Már csak 1 nap és itt XIII. Haldorádó Pontyhorgász Napok!

Már csak 1 nap és itt XIII. Haldorádó Pontyhorgász Napok!

Épp csak elkezdődött a 2019-es év, máris célegyenesbe fordult a XIII. Haldorádó Pontyhorgász Napok, hiszen már csak 1 napot kell várni, és a rendezvény megnyitja kapuit Kiskunhalason, a Haldorádó Centrumban! Az eddigi beharangozók során folyamatosan találkozhattatok az idei kiállítás érdekességeivel, azonban mostanra bizonyára sokan kíváncsiak vagytok arra, hogy konkrétan milyen programokkal, újdonságokkal és akciókkal várjuk a pontyhorgászat szerelmeseit. Ebben a cikkben minden lényeges információt összefoglaltunk, s minden újdonságunkról lerántjuk a fátylat! Ha a Te is unod már a hideget és gondolataid a pontyhorgászat körül forognak, köztünk a helyed!

Az elmúlt években gyakran hangzott el a „Nálunk már tavaszodik!” főszlogen a Pontyhorgász Napok kapcsán. Nem véletlenül választottuk ezt az esemény hírnökeként, hiszen a pontyhorgászat szerelmeseinek a tél egy véget érni nem akaró kényszerpihenő, amelyben enyhülést csak egy 100%-ig pontyos érdekeltségű rendezvény jelenthet. A Haldorádó márkanév mostanra egybeforrt a pontyozó technikákhoz fejlesztett minőségi etetőanyagok, csalik és kellékek fogalmával. Ráadásul pont 10 évvel ezelőtt, 2008-ban indult útjára a Haldorádó termékek sikertörténete, ami akkor mindössze 4, míg mára több mint 800 különböző termékben testesül meg. Minden elfogultságtól mentesen állítható az is, hogy ez az esemény meghatározó szerepet vívott ki magának a horgászkiállítások, nyílt napok között, s mára hazánk egyik legkedveltebb, legdinamikusabban fejlődő horgászorientált rendezvényévé vált, így tökéletesen testhezálló mindenkinek, akit érdekelnek a pontyozással kapcsolatos legfrissebb újdonságok, vagy csak egyszerűen szeretne kimozdulni a szürke téli hétköznapokból és horgászok között lenni. Mindhárom napon nyitott kapukat talál az, aki ellátogat a Kiskunhalasi Haldorádó Centrumba. Hogy mikor is?

A XIII. Haldorádó Pontyhorgász Napok időpontja: 2019. február 1-2-3. (péntek, szombat, vasárnap)

A 2019-es év sem kezdődhet el Haldorádó Pontyhorgász Napok nélkül! Ha érdekelnek a pontyozással kapcsolatos legfrissebb újdonságok, vagy csak egyszerűen unod már a telet és szívesen kimozdulnál, hogy horgászok között lehess, köztünk a helyed Neked is!
Itt kicsiknek és nagyoknak egyaránt kiváló lehetősége nyílik felkészülni a horgászszezonra, megtekinteni, kipróbálni az újdonságokat, és természetesen nem kevés élmény is vár rátok!

Ezen a hétvégén a Haldorádó Centrum egy nyüzsgő, kedves arcokkal teli pontyhorgász övezetté változik. A megszokott módon ezúttal is nagy figyelmet fordítunk arra, hogy minden rendelkezésünkre álló négyzetmétert a látogatók szolgálatára fordítsunk. A bolt csupán egy lesz a sok helyszín közül! Itt a nap minden percében zajlik az élet, azonban az események egy része a fűtött rendezvénysátorban történik majd, ahol a szakmai előadások, beszámolók mellett több, kellemes meleget adó fűtőberendezés is emeli a pontyozók hőérzetét. Ezen a három napon egyaránt bőven lesz alkalom a nagyponty-horgászatra szakosodott pontyvadászokkal konzultálni, valamint a finomszerelékes vonalon a legismertebb és legjobb horgászok is az érdeklődők rendelkezésére állnak!

A külső rendezvénysátorban, a bolt mellett párhuzamosan folynak az események, folyamatosan színvonalas szakmai előadásokat tekinthetnek meg látogatóink, ráadásul kellemes melegben élvezhetik azokat!

Az utóbbi évek alatt elengedhetetlen kellékké vált a kitelepített bojlis sátor, ahol a pontyhorgászat darabosabb kiegészítőit lehet megszemlélni és természetesen kipróbálni. Ez kiváló lehetőség azok számára, akik már a kiállítás előtt szemeztek egy horgászfotellel vagy bármilyen más felszereléssel, de nem voltak biztosak benne, hogy valóban a kiszemelt típus a számukra legmegfelelőbb. Nos, itt garantáltan eloszlik minden kétely, hiszen mindenki saját maga foghatja kézbe leendő felszerelését és győződhet meg annak rátermettségéről! Szintén a rendezvény közkedvelt pontja a bőséges kínálattal rendelkező büfé. Aki esetleg átfázna a bojlis cuccok tanulmányozása során, annak a Sóstó Csárda kitelepülése nyújthat enyhülést. Itt van minden, ami szem-szájnak ingere. Különböző meleg egytálételek mellett forró italok is kaphatóak lesznek!

Szintén közkedvelt a külső helyszínek közt a bojlis sátor, ahol a pontyhorgászat darabosabb kiegészítői találhatóak…
… illetve rengeteg aprócikk is várja az érdeklődőket!
Természetesen ezúttal is jó hangulatra, kedves kiszolgálásra…
… illetve finom ételekre, italokra számíthat, aki betér a Sóstó Csárda büféjébe!
Innen mindenki jó szájízzel távozik! :-)

Minden nap végén lesz a nagy valószínűség szerint legjobban várt esemény, a tombolasorsolás. Azok között, akik egész nap nálunk vendégeskednek, egy kis tudáspróbával egybekötve kisorsolunk számos ajándékot, és végül a nagy értékű fődíj is gazdára talál!

A tombolasorsolás rendszerint a nap fénypontja
Ez nem véletlen, hiszen itt értékes ajándékok találnak gazdára. Hogy melyek lesznek ezek? Hamarosan kiderül!

Az előző évekhez hasonlóan 2018-ban is számos ismert és elismert márkával találkozhatnak a látogatók. A kiállítótérben minden igényt kielégítő horgászcikk választékkal várjuk vendégeinket, illetve itt lehetőség nyílik a termékek megtekintésére, kipróbálására és az eladók, hozzáértők szaktanácsainak meghallgatására. Sőt, a jövő évi újdonságokról (botok, orsók, csalik stb.) is itt értesülhet először a pontyozó társadalom! A felszereléseket, kiegészítőket, csalikat ezúttal is jelentős kedvezményekkel lehet majd megvásárolni, miközben ismét neves hazai szakértők adnak majd választ a felmerülő gyakorlati kérdésekre.
Mint már említettük, a Haldorádó márkanév egy ideje etalonnak számít a szakmában, de nincs ezzel másképp azok neve sem, akik a termékek mögött állnak. A csapat első embere, a Haldorádó Team Kft. tulajdonosa Döme Gábor, aki a feederbotos pontyhorgászat hazai ikonja. Az a rengeteg innováció, amely az ő fejéből kipattant, gyökeresen változtatta meg a finomszerelékes pontyhorgászatot!

A By Döme TEAM FEEDER Pro Method Feeder botokat hatalmas érdeklődés övezi megjelenésüktől fogva, s mostanra rengeteg horgász használja őket megelégedéssel. A többi típus mellett ez a széria is teljes kínálattal elérhető lesz a rendezvényen!

Kevés olyan ember létezik, aki nála hitelesebben tudna képet adni a feederbotos horgászat különböző szekcióinak praktikáiról, mesterfogásairól. Gábor szinte a Föld minden részén próbára tette már tudását, melyek során a legextrémebb körülményekkel megbirkózva is gyönyörű fogásokat ért el. Rendkívül értékes tapasztalatait nemcsak készséggel osztja meg a horgászokkal, de át is ülteti őket a Haldorádó termékekbe. Irányelve, hogy a kísérletezés soha nem állhat meg, hiszen a számtalan vízparton töltött nap mindig új gondolatokat ébreszt, amelyek megvalósítása csupán idő kérése! Hogy milyen ötletek testesülnek meg új termékekben, új horgászbotokban 2019-ben? A válaszra ezen az eseményen fény derül!

A tavalyi ősz bomba újdonságai a TEAM FEEDER Fine Carp és Pro Method orsók, amik szintén elérhetők lesznek
Nagy örömünkre elkészültek és megérkeztek a vadonatúj TEAM FEEDER csalitű- és fúrókollekciók is
2019-ben számos innovatív újdonsággal lépünk piacra, melyek a XIII. Pontyhorgász Napokon fognak debütálni! Ezek egyike a Fluo Method Wafter termékcsalád
A csali-imitációk sora is bővül néhány egyedi különlegességgel, íme, a BlendeXCorn széria!
Gábor eredményei magukért beszélnek, számtalan gyönyörű hal díszíti fotóalbumát…
… köztük jó néhány különleges „trófea” is!

Sipos Gábor a Haldorádó Feeder Team tagja és 2015-től már főállásban segíti a termékek fejlesztését. Gábor a feederbotos horgászat minden formájáért rajong, ezáltal az álló- és folyóvízi módszerek minden területén széleskörű ismeretekkel rendelkezik. Kiváló versenyeredményei közül kiemelkedik a 2018-ban megszerzett Method Feeder Országos Bajnoki cím, valamint évek óta folyamatosan erősíti a magyar feeder válogatottat is a nemzetközi porondon. Új ötletei nyomán olyan „Spéci” termékek láttak már napvilágot, melyek a methodos horgászatban mára szinte mindennapossá váltak. Horgásztudása és ötletei mellett közvetlensége és szakmai alázata az, ami miatt mára a csapat nélkülözhetetlen tagjává vált. Előadásai mellett minden nap áll az érdeklődők szolgálatára.

Sipos Gábor kiváló ismerője a különféle pontyos feeder technikáknak, amit rendszeresen igazolnak versenyeredményei
2018-ban sikerült a Method Feeder Országos Bajnokság dobogójának legfelsőbb fokára állnia, így tőle első kézből kaphatnak fogós bajnoki tippeket a horgászok!
Nemcsak aranyat érő tanácsaival ismerkedhetnek majd meg, hanem azokkal a csalogatóanyagokkal is, melyek sikereihez hozzásegítették!

Csapatunk másik neves feederes tagja nem más, mint Putz Tamás, akinek nevéhez a Haldorádó paletta egyik abszolút sikerszériája, a Kék Fúzió fűződik. Tamás a nagyhalas feederhorgászat szakértője és a 2016-os évtől szintén cégünk főállású munkatársa, ezáltal minden nap azon dolgozik, hogy még jobb, még hatékonyabb Haldorádó újdonságok lássanak napvilágot. Kreativitása, precizitása és megrögzött maximalizmusa időről időre újabb rekordfogásokat eredményez, a vízpartokat járva pedig rengeteg tapasztalatra tesz szert, amiket önzetlenül oszt meg az érdeklődőkkel. Tanácsai és eredményei számos 2019-es újdonságunkba beépültek, melyeket ezen a rendezvényen lehet majd először kézbe venni, megszaglászni, illetve használatukkal kapcsolatban a fejlesztőjüktől lehet informálódni.

A célzottan nagyhalas feederhorgászat kedvelői Putz Tamástól kaphatnak értékes praktikákat
Tamás gyönyörű fogásokat tudhat magáénak az elmúlt évből, ezért érdemes lesz őt kérdezni legfrissebb tapasztalatairól!
A Haldorádó legnépszerűbb, legsikeresebb csali szériája, az Oldódó Fluo Lebegő Pellet család immár a 6. taggal, a Brutális Májjal válik teljessé
Idén vadonatúj BlendeX csalik is napvilágot látnak! A BlendeX Hydro és BlendeX Pop Up csalik a finom feederhorgászathoz és a célzott nagypontyos módszerekhez egyaránt kiválóak
A feederes és nagypontyos termékvonal sok-sok izgalmas újdonsággal bővül a 2019-es évben
Hála a folyamatos fejlesztő munkának, a jövő különleges új aromákat is tartogat, melyekkel garantáltan tovább növelhető a csalogató hatás!

A feederes vonalból már kaphattatok ízelítőt, de nem szabad megfeledkezni a céltudatos nagyhal-fogás iránt érdeklődőkről sem. Nos, ők sem maradnak kedvencek nélkül! A „Nagy Pontyok Nyomában” sorozat kiváló horgászai, s egyben a Haldorádó Carp Team oszlopos tagjai, Haskó Tamás, Farkas Szabolcs és ]Rokolya Péter mindhárom napon érdekes előadásokkal örvendeztetik meg a jelenlévőket. Nevük garancia a nagypontyos termékek minőségére! Számtalan horgászfilm és rengeteg kapitális hal koronázza munkásságukat, amivel sok-sok néző kedvenceivé váltak. A Pontyhorgász Napok specialitása, hogy népszerű horgászaink elvegyülnek a látogatók közt, úgyhogy bárki, bármikor cserélhet tapasztalatot a képernyőről már ismerős fiúkkal.

A Haldorádó Carp Team kiváló pontyhorgászai sem tétlenkedtek az eltelt év során, újabb ismereteiket pedig a tőlük megszokott közvetlenséggel fogják megosztani a látogatókkal
Haskó Tamás cégünk egyik legrégibb munkatársa és egyben a nagyhalas program vezetője
Szintén a Carp Team elhivatott bojlis szakembere Farkas Szabolcs, aki hasznos tapasztalataival, ötleteivel és jeles eredményeivel időről időre hozzájárul a fejlődéshez
Nem kevésbé elhivatott, természetet és halakat tisztelő horgász Rokolya Péter, akinek írásaiból rendszeresen tanulhatnak olvasóink precíz végszerelékeiről, csalizási technikáiról

A nagyhalas paletta 2019-es újdonságainak fejlesztése gőzerővel zajlott az eltelt év során, azonban a várható termékeket mindvégig szándékosan homály fedte. Ezt a leplet még nem is szeretnénk teljesen lerántani, ám azt mindenkinek ígérhetjük, hogy számos bomba újdonsággal készülünk! Ezek megvásárlására először február 1-2-3-án nyílik lehetőség.

Számos újdonságot és meglepetést tartogat 2019-ben a teljesen új alapokra épülő Carp Boilie paletta!
Ezekkel a megnövelt méretű bojlikkal még hatékonyabbá válik a nagypontyok horgászata!
Kurrens újdonságokból garantáljuk, hogy nem lesz hiány azok számára sem, akik a nagypontyos technikákat részesítik előnyben!

Természetesen ezúttal is mindent megteszünk, hogy minél színesebb, változatosabb és tartalmasabb programokat biztosítsunk a látogatóknak. Már megszokhatták, hogy a Haldorádó Pontyhorgász Napok színvonalát meghívott vendégek is emelik, akik előadásokat is tartanak mindhárom napon. Nos, ez most sem lesz másként, hiszen ismét vendégünk lesz a Pontycentrum csapata! A hazai bojlis pontyhorgász szféra ikonikus alakjai alkotják ezt a remek társaságot, akiket egytől egyig megkérdőjelezhetetlen profizmus jellemez, s ami tán a legfontosabb, mindnyájukat tetőtől talpig átjárja a pontyhorgászat és a természet szeretete! Nem kisebb nevekkel találkozhatnak, mint Bordás József, Czifra Antal, Folytyik Zoltán és Hadnagy Sándor. Ezek a fiúk különféle érdekes témakörű előadásokkal örvendeztetik majd meg az embereket mindhárom napon. Olyan népszerű márkákat fognak bemutatni, mint a CCMoore, Trakker és Gardner.

A Pontycentrum csapata ismét megtisztel minket jelenlétével, köztük nem kisebb nevekkel találkozhatnak, mint Bordás József, Hadnagy Sándor és Czifra Antal
Bordás József a Pontycentrum tulajdonosa és számos pontyos világmárka hazai képviselője. Elismert szaktekintély a nagy halak horgászatában, amit rendszeresen bizonyít is!
Czifra Antal tapasztalt nagyponty-horgász, számára (is) első a halak és a természet szeretete!
Folytyik Zoltán profizmusa, illetve a halak és a természet iránti alázatos tisztelete szintén megkérdőjelezhetetlen, ezért bárkinek a javára válhat, ha meghallgatja véleményét és már hagyománnyá vált előadását
Hadnagy Sándor a természetes vizek szerelmese, s köztük a Tisza-tó kiváló ismerője. Olyan vadvízi fogásokat tudhat magáénak, melyekről sokan álmodnak
Ezek a fiúk különféle érdekes témakörű előadásokkal örvendeztetik majd meg az embereket mindhárom napon, de a színpadon kívül is érdemes lesz hozzájuk fordulni!
Nyéki Viktor 2018-tól erősíti a Pontycentrum finomszerelékes vonalát

A Pontycentrum csapata a 2018-as évben részt vett a VI. Nemzetközi Balatoni Bojlis Horgászversenyen, amit remek eredményekkel zárt. Érdemes megnézni az alábbi kisvideót versenyük pillanatképeiről, garantáltan felcsigázza a pontyhorgász lelkesedést!

Minden évben megpróbálunk új kiállítókat lecsalogatni Kiskunhalasra, így a legújabb rendezvényünk sem telik el új arcok, s egyben újabb kiváló horgászok nélkül! Többek között a Haldorádó Centrumban köszönhetjük a Garbolino csapatát is, akik a finomszerelékes technikákat kedvelőknek kínálnak majd sok-sok érdekességet! A márka megjelenése óta eltelt több mint 70 év során a francia eleganciát tükröző termékek Európa-szerte a horgászpiacok közkedvelt elemeivé váltak. Ezek elsősorban a versenyhorgászat különleges igényeit és szigorú kritériumait teljesítik, ám az „átlagos”, finomszerelékes stílusokat gyakorló horgászok is rengeteg hasznos újdonsággal találkozhatnak majd!

A Haldorádó Centrumban köszönthetjük majd a Garbolino finomszerelékes horgászcsapatát is!
Peszeki Peti a rakós botos horgászattal, azon belül is margin (rövid) bottal szerzett tapasztalatait, jó tanácsait fogja megosztani a jelenlevőkkel
A Garbolino kiváló termékei elsősorban a versenyhorgászat különleges igényeit és szigorú kritériumait teljesítik, ám az „átlagos”, finomszerelékes stílusokat gyakorló horgászok is rengeteg hasznos újdonsággal találkozhatnak majd

Aligha találni olyan horgászt hazánkban, aki ne ismerné a Shimano felszereléseket, akár hírből, akár személyes tapasztalat útján. Miért? A neves japán cég kiválóságai több évtizede jelen vannak a magyar horgászpiacon, a termékeihez pedig kétségkívül egyedülállóan magas színvonal, precizitás és használati érték társul. E remek eszközök népszerűsége a mai napig töretlen, sok ezer elégedett horgász pedig nem téved! Kínálatunkat egészen a kezdetektől gyarapítják a különféle árkategóriát képviselő Shimano botok, orsók és egyéb kiegészítők, 2019-ben pedig jelentősen kibővítjük a márka áruházi repertoárját.. Februárban már sok-sok újdonságot vehetnek kézbe az érdeklődők, amik a XIII. Pontyhorgász Napokon nagyszabású akciókkal lesznek megvásárolhatók. Hogy ezek között még könnyebb legyen eligazodni és választani, szakértő munkatársaink folyamatos segítségére is számíthatnak a kiállítás látogatói.

2019-ben jelentősen kibővül a Shimano termékek repertoárja áruházunkban, sok újdonság pedig a XIII. Pontyhorgász Napokon lesz elérhető elsőként, ráadásul komoly akciókkal!

Elérkeztünk a rendezvény egy újabb érdekes színfoltjához. 2019 februárjának első napjait szeretnénk még változatosabbá és tartalmasabbá tenni azok számára, akik ellátogatnak hozzánk, ezért a pergető horgászat szerelmeseire is gondoltunk. Hogy ebben a témakörben is magas színvonalú szakmai előadásokat, illetve segítséget biztosíthassunk, meghívtunk három kiváló ragadozóhal-horgászt is, így Nagy Gábor, Kecskés Viktor, valamint Kulcsár János is vendégünk lesz a kiállítás teljes ideje alatt. Bennük nemcsak a pergető horgászstílusok iránti elhivatottság és rajongás közös, hanem az is, hogy mindannyian a Normark Hungary Zrt. rablóhalas márkáinak (Rapala, Blue Fox, Storm) nagyszerű teszthorgászai. 

Nagy Gábor balatoni pergető horgász, akinek a vízzel és a halakkal való napi kapcsolat nemcsak a hobbiját, hanem a hivatását is jelenti. Kedvencei a balinok, a fogasok és a csukák, de bármely ragadozóra szívesen perget
Kulcsár János lassan húsz éve dobál Rapala wobblereket, nem is eredménytelenül, de ezek mellett szívesen veszi kézbe az UL felszerelést is
Kecskés Viktor a harcsától a keszegig minden halfajra szívesen horgászik műcsalival. Szereti a változatosságot, a Balatontól a kis hegyi patakokig mindenhol örömmel űzi kedvenc sportját, specialitása az ultra könnyű pergetés

Az biztosra vehető, hogy ezek a remek horgászok jelenlétükkel és előadásaikkal emelni fogják a XIII. Haldorádó Pontyhorgász Napok fényét, azonban fontos megemlíteni, hogy az eddig felsorolt szakértők sora korántsem teljes! Sokan mások is velünk lesznek, és sok-sok további meglepetéssel is készülünk még a rendezvényre, azonban hogy maradjon meglepetés, egyelőre csak annyit árulunk el, hogy olyan különlegességekkel, új és izgalmas témákkal várunk Titeket, melyekért garantáltan érdemes lesz Kiskunhalasra ellátogatni!

A XIII. Haldorádó Pontyhorgász Napok előadásainak pontos programja:

Mellékelt táblázat: XIII. Haldorádó Pontyhorgász Napok előadások az alábbi linken tölthető le

2019. február 1. (péntek) részletes program
Időpontok Előadó Téma
10:00-10:30 Döme Gábor (HDFT) Dunai nagyponty-horgászatom
10:45-11:15 Haskó Tamás, Farkas Szabolcs (HDCT) Haldorádó Carp Boilie 2019 - A megújulás éve!
11:30-12:00 Kulcsár János (Rapala) Rapala és Storm újdonságok
12:15-12:45 Nyéki Viktor (PC) "Amikor minden gyanús" - a bomb feeder technika alkalmazása
13:00-13:30 Sipos Gábor, Putz Tamás (HDFT) Feederezés minden időben
13:45-14:15 Kovács Tamás (Garbolino) Az elfeledett spiccbot
14:30-15:00 Rokolya Péter, Farkas Szabolcs (HDCT) Shimano orsó újdonságok a Haldorádó kínálatában és visszatekintés a szezon sikereire
15:15-15:30 Haldorádó Team Tombolasorsolás

2019. február 2. (szombat) részletes program
Időpontok Előadó Téma
9:00-9:30 Döme Gábor (HDFT) Haldorádó újdonságok 2019 első élő bemutatója
9:45-10:15 Haskó Tamás, Farkas Szabolcs (HDCT) Tippek, ötletek a rapid nagyponty-horgászathoz
10:30-11:00 Czifra Antal (PC) Pontyozás természetes vizeken: évszakok, csalik, helyek, víztípusok, tapasztalatok
11:15-11:45 Peszeki Péter (Garbolino) A rövid rakós botos horgászat technikája
12:00-12:30 Kovács Tamás (Garbolino) A vízközti matchbotozás
12:45-13:15 Nyéki Viktor (PC) Közelre és távolra - CCMoore method keverékek négy évszakra
13:30-14:00 Sipos Gábor (HDFT) Bajnok method praktikák első kézből
14:15-14:45 Nagy Gábor (Rapala) Pergetés a Balatonon
15:00-15:30 Putz Tamás (HDFT) Amuros praktikák feederhorgászoknak
15:45-16:15 Hadnagy Sándor (PC) A Pontycentrum csapata a nagy nemzetközi versenyeken 2018-ban
16:30-17:00 Haldorádó Team Tombolasorsolás

2019. február 3. (vasárnap) részletes program
Időpontok Előadó Téma
9:00-9:30 Sipos Gábor (HDFT) Methodozás a város szélén
9:45-10:15 Folytyik Zoltán (PC) Csalikészítési variációk otthon: mit tegyünk bele és milyen esetekre milyen csalit válasszunk?
10:30-11:00 Döme Gábor (HDFT) By Döme TEAM FEEDER újdonságok 2019
11:15-11:45 Haskó Tamás, Farkas Szabolcs (HDCT) Nagyponty-horgászat partról nagy távolságra
12:00-12:30 Peszeki Péter (Garbolino) A pelletwagglerezés világa
12:45-13:15 Nyéki Viktor (PC) "A kevesebb néha több" - Az ultra light method feeder technika
13:30-14:00 Kovács Tamás (Garbolino) Rakós bottal nagyhalakra
14:15-14:45 Kecskés Viktor (Rapala) Tisza-tavi pergetés és kis patakos tapasztalatok
15:00-15:30 Putz Tamás (HDFT) Hideg vízi nagypontyos feeder praktikák
15:45-16:15 Haldorádó Team Tombolasorsolás

Akciók és árengedmények

Az egész nap folyamatosan zajló bemutatók mellett természetesen olyan egyedi akciókat és vásárlási kedvezményeket biztosítunk látogatóinknak, amelyek garantálják, hogy érdemes lesz Kiskunhalasra, a Haldorádó Centrumba ellátogatni! Az árengedmények mértéke (termékcsoporttól függően) minimum 15%, de egyes termékeknél akár 30%-ot meghaladó mértékű is lehet! Íme, a részletes lista, hogy milyen kedvezményekre számíthatnak az ide érkezők:

HALDORÁDÓ termékek – 15-50% kedvezmény
By Döme termékek – 15% kedvezmény
Shimano termékek – 15% kedvezmény
Rapala termékek – 15% kedvezmény
Storm termékek – 15% kedvezmény
Sufix termékek – 15% kedvezmény
Cannelle termékek – 15% kedvezmény
Nevis termékek – 15% kedvezmény
PB Products termékek – 15% kedvezmény
Carp Academy termékek – 15% kedvezmény
CCMoore termékek – 15% kedvezmény
Trakker termékek – 15% kedvezmény
Gardner termékek – 15% kedvezmény
Garbolino termékek – 15% kedvezmény

Nyereménysorsolás
Mint ahogyan a programban is látszik, a regisztrációs lapot kitöltők, akik egyben a Horgász tudáspróbán is részt vesznek, ha helyesen válaszolnak, tárgynyeremény sorsoláson vesznek részt. Az igazán értékes díjak mindegyike a helyszínen jelenlévők között kerül kisorsolásra, ezeket nem postázzuk. Fórumokon, közösségi portálokon a legtöbb érdeklődés a tombolára vonatkozott. Sokan kíváncsiak már arra, hogy milyen nyereményekkel, meglepetésekkel készülünk. Most mindenre fény derül, és amint látható, méltó ajándékokkal készülünk erre a jeles eseményre!

Lássuk, melyek ezek:
Minden nap értékes horgászfelszerelést, nyereményt kapnak azok, akik a tudáspróba során jó válaszokat adnak és kisorsolásra kerülnek. Mindhárom napon a fődíj egy-egy 100.000 Ft értékű ajándékcsomag lesz a Pontycentrum felajánlásának köszönhetően!!!

A tudáspróbával összekötött tombola fődíja a pénteki napon egy 100.000 Ft értékű CCMoore ajándékcsomag!
A tudáspróbával összekötött tombola fődíja a szombati napon egy 100.000 Ft értékű Gardner ajándékcsomag!
A tudáspróbával összekötött tombola fődíja vasárnap egy 100.000 Ft értékű Trakker ajándékcsomag!

Díjátadó
Vasárnap délután adjuk át a 2018-as év legszebb fogása díjat mind a „nemes hal”, mind az „egyéb hal” kategóriában.

„Nemes hal” kategóriában a szavazatok 35,4%-ával Éles Pál, azaz „Cunami” lett az első, kapitális amurjával, míg az „Egyéb hal” kategória győztese Hima Róbert, alias „Robi971228” és gyönyörű menyhala lett, nem kevesebb, mint 43,3%-kal

Ha rossz lesz az idő?
A kiállítás idejére nehéz előre jó időt intézni. Volt már olyan év, hogy naponta 20-30-40 cm friss hó tette szinte járhatatlanná az utakat, de volt már olyan is, hogy a kiállításról rögtön át lehetett sétálni a közeli horgásztóra felavatni a felszerelést! Bármilyen is volt az idő, minden várakozást felülmúlt a látogatók száma. Vélhetően idén sem lesznek kevesebben, sőt bízunk benne, hogy még többen tisztelnek meg minket. Így ha esetleg 1 méteres hó lesz, akkor is megtartjuk a rendezvényt, ha viszont verőfényes napsütés lesz, akkor pláne! Tehát rajtunk nem múlik!

Ha behavazódna a környék, akkor is megtartjuk a rendezvényt! Szerencsére Kiskunhalas fekvéséből adódóan az autópályán, onnan az 53-as főúton (amelyet folyamatosan tisztínak) könnyen megközelíthető

E-mail: horgaszbolt@haldorado.hu
Telefon: +36 20 9457 758

A belépés díjtalan!
Nem szeretnénk minden meglepetésről lerántani idő előtt a leplet, de egyvalamit megígérhetünk: mindent megteszünk, hogy érdemes legyen ellátogatni Kiskunhalasra, a Haldorádó Centrumba kicsiknek és nagyoknak egyaránt! Ennek érdekében a rendezvényen való részvétel ezúttal is teljesen ingyenes!

Facebook-esemény
Kövessétek figyelemmel a Haldorádó Pontyhorgász Napok önálló Facebook-oldalát, ahol újabb részletes infókkal jelenetkezünk folyamatosan. Ha már biztosan tudod, hogy eljössz, lájkold az oldalt és hívd meg ismerőseid is!

Érdemes figyelemmel kísérni az esemény Facebook-oldalát is, mert itt minden nap találkozhattok hasznos új információkkal!

Haldorádó Pontyhorgász Napok Facebook-oldal

Azok számára, akik nem csak egy napra érkeznek!
Az elmúlt években már megtapasztaltuk, hogy sokan 2-3 napot is Kiskunhalason töltenek, tehát az egész hétvégét a rendezvénynek szánják. Ők minden előadást megtekintenek, minden előadóval elbeszélgetnek és olyan mennyiségű információt, tudásanyagot, tippet gyűjtenek össze, amely óriási segítséget adhat a következő szezon megalapozásában. Ja, és mindezt ingyen! Pont ezért nagyon kényesen ügyelünk arra, hogy mindhárom napon más és más témáról szóljanak az előadások, hogy mindhárom napon újat tudjunk adni. 

Kiskunhalas nevezetességei és alternatív programok a család többi tagjának!
Azok az látogatók, akik már voltak városunkban, megtapasztalhatták, hogy Kiskunhalas egy kicsi, de rendkívül vendégszerető város. Érdemes akár a család több tagját is Kiskunhalasra hozni. Amíg apuka a Haldorádó Centrumban időz, addig a család több tagja sem unatkozik. A következő beharangozóban részletes kiegészítő programokkal és kiskunhalasi nevezetességek listájával szolgálunk.

Kiskunhalas egy kicsi, de rendkívül vendégszerető város, ahol nem csak a horgászok találhatnak érdekességeket és remek programokat!

Csipkeház
Az 1902-ben életre keltett halasi csipke – immár évszázados értékeivel – Magyarország és bátran mondhatjuk, a nagyvilág méltó büszkesége. A halasi csipkevarrás élő hagyománya 2010 szeptemberében felkerült a Magyar Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékére, így a magyar kultúra védett szellemi örökségének hivatalosan is része lett. A kiskunhalasi Csipkeházban megtekinthető a halasi csipke 115 éves történetét bemutató állandó kiállítás: eredeti rajzok, a kezdeti színes, selyemszállal varrt csipkék, a több világkiállításon díjnyertes alkotások, a „pápai” és a Julianna csipkék, sokféle öltésminta és még rengeteg szemkápráztató csipkecsoda. (Nyitva tartás: hétfőtől szombatig 9:00-16:00)

Kiskunhalas büszkesége az itt készülő halasi csipke

Thorma János Múzeum
Kiskunhalason látható a világ legnagyobb állandó Thorma János kiállítása és Magyarország legjelentősebb nagybányai festészeti kiállítása! Itt több mint 500 m2-en 114 festményt és 35 nagybányai művész alkotásait tekinthetik meg a kulturális programok iránt érdeklődők! (Nyitva tartás: keddtől szombatig 9:00-17:00)

Halasthermál – termálfürdő, uszoda, wellness, strand és kemping
Városunk többek között egész évben nyitva tartó termálfürdőjével is várja a pihenni, gyógyulni vágyó vendégeit! Minden korosztály igényét figyelembe véve az uszodacsarnokban 3 medencét alakítottak ki: gyógyvizes termálmedence 36 °C, felnőtt úszómedence 26 °C, gyermek medence 31 °C. A fürdő területén a víz jótékony hatása mellett különféle wellness, szépségápolási és gyógy szolgáltatások is igénybe vehetőek, mint a szauna, masszázs, víz alatti vízsugár-masszírozás, fényterápiás álló szolárium, manikűr-pedikűr. (Nyitva tartás: hétfőtől csütörtökig 6:00-21:00, pénteken és szombaton 6:00-20:00, majd 20:30-23:00 között éjszakai fürdőzési lehetőség, vasárnap pedig 6:00-21:00)

Sóstó Csárda
A Sóstó Csárda, motel és camping komplexuma Kiskunhalas északi bejáratánál, a Sóstóval szemben, az 53. sz. főút mellett található, csodálatos természeti környezetben. A csárda és motel egész évben várja vendégeit! Az ide betérőket mindig kedves, barátságos kiszolgálás és fantasztikusan finom ételek várják! (Nyitva tartás: vasárnaptól csütörtökig 8:00-22:00, pénteken és szombaton 8:00-24:00)

A Sóstó csárda mindig finom ételekkel és kedves kiszolgálással várja vendégeit

Kiskunhalas megújult főtere, 3D mozija
Egy 2014-ben megkezdett beruházás eredményeként teljesen megújult Kiskunhalas főtere, ezzel a városközpont egyik legszebb, leglátványosabb részévé vált! A környéken számos üzlet, kávézó és egyéb vendéglátóhely várja a látogatókat, de az is jól érezheti magát, aki egyszerűen csak szép környezetben szeretne sétálni és nézelődni! A városközpontban ingyenes, jelszó nélkül használható wifi hálózat működik. A főtér kapcsán érdemes külön megemlíteni a kiskunhalasi Városi Filmszínházat, mely szintén megújult, és immár modern, 3D vetítőtechnikával vonzza a filmélményre vágyókat! Az aktuális moziműsort érdemes előre megtekinteni a www.halasimozi.hu oldalon!

Kiskunhalas város megújult, impozáns főtere számos látványosság színtere, és itt található a Városi Mozi is

Megbízható szálláshelyek Kiskunhalason:

Sóstó Csárda és Motel: http://www.sostocsarda.hu/

Csipke Hotel: http://www.csipkehotel.hu/

Penny Motel: http://www.motelpenny.hu/

Betti Motel: http://www.bettimotel.hu/

Hamarosan újabb, még részletesebb információkkal jelentkezünk!
Ha felcsigáztuk az érdeklődést, ígérjük, nem kell sokáig várni, hamarosan további részletes programokkal és információkkal jelentkezünk. Addig is nézzétek meg a XII. Haldorádó Pontyhorgász Napok összefoglalóit! Íme, a harmadik nap momentumai:

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.