HALDORÁDÓ CENTRUM - a horgászat birodalma

HALDORÁDÓ CENTRUM - a horgászat birodalma

Megnyitotta kapuit Dél-Magyarország legnagyobb horgászcikk kis- és nagykereskedése a HALDORÁDÓ CENTRUM. Az impozáns megjelenésű, közel 400 m2 alapterületű felépítményt 2006. április 3-án vehette birtokába a nagyközönség. Az eddig is biztos alapokon álló - nem csupán virtuálisan létező - vállalkozásunk óriásit lépett ezzel előre, amely nem csak az adott régióban élő horgászok számára jelent örömhírt. Ezt az írást és a mellékelt videofilmet kedvcsinálónak szánjuk, amelyben bemutatjuk az új, hétköznapinak semmiképpen sem nevezhető felépítményt. Ezt érdemes megnézni!

Kilenc évvel ezelőtt, amikor megnyitottuk a Haldorádó Horgászboltot, mi sem gondoltuk, hogy vállalkozásunk ilyen szintre fejlődhet és egyszer majd egy európai színvonalú felépítmény büszke tulajdonosaiként, arra invitáljuk Önöket, hogy látogassanak meg minket.

Sietve szeretnék felhívni régi és új vásárolóink figyelmét, hogy a régi - Kiskunhalas, Kárpát utca 2-4. szám alatti - Haldorádó Horgászbolt már nem üzemel. A kicsi, alig 50 m2 alapterületű üzlet, az új, nyolcszor nagyobb felépítmény mellett létjogosultságát veszette. Tehát itt a közeljövőben már ne keressenek minket.

A HALDORÁDÓ CENTRUM így néz ki kívülről

Amikor álmainkat elhatározás és tettek követték, fontosnak tartottuk, hogy könnyen megközelíthető helyen kerüljön majd felépítésre az új üzlet. Aki ellátogat városunkba, ezután biztos, hogy még könnyebben megtalál minket, hiszen a várost kettészelő 53. sz. főútvonal mellett (megközelítőleg a város közepén) épült fel a HALDORÁDÓ CENTRUM. A különleges formájú és megjelenésű felépítmény egyedi tervek alapján készült. Nehéz feladat elé állította a tervező csapatot, hogy miként lehet kellően tágas és nagy, de ugyanakkor mégis horgászbarát. Nem akartunk olyan „iparcsarnokot” amelyben a sok árú ellenére, egyszerűen nem érzi jól magát az ember. A kompromisszumos megoldást a sok, ízlésesen elhelyezett fabetét és burkolat jelentette. Ettől nagyon kellemes és meleg érzést ad. Egyszerűen jól érzi magát benne az ember, amelyet tovább fokoz az elképesztő árubőség.


,"s","85%","k"]

Néhány fontos adat az új létesítményről
A felépítmény neve:
HALDORÁDÓ CENTRUM
Címe:
Kiskunhalas, Széchenyi út 49.
telefonszám:
20/9457-758
web:
e-mail:
Fő tevékenységi köre:
horgászcikk kis- és nagykereskedés
Alapterület:
396 m2
A felépítmény elkészítéséhez szükséges teljes költségvetés:
98.750.000 Ft
Tervező:
Pintér Tamás - Budapest
telefonszám:
30/977-1846
web:
e-mail:
Kivitelező:
Ózon Gerendaház Építő Kft. - Esztergom
Budapesti iroda telefonszáma:
242-0528
mobil:
30/228-3875
web:
e-mail:
Bolt és iroda berendezés:
Bácskamodul Kft. - Bácsalmás
telefonszám:
79/541-291
web:
e-mail:
Kertépítés:
Döme-kert Bt. - Kiskunhalas
telefonszám:
20/9592-777; 20/3901-148
e-mail:
[-doboz]

Ez a kép fogad, amikor belépünk a boltba. Súlyos mázsákban mérhető a különféle etetőanyagok súlya, amely a polcokon roskadozik
Aroma „birodalom” a finomszerelékes és bojlis horgászoknak
Adalékanyagból és különféle alapanyagokból is bőséges a választék
Horgászbotok erdeje
Itt végre van helye a táskáknak…
…bottáskáknak és a ruházatnak is

Sokan kérdezték tőlünk, hogy miért nem Budapesten építettük fel új üzletünket. Röviden szeretnék erre is válaszolni. Vállalkozásunk azzal tudott az átlagos boltok szintjéből kiemelkedni, hogy nagykereskedést (is) üzemeltet. Heti rendszerességgel közel 70 horgászboltot látunk el áruval. 4 megyében (Bács-Kiskun, Tolna, Csongrád, Jász Nagykun-Szolnok megye) jár autónk. Vállalkozásunk szempontjából egyáltalán nem mindegy, hogy csupán 1 vagy 70 boltnak kell árut beszerezni. Olyan mennyiségű horgászeszközt tudunk így megmozgatni, amelynek köszönhetően a legkedvezőbb áron, a legnagyobb kedvezményekkel vásárolunk. Ezek a kedvező (átlag boltok árszintjétől alacsonyabb) árak jelennek meg Internetes oldalunkon és a boltunkban is. Ha ezt fent szeretnénk tartani, szükség van a nagykereskedésre! Ezt a legegyszerűebben lakhelyünkről, Kiskunhalasról tudjuk működtetni, üzemeltetni.

A HALDORÁDÓ CENTRUM-ban 97 különböző márkajelzésű termék található

ABSOLUTE
HEMINGWAY
PESCAVIVA
ABU
HOUSE OF CARP
POLEMASTER
AQUAREFLEX
HUMMINBIRD
POWER PRO
BALZER
JIM HILL
PREDATEK
BANAX
JOKER
PRESTON
BEHO
JVS
Q-TOR
BEHR
KAMASAKI
RAPALA
BERKLEY
KAMASAN
RAVEN
BIG CARP
KORDA
REDINGTON
CAPTURE
KORUM
SENSAS
CARP HUNTER
KRYSTON
SEYMO
CARP SOUNDER
LACOTA
SHANK
CARPTREND
LANTOS
SHIMANO
CRALUSSO
LASER-FISH
SNAKE
CUKK
LB
SOLAR
DAIWA
LINEAEFFE
SPIDERWIRE
DEÁKY
LUCIDO
SPRO
DELALANDE
MAROS MIX
STARBAITS
DINSMORES
MARUTO
STONFO
DRENNAN
MAVER
STORM
E-S-P
MIDDY
STRATEGY
EAGLE
MILO
SUFIX
ENERGOTEAM
MITCHELL
SZUKU
EUROBAITS
MOSELLA
TECHNIPECHE
EUROHOLD
MULTI FISH
TOP MIX
EXNER
MYSTIK
TOP SECRET
FIREFLY
NASH
TUBERTINI
FOX
NUTRABAITS
ULTRABAIT
GAMAKATSU
OKUMA
VAN DEN EYNDE
GIGANT BAITS
OPTIMA
VAPE
GIPO
OWNER
X2
GOLDEN EAGLE
PELZER
X21
HALDORÁDÓ

A HALDORÁDÓ TEAM Bt. kiemelt forgalmazója a SPRO, SHIMANO, MOSELLA-PELZER termékeknek.

Internetes vásárlóink részéről joggal merülhet fel a kérdés, hogy a HALDORÁDÓ CENTRUM megnyitása miként befolyásolja a Webáruházunk működését. Úgy vélem, hogy a vásárlóink döntő többsége eddig is elégedett volt a szolgáltatásunk minőségével, gyorsaságával. Erre egyértelmű bizonyíték, hogy a több ezer főt meghaladó vevőkör jelentős része törzsvásárlónak tekinthető és évente többször is rendel tőlünk. Az új, lényegesen nagyobb raktárral és eladótérrel rendelkező üzlet biztosítja, hogy még rendszerezettebben, gyorsabban és hatékonyabban végezzük munkánkat. Hogy ezt mennyire komolyan vesszük, jelzi az is, hogy a HALDORÁDÓ CENTRUM-ban 40 m2 alapterületű, különálló csomagolóhelységet építtettünk.

Nagyon fontos szerep jut a bolt választékban az aprócikkeknek és kiegészítőknek. A 13 méter hosszú pult mögött ugyanilyen hosszú tüskefal található, amely több ezer apróságnak ad helyet!
Zsinórokból is van néhány száz különböző…
…horogból pedig 500-nál is több

A rendelésfelvétellel és a csomagolással jelenleg 4 fő foglalkozik. A Webáruházunk választéka eddig is boltunk választékán alapult. A nagyobb hely biztosítja, hogy újabb márkákkal és termékekkel bővítsük választékunkat az Interneten is. Nagyon fontosnak tartottuk, hogy csakis olyan termékeket vegyünk fel Áruházunk kínálatába, amelyek rendelkezésre állnak, kézzel foghatók. A virtuálisan létező, csupán árlistát közlő Webáruházak kora hamar lejárt… Mindezek ellenére velünk is előfordul, hogy rosszul mérjük fel készleteinket és időlegesen áruhiány lép fel, de ezekre a helyzetekre is találtunk mindig megoldást.

Finomszerelékes horgászat kellékei
Bojlis ólmok
Itt néhány olyan termék is kézzelfogható, amely máshol nem

Tehát minden erőnkkel és tudásunkkal arra fogunk törekedni, hogy a lehető leggyorsabban eljuttassuk a megrendelt termékeket Magyarország bármely területére és mindezt a legkedvezőbb áron. Nagy segítséget nyújt számunkra ebben (is) a HALDORÁDÓ CENTRUM.

Aki a HALDORÁDÓ CENTRUM-ról szeretne még több információt kapni és mindezt „élőben” is megtekinteni, azok számára ajánljuk ezt a kisfilmet:

A céltudatos fejlesztőmunka következő, újabb meghatározó mérföldköve Internetes oldalunk megújítása lesz. A Sporthorgász újság áprilisi számában megjelent hirdetésünkben már ezt nyilvánosságra is hoztuk. Az oldal még áttekinthetőbb, szebb, könnyebben kezelhető és modernebb lesz. Reményeink szerint, egyszerűen jobb lesz! Természetesen a megszokott szolgáltatások és tartalom nem változik. Ezen jelenleg is gőzerővel dolgozik a fejlesztőcsapat és 1-2 héten belül ezt is láthatja a nagyközönség.

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.