Cuda a hétköznapokra is

Cuda a hétköznapokra is

Olyan késeket és kiegészítőket szeretnénk bemutatni, amelyek nemcsak a halpucolás terén teljesítenek kiemelkedően, hanem akár a konyhában vagy éppen a vízparton is sokoldalúan használhatóak. Ezek az amerikai Cuda márka kiegészítői, amelyeket a halfeldolgozó iparban is megelégedettséggel használnak.

Íme, a mai teríték, vagyis ezeket a termékeket vesszük sorba

Mitől is csuda jó a Cuda? A minőség bizony nagyon fontos szempont, és ez minden termékeknél előtérbe kerül, éppen ezért vannak a Cuda márkánál olyan standardok, amelyeknek meg kell felelni. Ezekre a termékeken lévő felirat is utal. „Titanium Bonded”: nos, ez nem magát az anyagot jelenti, hanem a szabadalmaztatott titán technológiára utal, és annyit tesz, hogy az acélt titán-nitrid-króm összetételű speciális anyaggal kezelik, amely eljárás során a rozsdamentes acélból háromszor keményebb anyag lesz, mint a sima, kezeletlen rozsdamentes acél. „Titanium Alloy”: speciális titánötvözet, az ebből készült eszköz szélsőséges hőmérsékletnek is jobban ellenáll, illetve az anyag könnyebb lesz tőle, de a szilárdságából nem veszít.

Egy apró, de annál fontosabb tulajdonság a sok közül

„Aluminium Alloy”: kevesen tudják, de az alumínium gyorsan oxidálódik, azonban az így keletkezett oxidréteg a fémnek tartós védelmet nyújt, ezért használnak alumíniumötvözeteket is, amelyek már a keményebb tengeri körülmények között is megállják a helyüket. A német 4116-os rozsdamentes acélt orvostechnikai eszközöknél és az élelmiszeriparban használják elsősorban, mivel e célok esetében a tartósság és a rozsdamentesség nagyon fontos szempont, éppen ezért használják a Cuda késeknél is ezt az anyagot. Egy dolgot még érdemes megjegyezni, mindegyik Cuda termék nyele egyedileg formatervezett és csúszásgátló felülete van azért, hogy védjék kezünket az esetleges balesetektől, mert bizony a borotvaéles pengék rendkívül veszélyesek is.
Nézzünk néhány fontosabb és érdekes eszközt a Cuda kínálatából!
Kezdjük az elején a halpucolásnál! Sokszor gyötrelem a halak pikkelytelenítése, ám a Cuda pikkelyezővel ez is egyszerűbb. A speciális markolatot úgy alakították ki, hogy kényelmesen tudjuk betolni a pikkelyező élét a hal pikkelyei alá, a speciális kiképzésű él ezután pedig már könnyedén teszi a dolgát, vagyis megszabadítja a halat a számunkra felesleges pikkelyektől.

Íme, a pikkelyező – kicsi de hatékony
Íme, a pikkelyező éle, ami a munka nagy részét végzi

Bosszantó lehet még a hal leszorítása is, sokszor csak csúszkál a halunk a munkaasztalon mind pikkelyezéskor, mind a filé bőrről való eltávolításakor. Mindkettő feladatra kiváló megoldást a Cuda leszorítója, amelynek speciális fogazata segítségével stabilan lefoghatjuk halunkat a munkaasztalra.

Egy határozott mozdulattal stabilan tarthatjuk halunkat
A leszorítást ezek a hegyek biztosítják

A hal bontásához egy speciális kanállal ellátott kést ajánlunk, amelynek természetesen van egy sima kés funkciója, amellyel a halak bontását és filézését végezhetjük el, illetve a nyél másik részén található egy kanál, amivel a halak belsőségét távolíthatjuk el, illetve a gerinc mellől is tökéletesen ki tudjuk takarítani a halainkat.

A kanál elsőre meglepő lehet, de használat közben rájöhetünk, menyire hasznos dologról van szó

Az úszók levágása mindig keserves feladat, de a Cuda ollójával ez is egyszerűbb! Az olló külső élén található egy pikkelyező is, szükség esetén ezzel is elvégezhetjük a pikkelyezést. Az olló egyébként egy mozdulattal szétvehető és összerakható, így a pikkelyező részét is könnyebben használhatjuk. Nem mellékesen van rajta egy sörnyitó is, amellyel – természetesen alkoholmentes – sörünket szisszentetjük fel halpucolás közben.

Egy kiváló olló is nagy segítség a halpucolásnál
Az ollót egy mozdulattal szétszedhetjük, illetve összerakhatjuk

A finomabb filézéshez a Cuda Flexi filéző kések ajánlottak, amelynek pengéje szépen simul a bordák mellé, így a hal csontvázán semmi hús nem marad, illetve a bőrről is tökéletesen eltávolíthatjuk vele a filét.

Itt megfigyelhetjük a Cuda késekre jellemző, speciálisan kiképzett nyélrészt
Egy finom kés a tökéletes filékhez

Ha vigyázunk ezekre az eszközökre, akkor hosszú éveken át lesznek hűséges társaink, egyedül a kések, illetve az olló éle igényel gondozást. No de erre is gondolt a Cuda! Két speciális élezőt kínál, amiből az elsőt inkább otthoni használatra tervezték. Ennek van egy speciális tapadókorong a talpán, amit sima felületre rakva egy negyed fordulattal elfordítva stabilan rögzíthetünk, így egy kézzel bármelyik munkafázis közben meg tudjuk élezni késünket a tetején található élező felülettel. Az élező pont olyan szögben áll, amely a Cuda kések élesen tartásához szükséges. Az eszköz tetején található még egy olló élező is, amelynek nem kell magyarázni a funkcióját, mivel az ollók élesen tartása is rendkívül fontos.

A tapadókorong rendkívül erős, egy nehezebb vágódeszkát is simán elbír
Ilyen egyszerű az élezés

A Cuda mérnökei gondoltak természetesen a mobilitásra is: a cég egy zsebben hordozható élezőt is kínál, amely többfunkciós. Kettő karbid élező mellett egy kerámia élező is helyet kapott rajta, illetve egy speciális kerámia horogélező, amellyel  horgainkat tarthatjuk karban. Kicsit furcsa lehet ez a mai, modern, éles horgok világában, de vannak esetek, mikor egy ilyen eszköz menti meg a napunkat.

A zsebélező
Még a horgunkat is élesen tarthatjuk vele
* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.