Elérkezett egy újabb év vége, így újra eljött annak az ideje, hogy előkerüljenek a winchesterek rejtekéből azok a felvételek, bakik, különleges képkockák, amelyek még nem láttak napvilágot. Szilveszter lévén következzen most ezekből a bakikból - a teljesség igénye nélkül - egy kis válogatás, ami bizonyítja, hogy mi sem vagyunk tökéletesek!
Ez az év sem telt el eseménytelenül. Számos - bízom benne, hogy - érdekes horgászfilmet forgattunk le és mutattunk be. Azonban ezekhez a forgatásokhoz, horgászatokhoz kapcsolódtak olyan kis történetek, sztorik, felvételek, amik még nem kerültek a nyilvánosság elé. Gyakran ezek nem is közvetlenül a horgászathoz kapcsolódtak, hanem ahhoz az utazáshoz, hogy eljuthassunk a horgászat helyszínére, ha pedig repülőre kell vinni a forgatási és horgásztechnikát, az a tortúra… Talán érdekesnek fogja találni az olvasó az alábbi pár sort, de hogy a videót biztosan, azt GARANTÁLOM! :)
A bőröndök törnek, mint a ropi
Aki utazott már repülőn, tudja, hogy a bőrönd leadása után a kézipoggyásszal kell átmenni a biztonsági ellenőrzésen. Arra igen hamar rájöttünk, hogy a bőröndbe semmilyen technikai eszközt nem szabad tenni, mert ahogy a bőröndök vándorolnak a reptéren, az azokban tárolt drága eszközök rommá törnek… Volt, hogy a beszállókapu ablakából néztük az utastársakkal, ahogy emberünk 2-3 méter távolságból dobta rá a bőröndöt a futószalagra, ami felvitte a gép fedélzetére. Ismeretlen emberünket nevezzük Joe-nak. Nos, Joe, mivel emberből faragták egykoron, hibaszázalékkal is megáldotta a sors. Ereje teljében túldobta a bőröndöt a szalagon, ami így hanyag eleganciával csapódott a reptér betonjára.
Szintén szemtanúi voltunk annak az esetnek, mikor egy „másik Joe” a repülőből frissen kipakolt csomagokkal száguldott kis autójával a terminál épülete felé, amikor egy balkanyarban az egyik bőrönd nem kötötte be a biztonsági övét és jobb oldali irányban 8-10 szaltóval pördült végig az aszfaltúton, amit „másik Joe” észre sem vett és továbbhaladt. Egy ideig bámultuk az út közepén pihenő csomagot. Szerencsére, pontosabban a tulajdonos szerencséjére egy „harmadik Joe” észrevette a csomag nem tervezett kiszállását és saját kisautójával vitte a rommá tört bőröndöt „másik Joe” után.
Ezek után ne is csodálkozzon egyik légitársaság sem, ha nem szívesen adom ki a kezemből a forgatási technikát és azt mindenképp a kézipoggyászba zsúfolom bele.
Csak mellékesen jegyzem meg, hogy eddig egyetlen utunkat sem élte túl sértetlenül egyik poggyászunk sem. Hol bot tort össze, hol csak a bőröndbe szakadt bele a 4 guruló kerékből az egyik, mivel - gondolom - dobáskor az az egy kerék ért először földet, annak kellett volna tompítani a 23-kg-os limitre kimért tömeg lendületét…
De haladjunk befelé a reptérre. Bőrönd egy ima kíséretében leadva, irány a biztonsági átvilágítás, a kézipoggyász vizsgálat. A hatóságok - gondolom - olyan fedélzeti bőröndökhöz vannak szokva, amikben előfordul egy-egy fémtárgy vagy olyan eszköz, ami már határozottan megjelenik a monitorukon. Na, most az én bőröndömben nem volt olyan tárgy, ami ne képezett volna igen határozott kontúrt a monitorokon. Akkumulátorok, mikrofonok, mikroportok, fényképezők, víz alatti kamera, nagy kamera, kis kamera stb. Gyakorlatilag egy egybefüggő fém- és vezetéktenger fogadta azt, aki ránézett az átvilágított bőrönd képére.
Az érdekesség csak ott volt, hogy volt olyan reptér, ahol darabokra szedték emiatt a bőröndöt és mindent egyesével átnéztek, és volt olyan, ahol még csak ki sem nyittatták. De a lényeg, hogy így garantáltan nem tört össze semmi :)
A rizs, a kagyló és Jolánka esete
A repülők nem arról híresek - eltekintve a businness class-tól -, hogy olyan hatalmas ülőhely áll az utasok rendelkezésére. Ezt még tetézheti az a probléma, ha az egyik útról hazafelé olyan közép-amerikai utastársakat fog ki az ember, akik átlagsúlyban valószínűleg bőven 100 kg felett vannak. Az említett úton - hogy készíthessek néhány felvételt - az ablak mellett ültem, míg mellettem, a középső széken foglalt helyet Gábor. Az indulás előtti percekig üres volt a harmadik szék, aminek kifejezetten örültünk: így csak kényelmesebben fogunk utazni. A mosoly akkor kezdett el lehervadni az arcunkról, amikor elmondták, hogy a késés oka, hogy egy másik repülőt be kellett várni, ami egy 100 fős csoport hoz, akik szintén ezzel a géppel utaznak tovább Párizsba. Meg is érkezett a csoport, így megérkezett Gábor másik szomszédja is, aki amikor leült, olyat lökött Gáboron, hogy vele együtt még engem is az ablaknak taszított. Biztos volt olyan súlya, mint kettőnknek együtt. A dolgot tetézte, hogy még az előttünk lévő sorba is a csoport darabosabb, Super Size menün felnőtt tagjai foglaltak helyet, így amikor hátradöntötték a széket, azon csodálkoztam, hogy az nem tört ki és borult rám az egész.
Az utat sem úsztuk meg Gáborral röhögés nélkül. A történet kedvéért hívjuk a szomszédot Jolánkának. Na mármost Jolánka a hatalmas kézitáskáját nem szuszakolta be a felső poggyásztartóba, hanem úgy döntött, hogy azt félig az előtte lévő ülés és a lábai mellé rakja. Ekkor még nem is sejtette, hogy ez mekkora gond lesz.
A felszállás után röviddel meg is hozták a vacsorát, hogy azelőtt felszolgálják, mielőtt az utasok bealszanak. Air France járat lévén úgy gondolták, hogy bizonyára valamennyi utas kedveli a kagylót, rizst és a salátát, így az volt az egyik menü. Gyakorlatilag még alig fogtuk meg Gáborral a villát, az előttünk lévő sorban pont a Gábor előtt ülő úgy döntött, hogy ő már kész is, befejezte és aludni szeretne, így hatalmas lendülettel hátradöntötte az ülést. Gábor, hogy mentse a menthetőt, elkapta a kis tálcáról a narancslevét, hiszen igencsak kellemetlen, ha az kiborul, de a rizses kagylós témára már nem volt ideje, így az engedve a hatalmas lökésnek, egy mozdulattal Jolánka táskájában kötött ki, és természetesen egy szemig beleborult minden, pontosabban a 80%-a. Kevés jutott belőle a földre is. Mivel nem kívántunk egész úton a rizs-kagyló koktélban toporogni, megkértük Jolánkát hogy álljon fel, míg begyűjtjük az ellátmányt a földről :). A szerencsénk az volt, hogy Jolánka nem tudott minket hibáztatni, hiszen az előtte ülő csoporttársa oldotta meg igen határozottan a kaja sorsát. Mindenesetre a 7 órás út alaphangulata már az indulás után félórával megvolt.
Poison Ivy
Aki nézte Gábor USA-beli „A türelem nagy halat terem” c. filmjét, láthatott benne egy rövid részt arról, amikor is a doki, Pulai István mutatja meg, mi is az a Poison Ivy - magyar nevén mérges szömörce. Ez a rendkívül agresszív kis növényke nagyon gyakori az USA-ban. Igen ám, csak ha nem közli az emberrel idejében, hogy „Vigyázz, mert az nagyon kellemetlen bőrbetegséget tud okozni!!!”, akkor könnyedén belesétálhat egy ilyen mezőbe.
Pont elmentem vágóképeket készíteni, amikor egy helyi pergető horgász mutatta, hogy vigyázzak, mert az a hely, ahova én be akarok gyalogolni, az fullosan tele van Poison Ivy-val. Így visszabaktattam és kérdeztem a dokit, hogy mi ezzel a helyzet. Mondta, hogy ja, igen, arra lefele van bőven ilyen. De itt, ahol épp horgászunk, ezen a pár méteres szakaszon nem látott még.
Hogy mégis milyen volt az év?
Nekem jutott így, év végén a lehetőség, hogy kívánjak valamit… Eszembe jut a vicc, aminek a poénja, hogy inkább ne kívánj, mert az előző évet is te kívántad…
Mindenkinek minél többet legyen módja és lehetősége horgászni, találja meg a horgászatban azt az örömöt, amiért kijárunk a vizek partjára!
Az alábbi kisfilmhez pedig mindenkinek jó szórakozást kívánunk!
Írta: Takács Péter (t_peti)
Videó, fotó: a Szerencse…
