a nyolcadik helyen végeztünk. Sosem felejtem azt a pillanatot, amikor sikerült megfognunk az első halat, és tudatosult bennünk, hogy nem fogunk nullázni! Nagyon tetszett a verseny hangulata, az idén szeretnénk több pergetőversenyen is szerepelni.
- Meglepődtél, amikor a 2007. évi jelöltek között láttad magad?
- Bevallom, igazán akkor lepődtem meg, amikor a „Halálos fegyver...” című cikkben szembetaláltam magam a saját képemmel, ekkor szabályosan megrémültem, hogy milyen szörnyűséget követtem el, hogy bekerültem a cikkbe. A jelöltség okozta meglepetés már kisebb volt.
- Büszke vagy rá, hogy a legtöbb szavazatot kapva nyerted e megtisztelő címet?
- Igazán megtisztelő, hogy egyáltalán szóba kerültem, mint lehetséges nyertes. Hálával tartozom Pető Andris barátomnak, aki a képeket készítette, és természetesen a süllőnek, amiért hajlandó volt szóba állni velem, és türelmesen viselte a fotózást. Erős a gyanúm, hogy nem az én szépségem késztette szavazásra fórumtársaimat! Különös érzés volt megtapasztalni, ahogy sokasodnak a szavazatok… jólesett, na!
- Esetleg vannak-e még a tarsolyodban a nem hétköznapi fogásról egyéb felvételek, információk, amelyeket megosztanál velünk?
- Sok felvételt készítettünk róla, ebből lett néhány jobban sikerült, ezeket tettem a fogási naplóba, jobb képekkel sajnos nem szolgálhatok. Annyit szeretnék elmondani erről a fogasról, hogy hosszú-hosszú évekig vágytam egy ilyen süllőre, és nagyon sok kilométert tekertem az orsóimba, mire ekkora szerencse ért, hogy összefutottam vele. Régóta terveztem, hogy ha fogok egy igazán nagyot, akkor mindenképpen visszaengedem. E hal után éreztem rá igazán a visszaengedés ízére, és a kezdetben meghatározott, 8 kiló körüli legnagyobb megtartható méret rohamosan csökkent, ma már a 3 kg-nál tartok, ismerőseim nagy részének legmélyebb megrökönyödésére.
- Mit jelent számodra a horgászat?
- A horgászat a legfontosabb dolog számomra. Sokkal több, mint egy hobbi. Szenvedély, életforma, az élet. Elég idős vagyok ahhoz, hogy ezt nyugodt szívvel kijelenthessem. A „hétköznapi” emberek számára ez biztosan nevetségesnek hangzik, de bízom benne, hogy a Haldorádó közönségéből sokan együtt éreznek velem.
- Ha rajtad múlna, mit tennél azért, hogy az új, felnövekvő horgásznemzedék is olyan mentalitású legyen, mint te?
- Azt hiszem, nagyon fontos, hogy legyen előttük hús-vér példa, hogy valóban lehet kultúráltan bánni a halakkal, valóban vissza lehet engedni egy kapitális halat, és nem csak írnak róla. A 2007-es év egyik utolsó napján szerencsém volt egy bő ötkilós süllőt fogni, amit a közelből végignézett a desedai pergető kollégáim talán legjobbja. Büszkén mutattam felé a halamat, mire viccesen megjegyezte: Ááá, ezt dobd vissza! Eléggé meglepődött, amikor azt válaszoltam, hogy vissza is fogom, nyugodt lehet. Nem is hitt nekem, csak a saját szemének. Egészen biztos vagyok benne, hogy hatással volt rá a dolog, és legközelebbi nagy süllőnél fontolóra veszi, hogy hazavigye-e.
Több olyan jó szándékú, becsületes horgásszal beszéltem, akiknek megfordult a fejében, hogy visszaengedje a nagy süllőket, de egyszerűen nem merik megtenni, mert félnek, hogy elpusztul, vagy „akkor meg kifogja más”. Való igaz, hogy a nagytestű süllők érzékenyek a stresszre, és az egyszerű jóindulatnál egy kicsivel többre van szükség ahhoz, hogy biztonságosan túléljék a kalandot. Ha azonban odafigyelünk egy-két „apróságra”, akkor nyugodt szívvel búcsút inthetünk neki.
- Mit „üzensz” a horgászoknak?
- Az a véleményem, hogy a régi idők halbőségének elmúlását nem a túlhorgászottság okozta, hanem a környezetrombolás, a vizek szennyezése, az élő-, táplálkozó- és ívóhelyek megszűnése, megszüntetése. Sajnos mára megszűntek az egy-két száz évvel ezelőtti paradicsomi állapotok, és ezen mi, horgászok vajmi keveset tudunk változtatni. Egyetlen dolog, amit tehetünk, hogy mértékletesen bánunk a meglévő halállománnyal, és nem súlyosbítjuk tovább a helyzetüket.
Vass Endre - Haldorádó Team
